Hétfő délután ötkor ért haza Parázs a munkából. Legelső útja Heftihez vezetett. Tudta, hogy szabadnapos, de arra nem számított, hogy ágyban találja. Mégis így történt, bármilyen meglepő.

– Hát veled mi van? Tán csak nem vagy beteg?

– Már nem, de majd’ meghaltam. – cihelődött fel ülőhelyzetbe az ágyon – Mint látod, illetve nem látod, a muter elvitte az ágy mellől a lavórt. Reggel óta nem is hánytam. Délután már ettem is egy kicsit. Nagyon kicsit. Ne tudd meg, mennyire elgyengültem! Nem volt erőm, meg kedvem se felkelni – nyújtózott egy jó nagyot.

– Mit tudtál csinálni az ágyban egész nap? Nézted a Tv-t?

– Hétfő van. Nincs adás. Egyébként nem jelentett gondot feküdni,és nem csinálni semmit. Jól elvoltam csak úgy.

– Ebben a gyönyörű napsütésben?

– Behúztam a függönyt. Na és neked hogy telt a nap?

– Nehezen pajtás, nehezen. Szerencsére nem volt áram az építkezésen. A főnök kitalálta, hogy tegyünk rendet magunk körül, na de minek? Teljesen értelmetlen dolog. Amikor magunkra hagyott, a fél brigád azonnal a kocsmában termett. Aztán a másik fele. Talán csak én voltam kivétel. Az árnyékos oldalon papírzsákokra kifeküdtem egy erkélyre. Hú, de jót aludtam. Csak ebédelni keltem fel. Nem kerestük meg ma a busznak az üzemanyagát, ami elvitt és hazahozott. Na, de kit érdekel? A lényeg, hogy hó végén mennyi teljesítményt ír össze a főnök, meg a brigádvezető. Ennek ugyan kevés köze van a valósághoz, de attól függ a fizetés, amit leírnak. Különben is! Mi vagyunk az uralkodó osztály. Jó, hogy még nem nekünk kell dolgozni is.

– Ne politizálj!

– Freddyvel ugyan mi van? Hogy élte túl a napot?

– Miatta nem kell aggódni, ő nem szokott beteg lenni. Szombaton is totál volt, edzésben van a szervezete.

– Meglátogassuk?

– Ah, dehogy. Mindjárt este lesz. – nyújtózott Hefti újból.

– Aha. Mindjárt. Kilenckor sötétedik. Reggelre a fekvéstől leszel beteg. Ugorj, megyünk a csajokhoz.

– Hétfőn?

– Hétfőn. Nem mindegy, milyen nap van? A buszról jövet láttam Sárát. Igaz, veled van valami baja, de ha más nem is jön ki a dologból, legalább dumálunk egy kicsit.

– Úgy látom, rá akarsz hajtani. Nem értem, hogy én minek kellek hozzá, hiszen jól látod, hogy baja van velem. A húgával pedig nem kezdek, nem akarok a hetvenharmadik lenni a sorban. Különben is kiskorú. Úgyhogy, menj, ha akarsz, engem pedig hagyj pihenni!

– Sárával együtt jártatok. Soha nem mondtad, miért mentetek szét.

– Nincs különösebb oka. Megtudta, hogy nem ő az egyetlen. Pedig fontosak voltunk egymásnak. Egyszerre hagytuk ott a szüzességünket a temetőben.

– Hol? – nevetett fel hangosan Parázs.

– A temetőben. Mit röhögsz ezen? Jó csendes hely, nem járkál ott éjszaka senki. Legalábbis éjfél előtt. Hallottad azt a viccet…

– Hallottam. Még hogy a temetőbe. Igaz, néhány csajt én is hívtam, de nem gondoltam komolyan.

– A parkban talán más? Itt is, ott is a fűben fekszik a nő, neked pedig ugyanolyan zöld lesz a térdeden a nadrág. Akkor mi a különbség?

– Na, és milyen volt elsőre?

