Arra kaptam fel a fejem, amikor a hatalmas, krómozott kerekeken megcsillant a napfény. Egy sötétített ablakú fekete hetes BMW állt meg a nyitott kapuban. Megkockáztatom, hogy a legfrissebb modell állt velem szemben. Egyszerre nyílt mindkét oldalon az ajtó. Legelőször a világító piros sportcipő villant a sofőr oldalán. Két kigyúrt fiatalember emelkedett ki a kocsiból, fehér ingben, nyakukban vastag aranylánc, kopasz fejükre feltolt napszemüveggel.
- Van-e kutya tesvérem? - kiáltott a sofőr
- Meg van kötve, jöjjenek nyugodtan!

Jöttek. Mindkettőjüknek gurulós a járása. Mint akinek nem hajlik a térde. Karjukat asszonyosan kitartották oldalra, mert másképp nem fért az izomtól. A kutya erősen rángatta a láncot, vadul ugatott, hiába csitítottam. Javasoltam, hogy jöjjenek be az irodába, hogy ne legyünk a látóterében. Nyílt a kocsi hátsó ajtaja, de a navigátor ülés utasa rákiáltott a fejét épp csak kidugó asszonyra.
- Ott maradsz!
Ellenszenvet ébresztett bennem, hiszen mi a kutyával szoktunk így beszélni, nem az asszonyunkkal.
- Parancsoljanak! Miben segíthetek?
- Síremléket szeretnénk bátyám – szólt nyájasan az előbb még durván kiáltó fiatalember.
- Mi lenne az elképzelésük? Itt most nem sok mindent tudok mutatni, épp nemrég szállítottam, szinte üres a műhely. Viszont itt van ez a katalógus, az általunk készített munkák képeivel.
A piros cipős belelapozott, majd alig leplezett undorral tolta odébb az asztalon.
- Nem betonból gondoltuk tesvérem. Nincs valami rendesebb? Fekete gránitot akarnánk. Nagyon kedves tesvérünknek lenne. Nemrég halt meg fiatalon az öcsénk. Neki szeretnénk méltó emléket állítani. Mibe kerülne? Nem akarunk alkudni, félre ne érts! A legszebbet érdemli. Ő volt az országban legjobb az itt a piros, hol a pirosban. Nagyon sokat tett a családjáért.
- Így kapásból nem tudok árat mondani, hisz ahhoz tudnom kell pontosan milyen fazon, milyen anyag, milyen méret, milyen kiegészítők, milyen és mennyi betű és hová kell szállítani. Ide lenne a környékre?
- Budapestre lenne bátyám.
- Ez még bonyolítja a dolgot, hiszen behajtási engedély, kaució, rajz...
- Mi ezeket mind lerendezzük.
- Mégis adnék egy másik katalógust, hogy tudjunk valamiből kiindulni. Keressenek valamit, amely közelít az elképzelésükhöz. Talán foglaljanak helyet!

Hosszas lapozgatás, tanakodás következett. Már kezdtem türelmetlenkedni, amikor végre ráböktek az egyik képre.
- Valami hasonlót csináljon mester! Gravírozni tudnak?
- Igen, megoldható. Arcképet szeretnének?
- Valami szép színes kép is lenne, de nem erre gondoltam. Úgy kellene fordítani, hogy az útról a fedlapot lehessen látni.
- Értem. Tehát a fejkő hátul, a felírat ránéz a sírra. Mit kellene gravírozni?
- Hát a fedlapot. Mi mást? Olyan mintája legyen, mint a kártya háta.
- Aha! A játékra utalna – világosodott meg az elmém.
- Eltalálta barátom. Akkor mennyibe lenne? Mert három kellene.
- Három? - ámultam el a meglepő változáson
- Tudod! A játék. Pavilont is tudnátok? Mer' hát ne verje az idő!
- Megvallom, ez igen szokatlan kérés, de meg tudjuk oldani, csak azt hiszem így ebből ma nem lesz árajánlat, hiszen azt is ki kell kalkulálni, építési engedély, meg miegyebek...
- Ezeket mi elintézzük, de lehet akkor úgy is, hogy csak a három síremlék. Az egyik bátyám építési vállalkozó, majd mi megépítjük a pavilont.

Hosszas számolgatásba kezdtem. Most már ők voltak türelmetlenek.
- Akkor már csak egy kérdés. Mi lenne a felírat?
- Hogyhogy mi?
- Az elhunyt neve, születési, elhalálozási évszám, esetleg valami vers, vagy idézet mellé...
- Ja, hát azt is lehet majd a hátára.
- S az előlapra?
- Hát csak annyi, hogy „lehet, hogy ez, de lehet, hogy nem”