2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Legénybúcsú 2.

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Indulás este hatkor a klub elől. Azért innét, mert Zsolt korábban itt hagyta a magnóját, amit vinni akart magával. Csak később eszmélt rá, hogy mennyire értelmetlen dolog ez, hiszen útközben a kocsiban is hallgathatnak zenét. Ha elég közel parkolhatnak a táborhelyhez, akkor a helyszínen is. A magnó telepei egyébként is legfeljebb 6 óra kapacitásúak, ez pedig kevés a hétvégére. Stupli ugyan hozott magával egy gitárt, de a dalolásaikról csak úgy tudnának felvételt készíteni, ha lenne a magnóhoz megfelelő mikrofon. Az pedig nincs. Vagyis semmi értelme nem volt bemenni a klubba...hacsak az nem, hogy a jelenlévőknek eldicsekedhettek azzal, hogy az egész hétvégét vízparton fogják tölteni. Juci volt nagyon nekikeseredve, amiért nem vitték magukkal. Pedig úgy tartja, hogy ő a banda hatodik tagja, de a kabalája mindenképpen. Két alapos indok is gátat vetett ennek a lehetőségnek. Egyrészt a kocsi öt személyes, másfelől lányoknak nincs helyük legénybúcsún. Mindez persze csak kívülállónak meggyőző, a Juci duzzogásán nem segített. Tibi igyekezett mielőbb szabadulni ettől a kényelmetlen helyzettől. Olyan hirtelen indult el a kocsival, hogy Zsoltnak nem volt ideje beszállni. Éppen csak belépett a hátsó utasajtón, de még a súlypontja kívül volt. Úgy érezte biztonságosabbnak, ha lemarad. Nyitott ajtóval mentek legalább 100 métert, mire a sofőr felfogta mit kiabálnak az utasai.
- Öregem ez meleg volt – nyúlt át Zsolt előtt a középen ülő Bongó, s lenyomta a zár reteszét.
- Minek zárod be?
- Nehogy kiess megint!
- Bocsi – mentegetőzött Tibi – de attól féltem, nem tudjuk Jucit lerázni.
- Nem is fért volna be – mondta Zsolt indulattól fűtött hangon. Még csak most kezdte felfogni, mi lett volna, ha nem lép gyorsan vissza, s már a mozgó autóból esik ki.
- Majd az öledbe ült volna. Volt már rá példa – szólt be Freddi, amin hangos röhögés tört ki a társaságban.
- Hehehe. Jaj de vicces. Savanyú a szőlő?
Erre Freddi nem tudott mit mondani, hiszen mind tudták, hogy voltak ilyen irányú törekvései.

Már félúton jártak, amikor eszükbe jutott, hogy ma még valamit enniük is kellene. Kaját viszont nem hoztak. Zsarátnokon talán lett volna éjjel-nappali bolt, de rég túl voltak már a városon. Egyetlen lehetőség maradt a nyéki italbolt. Májkrém, húskonzerv, csoki. Ez volt a lehetőség. Na, meg ital. Italt, az italboltból! Húsz üveg sör, meg egy üveg konyak. Lédig konyak sörösüvegben. Zsolt kissé zaklatott volt, így már a kocsiban elkezdte a konyakozást. Történt ugyanis, hogy a lezárt retesz miatt nem nyílt az ajtó. Erősebben megrántotta, s a kis kilincs letörött.
- Majd meglepsz egy kilinccsel névnapomra – nyugtázta Tibi az esetet.

