2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Itt lőnek! (Calais)

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Nyolc körül járt már az idő, amikor felkeltünk. Komfortérzetünkön sokat lendített a tény, hogy közel van a WC. Ráadásul olyan jó volt az elhelyezése, hogy be kellett ugyan menni a boltba, de nem a polcok között kellett átvágni, hanem csak a sarkát érintettük. Csupán illendőségből nézegettük a mini gáztűzhelyt, és egyéb sofőrkellékeket.

Megreggeliztem a maradék tejet, aminek szokatlan módon, tej íze volt. Támogatnám én a hazai gazdaságot, de itt nem adnak magyar tejet. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy az utunk elején is szlovák falusi tejet vettünk. Talán az ára, vagy a csomagolása miatt. Annak is tej íze volt. Egyébként úgy hallottam, hogy a zacskós tej fogalma a világ más országaiban ismeretlen. Kicsit ugyan ma már macerás lenne, de emlékszem olyanra 1970 előttről, hogy üvegbe töltötték a tejet. Ki kellett mosni, mert piszkosan nem vették vissza, de nincs ebben semmi rendkívüli. Az eldobható műanyagtól szerintem lényegesen környezetkímélőbb. A zacskó, ilyen körülmények között nehezen kezelhető. Nincs nálunk speciális tejtartó edény, a bögrét se szeretnénk befogni, hiszen a mosogatás is elég körülményes. A bagett kissé megszáradt, de ráértem óvatosan megrágni, nem kellett sietni, bár inkább kellett volna. Endre jutott eszembe, aki az előző parkolóban várt szombat óta. Ugyan kapott-e már fuvart? Nekünk is letelt már 48 óra a lerakodás óta, de nem tehetünk mást, mint várunk.

Nem tudom, mivel telt el a délelőtt, mert csak ültünk a kocsiban, hallgattuk a rádiót, néha átmentünk a WC-be, de én már kényelmetlenül éreztem magam emiatt. Még azt gondolják a boltosok, hogy itt lakunk. Nem biztos persze, hogy felfigyeltek ránk, hiszen sokan járnak be, a személyzet pedig cserélődik.
Ha fel is figyelt valaki a polár-kabátosokra, legfeljebb azt látta rajtuk, hogy magyarok.
Délben, nekikészültünk a következő sétának. Olyan melegen öltöztünk, ahogy csak lehetett. A helyemen ülve húztam fel a bakancsot, aminek az orr-acélbetétje nyomta a lábujjam oldalát, ami már ellenállóvá vált. Növesztett bőrkeményedést. A jobblábas kész, dugnám bele a másikba a bal lábamat, de amint megfeszítem a lábfejemet, a vádlimba beleáll a görcs. Hú, az anyját! Ez nagyon fáj. Ilyen se történt velem legalább 30 éve. Kimasszírozom belőle a görcsöt, és újra próbálkozom. Megint begörcsölt. Harmadszorra próbáltam az ülés felhajtása után talpon állva, óvatosabban. Na, így már jó. Jól kezdődik a séta. Aztán a továbbiakban nem jelentkezett hasonló probléma.

Elindultunk. Légvonalban nem lett volna messze, de a gyorsforgalmi úton nem gyalogolhatunk, mellette pedig nincs járda. Jókora vargabetűt kellett megtennünk emiatt. A tempó most is lendületes. Kicsit bosszantott, hogy ellenkező irányba kell mennünk, mint amerre haladni szeretnénk, de inkább menjünk járdán, mint a határban a hepehupákon. A környezet hasonló volt, mint idehaza bármelyik vidéki város pereme. A keleti irányba, a városból kifelé tartó nagyon külvárosi utcán már nem volt járda. Ha jött egy-egy autó, lehúzódtunk a kerítés mellé. Itt már láttam néhány környezetidegen lakóházat. Az tűnt fel, hogy nem téglaburkolásos, hanem vakolt a fala. Biztosan ellesték a németektől. Amikor szembejött velünk egy láthatólag menekültekből álló csoport, megállapítottuk, hogy mi is hasonló hatást kelthetünk a helybéliekben. Az nem látszott, hogy nekünk unós országbeli igazolvány van a zsebünkben.

