(feltarisznyálva)

Összecsuklottak a lábai, lerogyott a földre. Vigasztalhatatlan zokogás rázta a testét. Most már semmi remény. Pár perce még utána akart indulni, hogy felkutassa Burkusországban, de most már nincs értelme, hiszen a halak eledele lett. Vajon mi történhetett? Egy motorcsónak nem robban fel csak úgy magától. Talán dulakodtak, mert ki akart ugrani? Na de minek? Úgyis utoléri. Talán túlélte, hiszen nagyon jó úszó. Érte kell menni! Ennek semmi értelme, hogy itt bőg.
Letette a tarisznyát, levetette a ruháit, mint ahogy régebben is tervezte amikor még nem volt kulcsa, és belegázolt a vízbe. Visszahozza a csónakot...bár mintha már távolabb lenne, mint volt. Kenu!
Beúszott az üres csónakházba. Vagyis csak a vízen nincs semmi, hiszen szerencsére itt vannak az új kenuk. Amit már korábban átfordítottak, belökte a vízbe. Beledobott kettő lapátot. Nem is tudatosan tette, de bizonyára azt remélte, hogy majd mégis Helena kis kacsói ragadják meg a másik evezőt.
A helyzet most pont nem arra való, hogy evezni tanuljon. Meg is küzdött a feladattal, míg arra haladt, amerre akart. Mérhetetlen dühöt érzett az ügyetlensége miatt, de végül sikerült a ruháit és a tarisznyát felszedni. Ekkor figyelt fel rá, hogy Táltos leballagott a partra vizet inni. Milyen jó is lenne egy igazi táltos, akinek csak annyi kell: „Hip hopp, ott legyek, ahol akarok!” S egy szempillantás alatt íme....nem történt semmi. Irányba fordította a hajó orrát, s hajrá! Egyet jobbról, egyet balról! Csak nyugodtan! Lehet kettőt is balról, csak ügyelni kell az iránytartásra. Fog ez menni. Még jobb is mint a másik csónak, mert nem kell hátrafelé leskelődni. Na akkor merre is? Időközben elaludt a roncson a tűz, nem látta a célt. Még csak a szigethez közeledett, amikor két hajót is látott a baleset helye felé úszni. Nyilván ők is látták mi történt, s próbálnak menteni. Tehát neki már értelmetlen dolog odamenni.
Kikötött a szigeten. Bement a házba, megkereste a távcsövet, s magához vett egy takarót. Leballagott a Burkusföldi oldalon a partra, s hátát egy fatörzsnek vetve kukkerozta a hajókat. Fájtak a szemei az erős nézéstől, meg a sírástól. Bár ez utóbbi nem igaz, hiszen egy igazi férfi nem sír. Nagyon megterhelő egy-másfél óra van mögötte. Kifáradt testileg, lelkileg. Olyannyira, hogy álomba sírta magát.
- Megint nem hoztál takarót?
Biztosan ezt hallotta? Nem csak álmodott? Óvatosan nyitotta a szemét résnyire, mint aki attól fél, hogy ott szökik el az álma. Valaki áll előtte. Dehogy! Egyedül van a szigeten. Tovább nyílik a szeme, majd egészen elkerekedik. Csuromvizesen, reszketve áll előtte halottnak hitt pajtása, barátja, kedvese, szerelme, mindene. Szellemet lát? Nem, nem! Ez a valóság. Olyan hirtelen felugrik, hogy meg is tántorodik. Le kell tenni egyik kezét, nehogy elvágódjon. Ezzel a mozdulattal felkapja a fa tövéből a takarót, és ráborítja a lányra. Összeölelkeznek. Olyan szorosan, mintha soha nem akarnák elengedni egymást. Zokogva sírtak mindketten.
Ludvig nyugszik meg valamelyest hamarabb.
- Azt hittem, meghaltál
- Én is – szipogta a lány.
- Mi történt? Mi volt ez egyáltalán? Miért ragadott el ilyen ellentmondást nem tűrően ez a vadbarom Marshall? Eddig egész normálisnak ismertem.
- Biztosan megrémült attól, hogy felismertem. Ha kijöttem a partra, bárhol rátalálhatok, s akkor elárulhatom, hogy ő az emberrabló. Ezt nem kockáztathatta. Ki akart vinni az országból, legalábbis innét eltávolítani.
- Aztán mi történt?
- Ki akartam ugrani, de megütött. Rám üvöltött, hogy belefojt a vízbe. Ne próbálkozzak, mert elgázol, széttrancsíroz a hajócsavarral. Éreztem, hogy komolyan mondja. Ki kellett találni, hogy ne érjen utol. Úszva semmi esélye ellenem. Lehúztam a benzincsövet. Nem volt könnyű, mert nem engedett a motorhoz. Dulakodtunk, de aligha sejtette mi a szándékom. Jól összekarmoltam, néhányszor meg is haraptam. Amikor leállt a motor, ugrottam.
- De mitől robbant fel?
- Nem tudom. Talán a nagy igyekezettől rálocsolhatta a benzint a forró motorra. Amíg úsztam, átgondoltam magamban, hogy egyébként nem is volt esélyem. Ha be tudja indítani, nekem végem. Ezek után itt sincs maradásom. Hacsak hirtelen itt nem terem Helmut, és elvisz valahova. Már most ott van két hajó is a roncsnál. Hamarosan jön a rendőrség is. Első dolguk, hogy idejönnek.
- Ugyan minek jönnének ide?
- Gondolkozz! Ha van itt valaki, láthatta mi történt. Én nem tudom igazolni magam. Nem tudom hová visznek, de itt biztosan nem maradhatok tovább. Ha rájönnek, hogy a csónakban voltam, akár gyilkossággal is vádolhatnak. El kell menni innét gyorsan. Te hogy jutottál ide?

