2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Kevésbé potyautas

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Hazaköltözött a fiam Skóciából. Egy hetet nálunk pihent Miskolcon, majd Pestre költözött, s állt munkába. A vonattal költözés eléggé korlátozott lehetőség, nem ártana még egyet fordulni a holmival. Noha, elég gyakorlata van a költözésben, hiszen az Egyesült Királyságban elég sok lakhelye volt. Neki nyolcezerbe kerül egy forduló, nekem akár egyből is kijöhet. Logikus tehát, hogy inkább én utazzak.
Nem vagyok otthonülő, a munkám során elég sokat utazgatok, noha ezek csak regionális utak. Van, hogy ki se megyek a városból, mégis összejön elég sok kilométer. A vonatozás persze teljesen más. Más a hangulata. Amióta kedvezményes jegyet válthatok, ez a harmadik utam. Lassan kiismerem magam. Először abban a tévhitben voltam, hogy a 90%-os kedvezmény csak személyvonatra érvényes, így is indultam neki az utazgatásnak. Ma már inkább kifizetem a gyorsvonat pótjegyet és az IC-re kötelező helyjegyet.

A helyi járatra az esztékánál szállt fel egy harminc körüli, fiúsra nyírt ősz hajú nő. Gyanúsan sötétlettek a hajtövei, de mégis ősz volt. Jó tartású, kissé izgalmasan csámpás, kellemes látvány. A csámpázása csak a vasútállomáson tűnt fel. Aztán úgy hozta a sors, hogy egymással szembe szólt a jegyünk. Mondtuk egymásnak, hogy „jónapot”, s ezzel ki is merült a társalgásunk. Eltette az utcai szemüvegét, feltett helyette egy zöld lencséset, felpattintós üdítőjét kirakta az asztalra, majd keresztbe font lábakkal kényelembe helyezte magát. Cipőfűzője hosszú lehetett, mert duplán volt megcsomózva. Feltűnt neki, hogy feltűnt nekem, de mit lehet erről beszélni? Egyébként is! Mi közöm hozzá?
Részemről csupán annyi volt a készülődés, hogy lehajtottam a fotel karfáját. Mindkettőnknek üres volt a szomszédos ülőhely, így csak oda raktuk le táskáinkat. Ha jön a kalauz, könnyen elővehetjük a jegyet. Négy nappal korábban is kijöttem ehhez a vonathoz. Ha már eső miatt szabadnapot kaptam, kikísértem a fiamat. Akkor 10 perc késéssel indult, de most pontos volt. Ha igaz, két óra múlva a Keletiben leszünk. Tegnap még tanulmányoztam a menetrendet, mert nem lett volna hátrány, ha a Nyugatiba fut be, de az esetben 4 óra a menetidő. Számomra újdonság az, hogy körbejár a vonat. Elindul Budapestről Szolnok felé, majd Debrecenen és Nyíregyházán át jut el Miskolcra, ahonnét tovább Füzesabony, Hatvan érintésével Budapest felé. Aztán fut még egy kört. Ugyanezt az útvonalat teszi meg egy másik szerelvény ellenkező irányban. Talán majd egyszer körbevonatozok, de nem most. Valójában most nem is igazán vágytam erre az útra, de amikor a fiamnak felajánlottam, nem tiltakozott. Azt mondta, hogy:”ahogy gondolod”. Így mégse léphettem vissza.
Miután túljutottunk a rendező-pályaudvar váltóin, szinte hangtalanul suhantunk. Útitársam azonnal alvással próbálkozott, így nyugodtan bámulhattam az arcát. Ismerősnek tűnt. Vagyis inkább hasonlított valakire, akit ismerek. A mellettünk lévő négyes ülésen két fiatal lány utazott, akik folyamatosan beszéltek, de nem olyan hangosan, hogy értsem is. Ők utánam váltottak jegyet. Elég bonyolultnak tűnt számomra a „rendelésük” Volt egy 18 év alatti, meg egy nem tudom még milyen, de egész biztosan nem azt mondta, hogy teljes árú. A helyjeggyel is variáltak, mert egy harmadik társuk majd Füzesabonyban száll fel, s neki is kértek helyjegyet. Semmi gond nincs ezzel, a nyilvántartási rendszer megoldja. Nem győzök eleget csodálkozni a mai technikán. Sokszor eszembe jut, amit a bátyám mondott kb 30 éve. Szerinte le fog lassulni a fejlődés, mert gyerekkorunk óta annyi minden változott, hogy ez a tempó tarthatatlan. Egyszerűen nincs már hová fejlődni. Amikor ő első osztályos volt, még petróleumlámpával világítottak az iskolában. Aztán lett villany, TV, hűtő, fagyasztó, személykocsi, telefon, kazettás magnó, sőt videókamera...lejátszó, digitális fényképező...aszfaltos mellékutcák a faluban, vízvezeték, csatornázás....hová lehet még fejlődni?

