2019. július 17., szerda

Gyorskeresés

Más kor 7.

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Arra ébredtem, hogy kemény a derékaljam, a párnám...nincs is párnám. Gondoltam, fordítok magamon ahogy szoktam. Karomat nekitámasztom a falnak...nincs is fal. Kezemmel keresem az ágy szélét, azt se találom. Mintha kőpadlón feküdnék. A takaróm jó meleg, de szokatlanul ...mi a csuda ez? Valami csoszogást hallok, de a szememet nem kívánom kinyitni. Nem is nagyon tudom, össze van ragadva. Biztosan jól kifárasztottam már megint. Meg kell nyálaznom, hogy ki tudjam nyitni. Hirtelen mintha valami fatábla csapódna a falnak, és erős fény árad be a szobába. Kicsit hunyorgok, de már tudni akarom, hol vagyok. Mert hogy nem a saját helyemen, az egyszer biztos. Egy őszülő szakállas alak hajol fölém. Hosszú köntös van rajta, szattyánbőr csizma, a fején lepénysapka. Ki ez a bohóc?
- Jól aludtál bátyámuram? Magad mondtad Gyulabá, hogy így szólítsalak.
- Hol vagyok?
- Nem az a kérdés, hogy hol. Azt kérdezd, hogy mikor?
- Valami fantasztikus marhaságba keveredtem bele azt hiszem. Valahol Beregben vagyok, ha jól emlékszem. 1520-ban.
- Egy kicsit pontosítsunk! 1550 Munkács vára.
- Aha! Emlékszem. Mátyás deák kihozott a tömlöcből. S te ki vagy?
- Én vagyok az a deák, illetve a várnagy úr sáfárja. Eltelt 30 esztendő.
- A várnagy úr sáfárja? - csodálkozom a fejleményeken - Kenderes főispáné, aki úgy néz ki mint Rákóczi fejedelem? Bár én nem is láttam, csak így mondták.
- Sokat fordult már a világ kereke. Nem a Hunyadiak rokonsága uralja a vidéket, hanem Szapolyai János vajdáé, aki azóta már király is volt. Nagy zavarodás van az országban. Petrovics a törökkel cimborál, de Munkácsot mégis maga a király adományozta Petrovics Péter uramnak. Így hát azt se tudom, hogy valójában Erdélyhez tartozunk-e, vagy a király alá.
- Mert ki is most a király?
- Most nem valami polák – neveti el magát, de valahogy keserű ez a nevetés – hanem egy Habsburg – mondjuk már egyszerre. Ő meg is nevezi Ferdinándot.
- Nem hittem volna 30 éve, hogy idejut Magyarország – vette le lepénysapkáját, mintha gyászát akarná kifejezni. Ujjaival beletúr arcába lógó ezüstszálas hosszú fekete hajába, s leül mellém egy kecskelábú székre.
- Nem hitted volna? - csodálkozom rá szavaira – Nem mondtam neked előre?
- Nem. Azon az estén olyan fáradt voltál már bátyámuram, hogy evés közben elaludtál. Pedig nem akartam hagyni, hiszen éreztem én, hogy reggel nem leszel itt. Csak tegnap késő este kerültél megint elő. Itt feküdtél a hideg kövön amikor rád találtam. Álmodban fordítottalak rá a medvebundára, s takartalak be. Azon az estén még félálmodban mondtál valamit a törökről, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Hiszen a török nagyon régóta veszélyt jelent az országra, de mindig sikerült kívül tartani a határon.
- S te egész életedet itt töltötted a várban?
- Nem egészen. De mindig mondtam az itt szolgáló deáknak, hogy ha netán egy furcsa öregembert találna itt, akin feliratos piros ing van, és a jövőről beszél, azonnal értesítsen engem.
- Miből gondoltad, hogy itt bukkanok fel megint, ha egyszer eltűntem?
- Beszéltem a malmosi molnárral. Ő mondta, hogy nála 6 év elteltével ott bukkantál fel, ahonnét eltűntél. A hatodik évet majdnem teljesen végig itt töltöttem. Csak Márton napján hagytam fel a hiábavaló várakozással.
- A hatodik évet? Vagyis 1526-ot? Ajjaj! Arról az esztendőről se beszéltem?
- Pedig kellett volna!
- Nem is veled, hanem Szapolyai vajdával. Bár ki tudja mi volt neki a szándéka? Szulejmán eleve úgy kombinált, hogy őt teszi meg Magyarország királyának. Mohácsnak nem kellett volna így történnie. A török mindent feltett egy lapra, de nem mehetett biztosra. Persze nem lett volna baj, ha az urak egyként Lajos király mögé állnak. Így teljesen megsemmisült az ország védelme. A szultán bizonyára nem is hitte, hogy nyitva az út Európába. Bevonult Budára, aztán visszament, pedig nyugodtan maradhatott volna.
- Most meg mégis övé lett az ország közepe, s ki tudja még meddig?
- Megmondjam?
- Meg, de előbb keljél fel bátyám, és egyél valamit.
- Meg is fürödnék, de gondolom nem találták még fel a fürdőszobát.
- De feltalálták. Nekünk ugyan nincs, de Budán a törökök építettek fürdőházakat. Lassan tíz esztendeje ülnek ott, de nem nagyon kívánkoznak kimenni onnét. Imaházakat is építenek, mellé olyan tornyot amiből kiabál a kántoruk – vagy tudom is én minek híjják - amikor imádkozni kell. Magam is láttam. A fürdőbe persze hitetlenek – ezek vagyunk szerintük mi – nem mehetnek, de nem is hiányzik az nekünk. Nálunk még maradt a dézsa és a tűzön melegített víz. Intézkedek is tüstént. S neked eztán mi a szándékod? Gondolom haza szeretnél jutni Miskolcra. Nekem utam van Naménba, odáig el is viszlek még ma, ha akarod.
- De ugye nem lóháton?
- Nem, nem. Utazóbatáron. Közben beszélgethetünk. Legalább a következő tíz évet jó lenne tudni. Ettől többet én már nem remélhetek. Kevesebb még lehet, hisz elég veszélyes világot élünk.

