2019. május 26., vasárnap

Gyorskeresés

Más kor 3.

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Jobban szerettem volna, ha inkább én kérdezhetnék, de ha a felnőttek semmit nem tudnak a világ dolgairól, mit várhatok egy tízéves gyerektől? Azért tettem egy próbát.
- Matkó. Vagyis Mátyás?
- Úgy is lehet mondani, de mindenki Matkónak mond.
- Tudod-e kiről kaptad a nevedet? Mert szerintem a királyról neveztek el.
- Arról hát – húzta ki magát, a szalmán heverve. Legalábbis erre következtettem a hangjából, mert látni nem láttam.
A mécsest eloltottuk, mondván ne büdösítse a levegőt. Mert mintha lehetett volna még azon büdösíteni. Gyerekkoromban elég sokat jártam tehenek között, nem volt számomra idegen az istállószag. Noha sok múlott azon, mennyire tartják tisztán. Ahol az apám dolgozott, beton volt a padló, arra hordták be az almot, fel lehetett rendesen takarítani. A földes padló viszont beissza a vizeletet, aminek így a szaga is koncentráltan érződik. Ebben a korban – sőt sok száz évvel későbbi korban is - földes még a lakószobák padlója is. Bár, a faházakban nem vagyok benne biztos. Remélem holnap meggyőződhetek róla. Kíváncsi vagyok a molnár házára, meg főképp a malom belsejére. Utóbbi nagyobb eséllyel lehet fapadlós. Tovább faggatom a fiút:
- S azt tudod-e, hogy most ki a király?
- Valami polák...azt hiszem.
- S azt tudod-e, hogy az a Mátyás miféle volt?
- Tudom hát. Az anyjáé volt Munkács, az apjáé meg Hunyad. Az apja nem volt király, de nagyon nagy vezér volt, rettegték a törökök a nevét.

- Na tessék! Oszt még szabadkozik, hogy ő csak egy gyerek. Máris többet tudsz, mint ezek itt ketten – mutattam karommal bele a sötétségbe, ahol a két felnőttet gondoltam, hogy fekszenek – Mitől vagy te ilyen okos? Még majd pap lesz belőled mire felnősz.
- A tisztelendő atya is ezt szokta mondani – válaszolt, s hallottam a hangján, hogy mosolyog közben.
- Van Malmoson pap? - kérdeztem, s reménykedtem az igenlő válaszban.
- Szojváról szokott átjárni szamárháton, mert azt mondja, Krisztus urunk is szamáron közlekedett. Sokat időz itt a malomban, s olykor megengedik nekem is, hogy hallgassam miket beszélnek Márton gazdával.
- Aztán miket beszélnek?
- Mindenfélét. Azt is, hogy Kinizsi Pál szétkergette a fekete sereget. Tudja! Az a Kinizsi is molnár volt, s aztán vezér lett. Én meg pap leszek...vagy inkább katona. Na, de arról volt szó, hogy kend fog mesélni.
- Jól van, mesélek. De azt mondom neked, inkább legyél pap, mert a katonák nem hosszú életűek. Na, akkor mit is meséljek neked? Ismered az égig érő paszulyt, vagy a Babszem Jankót?
- Na ne má'! Arról meséljen, ahonnét kend jött.
- Ezeket csak azért említettem, hogy ezekhez hasonlóan vedd komolyan.
- Várjon csak! Ha kend a jövőből jött, akkor nem is kell előre látnia mint a regősöknek, hiszen már azt is megérte, ami meg se történt.
- Így valahogy.
- Na, akkor pap leszek, vagy katona?
- Ezt én nem tudhatom, mert nem tesz róla említést az írás. Magam meg nem emlékezhetek rá, hiszen – noha nem tudom az idei esztendőt pontosan mennyi – úgy nagyjából ötszáz évvel későbbről jöttem.
- Hát nem Matkó lesz második Mátyás? - vihogott gúnyosan Jankó.
- Lesz ilyen nevű király, de az nem Havasaljáról való, hanem a Habsburg házból. Nem is mostanában, hanem úgy száz év múlva.
- Milyen házból?
- Albert királyról hallottál? Nem? Zsigmondnak volt a veje. Így se. Lényeg, hogy nem magyarok, hanem németek, Pontosabban osztrákok... vagy ha szigorúan vesszük ez sem igaz, mindenesetre németül beszélnek.
- Nem magyar lesz a magyar király? - csodálkozik el Matkó.
- Volt már erre példa. Mint mondod, most is egy polák ül a trónon. Ezután jönnek sorba egymás után a Habsburgok egészen addig, amíg csak királyok lesznek ebben a kicsi országban.
- Miért mondja kend, hogy kicsi? A tisztelendő atya szerint nagy, erős ország a miénk, hiszen megállítja a pogányt.