Nem ismertük viszont még a computer technikát. Emlékszem, hogy arról ábrándoztam, hogy beállítok egy kamerát az autóba, és úti filmet készítek. Ma már ez egész egyszerűen megoldható, nem is kerül sokba. Ifjú koromban a fénykép is úgy készült, hogy megvettem a filmet a boltban, befűztem a gépembe, amit gondosan beállítottam, hogy lehetőleg jó minőségű legyen a felvétel. Aztán még egy ugyanolyan felvételt, mert hátha nem sikerül. Kitapasztalni nem volt egyszerű a beállítást, hiszen hónapok teltek el, mire betelt a film, amit leadtam aztán a szaküzletben, ahová egy héttel később érte mehettem. Ha többen szerették volna birtokolni ugyanazt a képet, másolatot kellett készíttetni. Ha nem volt mód személyesen átadni a képet, borítékba raktuk, és postára adtuk. Mai szemmel ez hihetetlenül hosszadalmas, és körülményes. Ma csak kattintunk egyet a telefonon, majd még néhányat, s a világnak szinte bármely pontján bárki megtekintheti. Nem kell várni az előhívással amíg megtelik a film, hiszen nincs is film. Azonnal megtekinthető az eredmény, s ha nem tetszik, kitöröljük, ne foglalja a tárhelyet. Már a munkahelyre se kell kijönni a főnöknek, csak a fiatal kolléga kattint néhányat, máris láthatja otthonról, hogy mit baxtunk el.

A vonat is változott, ha nem is olyan feltűnően. Már az is nagy előny, hogy nem kell megkeresni a kalauzt, hogy egész biztosan jó vonatra szálltam-e, hiszen egy kellemes női hang üdvözli, tájékoztatja az utasokat. Előbb magyarul, majd külföldiül. Azért az vicces, hogy egy másik hang tájékoztat angolul, de az állomások neveit az előző hangon vágták be. Ilyen vágásokat már én is tudnék készíteni, nem olyan bonyolult, mint volt egykor a 4 sávos ZK140-es magnón a pillanat állj kapcsolóval.
Bámulok kifelé az ablakon. A hegyek felé szépen süt a nap, de az alföld felé be van borulva. Mindegy, arrafelé úgyse látnék semmit a néhány közeli templomtornyon kívül. Azokat persze szokásom szerint be kell azonosítanom. Jön a kalauz. Jó hangosan köszön, hogy az ajtó melletti feltűnően ápolatlan fazon is felébredjen. Csodálkozva bámul a közfeladatot ellátó személyre, amikor a jegyét kéri. Hamarosan kiderül, hogy nincs neki. Így tehát Füzesabonynál le kell majd szállnia, hiszen jegy nélkül nem utazhat. Ipari tanuló koromból jut eszembe az a trükközés, hogy nem volt idő már jegyet vennem, így a kalauznál vettem meg, de természetesen a legutóbbi állomáson szálltam fel. Akkor még akár el is hihette, hiszen sokan utaztunk, nem ismerhetett fel, hogy már korábban is látott a vonaton. Megesett, hogy a 40 kilométeres út alatt nem ért végig a szerelvényen. Aki nem tudott nála se jegyet venni, azt lerakta a következő állomáson. Mint ahogy most is teszi. Bliccelés szempontjából jó az intercity, mert ha ez az alak megússza Füzesabony előtt az ellenőrzést, már csak Budapesten lehet lerakni.