Be kell látni, hogy a sokkoló események ellenére jól átlátja a helyzetet. Gyorsan el kell tűnnie! Ludvignak sincs miért maradnia, de ha lenne, akkor is legfőbb dolga segíteni Helenát. Futva mentek a házba. Vizet, élelmet, száraz ruhát, takarókat készítettek a kenuba, s evezni kezdtek a város irányába. A Kőnig-birtokon túl, már lehetett a part közelében haladni, hogy messziről ne lássák őket a vízi rendőrök. Azt még ki kellene találni, hová menjenek. Legelső dolguk volt, hogy innét el, de aztán hová? Kitől kérhetnek segítséget? Akit ismernek, az mind kapcsolatban van Kőniggel. A mostani éjszakát nyilván a szabadban kell tölteniük. Erdő kíséri a partot, el tudnak rejtőzni. Kihúzzák a kenut, s abban akár aludhatnak is. Ludvig tanulmányozni kezdi a térképet. Megtalálja rajta a kastélyt, ahová nem szeretne menni. A városon túl ott a repülőtér. Na azzal nincs dolguk, hiszen pénzük nincs, Helenának igazolványa se. De egyébként se tudja hová repülnének el. Pedig a tó majdnem odáig nyúlik, nem is lenne túl nehéz odáig eljutni. A kenut jól megpakolták ellátmánnyal, de jó lett volna legalább egy jókora túrazsák, hogy gyalog is magukkal vihessék legalább egy részét. Olyan zsák kellene, mint Franznak, a bátyjának volt.

Berendezkedtek éjszakára. Ez abból állt, hogy közvetlen a parthoz hajóztak, a behajló ágak egyikéhez rögzítették a kenut. A holmit úgy rendezték, hogy le tudjanak feküdni. Nem igazán kényelmesen, inkább csak úgy, mint egy fürdőkádban. Ludvig lefeküdt, Helena pedig az ölébe. Arcukat bekenték valami kenőccsel a rovarok ellen. A lány szerencsére erre is gondolt, hiszen neki az érzékeny fehér bőrére eddig is kellett. Jól betakaróztak, hogy majd hajnalban se fázzanak. Nem volt egy nyugodt éjszaka. A kenu minden mozdulatra ringani kezdett. Már pedig kénytelenek voltam mocorogni, mert csak eleinte élvezték egymás testének az érintését, aztán pedig hol itt, hol ott zsibbadt el, meg a Marshall által okozott sérülések is fájni kezdtek mindkettőjüknek.