Ezzel magamra hagyott, de csak egy rövid időre. Jött is vissza hamar. Alig csukta be maga után az ajtót, máris kopogtak, s bedugta fejét, egy lógóbajszos vén hajdú.
- Meghoztam az étket nagyságos úr – mondta, s bejött egy nagy fatálcával.
- Csak tedd le az asztalra Mihály, s fordulj még egyet, mert a bor lemaradt.
Az öreg vagy meggörnyedt tartású, vagy nagyon illedelmes, tisztelettudó, de nekem túlságosan alázatosnak tűnt. Nem is álltam meg szó nélkül.
- Téged úgy szólítanak öcsémuram, hogy nagyságos? Egy havasalji parasztgyereket?
- Régen volt az bátyámuram. Ma már én vagyok a várnagy úr sáfárja. De ne hidd, hogy elfeledtem honnét jöttem. Igyekszek igazságos lenni a jobbágyokkal, noha ismerem ám a huncutságaikat is. Nagyon nehéz emberségesnek maradni. Főleg, hogy az urakat is tudom milyenek. Az adót muszáj behajtani, de nyugodt lélekkel megtartom ami nekem jár. Módos ember vagyok. Megmutatnám a városi házamat is, de neked menned kell, hisz úgy gondolom, holnap reggel már egyébként se találkoznánk. Nem értem én miféle ördöngösség történik veled, hogy évek telnek el egy-egy éjszakád alatt.
- Nyugodj meg, én sem értem. Na, mi a reggeli? - léptem az asztalhoz.
- Kíváncsi lennék mit esztek otthon ezerhányszáz mennyiben is? Remélem ehető számodra, amit felszolgálunk neked bátyám.
- Nem ezerhányszáz. 2019. Nagyon, nagyon távoli jövő. Valamennyit konyítok a főzéshez, szívesen mutatnék néhány ételt. Legegyszerűbb a paprikás krumpli, de se paprikátok nincs, se krumplitok.
- Nem lehetséges, hogy csak másképpen nevezitek? Mond, hogy csinálnád!
- Na jó. Disznózsír az van. Ha nincs van szalonna, úgy még jobb. Pirítok, vagy inkább fonnyasztok rajta egy fej vöröshagymát, az is van. Közben felvágom a krumplit, itt már elakadtam. Ismerek ugyan több elnevezését, de egészen biztos, hogy nincs. Talán még Spanyolországban se. Az újvilágról hallottál ugye? Biztosan hallottál, hiszen lassan már hatvan éve felfedezték. Igaz, még nem az egészet, hiszen hatalmas területről van szó. Ott őshonos ez a növény. Azt hiszem sváb almaként kerül majd ide, de te már aligha éred meg azt az időt. A paprikának is kell még legalább 150 év, hogy ideérjen. Hagyjuk is! Minek beszélek olyanokról, amit úgyse tudsz megérteni?

