Vasárnap van. Ráérnék felkelni, de az énekes rigó már pirkadat előtt felébresztett. Épp úgy, mint minden nap az utóbbi hetekben. Nehezen, de megjött a tavasz. Mondhatnák akár nyárnak is a meleg miatt. A természet igyekszik behozni a lemaradást. A múlt héten akartam ezt az igyekezetet demonstrálni azzal, hogy újból lefényképezem Felsőhámort onnét, ahonnét rügyfakadáskor, de a lomboktól semmit nem látni a faluból.
Ma, az Avason töltöm az időmet. Nem csinálok semmit. Városi ember lévén, megengedhetem magamnak. Na, erről az jut eszembe, hogy micsoda indulatos viták alakultak ki egykor a falusi és városi életforma szembeállításával. Azokban az időkben, amikor a politika még nem állította szembe a lakosságot. Ezt most iróniának szántam, mert igaz, hogy a politika nem, de sok minden egyéb. A politikához úgy viszonyultak az emberek, hogy vagy támogatták a hatalmon lévőket, vagy elzárkóztak a témától. Ellenvéleményt aligha mertek nyilvánosan hangoztatni, hiába volt a felszólítás, hogy „bíráljunk bátran elvtársak!” Az emberek találtak mást, amin lehetett vitázni, veszekedni. Például a falusi és városi életforma szembeállítását. Pedig mint most is, akkor is nagy volt az átfedés. A falusiak azt gondolták, hogy a városi ember a műszak után kiül az erkélyre újságot olvasni, és ezen kívül nem tesz semmit. Bizonyára ilyen is volt, de sok városi a sufniban, vagy a kiskertben barkácsolt, kapálgatott. Budapestnek ma is legalább a fele kertes házakból áll. A vidéki városok is. A bérházakba zárt városi pedig azért irigykedett a falusira, mert neki van lehetősége a kertjében termelni, így kevesebb pénzre van szüksége. Nemrég olvastam Miskolcról egy könyvet, amiben harmincezer ingázó munkást említenek. Ezek mind falusi emberek, akik a városban munkások voltak, aztán hazamentek parasztnak. Vagyis kétlakiak. Mint ahogy most én is. Nem részletezem, hogy alakult ki ez a helyzet, de városon is élek és egy kicsit még falun is.
A gyökerektől nem szívesen szakad el az ember, de néha kénytelen eltávolodni. A szabad hétvégéket tölthetném otthon, de takarékossági okok miatt, néha itthon maradok. Lustálkodok, kiállok az erkélyre nézelődni. Nem olvasom az újságot, hiszen ma már inkább a számítógép előtt informálódok a világ dolgairól. Nekem ne pocsékolják a papírt! Noha kéretlenül is teszik, így néha le kell mennem a szelektív gyűjtőhöz a sok felesleges reklámkiadvánnyal. Na, meg olykor-olykor a háztartási hulladékkal a ketreccel védett szeméttárolókhoz. A guberálók így is megtalálják a szemetelés módját, mert a rácsok közt befér a kezük, vagy a botjuk, némelyeknek az erre a célra készített csipeszük.
Miután bedobtam a zsákot, kulcsra zárom a ketrecet, majd sétálok egy kicsit a néptelen parkban. A magasra nőtt gyermekláncfű miatt gondozatlannak látszik, de májusban reménytelen küzdeni ellene. Tudom, otthon évek óta tapasztalom. Este levágom a füvet, reggel már virít a sárga pimpóka.
Egy láthatóan túlsúlyos nő ül az egyik padon, a háttámlára könyökölve, előtte a fűben ül egy fiatal németjuhász kutya. Elég nagy a tér, a legtávolabbi padot választom ki magamnak. Kissé lengedezik a szél, gyönyörűen süt a nap, de nincs még meleg, hiszen talán kilenc óra lehet az idő. Egy fiatal pár közeledik. A férfi kezében egy nagyméretű műanyag zsák. Kissé szét van szakadva, látni, hogy bogrács van benne. Bizonyára valami összejövetel lesz. Nem igaz tehát, hogy a városiak elzárkóznak. A távolból hallani a forgalom zaját, néha kutyaugatást, de nem zavaró. Falun is van ekkora zaj. Sőt! A mi falunkban egész nyáron zeng a romadiszkó. Ha tévézni akarok, be kell zárni az ablakot, hogy ne zavarjon.
Előttem a fűben egy rigót fedezek fel. Rövid szakaszokat fut, néha ugrik is közben, majd hirtelen megáll. Megint fut, megint megáll, majd csőrével belevág a talajba. Megint fut egy rövid szakaszt. Fiatal nő vezet egy kutyát, a szemközti ház előtt egy idős nő kapálja a közterületen kialakított virágos kertet. A mi felső szomszédunk az ablakot takarítja, majd leengedi a redőnyt. A hulladékhasznosító rassz egy tagja közeledik, mindkét kezében nagy műanyag táska. Odébb rúg, összetapos, majd a táskájába tesz egy energiaitalos dobozt. Az egyik munkatársam jut eszembe, aki a kocsiból kidobott sörös üveg miatti rosszallásomra azzal reagált, hogy majd összeszedik. Valóban van rá esély. Bár az erdőben történt az eset, nem a lakótelepen.
Jól esik itt elmélázni. Csak akkor állok fel a padról, amikor már nagyon nyomja a hátamat a támla.
Na, megyek, megnézem, van-e valami üzenetem a facebookon. Ha nincs, nézegetem a térkép újonnan felfedezett szolgáltatását, az utcakép nézetet. Egyik kedvenc elfoglaltságom.