Elképesztő ez a gyerek. Nem gondoltam volna, hogy egyszerű tehénlegeltető cseléd létére ilyen tájékozott. Nem is tudom, mondjam-e neki Bakóc Tamást. Azt hiszem, éppen ezekben az években kapaszkodik fel kis híján a pápai trónig paraszti származása ellenére. Én se vagyok történelemtudós, főleg nem ennek a kornak a kutatója. Még jó, hogy Matkót nem Tamásnak hívják, mert megfordulna a fejemben, hogy ő lesz az érsek. Affene, hogy nem tudom a pontos évszámot! A parasztfelkeléssel tudnám összehozni, de azt se tudom előtte vagyunk, vagy utána. Meg kellene nézni a neten a részleteket, na de még 500 évig nincs net.
- Arról mit mond az atya, hogy most hol van a pogány? Gondolom Kunország már az övék, rendszeresen betörnek Erdélybe, délen meg Nádor Alba alatt.
- Nádor Alba megállította őket többször is.
Nem tudom, mondjam-e, hogy ahol most vagyunk, az én koromban már nem Magyarország, a török hamarosan tönkreveri a magyar hadakat, és százötven évig nem lehet őket kiűzni. Akkor is „az unió”segítségével, s hogy azután még rosszabb lesz a magyarnak, hogy soha nem leszünk már igazán független ország, mert mindig dörgölőzni kell valamelyik nagyhatalomhoz... Nem mondom. Minek vegyem el a reményt? Bizonyára el se hinnék. Majd azt mondanák, hogy ettől a mesétől még az égig érő paszuly is jobb. Ezzel a megállapítással nem is tudnék vitába szállni. Végül segítséget kapok, mert nem igazán a világ dolgaira kíváncsi Matkó.
- Inkább arról meséljen kend, hogy a maga korában is istállóban alszanak a cselédek a szalmában?
- Az én koromban már nem, de az apám korában még igen.
- Igaz, hogy kend már elmúlt hatvan esztendős? Jankó súgta, hogy ezt mondta.
- Hatvanöt, de még él az anyám, aki elmúlt kilencven. Sőt! Nemrég halt meg a szülőfaluban Panni mama, aki betöltötte a 105-öt.
- Tisztára mint az égig érő paszuly – nevette el magát Mózsi, akiről azt gondoltam már alszik, hisz olyan régen nem hallottam a hangját.
- Abban nincs is százéves öregasszony – támadta le Matkó
- Akkor valamelyik másik mesében, de az ördög öreganyja annyi, akinek gerendával kell feltámasztani a szemét, hogy megnézhesse ki érkezett.
- Az csak mese, – kezdtem védeni az igazamat - de Panni mamával magam beszéltem 104 éves korában - és igaz, nagyon meggörbülve járt már - de teljesen ép volt az elméje, emlékezett nagyon régi dolgokra is.