(szökevények)

Az éjszaka közepén kénytelenek voltak kimenni inkább a szilárd talajra. Nem volt túl sötét, hiszen a hold be-bekukucskált a fák közé. Összeölelkezve aludtak el. Nem az egyre erősödő vonzalom okán, hanem azért, mert így volt praktikus. Melegítették egymás testét. Hajnalhasadáskor a lány felébredt, s már nem tudott visszaaludni. Kemény volt a derékalj, s egyébként is fájt minden porcikája.
- Ludvig!...Ludvig! - kezdte ébresztgetni a fiút – Alszol?
- Nem alszom, fázom. Nem tudnál szorosabban ölelni?
- Vissza kell mennünk!
- Vissza? Aludj inkább!
- Lassan megvirrad. Akár indulhatunk is!
Nem jött válasz sokáig, csak egyenletes szuszogás, néha egy kis horkantással megtűzdelve.
- Hallod? - böködte ujjával
- Hagyjál!
- Vissza kell menni!
- Vissza? A szigetre?
- Helmut már biztosan aggódik. A rendőrök is átkutatták a házat és nem találtak ott senkit.
- Persze. Aggódik. Elrepült a kanári madara. Biztosan bosszantó lehet.
- Ne légy undok! Fontos vagyok neki.
- Nyilván fontos vagy, hiszen pénzt adott érted. Egy szexrabszolga sok pénzt ér. Jó üzlet.
- Ne légy undok! - vágta hátba, s bosszúsan otthagyta.
- Naaa, gyere vissza! Valami rosszat mondtam?
- Nem, nem mondtál rosszat, csak lekurváztál.
- Már ne is haragudj – ült fel Ludvig, lábait gondosan betakargatva – de mit kellene gondolnom arról, hogy valaki egy lányt a világ elől elrejtve tart elzárva egy szigeten, ahol rendszeresen látogatja, s olyankor ott is tölti az éjszakát? Mire kell neki az a lány, ha nem szexre? Bizonyára hiteget valami ígérettel, hogy tarts ki még egy kicsit, s majd hercegnőt csinálok belőled. Talán feleségül is vesz? Mióta is tart fogva? Egy éve? Vagy több is talán?
- Nem több – válaszolt durcásan.
- Na gyere vissza, mert fázom így egyedül. Beszéljük ezt át higgadtan! A francba! Fáj a térdem. Hol van itt a toalett?
- Ott a bokor mögött. Vagy inkább elfordulok. Nézd csak! Jön fel a nap. Brrr! Tényleg hideg van.

Magára vette a takarót, de már nem feküdt vissza. Nézte az emelkedő napkorongot, amíg a tóra leszálló vastag pára el nem takarta előle. Előbb még áttört rajta a fény, de lassan semmit nem lehetett látni a ködtől legalább egy órán át. Határozottan fáztak mindketten. Felvetődött a tűzrakás gondolata, de nem is lett volna mivel meggyújtani. Abban megegyeztek, hogy el kellene indulni, csak az irány volt kétséges. Azt mindenképp ki kell várni, hogy felszálljon a köd. Tanulmányozni kezdték a térképet. Legegyszerűbb lett volna a sziget, de Ludvig nem akarta.
- Ide figyelj Helenácska!
Ettől a megszólítástól Helenácskának fülig ért a feldagadt szája, de szó nélkül hagyta. Figyelt.
- Na szóval ide figyelj! - ismételte egy kis szünet után, mert maga is meglepődött a megszólításon - Nem mehetünk vissza, mert akkor minden marad a régiben....vagyis épp az a helyzet, hogy nem. Na most ennek így semmi értelme...
- Hát, valóban nincs.
- Na szóval. Eddig titok volt, hogy a szigeten vagy. Most már én is tudom, így Kőnig máshol fog elrejteni. Arról ne is álmodj, hogy elenged, vagy beváltja az ígéretét...bár azt még nem tudom mit ígért, hiszen te nem mondtál erről semmit, csak durcáskodtál, amikor kedvesen érdeklődtem.
- Kedvesen. Na persze. Szerinted az kedves volt, hogy szexrabszolgának neveztél?
- Nem tudom mit gondoljak. A lényeg, hogy bármi is történik, téged elszakítanak tőlem, s azt én nem bírnám elviselni.
- Nem? Miért nem? Ki vagyok én neked?
- Micsoda kérdés! A...a...a...mindenem. Na!
- Ezt kifejtenéd bővebben?
- Fontos vagy számomra és kész. Ennyi nem elég?
- Nem, nem elég. Helmutnak is fontos vagyok
- Az teljesen más. Mit akar ő tőled egyáltalán?
- S te mit akarsz?
- Mit, na mit! ...Együtt lenni veled.
- Ugyan miért?
- Azért...azért, mert fontos vagy nekem. Jól van, tudom. Ezt már mondtam. Tudod, mondtam már neked, hogy szeret... hogy szeretek a birtokon lenni. Kedvelem a lovakat, kedvelem, hogy mindenféle ember megfordul körülöttem, van egy kollégám, aki a barátom, de azért mégis magam vagyok. Aztán megtaláltalak, s te lettél számomra a legfontosabb. Te vagy a pajtásom, a lány barátom, te vagy az én gyönyörűségem, hiszen ilyen szép lánnyal még soha....úristen, hogy néz ki az arcod! - szakította félbe a vallomását.