– Nagyon izgultam, de mivel neki is ez volt az első, nem kellett izgulnom, hogy szóvá teszi, ha valamit nem jól csinálok. Aztán pedig jól kiröhögtem saját magamat, hiszen nem tudom, mit lehet rosszul csinálni, hiszen minden olyan egyértelmű. Azért kicsit meglepett azzal, hogy miután másodszor is megvolt megkérdezte, hogy ennyi volt az egész? Aztán később jól összehangolódtunk, de amikor a munkatársnőim közül is felkínálkozott néhány, azokkal is nagyon jó volt. Aztán Sára gyanút fogott. Megharagudott rám és elhajtott. Hát ennyi. Sokáig nem is volt hajlandó szólni hozzám. Azóta ugyan enyhült a feszültség, de barátok aligha leszünk. Viszont ha neked ő kell, hát áldásom rátok, csak engem hagyjál ki a dologból! Egyébként merem ajánlani. Nagyon tud szeretni. Egyetlen hibája, hogy elvárja a hűséget. Tudom, te a Zsuzsáért voltál nagyon oda, de ő már férjhez ment. El lehet felejteni!

– Van egy nagyon szép lánya a főnökömnek, azt hiszem, inkább az lenne egy jó parti. Nem hiszem, hogy lenne komoly udvarlója. Persze a katonaság előtt nem merek tartós kapcsolatba kezdeni, nem várhatom el egyetlen nőtől sem, hogy két évig várjon rám.

– Szerintem, nem kellene a katonasággal foglalkoznod. Két éve fizeted a katonaadót, háromszor voltál sorozáson, már nem fognak elvinni. Legbiztosabb lenne persze elintézni az alkalmatlanságot, úgy, mint ahogy jobbak teszik. Mint például én – paskolta meg tenyérrel a mellét, egyértelművé téve, hogy büszke a csalásra.

Akkoriban általános volt ez a hozzáállás. Arra voltak büszkék a fiatalemberek, ha nem voltak alkalmasak a katonai szolgálatra. Apáink még azt mesélték, hogy az ő idejükben szégyen volt, ha valaki nem felelt meg. A sorozásról hazafelé, fel se engedték ülni a szekérre. Kiközösítették. Na, de az akkor volt, most meg most van.

– Tudod mit? – indult az ajtó felé Parázs – Megyek inkább hazafelé.

– Ráérsz – marasztalta Hefti – Mesélj arról a zsarátnoki csajról!

– Jól van, maradhatok. Van egy kis szódád?

– Anyúúú!– üvöltötte el magát természetesen még mindig az ágyból.

– Csinálnál szódát?

– Hagyd! Inkább iszok vizet. – mondta vissza a rendelést a vendég.

– Felkelhetnél már fiam – jött be Bözsi néni a szódával – Látod, Zsolti dolgozni is volt, pedig együtt tört benneteket a frász tegnap.

– Hol ittatok annyit gyerekem? – simogatta meg nyájasan Parázs haját.

– Nem ittunk mi sokat Bözsi néni, csak nem vagyunk hozzászokva.

– Jól van. – ült az ágy szélére Hefti – Mehetsz kifelé! Nem látod, hogy beszélgetünk?

Az asszony szó nélkül kiment. Nem háborodott fel a durva viselkedésen, hiszen ez így volt természetes ebben a családban. Mindent megadnak a fiuknak, akitől cserébe szemernyi tiszteletet se kapnak.

Miután magukra maradtak, Parázs hangot adott rosszallásának, de Hefti elbagatellizálta a dolgot.

– Mit les itt? Na, mi van azzal a csajjal?

– Semmi. Valójában nem is ismerem, csak láttam néhányszor. Mindenesetre gyönyörű jelenség. Elfog a bizsergés, ha látom. Nem tiltakoznék ellene, ráadásul a faterjának is jól megy, nem lenne rossz parti. Ha összejönnénk, elmennék maszeknak, majd az öreg felhajtaná az ügyfeleket. Lehetne családi vállalkozás. Na, már túlkombinálom. Az állam nem hagyná, hogy nagyban dolgozzunk. Kellene saját teherautó is, de az már termelőeszköz, nem lehet magántulajdonban. Hol is tartottunk?

– A nőről volt szó öcsém, a nőről. Te már megint politizálsz.

– Az anyja is szépasszony, bár állítólag szeszel. Azt mondják, a vezető beosztású krapekok feleségei közt ez elég gyakori, meg a katonafeleségek közt is. Biztosan a sok szabadidő miatt van. Na és te?

