Jóskával nem nagyon lehetett politizálni, hisz eléggé egyszerű elme volt a lelkem. Igaz, ebben a korban mással se nagyon, hisz általános hozzáállás volt, hogy „én nem politizálok”. Még a KISZ-ben is, pedig az egy politikai szervezet volt elméletileg. Gyakorlatban viszont a szabadidős tevékenységre koncentráltak. Lényeg, hogy Jóskával a munkára vonatkozó beszélgetés töltötte ki többnyire a napot. Olykor mesélt ugyan azokról az élményeiről, amikor kidobóemberként keresett némi mellékest, de ez meg Zsolt számára volt idegen világ. Nem találta viccesnek a Diszkó irodájának elnevezését sem, hiába mesélt a kolléga olyan élvezettel arról, hogy mikor melyik lányt vitte be a főnök az „egyes műtőbe”. Saját élményként arról mesélt, kit hogy vert le az ajtóban, ha nem akart önként távozni. Hihetőek voltak ezek a kalandok, hisz ránézésre is nagy erejű ember volt a Jóska. Tenyere akkora, mint egy szívlapát, nem volt nagy élmény belefutni. Főleg, ha még ökölbe is szorította. Attól persze tartott, hogy valakinek maradandó sérülést okoz, de a pénzért ezt a kockázatot is bevállalta. Kellett a pénz, hisz házra gyűjtött. Nem volt már ő se felelőtlen legényember, hiszen családja volt. Az idő alatt házasodott, amíg Zsolt katona volt. Iker lányai már egy évesek. Felesége más faluból való, Zsolt még nem is találkozott vele. A leszerelés óta eltelt két hónap nem volt mindenre elég. Maga is ifjú férj volt, természetesen minden szabadidejét a saját feleségével töltötte. Póriba szinte csak aludni járt. Többnyire Zsarátnokon tartózkodott.
Az a hír kapott szárnyra a városban, hogy a tanács olcsó telkeket alakít ki, s bocsát áruba helyi fiatal párok számára. A kedvezményezettek körébe ő is belefért, építkezni fog Zsarátnokon.

Aztán úgy hozta a sors, hogy maszek munka akadt a szülőfalujában. A megrendelő nem ismerte őt korábban, hisz csak néhány éve költözött a faluba, de Hefner Ignác bá' őt ajánlotta, amikor az kőművest keresett.
- Eljössz velem maszekolni? - kérdezte Jóskától.
- Mennyiért? - reagált lényegre törve az ajánlatra.
- Talán megkérdezhetnéd, hogy mi a feladat!
- Nem mindegy? Megoldunk mindent, ha megfizetik. Mi a feladat?
- Jó sok cement lábazat, meg lépcső...
- Mikor kezdjük?
- Előbb bontani is kell.
- Azt is megoldjuk. Mennyit mondtál? Hatszázért jó.
- A bontásra. A többi négyzetméterre. Anyagot ők állják, a munkabért felezzük. Szombat?
- Gondolom, szerszámot vinni kell. Eljössz értem? Neked úgyis van kocsid.
- Nem az én kocsim, de ….végül is van. Akkor ezt megbeszéltük. Szombat reggel anyádéknál.
- Nem a! Nem ott lakom.
- Nem e? Hát hol?
- A Csoszogi bácsi házában albérletben.
- Azt tudom hol van. Jártam oda gyerekkoromban cipőt javíttatni. Az alagsorban volt a műhelye, de olyan alacsony volt az ajtó, hogy még nekem is le kellett húzni a fejemet. Szerettem a bőrnek a szagát. Akkor még bőrből volt a cipőtalp. Faszöggel verték körbe a szélét, orrát, sarkát vasalták. Ma már nem kell suszter. Ha elkopik a cipő talpa, eldobjuk. Veszünk újat.