Megnéztem mi a választék. Egy fél cipó. Elég sűrűnek látom, talán nem is kelesztik a tésztát. Biztosan meg kell vele küzdenem. Taplógombából faragott kis tégelyben só. A szalonna olyan, mint ötszáz évvel később az a vékony és húsos, amit én nem tudok megenni. Aligha hizlalták 3 mázsásra 8 hónap alatt. Vöröshagyma is van hozzá, az legalább húzza befelé a kenyeret, ha nem akarom, hogy könnyezzen a szemem. S mi van még? Bajor kolbász? Legalábbis fehér. Na persze! Milyen legyen, ha nincs paprikájuk.
- Ez micsoda? - kérdezem rá, mert úgy a biztos.
- Ugyan mi lenne? Toszogatott kóbász. Kóstold meg bátyám! Nagyon jó.

Nem sok bizodalmam van hozzá, de valamit ennem kell. Jó nagy kés van mellé készítve. Vágok egy darabot a kenyérből. Eszembe jut, hogy nem rajzoltam rá keresztet. Lopva felpillantok, nem botránkoztattam-e meg a vendéglátómat, de semmi reakciót nem láttam az arcán. Aztán helyretettem a dolgot, hiszen a fél kenyérnél nem is kell. Már megtették amikor félbevágták. A szalonna olyan, amilyennek gondoltam. Rágós. Vágok egy darabot a kóbászból. Elég szikkadt, de nem elég tömör. A hús benne olyan darabos, mintha pörköltnek vágták volna. Ízre nem rossz. Só, bors, büdöshagyma a fűszerezése. Azért nem mondanám, hogy minden álmom ez a reggeli. Kortyolok hozzá a jó kaparós borból, amit az öreg Mihály utólag hozott. Erre kell még egy falat kenyér. Éhes már nem vagyok, de legközelebb inkább sült tojást ennék. Szalonnával, vöröshagymával mennyei étel lesz. Az csupán a kérdés, hol és mikor lesz rá lehetőségem?
- Na, akkor mesélj bátyám, míg a fürdőd elkészül!
- Gatyát is váltanék, meg zoknit.
- A gatyát értem, de mi az a zokni?
- Ez – rúgom le a cipőimet immár nem is tudom mennyi idő után.
Meg is bánom abban a pillanatban, mert a bukéja ugyancsak csavarja az orromat. Ha Mátyás találkozik még a hátralévő néhány éve alatt zoknival – amit kétlek – a szagáról tudja majd beazonosítani. Lerántom a lábamról, beledugom a cipőbe, majd így együtt jó messzire elcsúsztatom a kőpadlón. Megakad az egyenetlenségben, majd pörögve lendül tovább egészen a falig. Na, ilyen messziről már nem érzem. A csupasz lábam se rózsaillatú, de ennyit elviselünk.
- Miről meséljek?
- Mi lesz az országgal? Meddig ül még Budán a török?
- Nem akarlak nagyon elkeseríteni, de ahol most vagyunk, az én időmben már nem Magyarország. Mint ahogy Szlavónia sem, sőt az egész délvidék, egész Erdély, meg a felvidék sem.
- Nem is marad semmi, hisz amit nem soroltál fel, ott a törökök vannak.
- Majd úgy tanítják ezt az időt, hogy a három részre szakadt ország. A törököt majd kiűzik, s aztán a némettel gyűlik meg a bajunk.
- De ez már nem az én életemben – állapította meg keserűen – De miért három?
- Most van az ország közepén a hódoltsági terület, körül rajta a maradék magyar királysággal. A király Habsburg Ferdinánd. Jól mondom?

Mátyás sáfár bólogat. Nem szól, nem is noszogat, hogy mondjam tovább, de én mégis folytatom, ha már elkezdtem.
- Erdélyben ki az úr most? Talán nem is tudod biztosra ugye? A Habsburgok is befolyással vannak, meg a török is. Szapolyainak az özvegye, meg a gyereke is valami király féle, csak országuk nincs. Nem tudom mennyi időd van még, nem tudom megéred-e, de Erdély önálló fejedelemség lesz nagyjából 20 év múlva. Ismered a Báthory családot? Báthory István lesz Erdély ura. Később Lengyelország királya is.
- Később? - ámul el e szón Mátyás – Hiszen rég meghalt. Még mielőtt a török elfoglalta volna Budát.
- Akkor ez már a fia. Annyira nem tudom pontosan, hisz ez nagyon rég volt.
- Azt mondod lengyel király? Ő üldözi ki a törököt?
- Nem. Ő Iván cár ellen harcol. A török ellen nincs senki. Majd amikor Bécset is ostromolja, csak akkor nyílik ki a nyugatiak szeme. Egész Európából toborozzák a keresztes hadat, de mint mondtam, nagyon sok idő eltelik még addig. Hamarosan Szolnok is elesik, építenek hidat a Tiszára, hogy a folyón túli területeket is rabolhassák. Annyi vigasz jut a nemzetnek, hogy Eger ellenáll. Mennyi van most? 1550? Két év múlva ostromolják meg, de nem bírnak vele. Most még nem.
- Vagyis az is elesik végül? Ne is mondj többet! Nem akarom tudni.

