2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Jónak lenni jó?

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Jól döntött a lányom, amikor lakást vett Budapesten. A vételár 10%-át kellett kifizetni, ezt összekapartuk. A hitel törlesztése több volt ugyan mint egy albérleti szoba ára, de amíg az albérletért fizetett pénz elveszik, a törlesztésből saját tulajdonú lakás lesz 20 év múlva. Aztán úgy alakult, hogy nem sokat lakott benne, kiadta albérlőknek. Jó nagy lakás, négy lakót is befogadott. Érdekük volt a lakóknak, hogy tele legyen, mert elég magas volt a rezsi. Sok év alatt sokféle ember megfordult itt. Fél évig még én is lakója voltam együtt a feleségemmel ennek a 10. emeleti panelnek. Legemlékezetesebb lakótárs volt a két méter magas Misa Moszkvából. Azért lényeges a magassága, mert egyszerre tudtak a feleségemmel ténykedni a konyhában. Ő használta a szekrény magasabb polcait. Négy nyelven beszélt. Ahogy szóltak hozzá, úgy válaszolt. Voltak érdekes dolgai, hiszen más kultúrkörből jött. Kedveltük. Voltak srácok akik a padlócserénél is segítettek, de nem akarom sorra venni őket, hisz legtöbbjükkel nem is találkoztam. Amiért az egész témába belekezdtem, az az utolsó lakók esete.

A lányom 9 éve kiköltözött Berlinbe, nem volt egyszerű a kapcsolattartás. Mint vállalkozó, kapott a járvány alatt állami támogatást, ami nagy segítség volt az itthoni lakás felújításához. Kapóra jött, hogy kiköltöztek a lakók. Festés, mázolás, ablak-, padló-, radiátor csere. Fontolgatta, hogy a továbbiakban nem adja ki. Ne tegyék tönkre a lakók, ha már így rendbe rakta. Ekkor már a törlesztés is elég baráti volt, nem jelentett gondot kifizetni. Aztán mégis meghirdette. Egy család jelentkezett három gyerekkel. Nem is találkozott velük, egy pesti barátnője mutatta meg a lakást, majd mi utaztunk oda a szerződést megírni. Amíg a nők intézték a papírmunkát, mi a pasival az erkélyen beszélgettünk, főleg munkáról. Egyértelmű volt számomra, hogy hazudik. Építőiparban töltöttem az életem jelentős részét, volt elképzelésem egy generálkivitelezőről. Annak mondta magát. Nagy hibát követtem el, hogy nem akasztottam meg a folyamatot. Hét hónap idegeskedés, és jelentős anyagi kár következett, a lakást teljesen lelakták, nagy testű kölyökkutya kaparta össze az ajtókat, az összes padlószőnyeget telehugyozta. A fizetési felszólításra, szerződésbontásra nem reagáltak.

Eleinte a lányom még próbált rajtuk segíteni. Megértő volt velük. Tudta, hogy mindenben hazudnak, de azért, mert a kétségbeejtő helyzetükben nem tehettek mást. Jó érzés segíteni másokon, de azért egy öttagú családot csak puszira mégse tarthat el! Sokáig érlelődött a döntés: ki kell őket rakni. Viszont ha nem akarnak, nem mennek. A törvény őket védi, ha fizetnek, ha nem. A rendőr is azt javasolta – kamerán kívül – hogy lehetetlenítsük el a lakhatásukat, akkor talán kimennek. Rengeteg hasonló ügyük van, de ők nem tudnak tenni semmit. Voltak értelmetlen kiadások, mint pl. közjegyző, áramszolgáltató. Verőlegények beköltöztetését javasolták, de mi van, ha utána őket nem tudjuk kitenni? Ismerős „vállalkozót” kerestem meg. Azt mondta, olcsóbb, mint az ügyvéd, de előreláthatólag 2 év és 2 millió forint az ügylet. Amikor megtudta, melyik faluból származnak, megriadt az ottani maffiától. Ez a fazon nem tartozott hozzájuk. Piti bolti tolvaj. Nem éltünk a „szakember” ajánlatával. Villanyórát cseréltettünk (amit a tulajdonos nevére küldött levél felbontása után fel tudtak tölteni) Leemeltem a bejárati ajtót. Rendőrt hívtak. „Hajlandó visszatenni az ajtót? - Nem – Akkor mi nem tudunk mit tenni, indítson polgári peres eljárást!” Aztán nekem odasúgta, hogy jelentsem fel őket kiskorú veszélyeztetéséért. Azt se tudom hogyan működik egy feljelentés.
Valójában nem változott semmi. Egy szobaajtót felraktak a bejáratra, így sem a kutya, sem a gyerek nem tudott kiszökni.

Hogyan szabadultunk meg végül tőlük? A lányom úgy mondta: Anyu fogta a botját, és elzavarta őket. Valóban ez történt. Váratlanul megjelentünk. Az ajtó nyitásakor a kutya azonnal kijött. Ettől féltem eddig is. Nem tudhattam, hogy egy végtelenül barátságos jószág. Kizártam a porolóerkélyre. Felszólítottuk a nőt (ő volt papíron a bérlő, gyakorlatilag a rosszhiszemű lakáshasználó), hogy fogja a személyes holmiját, és azonnal hagyja el a lakást. A legkisebb gyerek volt otthon, és egy idegen férfi. A pasi telefonhívásra vágtatott haza...mit nem mondok...a helyszínre az Audijával. Előbb még fenyegetőzött, majd belátta, hogy tarthatatlan a helyzet, holnapra intéz fuvarost. Közben mindenki rendőrt hívott. A második hívásra azt mondta az irányító, hogy ne telefonáljunk többet, a járőr már úton van. A rendőr javaslatára adtunk egy nap haladékot. Azt mondta, holnap este is ő lesz szolgálatban, s ha este 6-ra nem pakolnak ki, ő fogja személyesen kirakni őket. Ami nyilván csak duma, de hatásos volt. Közben befutott a gyámügy is. Nem mi hívtuk, meg volt beszélve korábban. Nem csak nekünk volt velük gondunk. A másnap este hat óra ugyan éjjel 11 lett, de ami befért a költöztető furgonjába, ki volt pakolva. Az autólámpa, a kipufogódob, forgószékek, kanapé, hűtő, kisbútorok - kisbaltával lapra szerelve 6 m3 - ránk maradtak. Ebbe belefért ugyan az összes padlószőnyeg is, de a szag miatt nem maradhatott az se. A negyedköbméter hangszórót már személykocsival hoztam el.

