Már negyed hét volt, de még nem kezdődött semmi. Még csak ceremóniamestere se volt az összejövetelnek. A kezdeti kíváncsiság, türelmetlen várakozássá kezdett változni. Hat óra húszkor egy feltűnően magas fiatal nő lépett a terembe. Nem tudom, a zsibongó sokaság egyáltalán hogy vette észre. Mindenesetre elhallgattak, és minden szempár várakozón tekintett rá. …

Tudom magamról, hogy egy nőt - akaratlanul is - először deréktól kissé lejjebb nézek meg. Nagyon ritka a kivétel. Ez most egy kivételes helyzet volt, mert a hosszú, hullámos sötétbarna hajzuhatag egy angyalian gyönyörű arcot keretezett, melyről lehetetlen levenni a tekintetet. Valószerűtlenül világos kék szemét körülhordozta a társaságon, majd kettőt hátra lépett. Bokáig érő, fényes fekete bőrkabátja alól kivillant a hosszúszárú lovaglócsizma. Kisterpeszben megállt, egy hirtelen mozdulattal széttárta a hosszú kabátot, s elém tárult egy teljesen meztelen tökéletes test. Első döbbenetemben nem is jutott el a tudatomig, hogy nem a meztelenségét akarta elénk tárni, hanem egy gépkarabélyt kapott elő a bőrkabát alól, amivel azonnal tüzet nyitott a megbabonázott nézőkre. Az első néhány ember úgy halt meg, hogy azt se tudta, mi történt. A földre zuhanó testek, a szétfröccsenő vér látványa egyértelművé tette, hogy egy dühöngő tömeggyilkos áll az ajtóban. Kitört a pánik. Az emberek egymást taposva rohantak volna a konyha felé, de a keskeny ajtón képtelenség volt kijutni, hiszen mindenki elsőként akart kimenekülni. Az őrjöngő tömeg hisztérikus üvöltése szinte elnyomta a fegyverropogást is. A nő tárat cserélt, majd tovább tüzelt. Néhányan az asztalokat feldöntve próbáltak menedéket keresni, de a 7.62-es lövedék minden nehézség nélkül átütötte az asztallapot. Esély se volt a menekülésre. Vér, és hullák mindenfelé. Egyértelmű, hogy ez az őrült addig lő, amíg az utolsó tölténye el nem fogy.
Nekem sikerült a tűzvonalon kívülre kerülnöm. Valahogy meg kell állítanom, mielőtt az összes ismerősömet, barátomat le nem mészárolja. A következő tárcserét kihasználva, rárontottam. Elkaptam a fegyvert, de nem eresztette. Sőt, mivel ekkorra sikerült a tele tárat a helyére kattintani, tovább tüzelt, de immár elsősorban a mennyezetet találták a lövedékek. Addig ráncigáltuk, lökdöstük egymást, míg ez a tár is kiürült. Ekkor mindketten elengedtük a fegyvert, és egymásnak estünk. Dicsekvés nélkül mondhatom, hogy rendkívüli testi erővel rendelkezem, de ebben a karcsú testben akkora erő lakozott, hogy ugyancsak meglepődtem. Valójában fogást se találtam rajta, hiszen úgy csúszott a teste, mint egy halcsík. Minduntalan kiszabadult a szorításomból. Rúgott, harapott, s néha akkora ütéseket mért rám, hogy megszédültem tőle. Tudtam, hogy az életemért, sőt a barátaim életéért küzdök. Nem maradhatok alul! A néhány perce még szájtátva bámult angyali arc egy vérszomjas fenevadként vicsorgott rám. Ekkor döbbentem rá, hogy azért csúszik le a meztelen testéről a szorításom, mert a vérben hempergünk. El tudom képzelni, milyen ijesztő látvány lehettem magam is. Nem tudom mennyi ideje küzdöttünk már, de kezdett elhagyni az erőm. Aztán mégis sikerült egy jó fogást találnom. A nő dereka alá térdeltem, összeszedtem minden erőmet…egy hatalmas reccsenés, majd néma csend. Még vonaglott néhányat, majd valószerűtlen testhelyzetben élettelenné meredt a tetőtől talpig vérben áztatott meztelen test.
Megkönnyebbülten néztem körül. Az eddig a fal mellé húzódott életben maradottak lassan, de folyamatosan közeledtek fenyegetőn felém, s közben skandálták, hogy „gyilkos gyilkos gyilkos”
Egy kéz rázta meg a vállam
- Kellj fel! Hét óra. Elaludtunk.