Hozzászólások

(#1) Tutu7030


Tutu7030
(PH! kedvence)

:R

LG Optimus G E975 v20 -> LG G4 H815 V29a-EUR-XX -> Huawei Mate 9(MHA-L29)

(#2) Vakegérke


Vakegérke
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Olyan ez a mese, Gyulabá, mint a jó bor. "Itatja" magát, nem lehet betelni a zamatával. :)

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#3) potyautas válasza Vakegérke (#2) üzenetére


potyautas
(lelkes újonc)

Köszönöm a visszajelzést. A megnyitások száma történelmi mélypontra süllyedt, de Ti néhányan biztatást adtok a folytatáshoz (na, meg a magam kedvéért is írogatom, mint ahogy ezt korábban már megbeszéltük)

(#4) Vakegérke válasza potyautas (#3) üzenetére


Vakegérke
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Ne nézegesd azt a fránya statisztikát. Ha örömet okoz, akkor írj, ha nem, akkor ne erőltesd. Szív, lelkesedés kell ehhez. Vagyunk néhányan, akik önző módon várjuk a következő, na meg az azt követő írásaidat, legyenek azok ennek a mesének a folytatásai, akár mások, de ha befogod a beszélőkéd, nem tehetünk ellene, meg fogjuk érteni.
Írni, mesélni csakis úgy lehet, hogy nem kívánunk elismerést, tömegek "tapsát", hiszen a történet kikívánkozik belőlünk, nincs megfelelési kényszer. Önmagunk örömére tesszük, az meg már bónusz, ha elolvassák. Ha másoknak is örömet okoz, mindegy, hányan vannak, elismerést jelent.
Örömet okozni jó. :)

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#5) potyautas válasza Vakegérke (#4) üzenetére


potyautas
(lelkes újonc)

Az első mondatoddal a feleségem is egyetért, az utolsóval meg én is....a többivel is. ;)

(#6) UnA válasza potyautas (#3) üzenetére


UnA
(Korrektor)

Úgy megy ez, hogy amikor meglátják, hogy nem két bekezdés, akkor megijednek :) Én is, ezért ilyenkor megy a Pocketbe, és elolvasom később...

(#7) Paxker315


Paxker315
(senior tag)

mindig elgondolkozom, ha Galambos Krisz rájön, hogy új kontinenst talált, akkor azt szerényen magáról elnevezve ma Kolumbiának hívnák? :)) ;)

illetve,ha nincs jelentős klímaváltozás a 14. század közepétől, és Vinland továbbra is elérhető maradt volna a skandinávok számára, vajon mire vitte volna?

Még egy kedvenc hi-fi szcenárióm szerint Mánuel Komnénosz halála után továbbra is tehetséges-intelligens emberek kerültek volna Bizánc élére, méltóan a komnénoszi örökséghez--> a történeted meg sem történt volna..

okk, csak érintőlegesn kapcsolódik ide, de a fikció és fantázia nem ördögtől való. :))

[ Szerkesztve ]

(#8) potyautas válasza Paxker315 (#7) üzenetére


potyautas
(lelkes újonc)

Ez az ötlet úgy született, hogy egy másik csoportban feltették a kérdést, hová mennénk vissza a múltba? Elkezdtem írni, s csak aztán gondoltam bele, milyen sok mű született már erre az alap gondolatra. Lehet, hogy kicsi, lehet, hogy savanyú, de az enyém :)

(#9) Paxker315 válasza potyautas (#8) üzenetére


Paxker315
(senior tag)

;) . jó írás=> elolvasva gondolatok, fantáziák születnek s megmozdítja a képzelőerőt. Ezt megtette.

(#10) UnA válasza potyautas (#8) üzenetére


UnA
(Korrektor)

Persze ez érdekes, de szerintem akkora a távolság az 500 év alatt (nem is nyelvileg, hanem még inkább kulturálisan), hogy egymás megértése már önmagában komoly problémákat okozna... ;)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.