A két lányhoz felszáll egy fiú, aki hol egyik, hol másik lány mellé ül. Ilyenkor a táskát előbb átrakja a másik ülésre. Lábát keresztbe rakja, tűzpiros cipellőjét nekitámasztja az asztal lábának. Ellenérzést vált ki belőlem, mint ahogy a kissé lecsúszott nadrágja is. Bizonyára ez már a koromból adódik. Hajdanán rám is tettek megjegyzést a hosszú hajam, a cicamasni, meg a nagynénémtől örökölt kosztümkabátka miatt. Nem ez volt a tipikusan férfias viselet. Érdekes, hogy csupán azzal cikiztek, hogy fiú vagyok-e vagy lány. A két nem közti átmenet szóba se került. Akkor még ez nem volt divatban. Gyanítom, hogy abban az esetben rögtön fiúnak öltöztem volna, hiszen egyértelműen oda tartozom. Még ma is. Ha lehet, ma még inkább tudok gyönyörködni a másik nem szépségében. Az a fiatal lány a másik oldalon állandóan nevetgél. Már inkább azt találom rajta szépnek, ha becsukja a száját.

A szemközti ősz hajú nem alszik mélyen. Fel-fel tekint, néha felpattintja az üdítős flakonja tetejét, s belekortyol a sűrű gyümölcslébe. Megcsap az illata. Örülök, hogy nem energiaital, aminek ki nem állhatom a szagát. Pici tégelyt vesz elő, bekeni valamivel az arcát, a homlokát. Bizonyára száraz a bőre. Kire hasonlít ennyire? Megvan! Dalmára. A bátyám unokája pont így néz ki. Kicsit ugyan fiatalabb, de évek óta nem láttam, mert Londonban él. Pici gyerek korában sokszor volt nálunk, de mióta felnőtt nem is beszéltem vele. Akár ő is lehet. Na nem! Ez hülyeség. Egyáltalán mit keresett Miskolcon? Na, meg ő biztosan megismert volna, nem bírná ki, hogy el ne röhögje magát, amiért idegennek hiszem. Vagy legalább grimaszokat vágna, mint ahogy legtöbb képen teszi, ami eljutott hozzám. Ezeket a gondolataimat akár meg is oszthatnám útitársammal, de nincs kedvem beszélgetni. Egyébként magam se szeretem látni, amikor öregemberek tolakodón társalognak fiatal nőkkel. Noha biztosan gyorsabban eltelne ez a két óra. Inkább azon aggódom, milyen idő lesz majd Pesten, hiszen esőben nem szívesen sétálok a városban sok-sok kilométert. Nem tervezem, hogy trolira szállok, nem is tudom, hol kell rá jegyet venni.
A Mátra térségében belefutunk egy égszakadásba. Rettenetesen veri a zuhogó eső a tetőt, ömlik a víz az ablaküvegen, de a haladásunkat nem hátráltatja, hiszen sínen vagyunk. Nem sokáig ver bennünket az égi áldás, hamar kifutunk alóla.

