Más kor (folytatás)

...Hamarosan Szolnok is elesik, építenek hidat a Tiszára, hogy a folyón túli területeket is rabolhassák. Annyi vigasz jut a nemzetnek, hogy Eger ellenáll. Mennyi van most? 1550? Két év múlva ostromolják meg, de nem bírnak vele. Most még nem.
Vagyis az is elesik végül? Ne is mondj többet! Nem akarom tudni.

- Van még addig legalább negyven év. Jönnek ugyan a felvidék felől a felmentő seregek, de elkésnek. A török Mezőkeresztesnél áll elibük. A keresztesek szétkergetik őket, de aztán beleesnek ugyanabba a hibába, mint Muhinál a tatár ellen. Túl korán ünneplik a győzelmet, a török pedig épp úgy mint a tatár tette, visszajön, és rajtaüt a mulatozókon, fosztogatókon.
- Soha nem tanulunk.
- Alapvető különbség van a keleti és nyugati harcmodorban, ezt már tudhatnák a vezérek. Nyugaton sorba állítják a hadat mindkét oldalon, és ölik egymást szemtől szemben, amíg bírják erővel. Az íjászoknak, a muskétásoknak…vannak már muskétások? Vannak azt hiszem. Szóval célozni se kell, valakit biztosan eltalálnak a tömegben. Az győz, aki többet tud lőni. A keleti nem akarja mindenáron megölni az ellent, csak harcképtelenné tenni. Nem állnak fel szembe, hanem állandóan mozgásban vannak. Lehetőleg lesből támadnak, menetből szétcsapnak a meglepett ellenség közt, s tovább nyargalnak. Ezek elkezdik kötözgetni a sebesülteket, nincs aki ellenálljon amikor visszatérnek a lovasok. Négyszeres, ötszörös túlerőt levágnak így. Nem értem mit nem lehet ezen megtanulni?
- De azt mondod bátyám, hogy végül a nyugatiak győznek.
- Nagy tömegben a jó szervezés, és a jobb lőfegyver sokat segít. A keletiek inkább egyénenként jobbak, de a túlerő legyűri őket.
- Értem – reagált kurtán Mátyás
- Jó neked – nevettem el magam – Én nem annyira. Tudod, most az jutott eszembe, hogy egy-két ezer évvel korábban éppen fordítva volt. Egyiptom azért nem tudott Ázsia felé terjeszkedni, mert ugyan nagy tömegű hadereje volt, de egyénenként nem értek a katonái semmit, hiszen nem voltak önállóak. Nagy távolságra nem tudtak eljutni, mert a nagy tömeget el kellett látni. Ezzel szemben egy keleti harcos felült a lovára, s nem kellett kiszolgáló személyzet mellé. Később a római birodalom a szervezett légióknak köszönhette a győzelmeit, Karhágóban mégis csúfos vereséget szenvedtek, amikor a pun lovasság körbevette őket. Hiába volt nagy létszámú a légió, csak a széleken állók tudtak harcolni, a többi csak várt a sorára. Na, de nem kell nekem mindent érteni!
- Jól van bátyám, majd beszélgethetünk még, most megyek, intézem az utat.

Mátyás sáfár magamra hagyott, mert – mint mondta – intézkednie kell a naményi útról. Kisvártatva két fehércseléd jön, cipelve egy fadézsát, benne egy vászonlepedővel, meg egy darab szappannal. Annyit se szólnak, hogy papucs, csak kétrét görnyedve, leszegett fejjel lerakják a szoba közepén. Már fordulnak is sarkon, s távoznak. Egyikük visszaszól az ajtóból, hogy azonnal hozzák a vizet is, de most se néz rám.
Nem mehettek messzire, mert még be se fejeztem az evést, amikor ismét nyílt az ajtó. Mindketten hoztak két-két favödörben meleg vizet, amit belezúdítottak a dézsába.
- A nagyságos sáfár úr meghagyta, hogy segítsünk az úrnak megmosakodni – mondta egyikük.
Nem tudom az-e aki az imént is szólt, hisz nem is nagyon figyeltem meg őket. Olyan egyformák. Sok mindent nem tudok nézni rajtuk, hiszen földig ér a ruhájuk, a bő ingük se sok látnivalót enged. Fejükön főkötő. A nagy kivágású, madzaggal összehúzott ing hagy aránylag nagy dekoltázst. Az arcukból állapíthatom meg, hogy fiatalok. Olyan középiskolás...mit nem mondok ...olyan tini korúak. Lehetnek 16 évesek, bár talán sokat is mondok, hisz ezekben az időkben hamar felnőttek a lányok. Amikor már alkalmasak voltak rá, szültek is azonnal. Ha jól saccolom a 16 évet, akkor ezek már túlkorosak. Bár senki nem állította, hogy hajadonok. Valójában senki nem mondott róluk semmit, egyszerűen csak megjelentek a dézsával. Beszéltünk Mátyással a fürdésről, de azt hittem, majd az öreg Mihály dolga lesz.
- Segítsetek mosakodni? - ámulok el az ötleten – Én egyedül szoktam.
- A sáfár úr megparancsolta – állt egyikük szorosan elém, miután felkeltem az asztal mellől.
Megfogta a pólóm alját, de nem igazán boldogult vele. Nem volt ilyen passzos ruhadarabhoz szokva. Az a túlérzékeny orrom azonnal megérezte a testszagot. Egyáltalán nem volt parfümillata. Büdösnek éppen nem mondhatnám, de attól tartok, ma még nem mosakodott. Nem viselkedett kihívóan, de mindenesetre izgalmasnak találtam a helyzetet. Kissé hátraléptem, hogy kibújhassak a pólóból, amit aztán a kecskelábú székre dobtam. A lány utánam lépett, és kibontotta az övemet. Semmi csábos tekintet, vagy simogatás, inkább kötelességből tette amit tett, hiszen a sáfár úr ráparancsolt. Ismét hátrébb léptem, hiszen a cipzár biztosan feladná neki a leckét. A gatyát már hagytam, hogy lehúzza. A dézsába is be tudtam volna lépni teljesen egyedül, de hagytam, hogy besegítsen, mint egy mozgáskorlátozott beteget. A víz elég meleg volt, bár én ettől melegebbet szoktam engedni a csapon.
- A hátamat megmoshatod – mondtam - de aztán akár mehettek is.
A két nő tanácstalanul nézett egymásra. Nem tudtam nem észrevenni, hogy kényelmetlen helyzetbe hoztam őket ezzel az elbocsátással.
- Maradhattok amíg nem végzek, de nem kell segítenetek.

