Hajdanán a parasztporta természetes tartozéka volt a kemence. Mint ahogy az ágasfa, meg a taliga.
Aztán megváltoztak az életkörülmények, boltból vesszük a kenyeret, a tejet, a húst. A kemencét elbontottuk, az ágasfa csak dísz, a köcsögöket soha nem is vesszük le róla, a ganajos talicska is felkerült a falra, a szekér is virágtartó lett a befüvesített kertben. A tyúkudvar díszkövezést kapott, autó áll a szín alatt. A dolog hátulütője, hogy mivel magunknak nem termelünk semmit, mindenért pénzt kell kiadnunk. Nincs is ezzel baj, ha megtehetjük....Na, de nem erre akarom elvinni a gondolatmenetet.
Úri kedvünkben az egykor csak rögtönzött tűzrakással megoldott szalonnasütéshez is állandó tűzrakóhelyet építettünk. Aztán ezt felülmúlva, visszaépítettük a kemencét. Szándékunk szerint használatra, de legtöbb esetben ez is csak dekoráció. Minket is elért ez a nosztalgikus építési láz. A nővérem állt elő ilyen igénnyel, s mint kivitelezőre, énrám gondolt. Akkor még álmodtunk olyanról, hogy majd akár meg is élhetek a kemenceépítésből, mivel nagy divatja lett. Majd fog engem ajánlani az ismerősöknek, de az ő kemencéje lesz az első.
- Nem. A miénk lesz az első – döntötte el a feleségem.
Mit tesz ilyenkor egy szerető férj? „Jól van drágám.”

Találtam rajzot egy 5 kenyeres objektumhoz. A szomszéd utcában megtekintettem egy működő kemencét, ami teljes egészében riolittufából épült. Én bontott téglára gondoltam. A lábazati részt zsalukőből, tetőt nem terveztem, nem is építettem fölé. Így került kb. nyolcvanezerbe 2008-ban.
Kisméretű téglát Recsken hirdettek 30 forintért darabját. Ezer darab, két fordulóval a H1-el. (Nem Hummer, hanem platós Hyundai) Recsk nem éppen a szomszéd falu, így az eladó teljesen önszántából elengedett 5 forintot, hogy beszálljon nekem a fuvarba. Örültem neki, de magamtól eszembe nem jutott volna alkudni. Öreg hiba, de én így szocializálódtam. Az eladó megmondja mennyi, én fizetek. Ha nincs annyi pénzem, nem veszem meg.

Na, erről jut eszembe! Ezt nem hagyhatom ki
Rozoga kollégám egyik sógora autót szeretett volna venni, ki is nézett magának egy kispolszkit. (ezzel jártam egyszer úgy, hogy nem tudtam beindítani, mert nincs benne önindító. Úgy indult, mint a láncfűrész) Magukkal vittek egy másik sógort, aki ismeri az autókat, tudja mit kell rajta megnézni. Nem volt ugyan szempont, de ez a sógor még alkudni is tudott...volna. Mondott az eladónak egy alacsonyabb összeget, s azzal adott nyomatékot, hogy ...”nincs is nálunk annyi”...Erre a vevő sértve érezte magát, s közbeszólt, hogy „dehogy nincs!”

Nekem tehát maga az eladó alkudta le az összeget. Szép kirándulás volt, a kétszer 500 téglával jól feküdte a hegyi utakat a Hundi. A legény fiam volt a segítségem. Már erre a tényre nosztalgiával gondolok vissza. Aztán elkezdtem az építkezést. Kiástam az alapot, bebetonoztam, felraktam a lábazatot. Örömmel láttam, milyen sok törmeléket el tudok tüntetni a feltöltéssel. Hagytam majd' fél métert az üvegcserepeknek, majd agyaggal fedtem le. Van a közelben agyaglelő hely, ezzel nem is volt gondom. Emlékeztem gyerekkoromból, hogyan néz ki egy kemence, de azért jól jött a méretezéshez a rajz. Anyu is örült a dolognak. Megígérte...vagy inkább kikötötte, hogy ő fog először begyújtani, hiszen ért hozzá, sok kenyeret megsütött már fiatal korában.

