Lehet, hogy én vagyok a bunkó, de nem érzem fontosnak mindenkivel kezet fogni, aki egy munkahelyre kerül velem. Természetesen köszönök, esete válogatja, hogy napszaknak megfelelően, vagy tegező formában, de nem kezelek az egész építkezéssel. Akihez odamegyek, mert valami dolgom van vele, annak természetesen kezet nyújtok...de nem járom végig a brigádot, ha kettőnél, háromnál többen vannak. Szó nincs arról, hogy mérlegelem kivel kell és kivel nem. Ez adja magát, nem gondolkodom rajta.
A templom felújításhoz megérkezvén oda mentem a Laci bácsihoz, mert ő volt a munkavezető, s tőle akartam kunyerálni egy kis segítséget. Elkezeltünk, s már mondtam is mi a kérésem. Csak ezután figyeltem rá, hogy a kollégám a többiekkel végig kezel. Így utólag tőlem már furcsán jönne ki. Aztán a párkányt javítgató, alacsony állványon dolgozó dolgozóval váltottam néhány szót. Nem volt vele dolgom, csak ott találtam, ahol deszkát kerestem. Láttam a mozdulatán, hogy kéznyújtásra készül, de látván a kesztyűjét, nem mentem elég közel. Később ő jött a mi munkaterületünkre, s miután a kollégával kezeltek, felém fordult, mondván „még nem is kezeltünk.”
Aztán jött a pap, s bemutatkozott, hogy ő a pap. A nevét azt hiszem nem is mondta, én viszont igen. Mégse mondhattam, hogy „én meg a műköves vagyok”. Ezt arról úgyis kitalálta, hogy mivel voltam éppen elfoglalva. A kollégát figyelmen kívül hagyta, csak velem beszélt. Nem is lopta ezzel a szívébe magát. Még azzal sem, amiket beszélgettünk, hiszen sokszor szembesültem már azzal, hogy őt nem érdekli a történelem. Itt pedig éppen a településről beszéltünk. Lakosságszám, templom befogadó képessége, s a múltból néhány dolog. Később úgy emlegette a plébánost, hogy „a haverod”.
Következő alkalommal megint jött a pap. Nevemen szólított, s bemutatta nekem a gondnokot. Azt ugye mondanom se kell, hogy halvány lila segédfogalmam sincs a nevéről. A kollégát most is figyelmen kívül hagyta, aki most nem zsörtölődött emiatt, mert azon volt ledöbbenve, hogy a pap tudta a nevemet. Engem is meglepett, de neki az a szakmája, hogy ilyeneket ne felejtsen el. Egy lelkipásztor az emberek lelkét gondozza. Tudja, hogy ez sokat számít.
Nos, ha ez számít valamit, az összes olvasómnak küldöm virtuális meleg kézfogásom!