Nem vártam, hogy eldöntsék igazat mondok-e vagy sem, rátértem a környezetünkre.
- Tudjátok, az én apám tehenes volt. Nem neki voltak saját tehenei – bár olyan időszaka is volt az életének – hanem az államnak. Talán úgy érthetőbb, ha azt mondom olyan, mintha királyi birtokon dolgozna. Királyi cseléd, vagy inkább béres. A béres pénzt kap a munkájáért, amiért cserében vásárolhat akármit.
- Ismerjük a pénzt. Azért annyira ne nézzen bennünket butának! - szólt Jankó.
Megfordult a fejemben, hogy előveszem a tálcámat, megmutatni a pénzt. Talán meg is tettem volna, de korom sötét volt körülöttünk. Még az ajtó deszkáinak résén se jött be a holdfény, ugyanis mint említettem már szemerkélt az eső amikor megérkeztünk. Erős fergeteg jött le utánunk a havasokból, s mire a ház asszonya végzett a fejéssel, meg is érkezett az égi áldás. Azóta változó intenzitással – hol kevésbé, hol meg rettenetes erővel – zuhog az eső. Nem tudom ismerik-e a mondást miszerint májusi eső aranyat ér. Mindenesetre nekem ez jutott eszembe, meg az, hogy remélem reggelre eláll. Egyelőre nem nagyon zavart bennünket, hiszen idebenn nem áztunk. A két tehén mellett a szalmában jó melegben voltunk. A szagot is megszoktam egy idő után. Amikor a Riska – vagy mit tudom én minek nevezték - feltápászkodott, hogy dolgát elvégezze, kissé odébb húzódtam, nehogy rám csapódjon a lepény egy része.

Ezután csendben maradtam. A két vadorzót elnyomta az álom, hisz elég sokat gyalogoltunk a délután. Én is nagyon fáradt voltam már, beszélni is fárasztó volt, de elaludni nem tudtam, zakatolt az agyam. Gondolatban az Állami Gazdaság istállójában járkáltam a betonplaccon, vagy a külső folyosón sétálgatva simogattam a teheneknek a hihetetlenül finom tapintású homlokát, hagytam, hogy érdes nyelvükkel nyalják a kezemet. Apám sorba járta őket az alumínium vödörrel a kezében, fenekéhez kötött egylábú székkel. Fütyörészett, dalolgatott. Nagyon sok éneket ismert. Most valahogy az jött emlékezetembe, hogy „Elindultam szép hazámból...” Költött belőle különböző változatokat, még olyan is volt, hogy „híres nagy muszkaországból”. Amikor egyikkel végzett, ment a következőhöz. Kissé odébb terelte, hogy mellé férjen, egy vizes vödörből megmosta a tőgyet, majd leült, fejét nekitámasztotta a jószág hasának, és sugárban ömlött a friss habos tej. Ő szerette, de én meg nem ittam volna csak lehűtve. A bolti tejekhez képest büdös volt. Viszont ha állni hagytuk, feljött a tejszín, amit le lehetett róla kanalazni. Aztán volt belőle tejföl, túró, savó, vaj, író, meg minden, amit ma tejtermékként ismerünk. A sajtkészítés valahogy kimaradt, azt nem ismertem...hacsak a gomolyát nem számítjuk annak. Ahhoz persze pectej kellett. Az ellés utáni néhány fejés volt erre alkalmas. Ja, az ellés! Az nagyon izgalmas látvány volt. Valójában már az is izgalmas volt, hogy a farok takarásában ott volt az a rózsaszínű lepényforma, amiből pisilt széles sugárban. Az adta az izgalmat, amint elképzeltem, hogy az ember lányán is valami hasonló szerve van, csak természetesen ettől sokkal kisebb, s a leglényegesebb különbség, hogy olyat még nem láttam. Persze az óvodáskorú lányok itt most nem számítanak.
Sok volt a tehén, közben többször megtelt a vödör, nekem jutott a megtiszteltetés, hogy a hűtőre felöntsem. Aztán a bádoggal merítettem a hideg....ÁÁÁÁH...a hideg tejből...azt...azt hiszem...
Alszik? - hallom Matkó kérdését. Talán válaszoltam. Gondolatban egész biztosan. Ő aligha hallotta, mert békén hagyott.

