Két évvel ezelőtt, mint friss nyugdíjas, megkaptam az utazási kedvezményt. Korábban nem emlékszem, hogy bárhol kedvezményt kaptam volna (hacsak a bontott téglát nem számítjuk ide, amit az eladó alkudott le helyettem) Boldog voltam attól, hogy tízezer helyett ezerből jártam meg Miskolc – Budapestet oda vissza. (https://logout.hu/bejegyzes/potyautas/majdnem_potyautas.html) Elutaztam Debrecenbe, aztán néhány rövidebb útra is igénybe vettem. Gyakorlatilag kimerítettem a keretet, mire megkaptam a következő évi kedvezményt, amivel megjártam megint Budapestet, majd jól eltettem a papíromat, nehogy elvesszen. Mind a mai napig meg is van...valahol, csak nem tudom hol. Eltelt egy év, megint kaptam egy ugyanilyen keretet, ami teljes egészében kihasználatlan maradt. Betöltöttem azóta a 65-öt, most már nem kell. Elég felmutatnom a személyigazolványomat. Ezt megtehettem volna korábban is, hiszen senki nem veszi a fáradtságot, hogy leellenőrizze rajta a születési dátumot. (Ez a visszaélés persze csak most jutott eszembe, amikor már nem időszerű) Nagy eséllyel ezzel a kiváltsággal is hasonlóan fogok élni, mint a korábbi kedvezménnyel. Most, hogy még újdonság, utazgatok kicsit. Bár nem tettem hosszabb utazásokat az eltelt egy hónapban, inkább a megszokott autózásomat feleztem csupán. A városban viszont már nem gyalogolok, felülök bármelyik buszra.
Úgy állt be a rendszer, hogy péntek este, és hétfő reggel busz, hét közben pedig a munkahely és a szálláshelyem között autó. Azért van ez a kétlaki életem, mert életem három legfontosabb nője közül kettő rászorul a támogatásomra. Valamelyest ugyan javult a helyzet, mivel november elsején külön-külön kellett őket a temetőbe elkísérni, ma már a közlekedésben mindketten elboldogulnak. Inkább a jelenlétemmel támogatom őket. Az elmúlt héten ugyan fizetetlen szabadságot kaptam, de nem hagyhattam ezért magára anyut. Szerdán elbuszoztam oda-vissza 100 km-t, hogy a feleségemnek kesztyűt vigyek, de éjszakára visszatértem a szülői házba. „Bár volna két életem” Ezzel eltelt egy nap, másik kettőn rendbe raktam a kertem fáit, pénteken pedig nem este, hanem reggel utaztam.
Maradt még a hétfő, az egészségügyi intézkedéssel telt. Erre is rá kell száni az időt! Egyik kedvenc humoristám szerint 50 évesen időszerű egy alapos kivizsgálás. Erről én már 15 évet késtem így is, de még előtte állok. Csupán egy kétnapos hasfájás motiválta azt a lépésemet, hogy orvoshoz forduljak. Javasolt egy vérvételt. Az előző hétfőn erre vettem ki egy szabadnapot. (mellesleg egyéb hivatali teendőimet is elintéztem) Nem gyakran fordulok meg hasonló helyeken szerencsére, így maga a környezet is élményszámba ment. Reggel hétkor beálltam egy iszonyatosan hosszú sorba, de aztán el sem akartam hinni, hogy fél óra alatt végeztem. Még beszélgetni se nagyon volt időm. Csupán az adott okot néhány szót váltani, hogy ki következik. Rácsodálkoztam, hogy a visszakapott beutalóm sarkára rá van írva a sorszám. Erre tett egy megjegyzést az előttem álló, hogy „maga se gyakran jár ide” Hát nem, de nem is baj. Az utánam következő hölgy morgolódott azért, mert a városban csak ezen az egy helyen van ilyen célú vérvétel, s neki a város túlsó végén hajnalban kellett felkelnie. Más lenne, ha vidéken lakna... Más. Persze, hogy más, hiszen akkor természetes. Eszembe is juttatta egy tavalyi fórumozó társamat, aki az egészségügy átszervezésén volt felháborodva, mivel a hozzá közeli kórházban rendelőintézetet alakítanak ki, s neki nem elég két megállót buszoznia, hanem a város egy távolabbi pontjára kell utazni. Tragédia!