Elértük a város szélét, átkeltünk a kikötőbe vezető út fölötti felüljárón. Erősen vizslattam, hogy nem látnék-e mégis valami csapást az út mentén, ahol visszajuthatnánk a benzinkúthoz, megspórolva ezzel legalább 3 km gyaloglást. Nem láttam. A korlát mellett közvetlenül kerítés, még az árok is kívül van azon. Nem járható megoldás. Na, de még nem arra megyünk, hanem a tenger felé. A Calais vége tábla után 200 méterrel, van egy aszfaltút balra.
Szomorúan vettem tudomásul, hogy ez az út is mennyire hosszú, ráadásul még nem láttam a végét. Jobbra elkerített terület, balra a bozóttal sűrűn benőtt homokdombok között szemétlerakó. Nem sokat látszott belőle az útról, de olyan magyarosnak gondoltam, nem kizárt, hogy illegális. Az út is magyaros volt. Tele kátyúkkal. Erre már nincs forgalom, nincs értelme költeni rá. A tempón kicsit lassítottunk, mert már úgy éreztem, hogy túl melegen öltöztem. A sapkát feljebb kellett tolni, hogy ne melegítse a fülemet. A dzsekit, a kismellényt kinyitottam, hogy a menetszél hűtsön kissé. A polár zipzárját is lehúztam félig.

Egy kismotor robogott el mellettünk. A motoros hátán átvetve egy tokban, valami hosszú. Tegnap a strandon láttam horgászt a tengerben állni, azt gondoltam, ez is valami hasonló sportember lehet.
- Mi van a hátán? Pecabot?
- Szerintem puska. Nem?
- Lehet. – hagytam rá, hiszen nagy eséllyel igaz lehetett.
Közeledtünk az út végéhez. Előttünk volt egy betonpalánk, mögötte magasodott egy betonbunker. Reméltem, hogy valamelyik irányban kikerülhető az elkerített terület.
Durr! Aztán még két, három durr. Meglepetten néztünk össze.
- Itt lőnek.
- Aha. Csak nem néznek tán vadnak.
Elértük a betonpalánkot. Kissé jobbra volt rajta egy nyitott kapu, ott álldogált egy ember. Vártam, hogy szóljon valamit, kerestem valami átjárást tiltó jelzést, de nem hallottam, nem láttam semmit. Újabb lövések dörrentek, de nem arról hallottuk, amerre menni szándékoztunk. Azért volt bennem egy kis félelem. Szerettem volna mielőbb kiérni a partra, de egyelőre áthatolhatatlan, hosszútövises, sűrű bozót volt előttünk. Annyira sűrű, hogy még a nyulak se tudnának járni köztük. Ezt bizonyára a vadászok is így ítélték meg, ezért vágtak ösvényeket a bozótba. Gondolom, olyan megfontolásból, hogy az állatok ne érezzék magukat nyílt terepen, rettentően kanyargósak voltak ezek az ösvények. Néhol találtunk elszórt gabonát, meg apró bogyókat. Ez utóbbi jelezte, hogy az állatok rájárnak a csalira. A haladási irányt nem vétettük el, s így kijutottunk a bozótosból, a füves homokdombok, a dűnék közé. A fűnek nem volt szára, csak hosszú levele.

Ahol nem volt elég sűrű, ott a homokba, félkör alakban rajzoltak apró barázdákat a fűszálak, amelyik irányban az erős szél elfektette őket.