II.

Az ajtó nyikorgására ébredtem. Még csak derengett a reggel, alig szűrődött be némi fény. A molnár jött, szélesre tárta az istállóajtót, majd hangos káromkodások közt cuppant lába a sárba. Kézbe vette a vasvillát, sorban felkeltette mind a három … három? ... mind a három tehenet, hagy végezzék el dolgukat mielőtt jön az asszony fejni. Annyira már világos volt, hogy láthassam mennyire rászorulnának már ezek az állatok a takarításra. Nem az ajtó alatt befolyt víz miatt lettek sárosak, inkább a saját ürülékükbe feküdtek bele, és nem csak ezen az éjjelen. Nagyon okos gyerek ez a tehénpásztor, de a „szakmáját” elhanyagolja. A gazda meg ráhagyja? Úgy emlékszem, az én apám éjjel kettőkor mindig felkeltette őket, aztán pedig leszedte alóluk a trágyát. Többnyire tiszták is maradtak reggelig. Na, de nem oktathatom ki vendéglátóimat! Egyébként sincs közöm hozzá, hogyan élnek. Azt hiszem, még ma tovább állok, így nekem teljesen mindegy. Odakünn mintha jönne fel a nap, egyre világosabb van az istállóban is, de akárhogy meresztem a szemeimet, egyedül vagyunk a gazdával. Tehénből egyel több van mint este volt, emberből meg hárommal kevesebb. Lehet, hogy magamra hagytak, és útnak indultak az éjjel?
- Szép napunk lesz mester uram – köszönt rám a molnár – Nagy vihar volt az éjjel. Mint látja, az istállót is felveti a víz.
- Nem hallottam, aludtam mint a tej, de azt látom, hogy idebenn is nagy sarat csinált a sok eső. Csak nem a patak áradt meg ennyire?
- Nem, dehogy. Az áradat majd még ezután ér ide. Ezt mind az eső csinálta.
- Nagyon mélyen alhattam, mert észre se vettem, mikor mentek el a többiek.
- Többiek? Egyedül jött mester uram.