További bonyodalmak elkerülése okán eladóvá vált a lakás. Talán két hét se kellett, s elkelt. Különös véletlen, hogy a vevő neve megegyezett a rosszhiszemű lakáshasználóéval.

Hozzászólások

(#1) weiss


weiss
addikt

Nem értem, most akkor végül miért sikerült őket kitenni, ha eddig nem? Amúgy szomorú történet, gyerekesnek vagy kisebbséginek nem adnék ki soha lakást :(

I did nothing, the pavement was his enemy!

(#2) GreatL


GreatL
őstag

Csak a neve egyezett meg és tuti más személy volt? Mondjuk Kovács II. József?

Intel Core i9-9900K víz | 32 GB | GBT RTX 3080 Ti Gaming OC | 48" LG C1 TV | Samsung(.hu) Galaxy S22+ 256 Vodával | Voda Samsung Galaxy A54 | Pocketbook Inkpad 3 Pro

(#3) bkercso


bkercso
nagyúr

Jónak lenni jó?
Az első "jó"-ban nem vagyok biztos. De a szándék mindenképp az volt... :DDD

Egyértelmű volt számomra, hogy hazudik.
Ezért írom.

Mi is adtunk ki lakást abban a 3 évben, amíg külföldön éltünk, de csak számunkra normálisnak tűnő embereknek. Nem is volt gond hál'istennek. De egyszer az öcsém szerzett albérlőt, egy "szimpatikus srácot". Amikor találkoztam vele a papírokat aláíratni, még egyszer megkérdezte, mennyi is a rezsi, majd ott a helyszínen rájött, hogy ez neki sok, nem tudná kifizetni. Másnap repültem vissza; szóval nagy öröm volt a távolból folytatni az albérlőkeresést, de végül após ítélőképességében bízva sikerült korrekt családot találni.
Ez a "szimpatikus" meg egy elkényeztetett, éretlen hülye 30-ast alakított... :(( Válás utáni költözésben volt egyedül, de azért kinézte magának a 70nm-es panelt, mert milyen jó nagy élettér. Csak mégiscsak drága, na. Nooormális?

[ Szerkesztve ]

Megjelentek! : MFD3 és MFA3 || bkercso HiFi készülékek: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/bkercso/keres.php?search_exac=0&search_title=0&usrid=341946&buying=0

(#4) DrBubo77 válasza weiss (#1) üzenetére


DrBubo77
addikt

Ezt minden gyerekes albérletes nevében kikérem.

ÉN VAGYOK a feltámadás és az élet. (János 11:25)

(#5) weiss válasza DrBubo77 (#4) üzenetére


weiss
addikt

Mit kérsz ki? Nem minősítettem senkit, nekem a rizikó nem férne bele.

I did nothing, the pavement was his enemy!

(#6) DrBubo77 válasza weiss (#5) üzenetére


DrBubo77
addikt

Sokan a gyereket is úgy kezelik az albérlőknél, mint a háziállatot.
És szerintem a rizikó nem attól függ, hogy van-e gyerek vagy nincs.

ÉN VAGYOK a feltámadás és az élet. (János 11:25)

(#7) potyautas válasza DrBubo77 (#4) üzenetére


potyautas
csendes tag
LOGOUT blog

Ha tartja magát a szerződéshez, rendben van. De ha nem, hivatalosan a tulajdonos nem tehet semmit azon kívül, hogy fizeti a lakás költségeit a lakó helyett. Valóban kockázatos.

(#8) bkercso válasza potyautas (#7) üzenetére


bkercso
nagyúr

Amikor mi béreltünk Mo-on, a szerződésben volt egy olyan kitétel, hogy ha nem fizetünk, vállaljuk, hogy kiköltözünk. Ekkor nem kell kilakoltatás, csupán elég egy végzés és kitehetik a bérlőt - ezt mondta a közjegyző. Valami ilyesmi rémlik.

Megjelentek! : MFD3 és MFA3 || bkercso HiFi készülékek: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/bkercso/keres.php?search_exac=0&search_title=0&usrid=341946&buying=0

(#9) weiss válasza DrBubo77 (#6) üzenetére


weiss
addikt

Lehet, hogy homályosak a jogi ismereteim, de gyerekes bérlőt nem tudsz egyszerűen kirakni, csak befogadói nyilatkozattal, de ebben sem vagyok biztos.

I did nothing, the pavement was his enemy!

(#10) GreatL válasza bkercso (#8) üzenetére


GreatL
őstag

Senkivel nem lehet csinálni semmit.

Intel Core i9-9900K víz | 32 GB | GBT RTX 3080 Ti Gaming OC | 48" LG C1 TV | Samsung(.hu) Galaxy S22+ 256 Vodával | Voda Samsung Galaxy A54 | Pocketbook Inkpad 3 Pro

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.