Amíg nem láttuk a vizet, úgy látszott, mintha sivatagban járnánk. El tudom képzelni, milyen ijesztő lehet a környezet, amikor nem lát maga körül semmit az ember, csak homokdombokat. Egyiket a másik után. Főleg, ha még a nap is forrón süt, az ivóvíz pedig fogytán. Erről jut eszembe, hogy mi nem készültünk fel olyan esetre, hogy netán megszomjaznánk. A forróság nem váltott ki belőlünk szomjúságot, ez tény. Mivel már lelassítottunk, a szél kifújta belőlünk a sietés okozta meleget. Vissza kellett gombolkozni. Egyik dűnét másztuk meg a másik után. A magasabbakat vettem célba, hogy messzebb lássak. Aztán ismét elém tárult a tenger. Pontosabban a doveri szoros. Erősen koncentrálva láthattuk a túlsó partot. Lehet, hogy a mi kedvünkért fehérek azok a sziklák? Na jó, ez nem komoly kérdés.

Kijutva a dombok közül, leértünk a sima, nedves, törött kagylóhéjjal telített, süppedő homokra. Örömömben futottam egy kicsit, lábnyomaimmal kört rajzolva a homokba. A víz most is jó messze volt ettől a sávtól, éppen úgy, mint tegnap délután a strandnál. Éppen „tetőzik” az apály. (vagy már elsütöttem ezt az ellentmondásos kifejezést?) Messze, benn a vízben állt egy vadleshez hasonló építmény. Fogalmam nincs, mit leshetnek róla. Mögötte jó messze úszott egy komp Dunkerque felől, Dover irányába.
- Mi a csudáért mennek el ezek Dunkerque-ig, mikor az sokkal- messzebb van, mint Calais?
- Ott olcsóbb a kikötő. Ráadásul itt már nem is nagyon férnének.

Nem vártam ugyan választ, de megkaptam, és el is fogadom. Megint futottam egy kicsit befelé, a fényesen csillogó kemény sávig. Messziről olyan, mintha vízen járnék, pedig valójában kemény homokon járok. Lépteim alatt kifehéredik a föveny, ahogy a súlyommal kipréselem belőle a vizet. Kellemes járás esik rajta. A tegnapi, hasonló környezettől annyiban különbözik, hogy vannak apró gödrök, a part felé eső mélyebb részekből pedig apró vízfolyások. Az én bakancsommal ez nem akadály, de Sanyinak a sportcipőjével kerülgetni kell ezeket a részeket. Visszanézve a dűnék felé olyan, mintha hegyeket látnék, mivel nincs mihez viszonyítani a dombok nagyságát. Sanyi talált egy kék zászlót, amit azért adott a kezembe, mert jól mutat a fényképen. Lemegyek egészen a víz széléig. Szívesen bele is mennék, de ahhoz túl hideg van.
Azt mondják, hogy ez egy meleg tengeráramlat, de egyáltalán nem érzem melegnek. A bentebb még tornyosuló hullámok, laposan, lelassulva érnek el egészen a lábamig. Általában addig, de egyszer csak jóval kintebb szaladt. Nem figyeltem oda, csak azt vettem észre, hogy benne álltam bokáig a tengerben. Ijedtemben felhúztam a nadrágom szárát, ezzel elérve, hogy a bakancs szárán egy kicsi víz bejuthasson. Kiszaladni nem volt értelme, mert azzal jól összecsapom magam, és egyébként is, a víz azonnal vissza is húzódott, hogy aztán újabb hullám jöhessen.

Dél felől két helikopter jött, jó magasan. Berepültek a szoros fölé, majd visszakanyarodtak. Nyugati irányban, jó messze láthattuk a kikötő daruit, a mólót, a hajókat, s egy hatalmas fémtartályt, ami uralta a látványt. Halvány elképzelésem sincs, hogy mi lehet a rendeltetése. Cukorgyár jut róla eszembe, na de az biztosan nem lehet. Azt hiszem ez az, amit soha nem fogok megtudni, de aligha fogok belebetegedni ebbe a problémába.

Jól kinézelődtük magunkat, kerülgettük a vízfolyásokat, s azon kezdtünk vívódni, hogy hol próbáljunk visszajutni a városba. Lehet ugyanazon az úton, ahol lejöttünk, de annyira ne érdekes, hogy még egyszer végigjárjuk. Ha a parton elindulunk a város felé, ott ipari üzemek vannak, természetesen elkerítve. Nem lehet köztük átmenni. A kikötő nagyon messze van, és bizonyára ott is van kerítés. Aztán jó messze, embereket látunk a víznél, meg motorokat. Na! Valahol azok is lejöttek, lennie kell átjárónak! Ott megyünk ki.