Megraktam a padozatot, elkezdtem sorról sorra megrakni a boltozatot. Egy boltív 24 db végével befordított tégla, ebből kell 10 sor, aztán indíthatom a két ajtó közé a kéményt, a boltozat tetejére a sípot, ami a gerincen végigfutva lett bekötve a kéménybe. Magát a kéményt már malterba raktam, nem agyagba, mint a kemence testet. Alig győztem kivárni, hogy felhúzzam, mert a tetejét szokatlanra terveztem. Első kamiontúrámon figyeltem fel rá, hogy Olaszországban olyan kéményeket építenek, aminek a teteje mint egy kis házikó. Nekem ilyen kell! Aztán elkészült a nagy mű. Kaptam az anyu szomszédjától összekötegelt venyigét, ami kiváló tüzelőnek bizonyult. Következő évben a saját szomszédomtól kaptam, de hosszú szálakban. Na, én nem tettem bele a munkát, hogy összekötegeljem, s így kicsinek bizonyult a kemenceajtó. Keresztben nem ment be, elég körülményes volt betuszkolni.
Na, ami a lényeg! Kalácsot, pizzát sütöttünk benne néhányszor, de kenyeret soha. Sajnáltam így is a kárba veszett hőt, de ha kisült a kalács, mit tegyünk még bele? Legutóbb iratmegsemmisítőként használtuk a kemencét. Mivel tető nincs felette, lemállik a vakolat, ponyvával fedem, hogy legalább ne lássa senki.

[L

A második építményem már szerencsésebb sorsú. A nővéreméknek van az Eged oldalában egy szőlőbirtokuk. Hosszú évek során vásárolgattak hozzá egy-egy parcellát, telepítettek új szőlőket, a sógor szeret vele foglalkozni, nyugdíjas korára ez lett a fő tevékenysége. A második vásárlásukhoz tartozott egy ház is. Ennek a teraszára álmodták meg a kemencét. Alatta vasbeton födém van, de úgy látszik, bírja a plusz terhelést. A városi házuk alatt van egy hatalmas pince, innét termeltük ki a kemencetesthez a riolittufát. Téglából csak a kémény épült, de az valami baromi magas, hiszen a tetőn túl kell érnie. Ketten nyaraltunk a fiammal, s közben épült a mű. A sógor barátai, szőlőszomszédai be-benéztek, hoztak nekünk bodzaszörpöt, tartottunk mellette egy kis munkaértekezletet, elbeszélgettünk a világ dolgairól. Egyszer idegen látogatók is megálltak az úton, egy szakadt Ladával. Mondták, hogy kit keresnek, de szerintem fiktív személy lehetett az illető. Valószínűleg fémhulladékra hajtottak. Kollégájuk szabadíthatta meg a sógort a traktor aksijától, meg az áramfejlesztőtől. Bizonyíték nélkül persze senkit nem gyanúsíthatunk meg.
Jött a „kommandós”, mesélni a kalandjairól, jött a „suszter”, hogy majd egyszer az apja sírjára....Ez évekkel később meg is valósult, pedig a nagy távolság miatt ódzkodtam tőle, de a sógor rábeszélt ( Ahol az ég a földdel összeér című írásomban mesélem el.)

Egy kis eső is volt közben, de a tető alatt nem zavart bennünket. Csupán azért hozom szóba, mert a vizes füvön, az üres autóval nem szívesen indultam volna hegymenetbe. Lejtmenetben pedig a támfal és a kút között volt túl hosszú az 5 és fél méteres kocsi az ideális ívhez. A kaput úgy sikerült megközelíteni, hogy a hátsó keréknek egy fél métert kellett volna lelépni a falról. Igazítani kellett az irányon, de tolatásról ilyen meredeken nem volt esély. Mégis hátramenetbe kellett kapcsolnom, de a kerék csak helyben pörgött. A fiam kiszállt, és oldalról a platónak támaszkodva tolta odébb a kocsi farát. Egyedül már ott kellett volna aludnom

Ez a kemence kisebbre lett méretezve mint az enyém, olykor sütnek benne pogácsát, húst...Vagyis használják.
Több rendelést nem kaptam, tehát másból kellett megélnem. Maradtam továbbra is műköves.