A tóparton Bongó volt ismerős, ő keresett táborhelyet. Neki se volt ez egyszerű, hiszen már sötétedett mire bezötykölődtek a két tó közti kicsiny félszigetre.
A kocsi lámpájának fényénél az ikrek felállították a sátrat, Freddi a sörkészletet vette kezelésbe, Zsolt a konyakot iszogatta szorgalmasan. Mivel egyébként nagyon ritkán iszik, hamar jelentkezett az ital hatása.
- Még szerencse, hogy Bongót is hoztuk – mondta Zsolt, miközben a táskarádión próbált élvezhető minőségben hallgatható zenét találni – mert nélküle azt se tudnánk, hol vagyunk.
- Már hogyne tudnánk – mondott ellen Freddi, a fűben ülve szorongatva a sörét- Nyéken.
- Na, ez nem teljesen igaz - helyesbített Bongó – úgy tudom, hogy ez a rész már Ládháza.
- Nem mindegy? - vetette közbe Tibi.
- Valójában mindegy, hiszen ma már egy falu a kettő, de a történelmi hűség kedvéért...
- Nehogy történelemórát tarts itt nekünk! - csatlakozott a témához utolsóként Stupli is, aki a sátorcövekeket kalapálta a földbe. Inkább hallgassunk zenét! Rakjatok be egy jó kazettát, ha már hoztuk a magnót.
- Nem jó ötlet – ellenkezett Zsolt – hamar lemerül az elem
- A rádióban nem?
- Abban nem. Egy évig is kitart a hat darab góliát elem, de még akkor sem azt veszem észre, hogy gyengén szól, hanem azt, hogy a sav szétmarta az érintkezőket.
- Akkor marad a rádió.
- Igyál inkább egy sört! - bontott ki két koronadugót összeakasztva Freddi egy újabb üveget.

Áll a sátor, körbeülték a majdani tűznek a helyét, s mindenki fogott egy sört. Még Bongó is, aki határozottan tartózkodik az alkoholizálástól. Zsolt kelletlenül adta ki kezéből a konyakot, noha ekkorra már a felét egyedül megitta.
- Alaposan belehúztál – állapította meg Tibi – nem lesz ebből baj? Vagy bánatodban iszol?
- Miféle bánatom lenne? Egyébként vigyázok én magamra, tudom mennyi az elég. Elevenen él még bennem a múltkori emlék, amikor a Lajosbá pincéje előtt nagyon berúgtam attól az iszonyatosan rossz bortól. Majd' meghaltam, olyan beteg lettem.
- Olyan bánatra gondoltam, hogy talán a főnököd lánya...
- Nem főnököm, hisz egy éve is van, hogy nem ott dolgozom
- Attól még tudod kire gondolok
- Ja. Jó volna most is inkább körülötte sündörögni, de hát téged búcsúztatunk, hiszen igába hajtod a fejed hamarosan.
- Ráadásul önként – tette hozzá feltartott mutatóujjal Freddi
- Persze, hogy önként. Senki nem házasodik kényszerből
- Csak muszájból – röhögött nagyot Freddi.
- Amire te gondolsz, az speciális helyzet, de akkor se muszáj. Kötelességének érzi a pasi, meg ezt is sulykolják bele, pedig sok esetben inkább mégse kellene összeházasodni csak azért, mert jön a baba. Ha szeretik egymást, akkor rendben van, de csak azért, mert bekapta a csaj a legyet...
- Te mitől lettél ennyire okos? - kötözködött Freddi
- A konyaktól – szólt be Stupli
Na ezen megint hatalmasat röhögtek
- Igaza van Zsoltinak – szólt csendesen Tibi, miután elült a röhögés – Én speciel minden kényszer nélkül döntöttem a házasság mellett. Senki nem is erőltette, egyszerűen úgy érzem, ennek van itt az ideje. Nem mondták az öregemék se, hogy nősüljek meg, építsek házat, legyenek gyerekeim...belül érzek késztetést. Ösztönösen érzem, hogy ezt kell tennem. Apámék nem mondták mit tegyek, csak mutatták a példát. Ők is ezt tették, nekem is ezt kell tennem. Jó volt ez a néhány gondtalan év, de a bandának, a legényéletnek letelt az ideje. Lehetnék ugyan negyvenévesen is legény, de mégse mosathatom anyámmal a gatyámat örökké. A lányokat ugyan hajkurászhatnám még egy ideig...de valószínűleg egyre kevesebb sikerrel. Jó lesz munka után hazamenni egy biztos pontra.
- Az se utolsó szempont, hogy zokni nélkül kefélhetsz – szólt be ismét Stupli – Zsoltikám, te mikor nősülsz?
- Majd ha lesz kit elvenni
- Ott van ez a Manci, Magdi...vagy minek is hívják
- Kinga. Kinga a neve. Bár azt se tudja, hogy most hol vagyok. Szólni kellett volna neki! Még az is bizonytalan, hogy eljön velem a lagziba. Ez is egy rossz pont, hogy nem szóltam.
- Reggel küldhetsz neki képeslapot a postáról, abból majd megtudja – javasolta Freddi, de bizonyára ő se gondolta komolyan, hiszen legjobb esetben is csak kedden kapná meg a lapot.
Na, erre a problémára inni kell!