Mátyás hamarabb visszaért, mint számítottam rá. Nem volt jó kedve. Azt hittem attól van, amiket mondtam neki, de más volt a gond. Annyit szólt, hogy nem úgy alakul ahogy tervezte. Leült a székre, rá a pólómra, s várta mikor végzek a fürdéssel. Ezek után nem nagyon áztattam magam. A lányok durva vászon törölközővel dörzsöltek szárazra. Akár fel is izgultam volna e művelettől, de ahhoz túl sokan voltunk.
- Menjetek ki! - rendelkezett.
Magamra húztam a nadrágomat, előkerestem a zoknijaimat, s a fürdővízben kimostam, s közben vártam, hogy Mátyás elmondja mi az ami nem úgy alakult.
- Tudod bátyámuram attól, hogy a király éppen nem vonul hadba püspökök, zászlósurak, vajdák, bánok bandériumaival, még nincs béke az országban. Mindenki harcol mindenkivel. Napirenden vannak a csetepaték. Egyik úr a másik ellen. Nem kell ide országos ellenség! Egyezkedni indultam a Lónyay nagyságosékhoz, de éppen ma hajnalban jött futár Petrovics uramtól, hogy vegyem számba a vár védelmét, s toborozzak katonákat, mert támadásra számít.
- Hiányosak az ismereteim. Ki ez a Petrovics? Olyan szerb névnek érzem.
- Jól érzed bátyám. Pozsegai születésű. Temesvárnál ő fogta el Dózsát. Aradban vannak főként birtokai. Gyámja a kölyök királynak, Ferdinándnak is hű embere. Nem is tudom, hogyan mernek a Lónyaiak ujjat húzni vele.
- Talán az őseik jogán. Nem?
- Virtusból, büszkeségből csatáznak, aztán meg azért sírnak, mert kevés jobbágyuk van a földek művelésére. A lényeg bátyám az, hogy nem tudlak elvinni Naményba.
- Sebaj öcsémuram. Annyit segíts, hogy feltöltesz nekem egy tarisznyát élelemmel, s nekivágok magam az útnak.
- Kockázatos vállalkozás egyedül. Kíséretet most nem tudok adni...talán egy lovat...
- Nem tudok lovagolni, meg nem is fogadhatom el, fizetni pedig nem tudok.
- Azt se tudod, merre indulj.
- Követem a Latorcát, s akkor még a Tiszán se kell átkelnem. Mert azt hiszem hidak még nincsenek.
- A Tiszán? Nincsenek. Te mondtad, hogy Szolnoknál veret hidat a török, de még ez is csak a jövő. Réven tudsz átkelni, de ott fizetni kell. Adhatok éppen némi pénzt, ha gondolod. Naményt, vagy inkább Lónyát vedd irányba! A Latorcát követni nem jó, hiszen legalább két hete szakad az eső, csak tegnapra tisztult ki az idő. A Beszkidekben még javában tart az olvadás. A Bodrog mocsarain nem tudod átverekedni magad. De egyedül semmiképp nem ajánlom. Leküldöm Mihályt a városba, keresse meg a cigányokat. Talán mennek arrafelé. Ezek folyton úton vannak. Várjál itt türelemmel! Visszaküldöm a két jobbágylányt, de vigyázz miket beszélsz előttük. Ki ne derüljön, hogy a jövőből jöttél, mert ha a káplánnak a fülébe jut, véged. De talán még nekem is.
- Karó hegyiben végzem?

Viccesnek szántam a kérdést, még mosolyogtam is rajta. Mátyás nem is tudta kezelni a beszólásomat. Láttam rajta, hogy megbotránkozott.
- Nem szokás már a karó bátyámuram. Az eretneknek előbb a kezeit, végül a fejét vágják le. Téged nem is tudom minek tartanának.
- Sátánfattyának – válaszoltam mosolyogva.
- Úgy látom, tréfának tartod amiket mondok, pedig egyáltalán nem az.
Láttam a tekintetén, hogy komolyan beszél. Mi tagadás, kicsit megszeppentem. Valóban képtelen helyzet. Ha magam sem értem hogyan kerültem ide a jövőből, miként várhatnám el 500 évvel korábban élt, alapvetően babonás emberektől? Ha valaki olyat tud, ami nem általános, akkor az boszorkány. A tudásom ugyan nem látszik, de a ruházatom, a fehér szakállam, a rövid hajviselet eléggé feltűnő ebben a környezetben. Jobb lenne, ha senki nem látna inkább itt a várban.
...