Szombat reggel elég csípős volt az idő. Elkélt a kabát, de hát ősszel nincs ezen mit csodálkozni. Zsolt nagy gázfröccsel állította le a Wartburgot a léckapu előtt. A néhai Csoszogi bácsi szuterénos háza most kisebbnek tűnt itt a falu szélén magányosan állva a domboldalban, mint korábban. Pedig aligha lett kisebb, legfeljebb kopottabb, elhanyagoltabb. Néhány éve üresen áll, s ez nagyon meglátszott rajta. A bérlő csak a kerítést foldozta ki, más jele nem volt a beköltözésének. Hacsak a 10-12 köbméter tűzifát nem vesszük figyelembe.
- Ezt is össze kéne vágni! - mondta Jóska, amikor jött kaput nyitni, s látta, hogy Zsoltnak a nagy rakás fán akadt meg a szeme. - Gyere be! Még megiszom a kávét, s mehetünk is. - indult el előtte a ház felé.
Zsoltnak megcsapta az orrát Jóska szaga. A kollégán érezni lehetett, hogy nem veti meg az italt, erősen dohányzott, ráadásul a munkásruhája se volt mosva az utóbbi néhány hónapban. Cipő még nem volt rajta, strandpapucsban csattogott felfelé a hosszú lépcsőn.
- Gyere fel! – szólt, amikor hátratekintve észrevette, hogy Zsolt megállt a lépcső aljában. - Iszol te is egy kávét? Iszol hát - válaszolt is a saját kérdésére.
A lépcső tetején lábtörlő, gumicsizma, megtépett papucsok, és egy kölyök vizsla akadályozta a bejutást. Jóska odébb rúgta a ráugró kölyköt, majd félrehúzta az ajtón lógó függönyt, ami ugyan már nem kell árnyékvetőnek, csak még a nyárról itt maradt. A konyhában akkora rumli fogadta a belépőt, mintha éppen most mentek volna el a vacsoravendégek. Bár az edényekre rászáradt ételmaradékból gondolni való, hogy nem ma keletkezett ez a rengeteg mosatlan. A gazda helyet csinált az asztalon, félredobott egy pulóvert az egyik székről, hogy hellyel kínálhassa a látogatót. A kredencből elővett egy kávés poharat, s közben félhangosan morgott hogy ugyan talál-e még tisztát.
- Majd az asszony főz magának – motyogta, miközben kiöntötte a pikliből a maradék kávét - Már csak azt kéne kitalálni, hová rakta a munkás cipőmet! Lujza! - szólt be a résnyire nyitott szobaajtón fojtott hangon, nehogy felkeltse a gyerekeket.
A nyikorgó ajtón egy termetes menyecske lépett ki pongyolában. Megdörzsölte a szemeit, beletúrt kócos vörös hajába, s már nyúlt is az asztalon lévő cigiért, miközben rekedt hangon köszönt jó reggelt.
- Hiszen én téged ismerlek – bukott ki Zsoltból a meglepetés.
- Én is tudom ki vagy – reagált az asszony, már szájában lógó cigivel – Józsi mesélt rólad. Bár így rövid hajjal nem ismertelek volna meg. Meg van még a motorod?

Zsolt hosszasan kavargatta a langyos kávét, s emésztette a látottakat, mialatt Jóska megkereste a cipőjét, leszaladt az egykori cipészműhelybe a szerszámokat összeszedni. Meg is feledkezett arról, hogy Lujza kérdést intézett felé. Azon tűnődött, hogy adhatta össze magát ez a nő éppen Jóskával. Habár valójában nem tud róla semmit, hiszen csak egyszer találkoztak, de az akkori benyomása alapján ettől többre tartotta. Ha fel van rendesen öltözve, szemet gyönyörködtető látvány. Ha nincs akkor az a motoros baleset, bizonyára megkörnyékezi. Na, de jól van ez így. Kingával nagyon boldog. Azon pedig kár agyalni, hogy mi lett volna, ha nem így alakul.
- Meglepődtem – vallotta be Zsolt, miután letette az üres poharat - Nem tudtam, hogy te vagy Jóska felesége. Letudtuk annyival, hogy nem idevalósi vagy. Ha említi, hogy rokonod az én volt szomszédom, akkor gyanút fogok.
- A húgommal biztosan találkoztál már. Haveroddal jár, s úgy néz ki, komoly a dolog.
- Mehetünk! - dugta be Jóska fejét az ajtón úgy, hogy nem lépett be, csak a kilincsbe kapaszkodva tolta be a fejét.
- Biztosan találkozunk még – köszönt el az asszony.

Zsoltnak egy ideig az motoszkált a fejében, hogy mit akart ezzel mondani Lujza? Lehet, hogy semmit. Csak ez jutott eszébe. Biztosan jobbnak találta, mint azt mondani, hogy szia. Mondhatta volna azt is, hogy viszontlátásra, az is ugyanazt jelenti. Ezt persze inkább annak mondjuk, akivel magázódunk. Na, de nem kell ezt túlkombinálni! Egyébként is kiábrándító volt már maga a környezet a kócos menyecskével, vagy anélkül egyaránt. Legközelebb inkább a kapuban vár majd. Legfeljebb játszik a kutyával, amely most utánuk futott, s Jóska ismét belerúgott, nehogy kiszaladjon a kapun.

