2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Mili

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

A kőkereskedés kapuja mellett, fél négyzetméteres sík felületével az utcának fordítva áll egy kőszikla. Cégérnek is megfelelne, de rendelésre érkezett. Aztán a megrendelő túl nagynak találta.
A fiatal pár is sokkal kisebbet szeretett volna. A sudár menyecske két markával cipóformát rajzolva a levegőbe mutatta, mekkorára gondolt. Mutattuk a fal melletti kosarakban lévő, sziklakertekbe szánt köveket.
- Túl nagyok – mondta, s újból mutatta mekkorát szeretne.
- Mennyi kellene?
- Csak egy darab, de legyen kéttenyérnyi egyenes rész, mert vésni is kellene rá. Mennyibe kerül?
Első gondolatom az volt, hogy ebbe már be kell vonni a vésnök kollégát is, így az árra vonatkozó kérdésére nem is tudtam válaszolni.
- Mire kellene az az egy darab kő?
- Meghalt a kutyánk – adta meg a választ, kissé pironkodó fanyar mosollyal.
Bizonyára arra gondolt, hogy most hülyének tartjuk amiért egy kutyának akar sírkövet. Úgy éreztem helyesnek, ha támogatom az ötletét.
- Nekem is van otthon hasonló. Bár az csak egy kőlap a fenyőfa tövében. Eljár fölötte a fűnyíró.
Végignéztük a készletet, de nem találtunk megfelelőt. Később találtam az udvar végében megfelelő bazaltot, de ekkorra már megegyeztünk, hogy holnap hozok egy dácittufát otthonról. Abba én magam is bele tudom vésni a kutya nevét.
- Hogy hívták a kutyát?
- Mili. Egy „l”-el. Nem milli, hanem csak Mili.
- Rendben. Reggel hozom.
Az árat nem beszéltük meg, de a kolléga szerint nem sok érte ötezer forint. Rossz szokásom szerint azonnal lealkudtam háromra, de aztán nem lett belőle semmi. A vésés elkészült, a követ odabiggyesztettem a kerítéslábazatra, de a szép sudár menyecske nem jött érte. Sem aznap, sem semmikor.
Eltelt néhány hónap. Főnököm mondta, hogy megyünk a Csordajárásra kerítés fedkövet felmérni. Mondta a házszámot, de kicsit túlszaladtunk. Nem véletlenül ez a neve az utcának. Úgy kanyarog, tekereg, ahogy hajdanán a marhák vonultak a legelő felé. Egy „s”kanyarban lévő kereszteződésben volt a keresett cím. Túl sok irányba kellett egyszerre figyelnem. A főnököm pedig sokszor eltéved a saját városában. Na mindegy, könnyen korrigáltuk a túlfutást.
A hosszú lábú fiatalasszony formás fenekén vékony logging feszült, de szokásom ellenére most a vékony arcát fürkésztem. Ismerősek voltak a szemei. Valahol már találkoztunk. Ezt nem zárhatjuk ki, hiszen nem olyan nagy ez a város. Persze ha én egy fiatal nőnek a szemére emlékszem, az csak azt jelentheti, hogy beszéltem is vele. Na, de hol?
Eltelt néhány nap, mire gondolatban eljutottam Mili kutyáig. Alig vártam az időt, amikor majd visszük a megrendelt köveket. Rákérdeztem, hogy jól emlékszem-e? Jól emlékeztem. Nem jött a kőért, mert másképp gondolták.
- Pedig megcsináltam akkor. Ha gondolja, holnap elhozom.
Így is történt. Másnap vittem a követ. Letettem a fal tövében álló padra. Nem kértem érte pénzt, hanem inkább azt próbáltam elérni, hogy a ház mögötti gesztenyefa alól szedjen nekem egy marék gesztenyét. Aztán mégse jött össze a barter, inkább kifizette a kettőezer forintot.
- Látom, Milike is kapott valamit – jegyezte meg a 83 éves nagymama.
Aztán mesélt a kutyáról. Családtagnak számított, pedig nélküle is elég nagy a család. Mindig láttam olyan érkezőt, akit korábban még nem. A felújított ház a '60-as években épült, ezt a nagyiék építették. Az út túloldalán terpeszkedő alacsony, de hatalmas alapterületű ház még éppen csak elkészült. Onnét a mamának a fia jött át, hogy segítsen nekünk a munkában, de nem kizárt, hogy inkább a kertben magasodó szuterénes ház az övé, s az új a szép szemű menyecskéé. Az jutott róluk eszembe, hogy Mátyás király törvénye szerint, csak egy füstadót fizetnének, hiszen a nagyi főz mindenkire, aztán áthordja kinek-kinek a saját ebédlőjébe. Együtt él a nagy család, mint volt matyóéknál hajdan a Hadasban. Csak sokkal nagyobb területen. Ha foszlányokban is, de él még a hagyomány.
Mili kutyának viszont már csak az emléke él. Állítottunk neki sírkövet.

Hozzászólások

(#1) Jack Hunter


Jack Hunter
csendes tag
LOGOUT blog

Személy szerint nagyon szeretem ezeket a szösszeneteket, és őszintén örülök hogy újra aktív vagy.

(#2) TheLázs


TheLázs
csendes tag

Igen, én is imádom olvasni. Üdv újra itt :)

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít” – Örkény István

(#3) joghurt válasza TheLázs (#2) üzenetére


joghurt
addikt

+1

A tej élet, erő, egészség.

(#4) potyautas


potyautas
csendes tag
LOGOUT blog

Köszönöm az üdvözléseket! Örülök, hogy ennyi idő után még emlékeztek rám. Kisebb csoportokban jelen vagyok folyamatosan. Ott saját nevet használunk, kicsit személyesebb az egész (főleg asszonyok vannak) Bár többnyire kommentelek. Irodalmi alkotásokkal nagyon megrekedtem. Elsődleges oka bizonyára a majd' egy éve történt családi tragédia. Előbb-utóbb megírom majd azt is. Itt Vakegérkét kerestem, de úgy látom, február óta nem jelentkezett. Tud valaki róla? Egyszer ráírtam, hogy találkozzunk személyesen, de elhárította. 70 éves kor fölött már bármi előfordulhat.

(#5) Skyline15 válasza potyautas (#4) üzenetére


Skyline15
tag

Sajnálatos hír vakegérről :(

"- Nagyapa, Te hős voltál a háborúban?. - Nem de örülök hogy hősökkel szolgálhattam."

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.