– Mi van velem?

– Nem gondoltál még nősülésre?

– Ajjaj, de hányszor! Gyakran vagyok szerelmes, és mindegyiket el akarom venni. Legalábbis ezt mondom nekik, és néha már én is kezdem elhinni. Néhány év múlva úgyis ez lesz a sorsunk, minek siettetni? Éljünk még egy kicsit! Most még itt van a banda…ja, nincs itt. Konyec. Azt hiszem vége van. Szerinted is?– szúrta közbe a kérdést, bár valójában nem várt rá választ, hiszen nem kérdés, mit mondhat erre. Sok pénz kellene, sok szabadidő, sok szorgalom, sőt valami konkrét cél, melyek közül semmi sincs meg.

– Szerintem is vége van. – szólt mégis Parázs – Pénz nélkül nem megy. A tanácstól kellene valami támogatást kicsikarni, a falu fiataljai számára! Ha már megkaptuk a klubot, kell a zene. A magnó nem megoldás. Meg kellene valami politikai fejest fűzni! Viszont ha egyikünk elmegy katonának, borul minden, akár van erősítő, akár nincs. Aztán majd bevonul a másik, meg a harmadik, utánpótlás meg nincs. Meg kell elégednünk ezzel az egy évvel! Jó volt, de ennyi volt.

– A fater azt mondta amikor a bajort totálra törtem, hogy másik kocsiról ne is álmodjak, de már kezdem puhítani az öreget. Figyeld meg, egy hónapon belül veszek valami szekeret. Akkor majd csavargunk egy kicsit, mindjárt nem látjuk ilyen borúsan a világot. Lehet, hogy még zenélni is lesz kedvünk.

– Milyen kocsira gondolsz?

– Jó lenne egy ezerötös, csak az a baj, hogy nincs megigényelve. A Ladákra legalább öt évet kell várni. Három éves kora előtt nem lehet eladni, de akkor is drágább, mint az új. Annyi előnye van, hogy azonnal hozzájuthatsz. Majd szétnézek a piacon.

Hosszan hallgattak. Úgy tűnik, kifogytak a témából. Előfordul, amikor olyan semmilyen az ember hangulata. Vagy elkalandoztak gondolatban, vagy nem gondolnak semmire. Ez utóbbi elég valószínűtlen, hiszen egy ilyen állapotot tanulni kell, és legtöbb ember nem is alkalmas rá. Végül Hefti törte meg a csendet.

– Szóval nősülésen jár a fejed. – dünnyögte magában. Nem kérdezte, inkább csak megállapította. Nem is várt rá reagálást.

– Azért ez így túlzás. Csak tervezgetek, fantáziálok. Előbb-utóbb el kell mennem hazulról. Ha mindig hazaadom a fizetésemet, soha nem lesz semmim. Az pedig pofátlanság lenne, hogy az öregeim eltartsanak, én pedig félrerakom a suskát. Nem? A főnök lány jó parti lenne. Ott nem kell a nulláról indulnom, bár nem ez a gondolat vezérel. Lehet, hogy majd beleszeretek egy csóró nőbe, és azt veszem el. Nem azonnal, néhány év múlva is ráérek.

– Mégis, hogy néz ki a főnököd lánya? Látásból minden szóba jöhető nőt ismerek Zsarátnokon. Lehet, hogy már meg is volt. Hehe.

- Valójában nem is láttam még közelről. Ott laknak a szomszédos bérházban, az iskola építkezés mellett.

- Ahol az állvány a fejedre szakadt?

- Aha. Nem szakadt a fejemre Valaki felettem lomolt, és lelökött egy pallót véletlenül. Nem tudni ki lehetett, mert azonnal eltűnt. Azt is csak gondolom, hogy így történt, mert magától nem eshetett le. Én csak az ütést éreztem a fejemen, s azonnal talajt fogtam. A kolléga látta, hogy végével ért le a járdára, és azután dőlt rám. Ha közvetlenül éri a fejemet, most nem beszélgetnénk róla...

- Ezt már hallottam. A csajt mond!