A hétvége eltelt a maszek munkával. Kinga nem örült neki, de elfogadta, hogy ha építkezni akarnak, meg kell ragadni minden lehetőséget a pénzkeresésre. Nem tetszett neki a jelenlegi életvitelnek az a része, hogy minden nap Póriba kell buszoznia csak azért, hogy ott aludjon. Nem szerette meg ezt a falut. Zsarátnokon pedig kicsi a lakás. Nem mondhatja az apjának, hogy költözzön a mostoha házába, mert ott jobban elférnének.

Hétfő reggel szokatlanul rossz kedve volt Jóskának. Másnaposnak is tűnt, bár ez már kevésbé volt szokatlan. Zsolt nem értette, hol és mikor rúgott be a kolléga, amikor vasárnap is sötétedésig dolgoztak. Nem kellett volna, hiszen így se lettek készen, de délben még reménykedett benne. Legközelebb szombaton tudják folytatni, hiszen hét közben rájuk esteledik, mire hazaérnek a munkahelyről. Akkor lesz majd fizetés is. Éppen ezért állt értetlenül a Jóska állapota fölött. Se pénze, se ideje nem volt rá hogy igyon. Bár a jelek szerint mégis. Próbált rákérdezni, de nem kapott érdemi választ, így hanyagolta a dolgot. Elhúzták a delet, mire hajlandó volt beszélgetni.
- Hát az meg mi a lótúró te gyerek? - csodálkozott rá Lajos bá' a késre, amit elővett a táskájából.
- Miért? - kérdezett vissza – Minek látszik? Szerintem konyhakés.
- Jó, hogy nem karddal vágod má' a szalonnát. Hova lett a svájci bicskád?
- Nem találtam. Biztosan eljátszották a gyerekek.
- Jóska te! - szólt közbe Béla bá' – azok a gyerekek még menni se tudnak. Nem kotorásznak a táskádban
- Akkor elhányódott. Egyébként kapaszkodva már tudnak menni – tette még hozzá.

Zsolt látta maga előtt lelki szemeivel Jóskáék konyháját, és teljesen elfogadhatónak tartotta, hogy elhányódott a bicska. Abban a rumliban akár egy láncfűrész is el tud veszni. Mondani viszont csak annyit mondott, hogy biztosan lett volna otthon kisebb kés.

Délutánra javult az állapota. Magától kezdett el beszélni amikor Zsolttal kettesben voltak.
- Nem véletlenül tartom magamnál ezt a kést ám.
- Hogy érted ezt?
- Belebaszom valakibe legközelebb.
- Mi van? Nem vagy te normális. Tegnap még semmi bajod nem volt.
- Amíg haza nem mentem, tényleg nem. Legközelebb ha ott találom ezt a nyighaj Attilát, kifordítom a belét, az hétszentség. Annak a kurvának meg elvágom a nyakát.
- Miféle Attilát?
- A szomszéd kölyköt. Megyek haza fáradtan, ezek meg ott nyiharásznak a konyhában.
- Mi ezzel a gond?
- Nagyon mérges lettem. Elő is kaptam a kést, az meg vette a lapot, és nyaka közé kapta a lábát. Nem első eset volt már ez. Van amikor az asszony megy hozzá, de ott a Kati néni előtt csak nem lehet...
- Hülye vagy te öregem. Miért ne mehetne át a szomszéd? Még ha legény, akkor is.
- Ne menjen! Az én feleségemhez ne járjon senki!
- Szerintem ok nélkül vagy féltékeny.
- Honnét tudod te azt? Egyszer láttad Lujzát, nem ismered. Az öcsémmel is kacérkodik, míg le nem töröm a derekát.
- Jól van, nem akarom én védeni. Egyszer már régebben is találkoztunk, akkor is olyan közvetlennek találtam. Nincs abban semmi. Miért baj az, ha jól érzi magát?
- Legyen otthon, foglalkozzon a gyerekekkel!
- És akkor mi van, ha egyedül érzi magát ott a falu szélén és felnőtt társaságra vágyik?
- Elmehetne unalmában a gyerekekkel anyámhoz, de se vele, se nagyanyámmal nem jönnek ki. Nem tetszik neki, hogy tanácsot adnak, mert ő mindent jobban tud. Én nem is mentem volna albérletbe, hisz otthon is elférnénk. Jutna egy külön szoba.
- Na, ebben nem adok neked igazat. Nem jó együtt lakni az öregekkel.