Zsolt maga is elcsodálkozott, milyen hamar eljutott arra a pontra, hogy eddig és ne tovább. Talán többet bírt volna, ha eszik is valamit ebéd óta, de ezen ma már nem segíthet. A látásának korlátozottságát ráfoghatná a sötétségre, hisz a kocsi lámpáját is lekapcsolták, nehogy reggelre lemerüljön az aksi. Ennek ellenére a többiek jól eltájékozódtak a hold fényénél. Mozgáskoordinációs zavarral is egyedül ő küzdött. Ügyelt is rá, hogy minél kevesebbet mozogjon. Többnyire csak ült a fűben, s igyekezett a fejét is egyenesben tartani, mert ha lenézett, vagy hirtelen fordította, szédülés fogta el. Freddi meg bontja a következő sört, pedig már a mostani is folyton elcsorog a szája szélén. A gyomra se nagyon akarja bevenni. Émelyeg. Freddi is felismerte a helyzet súlyosságát, s ráeszmélt, hogy nem csak illendőségből utasítja el a kínálást, hanem tényleg nem akar többet inni. Látszik rajta, hogy vége van. A holdfény ugyan becsapja a szemet, de mintha sápadt lenne az arca. Óvatosan felkel, eltántorog a társaság közeléből, majd a kígyó nevét kiáltja „boa”. Valamit motyog magában, erősen meggörnyedve áll egy darabig, két karjával a térdére támaszkodik, vár a következő ingerre, ami jön is hamar. Úgy tűnik, a teljes gyomortartalom távozott, de ettől nagyon elgyengült. Visszatámolyog a társaság közelébe, majd le is rogyik rögtön a fűbe. A fejét se bírja tartani. Úgy elterül, mint egy odavetett rongydarab. Újra öklendezni kezd, de csak egy kis epe folyik a száján végig. Rettenetesen keserű, muszáj köpködni utána. Nem kel fel amikor jön az újabb görcs, csak félrefordul. Részéről vége a ma esti társalgásnak. Csak magát átkozza, amiért megint így járt, noha tudja, ha többet iszik a kelleténél, nagyon belebetegszik. Ezzel elintézte a holnapi napját is. A többiek majd bográcsoznak, megtelik a levegő finom illatokkal, ami ahelyett, hogy meghozná az étvágyát, inkább a rosszullétét konzerválja. Arra gondol, micsoda szerencse, hogy nincsenek itt lányok, s nem látják ilyen állapotban.
- Hozzak egy kis vizet kiöblíteni a szád, vagy megmosni az arcod? - kérdezte Bongó aggodalmasan.
- Nem kell! Le van szarva.
- Azt hittem hánytál.

Zsolt éjszakára is ott maradt, ahol kiterült. Elég meleg volt, de hajnalban már jól jött a takaró, amit valaki ráterített, miután sikerült elaludnia. A sátor szűk lett volna öt főnek, de végül csak hárman kellett osztozni a helyen, mert Bongó a parton töltötte az éjszakát. Ügyelt a bedobott horogra. Nem kellett volna, mert kapása se volt egész éjjel.
- Jobban vagy már? - kérdezte Stupli az ébredező Zsoltot, amikor a hajnali napsütés felébresztette, az esti sör pedig kikényszerítette a sátorból.
- Éhes vagyok.
- Nem sokára beszaladunk Tibivel a faluba kajáért, de azt hiszem, csak hétkor nyit a bolt.
- Hozzatok sört is! - mászott ki Freddi is a sátorból erősen hunyorogva.
- Mit kiabáltok? - hallatszott a sátorból – Nem lehet tőletek aludni. Rakjátok már a tüzet a halászlének?
- Aludj még egy kicsit! - válaszolt Stupli – Mindjárt megkeresem a tesómat, de attól tartok nem fogott semmit, mert különben már hozta volna.