Mi a csuda történt már megint? Tegnap még nagyuramnak szólítottak, aztán kendnek, ma meg már mester úr vagyok? Igaz, mintha mondtam volna, hogy követ faragok. De tényleg hová tűntek a többiek? A két vadorzó nyilván korán lelépett, hogy virradatra odaérjenek a fogadóba, ne lássa senki az uraságtól elorzott fácánokat, na de a gyerek ide tartozik, semmi oka nem volt elmenni. Nem értem én ezt.
- A gyerek miért nincs itt? Nem az ő dolga lenne kitakarítani, meg az almot lecserélni?
- Nincs már itt semmiféle gyerek. Legeltetni a saját fiam szokott, de nem keltem fel ilyen korán. Nem értem, kend ki a csudát kérdez.
- A Matkó gyereket.
- A Matkót? - nevetett a molnár.
- Mitől van kendnek ilyen jó kedve korán reggel? - kérdezte az éppen belépő asszony. Hosszú ruhájával seperte a sarat, de nem volt szabad keze, hogy kissé megemelhesse.
- Gyula mester a Matkó gyereket keresi.
- Nagyon régen volt már az itt. Azóta már deák uraság lett belőle. Kenderes főispán, Munkács kapitánya vette pártfogásába, a mi szamaras papunk közbejárására. Patakon tanult, de mondják, visszajön Munkácsra írnoknak.
- Hát a két vadorzó? Tímár fia Jankó, meg a Kovácsréti Mózes?
- Emlékszem már miről beszél kend mester uram – világosodott meg a molnár – Annak bizony már hat esztendeje, amikor kendet feltalálták a Borzsa partján, s nálam lettek kenyeres pajtások. Mesélte a gyerek, hogy miket beszélgettek. Reggelre aztán kend eltűnt, s csak tegnap este vetette ide megint a vihar. Elhálhatott volna a malomban is a zsákokon, de úgy gondoltam, melegebb van a jószágok közt, hamarább megszárad a gúnyája.
- Milyen esztendőt írunk most?
- Az úr ezerötszázhuszadik esztendejét írjuk. Bizony sok dolog történt mióta nem járt nálunk.
- Ezerötszáz húsz? És hat esztendeje? Vagyis ezerötszáz tizennégy tavaszán voltam itt. Abban az esztendőben, amikor a pápa meghirdette a keresztes hadjáratot. Aki beáll a hadba, bűnbocsánatot nyer. Csak nem mentek el ezek?
- De bizony beálltak Dózsa seregébe. Egyik se jött vissza. Nem tudni mi lett velük, de beszélik, hogy sok jobbágy száradt Temesvárnál a karók hegyén.
- A fenébe! - csaptam indulatosan a levegőbe – Figyelmeztethettem volna őket, ha tudom melyik esztendőben vagyunk. Nem lett volna szabad elmenniük.
- Ne kárhoztassa magát mester uram, kend nem tudhatta előre!
- De bizony tudhattam, tudtam is. Sok mindent tudtam, s tudok is.
- Mondta a gyerek, hogy a jövőből jött, de élénk fantáziája volt annak nagyon.
- Dobzse László volt a király, aki rá két évre halt meg. Most a fia, második Lajos ül a trónon, aki még gyerek. Igaz? Erdély vajdája Szapolyai János...
- Ezeket bárki tudhatja, akit érdekel az országos politika.
- A maguk földesurát viszont most se tudom.
- Dolhay Péter, ha tudni akarja
- Na, igen. És a Perényiekkel civakodnak a környék birtoklásáért.
- Ez mind a jelen mester uram. Mit akar kend bebizonyítani?
- Jövő évben elesik Nádor Alba, mert Szapolyai nem ér oda időben. Rá három évre átjön a török irdatlan nagy sereggel a Dráván, felégeti maga mögött a hidat, hogy ha akarna se tudjon visszavonulni. A Mohács környéki mocsárba veszik az egész királyi sereg, Lajos királlyal együtt. Maga Szulejmán szultán vezeti a hadat, s meg sem áll Budáig. Aztán mégse marad, de bármikor visszajöhet, hisz senki nincs, ki útját állná.

Egész belemelegedtem. Úgy felizgattam magam az igazam bizonyításával, hogy szinte kiabáltam. Aztán síri csend támadt. Még a tehenek is abbahagyták a mocorgást.
Márton gazda hosszasan elgondolkodott, majd csak annyit szólt – Meglehet.
Nem szólt többet, csendben elkezdett takarítani. Az asszonya az egyik tehénnek combjához kötötte madzaggal a farkát, nehogy belecsapjon vele a zsétárba, majd melléül fejni. Nagyon el ment a tejtől az étvágyam. Inkább nem is vagyok éhes. Úgy tűnik, egyelőre vége a beszélgetésnek, meg láb alatt is vagyok, inkább kimegyek a napra. Első lépésnél elmerül a cipőm a sárba. Ki kellene kövezni az istálló alját. Körbe vagyunk hegyekkel, kell lennie kőbányának a közelben. Majd mondom, de nem most. Azt mondja a molnár, hogy hat éve voltam itt. Ez érdekes. Ugyanaz a ruha van rajtam Fehér talpú sportcipő – ami most lett csupa sár – szürke farmer, órazsebében a svájci bicska, piros póló Hyundai autóklub felirattal, rövid derekú fekete műszálas dzseki, ami csupa szalma. Le is vetem, le kell kicsit takarítani. Érdekes, hogy még a nyaka se koszos. Hat éve nem volt kimosva. Ezt már most nagyon nem értem. Azt sem értem, hogyan lett tegnap hirtelen 1514, de azt meg már végképp nem értem, hogyan lett ma reggelre 1520. A telefonom ott van a zsebben. Senki nem lát, megnézem a dátumot....vagyis nem nézem meg. Lemerült az aksi. Nem tudom mitévő legyek. Mindegy milyen évet írunk, enni akkor is kell. Tejet nem kívánok, de egy hagymás rántotta jól esne.