Erre már csak magában morgott valamit. Befejezettnek vette a beszélgetést, csak csendben simította a vakolatot tovább. Zsoltnak lett egy kis gyomoridege a beszélgetéstől, de ahogy abbamaradt, lassan lenyugodott. Jó lett volna Jóskáról is ezt tudni, de benne forrt az indulat. Eltelt legalább egy félóra, amikor ismét megszólalt. Teljesen más témában, a feleségét ezen a napon már nem hozta szóba. Eltelt három nap, mire megint előjött a téma.
- A jó büdös anyjukat! Már tényleg tennem kell valamit!

Zsoltnak nem volt egyértelmű, hogy kikről beszél. Nem volt semmi előzménye, nem vezette fel a témát, hanem egyből robbant. Értetlenül nézett rá, kíváncsian várta a magyarázatot.
- Már a faluban is együtt mutatkoznak. Megyek tegnap haza a melóból, ezek meg előttem ballagnak hazafelé, de olyan vidáman, hogy messziről hallatszott a röhögésük. Az Attila kapujukban értem őket utol, mert még megálltak trécselni. Nem volt elég egész úton. Ez meg csak annyit mond, hogy „megjöttél?” Oszt folytatja tovább amit éppen beszélt. Én oszt beszóltam. Na, nyomás hazafelé! Van kaja? Ki van a gyerekekkel?
- Tényleg – kérdezett közbe Zsolt – Ki volt a gyerekekkel?
- Anyámnál hagyta őket, hogy nyugodtan kurválkodhasson.
- Hallod te egyáltalán, hogy miket beszélsz? Nem bízol az asszonyodban?
- Nem szeret ez már engem. Alig szól hozzám. Minden szót úgy kell kikönyörögni belőle. Ha kérdem mi baja, azt mondja „semmi”. Nem főz, nem takarít, nem mosakszik. Komolyan mondom, hogy büdös. Nem adja fel a farát, de az az igazság, sokszor nem is kívánom.
- Itt valami komoly gond van, de én azt mondom, el is felejtheted, hogy hűtlen hozzád.
- Mitől vagy ebben annyira biztos?
- Attól, hogy ha az lenne, inkább próbálna a kedvedben járni, hogy ne fogj gyanút. Ha tényleg úgy van ahogy mondod, hogy ápolatlan....
- Mondom neked. Én se vagyok éppen ibolyaillatú, de egy asszony...
- Egy asszony – ragadta meg az utolsó szót Zsolt – ha udvaroltat magának, akkor igyekszik kívánatos lenni. Nem gondolod?

Nem tudták meggyőzni egymást, függőben maradt a vita.
Jóskának ezen a napon valahogy nem ment a munka. Olyan volt, mint aki ma kezdett, semmit nem tudott hogyan kell, esett ki minden a kezéből. Később fejfájásra panaszkodott, majd fogta magát, és felült az első buszra. Két hétig nem is látták. Akkor sem a munkahelyen találkoztak, hanem otthon látogatta meg Zsoltot.
- Miket beszéltem én neked, amikor legutóbb együtt voltunk? Sok hülyeséget mi?
- Hát, ja.
- Ne mond már senkinek! Be voltam kattanva, de azt mondta a doktornő, hogy rendbe hoznak. Biztosan örököltem az agybajt. Apám se normális.
- Ezek szerint orvoshoz fordultál. Nem tudtunk rólad semmit legalább két hete.
- Rendben vagyunk az asszonnyal is. Olyan figyelmes hozzám, mint talán még soha. Anyámmal is jóban vannak.
- Ezek szerint rendbe van minden. Mikor jössz melózni?
- Még egy darabig nem hiszem. Majd ha a doki néni kiír. Na, akkor én megyek is. Te figyelj! Tényleg ne mond már miket zagyváltam össze.

Nem találkoztak többet. Jóska néhány nap múlva ismét bekattant. Megint az asszonnyal lehetett valami gondja, de mint sokszor elmondta, habár sokat verekedett, nőt nem ütött meg soha. Most se.
Inkább mérget ivott. Úgy mondják, nagyon csúnya halál. Iszonyatos fájdalmai voltak. Azzal tisztában volt, hogy ezt a tettét nem élheti túl. Jobbnak látta siettetni a dolgot. Elővette a hetek óta magánál hordott konyhakést, és hasba szúrta magát. Ez nem sokkal rövidítette le a haláltusáját, csak annyit ért el vele, hogy az üvöltésére összeszaladt szomszédok soha nem felejtik el azt a borzalmas látványt, ami fogadta őket a vérben úszó egykori cipészműhelyben.