Le is ment Freddivel együtt a partra. Hívták Zsoltot is, de nagyon gyengének érezte magát, inkább maradt. Aztán mégis feltápászkodott. A fejét nagyon nagynak, gyomrát pedig iszonyatosan üresnek érezte, de ételre gondolni se mert, mert már a gondolattól is hányingere lett. Úgy gondolta, ha a többiekkel nem is ment, azért csak meg kellene nézni, hol vannak. Tópartra jöttek, de vizet még nem látott. Elindult a bokrokon keresztül, erősen meggörnyedve. Azt hinné aki látja, hogy fáj a dereka, pedig talán csak ez a testrész volt az, ami nem fájt. A térdig érő gazban a virágzó bogáncsokat, csalánszigeteket kerülgette, akác surjánok karcolták a karját. Már bánta, hogy rövid ujjú ingben és szandálban vágott neki a bozótosnak. Persze nem igazán volt választása, hiszen így jött el otthonról. Na, de hallott már olyanról, aki strandpapucsban vágott neki a Magas-Tátrának.

Elé tárult a tó. Megközelíteni mégse tudta, hiszen talán 6-8 méter magas is lehetett itt a meredek part. A víztükör mélyen alatta csillogott a sziporkázó reggeli napfényben. A túlparton kis kalyibák sora, stégek, csónakok. Kissé balra uszály, kotróhajó, futószalagok, sóderhegyek. Ebben az irányban van a falu is, de a nagy nyárfák közt nem lehetett átlátni. Vonat zakatolás jelezte, hogy a vasút sincs messze. Szarka kerregett a jegenyefán, a fűben rigók szaladgáltak, sirályok repültek a víz fölött. Aztán különös foltot pillantott meg a víz felszínén. A kristálytiszta vízbe mélyen le lehetett látni, nem lehetett nem észrevenni a halrajt. Nem ismerte mifélék, de szokatlanul nagyok. Neki legalábbis azok voltak, hiszen amikor még rekesztettek odahaza a patakon, s azt a néhány percet kihasználva amíg a víznyomás el nem sodorja a gátat, kosarakkal végighalászták a leapadt szakaszt, bekotortak a padlanyok alá, a legnagyobb kifogott példány se volt több 30 dekánál. Ezek lehettek kb 70-80 centi hosszúak....súlyra a fene se tudja. Szólni kell Bongónak, hogy ide jöjjön! Azt persze nem tudta, merre keresse. Ha le tudna menni a partra, addig menne, amíg rá nem akad. Így persze csak a sátorhoz tudott visszamenni. Jól el is fáradt ebbe a száz méteres sétába, lefeküdt pihenni az éjjeli vackára.
Megjöttek közben a többiek is. Beigazolódott, hogy tényleg nincs hal, tehát valami mást kell főzni, irány a bolt! Hoztak otthonról hagymát, krumplit, fűszereket, egy kis száraztésztát, de hús is kell....meg sör.
- Figyelj Bongó! Ekkora halakat láttam – mutatta a méretet és a feltalálási irányt – Oda menj!
- Jó, megnézem. Bár nem úgy működik ez, hogy ha látod már ki is tudod fogni. Tényleg nincs semmi kaja? - forgott körbe, mintha a kaját keresné.
- Egyél csokit – javasolta a testvére – de megyünk máris Tibivel kenyérért...
- Meg sörért – tette hozzá Freddi
- Meg Freddivel sörért. Nagyon éhes vagy? - fordult sajnálkozó tekintettel a fűben kuporgó Zsolt felé.
- Nagyon, de úgyse kívánok enni. Biztosan kijönne belőlem. Talán majd holnap.
Igyál valamit! - javasolta Freddi
- Hülye vagy? Pont elég volt tegnap este. Hogy én mekkora marha vagyok! Pedig tudhattam volna, hogy ez lesz a vége.
- Nem baj, úgysincs már semmi...talán egy kis ivóvíz, de azzal spórolj, mert kell a főzéshez.
- Akkor én megyek is vissza a partra, hátha lesz már kapás. Közben szedek egy kis fát a tűzhöz. Zsolti, pihenj és őrizd a sátort!