A molnár ráérzett a gondolatomra, mert a napra kilépve azonnal rákérdezett, mit reggeliznék? Aztán majd megmutatja amit hat éve akart, mert már megint időszerű. Megkérdeztem lehet-e három tyúktojás sülve, hagymával, szalonnával, kol... Ennyi. A kolbászt nem mertem mondani, nem biztos, hogy ismerik. A szalonnát is csak reméltem, a hagyma amiben egyedül biztos voltam. Só, bors biztosan van. Odahaza megoldom simán delikáttal, s az rögtön kész is. Valójában tej lenne hozzá jó, de szigorúan bolti tej. Na, még csak az hiányzik, hogy ez kicsússzon a számon. Annyi kérésem volt, hogy én készíthessem el. Megengedte.
- Na mester uram – lapogatta meg kissé a hátamat – majd reggeli után megbeszéljük a jövőt egy kis kaszonyhegyi borocska mellett.
- Kaszony hegy? Azt ismerem. Ott van az országhatárnál.
- Országhatár? - nevette el magát – Miféle országhatár? Ezt bizony nagyon elvétette mester uram....vagy nem? - hervadt le a mosolya.

Csak nem elhiszi már, hogy ismerem a jövőt? Vagy csak úgy tesz, aztán holnap itt lesznek értem a Dolhay nagyságos pribékjei? Nagyon elbizonytalanodtam. Ebben a nagy bizonytalanságban rám is jött a szükség, mint ahogy egyébként minden reggel szokott. Most kellene megkérdezni, merre találom a fürdőszobát? Meg is teszem, csak adaptálnom kell a kérdést a kornak megfelelően.
- Lenne egy halasztást nem tűrő kérdésem gazduram. Rám jött a szükség. Merre találom a pecét? (Remélem, a megfelelő kifejezést használtam)
- Jaaa! Ahun a ganyé, az istálló megett.
Most már csak az a kérdés, hol találok toalett papírt. Hallottam olyat, hogy ha a kínaiak mind használnák, kipusztulna a világ összes erdeje. Az állatok se használják, de az én koromban az európai embernek nélkülözhetetlen, mint a reggeli kávé. Na, még az is jól jönne, de egy ilyen ötlettel nem botránkoztathatom meg a házigazdámat. A teát azt hiszem ismerik, csak éppen nem azt, amit mi iszunk. Nem is élvezeti cikk, hanem inkább gyógyszer. Mindegy, kibírok néhány napot kávé nélkül. Első kamiontúrámon két hétig se hiányzott. Még ezt kellene elmesélnem! Az már egész biztosan beutaló lenne a tébolydába. Ezt a papír dolgot valahogy meg kell oldanom! Keserűlapu? Gyerekkoromban alkalmaztam ezt a módszert. Vagy talán...talán van nálam...valami ..a belső zsebemben. Aha, van! Micsoda boldogság! Mi is ez? Nocsak A4-es méret. Ezt még el is felezhetem. Nincs nálam az olvasószemüveg, de úgy látom valami orvosi papír. Azt hiszem a hasi ultrahangon kaptam. Ezzel kell visszamennem kontrollra. Ez most fontosabb. Már gyűröm is, hogy puhább legyen.

Wc használat után moss kezet! Hol is? Na, itt egy tócsa. Még jó, hogy esett éjjel az eső...vagy annyira nem is? Nem tudom mekkora szokott itt lenni a patak, de a zavaros vízről enélkül is megállapíthatom, hogy árad. Csak nem önti tán el a malmot! Ebbéli aggodalmamat megosztom a gazdával is, de ő megnyugtat, hogy akkora áradat még nem volt itt. Nem véletlenül nem a patakra épült, hanem inkább malomárkot ástak, amit zsilippel le is tudnak zárni.
- Früstököljünk akkor mester uram?
- Honnét tanulta kend ezt a szót?
- A szászok mondják így. Biztosan Beregszászon szedtem össze. Oda szoktam elmenni a vásárba, ott veszem a bort is.
- Nincs az messze innét? Még Munkács is sokkal közelebb van annál.
- No ez má' igaz, de akko' nem lenne kaszonyi borom – somolyog huncurul.