A rengeteg apró vizes gödör miatt nem mehettünk egyenesen, de nem volt sietős. A vízhez is visszamentünk még, mert valami roncsot láttunk benne. Talán csónakot kötöttek ide valamikor a horgászok dagály idején, de akármi is lehetett ez a tönkrement fa tákolmány.

A motorosokon túlérve, megláttuk a kijáratot. Hatalmas betontömbök voltak arrafelé, legalábbis annak gondoltam. Csak amikor odaértünk, akkor láttam, hogy gránit. Természetesen azonnal sírköves szemmel néztem az „anyagot”. Azt hiszem, ez a „multicolor” fantázianevű kő. Nagyszemcsés, a vörös dominál benne. Szinte kizárólag komplett síremlékként lehet eladni. Fejkőként nem veszik. Ezt csak úgy mondom, nekem konkrétan nincs dolgom vele se itt, sem pedig otthon.
A kőtömbök elhelyezése aligha véletlen, hiszen közvetlen egy hatalmas betonrámpa mellé rakták le. Ez a térbeton olyasmi, mint a tegnapi sétánk során láttuk a kishajó leeresztőt, csak attól sokkal nagyobb. Közvetlen fölötte már a kikötő kerítése volt.
- Itt szokott kikötni a légpárnás, de az elég ritkán közlekedik.
- Kár. Azt szívesen megnézném.
Erre sajnos nem volt alkalom, pedig tényleg érdekelne a valóságban is, mert eddig csak filmen láttam ilyen járművet. A működési elvvel persze már találkoztam, amikor kölcsön vettem egy légpárnás fűnyírót. Az persze sokkal kisebb, és nem szállítójármű.

A dűnék és a kerítés között volt egy keskeny ösvény. Előbb még felmásztunk a legszélső homokdombra, hogy még egyszer átnézzünk a túlsó partra, majd vettünk egy nagy lendületet, s nekivágtunk ismét a szálláshelyünkre vezető útnak. Mondta Sanyi, hogy a körforgalom felé menjünk, mert ott át tudunk menni a kikötőbe vezető út alatt. Íme, egy újabb bizonyíték a helyismeretére, mert én azt se tudtam, hogy van körforgalom, nem még azt, hogy ott bejutunk a városba. A kikötő parkolói ezen a részen teljesen kihaltak voltak, nem volt rajta mit bámulnunk. A körforgalomig átvágtunk a füvön, de azon túl szigorúan a járdán közlekedtünk. Nem illett visszaélni az autósok előzékenységével. Egy magányos kamion jött a város belső területe felől. A kolléga félreállt, kinyitotta a hátsó ajtót, majd a rakomány tetején végigment egészen a pótkocsi elejéig. Bizonyára a hívatlan utasokat kereste. Itt még saját maga intézkedhet, noha nem veszélytelen így egy szál magában, de ha a hatóság találja meg őket, az már büntetéssel jár. Inkább most kockáztatott.

Felvettük a szokásos tempót, hiszen a városnak ezen a részén már nem volt mit néznünk. Hátra volt viszont még a nap fénypontja, a kovbojpörkölt, vörösborral leöblítve.
Közben volt egy telefonhívásom. Megint Köteles hívott, aki akár tudhatta is volna, hogy külföldön vagyok, hiszen pénteken beszéltünk, mondtam, hogy Németországban vagyok. Igaz, azóta már eltelt öt nap.
Halihó! Menj már át Lacihoz, (Laci a testvérem, aki a szomszédban lakik) kérdezd meg tőle, hogy négyzetméterét mennyiért…
Az nehezen megy, mert Franciaországban vagyok.
Meg tudod mondani a telefonszámát? Van neki vonalas?
A mobilja meg van nekem, de ahhoz nem értek, hogy kell megnéznem, csak ha leteszem, aztán meg visszahívsz.