Tibi, Stupli és Freddi elkocsiztak Nyékre. Majd egy órába telt mire Freddi visszaért gyalog. Kiflivel, kolbásszal, vajjal és különböző rágcsálnivalókkal telerakott szatyorral.
- Hát a többiek? - kérdezte a még mindig fekvő Zsolt.
- Kiraktak itt az úton és visszamentek, mert állítólag lesz a boltban hús is, csak még nem hozták. Nem akarták, hogy tovább éhezzetek. Na, egyél!

Zsolt felült, beleszimatolt a szatyorba. Finom illatú friss kiflik voltak benne. Úgy érezte, ez jól fog esni. Kivett egyet, s letört egy darabot belőle. Amint rágni kezdte, ismét émelygést érzett a gyomrában. Kissé kelletlenül, de lenyelte a megrágott falatot, de többet nem kívánt enni.
- Na, ezért aztán érdemes volt visszajönni. Bongó hol van?
- Tudom én? A halakat bűvöli.
- Na, viszek neki kaját, aztán megrakom a tüzet, hogy délre legyen ebédünk.

Tizenegy óra is elmúlt már, amikor megjöttek Tibiék a hússal. Freddi ekkor már a slambucot forgatta, hiszen nem maradhatnak éhen azért, mert ezek ketten elcsavarogtak.
- Ti meg hol jártatok ennyi ideig?
- Miskolcon.
- Odáig mentetek a húsért?
- Odáig...bár nem csak azért.
- Hanem?
- Ott állt az út szélén az a Škoda, már amikor a kiflit hoztuk is.
- Aha. Mi van vele?
- Gondoltam megkérdem, segíthetünk-e.
- Nem mondod, hogy elhúztátok Miskolcra.
- Azt azért nem, de mivel nem tudtunk neki ékszíjat adni, elvittük, hogy vehessen magának. Te meg közben megfőzted az ebédet? A hússal mi legyen most már?
- Vacsorázni is kell! Egyébként se hagyhatjuk nyersen, mert megromlik. Legalább eltelik a délután is. Halra továbbra sincs remény. Alszanak biztosan a hűs iszapban,. Nem jönnek fel ebben a melegben. Sört hoztatok?
- Már bontom is – vette ki Stupli a csomagtartóból a sörös táskát.

Bongóért le kellett menni a partra, mert magától nem jött volna ebédelni. Zsolt kihagyta az ebédet. Igaz, a délelőtt folyamán megbirkózott egy kiflivel, de ez untig elég volt a beteg gyomrának. Még vizet se mert inni, pedig ugyancsak sok folyadékot vesztett. A slambuc után Stupli próbált versenyt inni Freddivel, de mire a nap leszállt, ő járt úgy, mint tegnap Zsolt. Erről bizonyíték is készült, mert Zsolt azon felbuzdulva, hogy most már nem őt kell sajnálni, elővette a fényképezőt. Azt persze nem tudni sikerültek-e a felvételek, hiszen csak akkor adják be az Ofotért-ba előhívatni, ha betelik a film. Még most lett befűzve, egy részegre nem pocsékolnak 36 kockát. Még jó, hogy hamar lesz a lagzi. Ott biztos lesz mire elkattogtatni.