Megérkezünk Budapestre. Nem kell az esernyőt elővennem. Az ősz hajú bólint, s távozik a kocsiból, még mielőtt a vonat megállna. A peronon sokáig kitűnik szürke fejével, büszke tartásával a tömegből, de ő a csarnok felé tart, én pedig kislisszolok a posta felé, hisz arrafelé van a Dózsa György út, ahol reményem szerint kicsit túl a félúton szembe jön majd a fiam. Nem jártam még gyalog ezen a környéken, de fejemben van a térkép, tudom merre kell tendálnom. Éppen a Liget sarkán érek ki a Dózsa Györgyre. Látom, elkezdték az építkezést, a szélső sávot a munkások autói foglalják el, ezért össze is torlódik a forgalom. Szombat délután kicsivel 3 óra előtt jár az idő. Még csak most tudatosult bennem, hogy ez nem is munkanap. Bár itt talán mégis. A forgalom teljesen hétköznapi. A liget innét nem is liget, hanem parkoló autórengeteg. Kis szünet a rozsdás vascövekekkel, és az élére állított bokszos dobozra emlékeztető időkerékkel, aztán megint parkoló. Itt lehetett régen a felvonulási tér. Haladok tovább. Melegem van, pedig az árnyékos oldalon gyalogolok. A táska súlya ugyancsak húzza hol egyik, hol másik vállamat. Szépművészeti múzeum, Hősök tere. Itt is inkább csak autóval jártam korábban. Megállok fotózni. Este majd felrakom a képet a facére. Vagy mégse kellene? Kőbányai barátaim majd zokon veszik, hogy meg se látogattam őket. Azzal nyugtattam magam, hogy dolgozni vannak. Megfeledkeztem róla, hogy szombat van. Na, de nincs BKV-jegyem, bliccelni pedig nem merek, mert belehalnék a szégyenbe, ha lebuknék. Aztán csábítást érzek, mert látok egy jegy automatát. Nincs is apróm. Na, meg azért nem megyek át a másik oldalra. Legfeljebb majd visszafelé...bár 2 kilométerért nem trolizok. Nem sietek. Hazafelé félóránként megy vonat. Mindegy, mikor érek vissza. Elég sok buszmegálló mellett haladok el. Félelmetesen közel vannak a hatalmas forgalomhoz. Persze hol legyen, ha nem az út szélén, hiszen ott áll meg a busz. Most megint bevillan egy emlék. Az angliai Ashford piacánál láttam olyan üvegfalú buszvárót amely nem az úttest felé volt nyitott. Esős idő volt, láttam is ennek az értelmét, hisz így az autók csak az üvegfalat fröcskölték le mocskos vízzel. Na, meg egyébként is az angoloknál minden fordítva van.

Elértem a benzinkutat, ahol javaslatom szerint majd bevárjuk egymást. Három óra tizenhat perc. Kettőig dolgozott a kökinél, onnét körbemetrózott a város alatt, felment a szállására az átalakítóért, amely nem jó az angol villanyborotvájához, s ami helyett viszek másikat. (mint később kiderült, ugyanolyat) Talán még haza se ért. Meddig álldogáljak itt? Nincs is hová leülni. Már csak másfél kilométer, megyek tovább. Erre úgyse jártam még se gyalog, se sehogy. Itt ott rossz arcú csoportok söröznek az árnyékban. A utolsó előtti buszváróban is üldögélnek ketten. Nem is sejtve milyen szerencséjük, hogy nem két nappal később teszik ezt. Akkor, amikor majd egy fehér Mercedes kabrió belerongyol az ott várakozókba, s kettőjük halálát okozza.

Elértem a váci utat. A kereszteződésnél leültem az árnyékba, ahová a csövesek szoktak. Régen volt már dél, elővettem a magammal hozott Fornettit. Próbáltam telefonálni, de nem sikerült. Aztán egyszer csak sietve jön az aluljáróból a fiam. Rögtön meg is kérdezte, hol van itt benzinkút. Oda beszéltük meg. Leült mellém, mint ahogy nagyon ritkán tette ezt az utóbbi hat és fél év során. Meg is jegyeztem, hogy milyen gyakran találkozunk mostanában. Megígérte, hogy így lesz ez ezután. Én is ezt remélem. Ha másként nem megy, hát vonatra szállok. Nyugdíjas bármikor megteheti.

Ez a félóra feltöltötte a lelkemet, folytattam a kirándulásomat. Kissé változtattam az útvonalon, így össze is jött a nyolc kilométer séta, mire a vonathoz értem. Még magasan járt a nap, amikor elhagytam a székesfővárost. Furcsa is volt, hogy a kalauz jó estével köszönt.