Rátérünk a reggeli készítés megvitatására. Ő maga hájas kenyeret gondolt vereshagymával. Elé is rakja a felesége, miután behozta a tejet. Előkerülnek a gyerekek is nagy álmosan mind a hárman. Nem egy feltűnően nagy család, de fiatalok még, az asszonyka is egész szemrevaló. A molnár korát nehéz lenne meghatározni. A szakállát ugyan beretválja, de nagy lelógó harcsabajszot visel, meg hosszú bozontos hajat, melyet el is nyomorít az állandóan viselt süveggel. A nagy fiú olyasmi idős lehet, mint Matkó volt amikor találkoztam vele. Kenyeret vesz magához, meg csuporból issza a friss tejet hozzá. Ezután majd megy is a teheneket kihajtani, hagy legeljék a friss tavaszi füvet. Megfordul a fejemben, hogy nem tesz-e kárt bennük a vizes fű, de ők ezt bizonyára jobban tudják. A két kisebb gyerek hat-nyolc éves leány, odaül az asztal mellé, és várja a kenyeret. Volt még egy fiú – mondja a molnár - de azt az úr elszólította még baba korában. Most figyelem jobban az asszony elálló kötényét. Úgy tűnik, lesz még itt molnárinas.
- Na, akkor kend hogyan gondolta? – kérdi tőlem
- Kérnék egy lapos edényt, hagymát, szalonnát, sót, borsot, tojást...
- Szaladj csak fiam – vág gazduram a szavamba – szedd össze a tojásokat!
- Meg tüzet kellene gyújtani, de ehhez segítség kell!
- Nahát! - nevet a molnár – Aztán tudja-e kelmed mit jelent a neve? A gyula.
- Fákja? - kérdem kissé bizonytalanul, mert nem értem miért kérdi.

Hozzászólások

(#1) Vakegérke


Vakegérke
(PH! kedvence)

Nem hiszem, hogy egyben leírva jobb lenne ez a mese. Így, lassacskán csöpögtetve minden rész után hiányérzetem támad, amit csak a következő rész tud semlegesíteni.

Helyszínek, nevek, történelem, az a jó, hogy tanulni is lehet. :)

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#2) potyautas válasza Vakegérke (#1) üzenetére


potyautas
(lelkes újonc)
LOGOUT blog

Olvasni is úgy szoktam, hogy kell hozzá a térkép. Most az íráshoz is.

(#3) Tutu7030


Tutu7030
(PH! kedvence)

Tekeredik ám a történet. :)

LG Optimus G E975 v20 -> LG G4 H815 V29a-EUR-XX -> Huawei Mate 9(MHA-L29)

(#4) Precorus


Precorus
(kvázi-tag)
LOGOUT blog

Már nagyon vártam, most meg megint várhatom a következőt...
Nagyon jók ezek a kis szösszenetek, könyvre rég nem tudom rávenni magam, de a történeteid nagyon tetszenek :) :R

[ Szerkesztve ]

"When God shuts a Window, he opens a Linux"

(#5) potyautas


potyautas
(lelkes újonc)
LOGOUT blog

Folytatás felrakva!

(#6) Tutu7030 válasza potyautas (#5) üzenetére


Tutu7030
(PH! kedvence)

:R

LG Optimus G E975 v20 -> LG G4 H815 V29a-EUR-XX -> Huawei Mate 9(MHA-L29)

(#7) Vakegérke válasza potyautas (#5) üzenetére


Vakegérke
(PH! kedvence)

Élvezet holnapra halasztva. :)

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.