Mivel Stupli nagyon vacakul érezte magát, szóba se jöhetett, hogy az esti tűznél gitározzon. Tibinek viszont megjött a hangulata. Kicsit most már ő is ivott, hiszen csak holnap kell vezetnie, megengedheti magának. Ez egyébként is az ő bulija. Picit hangolgatott Stupli gitárján, majd a húrok közé csapott.
- Quantanamera...
- Na ne má'! - hördültek fel mindannyian.
- Tábortűzhöz ez illik. Nem? Jól van na. Akkor ezt...Ott áll a ház, hol New Orleans. Egy napsütötte ház. - kezdte énekelni a felkelő nap háza dallamára. Meglepő volt a magyar szöveg, hiszen Tibinek óriási tehetsége van a halandzsa szöveghez - Ott áll előtte jóanyám...
- Ájájájáj! - intette le Zsolt – Kezd újra! Egéész úúúton hazafelé azon gondolkodám. Miként fogom szólítani rég nem látott anyám. Mit mondok majd először is kedves szépet neki, midőn - mely bölcsőm ringatá – karját terje sztiki. Sztiki sztiki sztiki, karját terje sztiki.
Harsány nevetéssel jutalmazták az adaptációt, s a következő versszakot már együtt énekelték. Bongó is csatlakozott a vidám társasághoz, hiszen estére mégis kifogott három halat, ha nem is túl nagyokat. Halászlének öt főre kevés, de majd megsütik reggelire.
- Kár, hogy az otthoniak nem látják – mondta Bongó, miután a sokadik dalt is elénekelték.
- Mégis csak jó banda vagyunk. Nemde? Kár, hogy nem maradt utánunk egy rendes felvétel – sajnálkozott Zsolt.
- Vedd fel ezt! - javasolta Freddi – Hoztad a magnódat.
- Hoztam, bár nem tudom minek, hiszen nincs hozzá mikrofon.
- Az lenne az igazi – kezdett fantáziálni Bongó, ha fel tudnánk venni nemcsak a hangot, hanem a képet is, és otthon néznék, mint a TV-ben.
- Ja. Állna itt mellettünk egy közvetítőkocsi – akadékoskodott Zsolt.
- Dehogy. Lenne mondjuk egy ilyen készülék, – vette kézbe a táskarádiót – itt oldalt ennek a gombnak a helyén lenne a kamera, itt a lapján a képernyő, amin lehetne nézni mit vesz fel. Valahol messze egy ugyanilyen készüléken pedig lehetne nézni...akár egy úton lévő autóban is. Elég lenne hozzá egy ilyen ostorantenna is, mint ami ezen a kocsin is leng.
Valamikor biztos lesz ilyen is...mondjuk úgy 50-60 év múlva.
Nem kell annak olyan sok idő. Látod, hogy a Derrick-ben is a kocsiból telefonálnak. Biztosan van olyan a valóságban is, nemcsak a filmekben. Hordozható TV pedig már nekünk is van, csak meg kell találni azt a pontot, ahol jó a vétel.
- Ja, meg van hozzá áram.
- Nekem elég lenne – szólt Tibi, ha Sárával tudnék beszélni.
- Menj be a postára, ott van telefon. - javasolta Stupli
- És kit hívjak fel, te nagyon okos? A tsz-irodát?

Talán egy órát tartott a jókedv. Amíg megint elő nem jött a téma, miszerint széthullik a társaság. Ehhez jött még hozzá a Stupli sajnálása, mert most ő itta betegre magát. Hagyták kialudni a tüzet, és lefeküdtek aludni. Ketten most is a szabadban, de éjfél után az elősátor alá húzódtak, mert csendesen esni kezdett az eső. Ez el is döntötte, hogy reggel indulnak haza.

Hajnalra elállt az eső, de így is csak az tartotta őket vissza, hogy meg kell sütni a halat. Nem mondhatni, hogy jóllaktak, az italuk is elfogyott, így a hazaúton Tibi meghívta a társaságot a Pótkerékbe egy villásreggelire. Zsolt ugyan tiltakozott, mert legszívesebben otthon lett volna már.
- Azért jó buli volt. Nem? - kérdezte Tibi már útban hazafelé.
- Háááát. - jelezte Stupli, hogy nincs erről meggyőződve – néhány év múlva biztosan úgy emlékszünk majd rá.

Hozzászólások

(#1) petipetya


petipetya
nagyúr

- Nem kell! Le van szarva.
- Azt hittem hánytál.
:D

Tudtam, hogy valami nem stimmel. A minap láttam a posztot, gondoltam meló után elolvasom. Akkorra viszont már sehol sem volt, így türelemmel vártam.