Megmondtam a testvérem otthoni számát, de azon azért elcsodálkoztam, hogy nem tette le azonnal, amikor kiderült, hogy nem otthonról beszélek.

A főzéssel, TV nézéssel el is telt az este. Még hazatelefonáltunk, elmeséltük, hogy két nap alatt legyalogoltunk 30 kilométert, de még nem tudunk semmit a további programról.
Azzal a reménnyel tértünk nyugovóra, hogy talán holnap már kapunk valami fuvart. Ha mégsem, akkor gond van, mert nem érünk haza vasárnapig. Nem volt elképzelésem arról, hogy mivel töltenénk el a következő napot, esetleg napokat, de már kezdtem beletörődni a tétlen várakozásba. Úgyse tehetek ellene semmit, mi értelme bosszankodni miatta?

Hozzászólások

(#1) Vakegérke


Vakegérke
veterán

Ez (is) élmény volt, köszönöm. :)

Ó, azok a régi idők...
Biztos emlékszel rá, anno még kannával jártunk tejért. 25 literesekben volt a tej, és az eladó merőhengerrel szedett ki belőle annyit, amennyit kért a vevő. Szólni kellett, hogy "kannatejet", vagy pasztőrözöttet kérek. A kannatej 3 Forint volt, a pasztőrözött 3,60.

A kovboj pörkölt nem ismerős. Miben más, mint a hazai?

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#2) petipetya válasza Vakegérke (#1) üzenetére


petipetya
nagyúr

Én is a pörköltre akartam rákérdezni.

Mindegyik írást olvastam, csak nem nagyon van mit hozzáfűznöm. Azért az érdekelne, hogy a magasles és a helikopter összefüggésben vannak-e? Gondolom némelyik boxos csónakon próbál átevickélni Angliába, és azokat figyelik.

[ Szerkesztve ]

"nincs rá lezsóidő"

(#3) potyautas válasza petipetya (#2) üzenetére


potyautas
csendes tag
LOGOUT blog

A kovbojpörkölt elnevezést Sanyi találta ki. Mindjárt kikeresem a leírását.

(#4) Vakegérke válasza potyautas (#3) üzenetére


Vakegérke
veterán

Kényszerből magam főzök magamnak, így lehet, hogy kipróbálom. :)

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#5) potyautas válasza Vakegérke (#4) üzenetére


potyautas
csendes tag
LOGOUT blog

„...kovbojpörkölt (nem cowboy!) Erre készülünk már több, mint egy hete.
A recept:
Az anyósülés alól vedd elő a tábori gázrezsót!
Az ülés támláját fektesd rá az ülőlapra, terítsd le abrosszal, hogy ne fröcsköld össze az egész kocsibelsőt, tedd rá a tűzhelyet, fordítsd ki a rostélyt, nyisd meg a gázt, és gyújtsd is meg!
Végy egy piszkos palacsintasütőt!
Ásványvízzel mosogasd el, majd a tiszta edényben hevíts olíva olajat!
További hozzávalók: 3 fej lilahagyma, 20-30 dkg bacon helyett apróra vágott, már szinte darált sonka, két doboz megfőzött vörösbab-konzerv, kis doboz paradicsompüré, egy üveg vörösbor.
Ez utóbbiból elég 2 dl is, de ilyen kiszerelésben nem árusítják. Só, bors, és még amilyen fűszer van a készletben.
Értelem szerinti sorrendben pirítsd, süssed, párold, főzd! A borból ajánlott az étel elkészülte előtt is inni, mert utána sok lesz egyszerre.
Ha ebéd után még marad belőle, akkor azt megihatod, ha nem, akkor így jártál."

(#6) Vakegérke válasza potyautas (#5) üzenetére


Vakegérke
veterán

Ez nagyon jó! :DD

Már csak egy autó kéne, hiszen alapfeltétel. :)

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.