Ha már az egészségügy mint szitokszó előjött, megemlítenék egy másik botrányt. Most hétfőre késést jelentettem be a munkahelyen (akkor még nem tudtam, hogy szabad hetem lesz az időjárás miatt) mert a leletemet kellett kiváltanom 7 és 9 közt. Odamentem időben, de a munka nem kezdődött el sem a vérvételnél, sem a leletkiadásnál, rendszerhiba miatt. Leültem olvasni, közben jött a telefon a nem dolgozásról, nem izgattam magamat. Csupán az zavart, hogy legalább 10 méterről (talán keveset is mondtam) hallottam egy vállalkozó morfondírozását a stadion, és a focisták miatt, mert inkább az egészségügyre kellett volna költeni azt a 4 milliárdot. Mint kiderült, Orbán Viktor is az ő alkalmazottja, legszívesebben kirúgná....Bizonyára volt mellette valaki, aki reagált rá, nem hallottam. Igaz az ilyeneknek nem kell, ők magukban is tudnak szitkozódni. Mint ahogy Tokay úr a 29-es buszon is addig szidta a „mocskos komcsizsidókat” amíg a sofőr rá nem szólt. Akkor visszafogta magát, de a megállóból még visszakiabált. Azért tudom a nevét, mert ő maga mondta, hogy nem a Tokaji Ferenc rokona, akiről utcát neveztek el, hanem a nemes ági Tokay, akik ipszilonnal írják a nevüket. Az oktatásügyben is nagyon otthon van. Nem szívesen szállnék vele vitába, holott én is jártam egyetemre, bár csak a lépcsőkarra.
Aztán elmentem a háziorvoshoz, kielemezni az eredményt. Na, itt már kicsit többet várakoztam, de érdekesebb volt a társaság. Egy fiatal ember (73) ráförmedt 20 perc után a mellette telefonáló sokkal fiatalabbra, hogy „nem unod még?” Ebből kialakult egy kis hangoskodás, ami a rendelőbe is behallatszott. Az orvos jött ki rendet tenni. A későbbi véleménynyilvánításból kiderült, hogy ketten voltunk, akiket nem zavart, hiszen nem beszélt hangosan. Igaz, folyamatosan mondta, de aki nem akart nem figyelt rá. A többiek ismerték, azt is tudták hol van garázsa, és azt is, hogy mindig ezt csinálja. Amikor már csak négyen várakoztunk, kedélyes beszélgetés alakult ki. Elsősorban kinek-kinek a korát elemeztük. Én voltam a legfiatalabb. A TV-nézési szokások kerültek szóba. Ellent mondtam annak a tévhitnek, hogy a vidéki emberek a kormánypropagandát kénytelenek nézni. Anyámnál se HírTv, sem Echo, hanem az ATV a fő hírforrás. Nekem meg annak a műsoraitól fordul fel a gyomrom. Mindezek ellenére nem alakult ki politikai vita, de talán azért, mert nem fogtam pártját a külügyminiszternek, aki még életében nem dolgozott, és mogyorós csokit kér az autójába, meg tonikot. Ezzel szemben, az ezt szóvá tevő fiatal ember ha utazik valahová, a saját pénzén vesz meg két kiflit, és akár 100km-re is elmegy ennyivel.
Most már csak azt nem tudom, mit akartam elmesélni. Talán semmi fontosat. Menni akartam naspolyát szedni, de hidegnek találom a -4 fokot, biztosan bele is van fagyva a hóba a lehullott gyümölcs. December elsején nem lenne ez rendkívüli hideg, csak már el vagyunk szokva tőle. Inkább élvezem a gondtalan nyugdíjas semmittevést, amíg nem jön a következő számla.