- Tudom, melyik a főnök lakása, ez a csaj pedig ott leskelődik az ablakból. Ebből gondoltam, hogy az ő lánya. Néha látom menni valahová. Van egy olyan érzésem, mintha ismerném. Nagyon emlékeztet Magira, akivel Ózdon még moziban is voltunk, meg smároltunk néhányszor. Nem olyan kis duci, de mégis mintha ő lenne. Rá is kérdeztem a zsarátnoki srácoknál, de mivel nemrég költöztek ide, ők se ismerik. Egyikük mondta, hogy Kingának hívják. A neve sem egyezik. Pedig nagyon olyan...

– Ezek szerint lehet, hogy nekem se volt még meg, – vigyorgott Tibi – de meg lesz előbb-utóbb.

– Stipistop. Nem ajánlom, hogy rámozdulj. Félhosszú sötétbarna haja van, kerek arcán apró gödröcskék, a szeme valami fantasztikusan világoskék. Messziről világít. Pedig még rám se nézett. Egyébként mindene a helyén van, és pont akkora, amekkorának lennie kell. Törékeny alkat. Súlyra talán egy zsák cement.

– Mint a Zsuzsa. – bukik ki a felismerés Tibiből. – Pontosan olyan, mint a Zsuzsa. Miért kell neked pontosan olyan nő? Öregem! Te szerelmes vagy. Na de kibe is?

– Na jó. Megöllek, ha elpofázod.

– Mi van?

– Nincs vége a kapcsolatunknak Zsuzsával. El ne járjon a szád, mert ezt senki nem tudja!

– Tudtam, tudtam! Na jó, sejtettem. Nem félsz, hogy balhé lesz belőle?

– Nagyon hiányzik. Azt mondta, hogy járjak valakivel. Lehet, hogy igaza van. Kell egy új szerelem, hogy feledtesse a régit. Zsuzsa nem hagyja el Rezsőt úgysem, különösen most, amikor megszületett a gyerekük.

- Szép kisbaba, de mitől van az a szép vörös göndör haja? Éppen olyan mint az anyádé… Tibinek elakadt a szava. Kimeredt szemekkel nézett egyenesen a barátja szemeibe. – Csak nem?

#

Kedd reggel az építésvezető eligazította a brigádokat. Felhívta a figyelmüket, hogy nem szeretné, ha a tegnapi züllés folytatódna. Jó lenne a kiesett napot bepótolni ha ma nem is, de legalább még a héten, tehát húzzanak bele. Éppen Zsoltéknak magyarázta, mit tegyenek a rosszul bezsaluzott lábazat helyrehozásáért, amikor az út túloldalán bevásárlótáskával a kezében vonult az a törékeny gyönyörűség, aki a harmadik emeleti ablakból szokott nézelődni délutánonként. Valaki füttyentett az egyik ablakból, így az egész építkezés felfigyelt a lányra, aki diszkréten integetett Zsolt irányába. Zsoltnak nagyot dobbant a szíve, de rögtön tudatosult benne, hogy nem neki szól az integetés, hanem az építésvezetőnek.

Szia kicsim! – intett neki vissza.

Ez a maga lánya főnök?

Nem ez, de igen. Ő az én lányom.

Van fiúja! - tért azonnal a lényegre Jóska, a Zsolt munkatársa

Azt én honnét tudjam? Én csak az apja vagyok, nem a haverja. Kérdezd meg tőle!

Oké főnök – vigyorgott nagyot Zsolt – Ha visszajön felmegyek hozzá.

Na, azt próbáld meg! Le is töröm a derekad – fenyegette meg a főnök nevetve – Na, szóval itt ezeket véssétek le, mert ennyit nem fogunk rávakolni. Nem lesz számotokra nagy boldogság, de muszáj helyrehozni, ha elbasztátok.

Figyeljen má' főnök! – próbált Zsolt a magánbeszélgetésnél maradni – Tudom, maga nemrég került ide. Hol lakott korábban?

Megbeszélhetnénk a munkát előbb? Egyébként Ózdról jöttem ide. Nem mondtam még?

Ezzel túlléptek a témán, de Zsoltnak csak most tette igazán a bogarat a fülébe. Semmi másra nem tudott figyelni, csak arra, mikor jön a lány visszafelé. Most már nagyon tudni akarta, ki ez a Kinga, aki kiköpött Magi, csak éppen karcsúbb nála.