A Mátra közelében most is nagy esőbe szaladtunk bele. Vámosgyörkön nem menetrendszerűen álltunk meg. Még nem tudtam miért. Lassan indult a gyorsvonat. Aztán mintha a Tisza hídjára értünk volna. A gyöngyösi, és a rédei patak vize nem fért át a vasúti híd alatt. Előkaptam a fényképezős telefonomat, de annyira mégse ment lassan a vonat, hogy megvárja amíg bekapcsolom.
Gyöngyösön hólapáttal túrták a jeget, de ezt csak másnap hallottam. Nekem már csak annyi izgalom jutott, hogy ugyan mennyit fogunk késni mire Miskolcra érünk. Öt perc. Legalább kevesebbet kell várni a helyi buszra.

Hozzászólások

(#1) Feketelaszlo


Feketelaszlo
senior tag

Csak annyit fűznék hozzá, hogy a mátrai népek nem kifejezetten szeretik, ha az Alföld legészakibb városait "le-Mátrázzák" vagy bármi módon földrajzi összefüggésbe hozzák vele. Ki tudja miért - biztos a palóc büszkeség, de az biztos, hogy közelebb áll a mentalitás a nógrádi vagy nyugat-borsodihoz, mint a hevesi síkvidékihez. Persze az óvatos "Mátra térsége" és "Mátra közelében" kifejezésekből érződik is, hogy ez a megfogalmazáskor is ott motoszkálhatott, csak a kevésbé tájékozottabbak kedvéért mertem megjegyezni, nem kioktató szándékkal.
Egyébként meg kiváló gondolkodtató, mint mindig. Szinte éreztem a vasúti kocsi szagát olvasás közben. :R

(#2) potyautas válasza Feketelaszlo (#1) üzenetére


potyautas
csendes tag
LOGOUT blog

Nyilván nem a Mátrában vonatoztam, hiszen Gyöngyösre is külön szárnyvonal vezet. Csak azok számára, akik nem ismerik a környéket, egyértelműbb helymeghatározás, mint ha Adácsot, vagy akár Vámosgyörköt említem.
Na, de ettől függetlenül köszönöm a reagálásodat :)

(#3) Tutu7030


Tutu7030
veterán

Már kezdett hiányérzetem lenni, hogy nincs tőled új írás. :)

LG Optimus G E975 v20 -> LG G4 H815 V29a-EUR-XX -> Huawei Mate 9(MHA-L29) -> Huawei P30 Pro -> Honor Magic5 Pro

(#4) RexMaximus


RexMaximus
aktív tag

Szamomra nem logikus, hogy a fater szaladgal :)

Viszont kedvet kaptam a vonatozashoz egy egy ut erejeig. Regebben sokat vonatoztam, az elejen meg szerettem is.

Hetkoznapi tortenet megis elvezetes formaba ontve. Nekem tetszett.

(#5) Tutu7030 válasza RexMaximus (#4) üzenetére


Tutu7030
veterán

Felénk már csak maximum az atomvonat jön. :D

LG Optimus G E975 v20 -> LG G4 H815 V29a-EUR-XX -> Huawei Mate 9(MHA-L29) -> Huawei P30 Pro -> Honor Magic5 Pro

(#6) potyautas válasza RexMaximus (#4) üzenetére


potyautas
csendes tag
LOGOUT blog

A fiam a második munkanapját töltötte új munkahelyén, nekem meg szabad szombatom volt. Kirándultam egyet, ha már ilyen olcsón megtehetem.

(#7) RexMaximus válasza potyautas (#6) üzenetére


RexMaximus
aktív tag

Ha a csavargas volt a fo motivacio akkor az mas :)

Elgondolkodtatott amugy a talalkozasok "gyakorisaga" resz. Nalam is hasonlo a helyzet a faterral (szulokkel). Nalunk se fog ez mar valtozni. Valoban vannak fontosabb dolgok de ezek a hetkoznapi mokuskerekben szetforgacsolodnak. Meg akkor is ha ma tudod, hogy kesobb megbanod ezt.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.