Valóban nem volt az a megszokott gyönyörű babaarc, a feldagadt szájával, a kék foltokkal. Lehúzta magáról a pulcsit, hogy a karját is megnézze. Bizony ahol fájt, annak mindenhol ott volt a látható nyoma is. Ezzel persze nincs mit kezdeni, majd idővel elmúlik. Most azzal kellene foglalkozni inkább merre induljanak. Helena visszabújt a pulóverba, kihúzta alóla hatalmas szénakazalhoz hasonló bozontját, ujjaival végigboronálta, de így látatlanban se volt megelégedve az eredménnyel.
- Borzalmasan nézhetek ki – állapította meg.
- Gyönyörű vagy – hazudta a fiú, aki ismét elcsodálkozott saját magán, hogy miket beszél.
- Tudod Ludvig – kezdődött a viszont vallomás – én se szeretném, ha nem találkoznánk többet. Nagyon jó, hogy egymásra találtunk. Nagyon jó nekem veled. De ha a szigetre nem mehetünk vissza, hová menjünk? Hová szökjünk? Mi most szökevények vagyunk ugye? Engem csak Helmut keres, de téged mindenki.

Valóban keresték, de csak annyira, mint Mosieur Louis Marshallt. Felrobbant a tavon egy motorcsónak, de a roncson kívül nem találtak senkit. Táltos visszaballagott az istállóba a lovasa nélkül. Vagyis Mashall eltűnt. Eltűnt a motorcsónak...vagyis a tó túlsó felén meglett, mint ahogy az elszabadult ladikra is ráleltek. Eltűnt a fiatal lovászfiú is. Bizonyára ő is a motorcsónakban lelte halálát, bár senki se tudja, minek ment volna ő is Burkusföldre. Már csak egy kérdés marad. Hová tűnt egy kenu? Valaki csak elvitte, de kicsoda? Helena is eltűnt, de ezt Kőnigen kívül csak a banya tudta. Nem lehet kizárni, de nem valószínű, hogy mindhárman a motorcsónakban voltak. Ha Kőnig tudott volna arról, hogy a két fiatal ismeri egymást, összerakná a dolgot. Így viszont nem érti a kenu eltűnését.
- Egyelőre nem tudunk indulni – mutatott körbe a ködös tavon Ludvig – Harapjunk valamit, s meséld el, mivel hitegetett a gazdád.
- Gazdád? Van neki neve is. Egyáltalán nem akart feleségül venni. Viszont azt ígérte, hogy örökbe fogad.
- Örökbe fogad, mint mit?
- Tudod, van neki szép felesége, mutatott róla képet, de nincs gyerekük. Igaz, nem öreg még Helmut, de mivel nem élnek igazán jól, nem szeretné, hogy ha valami történne vele, az az asszony legyen az örököse, akivel már rég nem szeretik egymást. Engem tenne meg örökösnek.
- S te ezt elhitted? - nevetett nagyot Ludvig – Hogy lehetsz ennyire naiv? Ezt csak azért mondta, hogy ne akarj elszökni, hogy legyen neki játékbabája. De tudod mit? - mutatott a térképre – Itt van a kastélya. Látod? Oda megyünk. Az örökösét csak nem dobja ki?