2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Mozizás

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Gyerekkoromban kaptam vasárnaponként 2 Ft zsebpénzt, s belátásom szerint gazdálkodtam belőle. Vagy elnyaltam 4 gombóc fagyit, vagy megelégedtem egy 50 filléres gombóccal. Utóbbi esetben vehettem magamnak mozijegyet, a kultúrházban üzemelő keskenyfilmszínház vetítésére. Ha esetleg lemondtam a fagyiról, szotyimaghéjjal köpködhettem tele a cementpadlót a filmnézés alatt. Nem volt ebből gond, hiszen a takarító üzlete volt a napraforgómag eladás. Nem válogattunk a filmek között, azt néztük, amit éppen adtak. Vagyis bármit. Főleg szovjet háborús filmeket. Talán nem véletlen, hogy a fapuskás háborús játékban a szovjetekkel voltunk, s a német volt az ellenség. Iskolai tanulmányaink is megerősítettek ebben, hiszen a partizán, a katonaszökevény volt a hős, és amikor erre lehetőség adódott, a magyar katonák önként, s dalolva álltak a felszabadítók oldalára. Ez ilyen egyértelmű volt akkor. Odahaza nem politizáltunk. Nagyapám ugyan eltűnt a fronton, de nem Horthyt kárhoztatták érte, hanem a jegyzőt, a papot, meg a hittestvéreket. Így tehát nem volt okom kételkedni az iskolában tanultakban. Nem gondolkodtam a szavak értelmén, pedig nem titkolta a tanító, hogy a dicsőséges 133 nap alatt diktatúra volt, meg terror. Igaz, hogy proletár, meg vörös, tehát a nép javát szolgálta. Még az is most tudatosult bennem 66 évesen, hogy apu a régi rendszert reakciónak nevezte. Vagyis az a rendszer valamit visszacsinált.
Szóval mozi. Amikor Miskolcra kerültem, válogathattam a filmekben, hisz ugyanabban a moziban is legalább kettő közül választhattam egy napon belül. Volt a városban...Ady, Szikra, Táncsics, Fáklya, Kossuth, Béke...nem jut eszembe mind, de legalább 8 mozi. Ezek közül csak a hejőcsabait hagytam ki. Nagyon sok filmről még azt is tudom, melyikben láttam, pedig eltelt azóta 50 év. Néhányat már azóta is láttam ha nem is moziban, de TV-ben. A halál 50 óráját legalább tízszer. Második alkalommal odahaza, a gyerekkori mozizásom színhelyén. Ekkor tudtam igazán értékelni a színes szélesvásznút.
Mindezen gondolatokat az hozta most elő belőlem, hogy Miskolcon bosszú-demonstrációt tartottak egy visszalépett képviselőjelölt ellen a győztes politikai erők. Erről jutott eszembe, hogy idevágó témájú filmeket kutassak fel. Olyat, amit hajdanán láttam a moziban, csak nem figyeltem a politikai üzenetére. Persze nem moziban, nem is TV-ben, hiszen ma már mindent a számítógépen keresek. Egyik film, a 39-es dandár. Egyik öntörvényű szereplő a debreceni kommunista terrorcsapatot vezette. És garantálta, hogy nem bukik meg a diktatúra. S ez a film, ezekkel a kifejezésekkel 1959-ben készült. Vagyis nyugodt lélekkel használták a ma már szitokszavaknak tartott kifejezéseket. Kommunista terror, meg diktatúra. Hallottuk a saját fülünkkel. És most beszélnek agymosásról?
Emlékeztem a Csillagosok, katonák című Jancsó filmre, de ezt nem tudtam megnézni, csak olyan videót találtam, ahol beszélnek róla. Most tudtam meg, hogy amikor elkészült, nem mutatták be a Szovjetunióban, csak az erősen kiollózott változatát. Mint az előadásban elhangzott, nem felelt meg az ideológiai elvárásoknak. Így tehát nincs is miért megnéznem, hisz épp az ellentmondásokat kerestem volna benne. Amit leginkább kerestem, a fehérterrorról készült film, az Imposztorok. A Szikra moziban láttam, melynek ma már az épülete sincs meg. Úgy emlékszem, erősen felzaklatott az a film. Rátaláltam. Mielőtt elkezdtem nézni (nem néztem végig) elolvastam a kritikáját. Annyira gagyi, hogy még a kádári rendszer is levette a műsorról. Úgy írják, betiltotta. Történelmileg teljesen hiteltelen.
Sok a ráérő időm, azt hiszem felkutatok még néhányat a rég látott filmekből.

Hozzászólások

(#1) twollah1976


twollah1976
őstag

En az 1,50-es es 2 forintos fagylaltra emlekszem.

Moziba az elso sorokba ha jol emlekszem 4 vagy 5 forint volt a jegy.

\m/ Minden lehetséges, kivéve forgóajtón átsíelni... \m/

(#2) potyautas válasza twollah1976 (#1) üzenetére


potyautas
csendes tag
LOGOUT blog

Hatvanas évek. Egy gombóc 50 fillér. Persze nagyon kocsi volt az a gombóc. Fele azoknak amit most lehúznak. Jobb helyeken ma úgy mérik, hogy amennyi rajta marad a kanálon. (250-ért) Azt még elfelejtettem a jegyzetembe beleírni, hogy a miskolci Kossuth mozi büféjében hatalmas üvegkehelyben lehetett kapni finom csokipudingot...is.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.