[ Szerkesztve ]

"nincs rá lezsóidő"

(#2) Vakegérke válasza petipetya (#1) üzenetére


Vakegérke
veterán

Itt az első rész, ha arra gondoltál.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#3) potyautas


potyautas
csendes tag
LOGOUT blog

Na, és a 40 előtti táv-kommunikációhoz nincs egy szavatok se? ;)

(#4) petipetya válasza Vakegérke (#2) üzenetére


petipetya
nagyúr

Ez kimaradt, köszi. :R

"nincs rá lezsóidő"

(#5) Vakegérke válasza potyautas (#3) üzenetére


Vakegérke
veterán

Én (is) átéltem. Inkább a fiataloknak kéne meglepődni. :)

Nekem a 60-as évek vége felé Dolly 2 rádióm volt. Gond nélkül fogta a Szabad Európát. Hú, de irigyeltek a haverok. :)

Szerk: Amiről meséltél, az valószínűleg egy VEF 206 rádió volt.

[ Szerkesztve ]

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#6) petipetya válasza potyautas (#3) üzenetére


petipetya
nagyúr

Azon jót mosolyogtam, hogy adjon fel képeslapot, amely később érkezik meg a lányhoz, mint a srác. Pedig anno hasonló cipőben jártam a félinternet korában. Akkor még csak a suliban volt net, és csak online csevegésre volt lehetőség, az email fiókot vagy nem ismertük, vagy nem mertük használni. Így a csetes beszélgetés során adtuk meg egymásnak a címünket (jobban mondva én adtam meg a sajátomat a lányoknak), aztán jött a levél a rendes Postán, benne egy fotóval. Ez elég nevetségesen hangzik a mai kommunikációs csatornákhoz képest. :)

"nincs rá lezsóidő"

(#7) potyautas válasza petipetya (#6) üzenetére


potyautas
csendes tag
LOGOUT blog

Mint ahogy írásaimban a srácok, én is katona koromban házasodtam. Novemberben voltam nászúton Ózdon. Nem úgy volt ám, hogy készítettünk szelfit. Vettem a trafikban képeslapot, és azt küldtem a katonatársaknak. Cikiztek is érte, hiszen ugyan milyen kép lehetett azon a lapon? Gyárkémények sora. Évekkel később pedig a Balatonról vittem haza üdvözlőlapot személyesen :)

(#8) petipetya válasza potyautas (#7) üzenetére


petipetya
nagyúr

Tetszik ez a sztori, hogy az Ózdról szóló képeslapon a gyárkémények látszódtak. :C

Józan paraszti ésszel azt gondolná az ember, hogy ezeknek a dolgoknak még volt lelke, most pedig csak egy rideg gépet tartunk a kezünkben az okostelefon által. Pedig nem, mert amíg az egyik oldalon ott van az ember (és a Jobbik esetben a másik oldalon is), addig az egyenbetűkben 🔤 ott van a lélek is, amely érzéseket generál. Elgondolkodtató.

"nincs rá lezsóidő"

(#9) potyautas válasza petipetya (#8) üzenetére


potyautas
csendes tag
LOGOUT blog

Nem állítanám szembe a két világot. Felszállok a buszra, egy nő karnyújtásnyira áll előttem, és telefonál. Nem hallom, csak látom. 20 perc múlva leszáll, megy az utcán és telefonál. Annyi változott, hogy a telefont átrakta a másik kezébe. A levelezőlapos világban is megoldotta volna a kapcsolattartást valahogy. Akkor be kellett érni a tudattal, hogy a másik gondolt ránk, üdvözöl a Balatonról. Majd ha találkozunk, elmondja személyesen az élményeit. Más kérdés, hogy ki hogy él a lehetőségekkel. Ismerek olyat, aki naponta háromszor okostelefonál Angliába. Videón közvetíti, hogyan rakják idehaza a kőművesek a falat, elmondja milliószor, hogy "ja de szíp vagy tesa" Nekem az is elég, ha látom a cseten a zöld pöttyöt. Tudom, hogy elérhető a gyerekem, szólhatok hozzá, ha van mondanivalóm, megkérdezhetem mi újság, de nem zaklatom ...mondjuk olyanokkal, hogy "nézd má'! fordítva van az egyik zoknim"...vagy hasonló fontosságú infókkal.

(Az ózdi képeslapot meg kellett volna őrizni, mert ma már elbontották a városképet uraló gáztartályt, meg a kémények sorát, a kohóval együtt.)

[ Szerkesztve ]

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.