2022. május 23., hétfő

Gyorskeresés

Helena Fee – 5.

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

A titok

Megvan tehát a megoldás, az evezőssel fog átkelni. Azt kellene még megoldani, hogy szárazon ülhessen bele. Beúszik, megtörölközik, kievez a partra a ruhájáért. Ez így jó lesz, de csak holnap. Aztán holnap mégse lett jó, mert egész nap szakadt az eső. Kénytelen volt szabadidejét a szobájában tölteni. Most legalább összetalálkozott az egyik takarítóval. Valóban nem hozzávaló. Ránézésre is nagymama lehet. Kicsit el is beszélgettek, különös hangsúlyt fektetve az időjárásra. Ez az új ismeretség adta az ötletet, hogy levelet írjon az apjának. Majd ez az asszony biztosan szívesen megteszi, hogy postára adja helyette. Megírta, hogy remek munkát talált, és szeret itt lenni. Nem tért ki minden részletre. Se Gertrúdot nem említette, se Kathrint. Ez maradjon az ő magánügye.

A rossz idő kitartott egyfolytában két napig. Harmadnap már csak néha szemerkélt, de kellemetlen szél fújt nem csónakázásra való idő. Julió is óvta attól, hogy vízre szálljon. Ugyanis a titok nem bírt megmaradni benne. Muszáj volt valakivel megosztani. Kollégája ugyan meg volt róla győződve, hogy csak képzelődik, de abban segített, hogy bejusson a csónakházba. Nem volt bonyolult dolog, csak a lovászmester irodájában le kellett akasztani a szögről a kulcsot. Nem most, hanem azon a délutánon, amikor tükörsima volt a tó vize. Nagy izgalommal lökte el magát a csónakház falától. Az evezőket behelyezte a villába, s húzni kezdte. Hosszas kínlódás után végre abba az irányba haladt, amerre akart. Álmában se gondolta, hogy ezt milyen nehéz elérni. Kinn volt immár a nyílt vízen. Nagyon lassan haladt. Már a part is nagyon messze volt, s a sziget is mintha odébb menne minden evezőcsapástól. Egy örökkévalóságnak tűnt, de végre partot ért. Olyan erősen megkötötte a csónakot, hogy alig bírja majd eloldani, de attól félt, hogy elsodródik amíg ő körülnéz. A ház kisebb volt, mint ahogy a távolból gondolta. Körbejárta, de semmi mozgást nem észlelt. Lenyomta a kilincset. Nem volt bezárva az ajtó. Bekukkantott a piciny előtérbe, benyitott a szobába. Az ütő megállt benne egy pillanatra. Egy megriadt leány kuporodott a kanapé sarkába, felhúzott térdeibe kapaszkodva. A szava is elakadt mindkettőjüknek.
- Jó...jó napot! - nyögte ki nagy sokára – Ludvig vagyok. Jól megijedtünk egymástól. Te itt laksz? Még soha nem láttalak, pedig régóta figyelem a szigetet. A birtokon se találkoztunk. Emlékeznék rá.

A lány még mindig riadtan figyelt, de nem szólt egy szót se. Az se biztos, hogy érti amit hall. Talán nem is hallja. Lehet, hogy fogyatékos? Arcába lógó hosszú szőke hajának tincsei közül csak a kék szemei világítanak. Nem mozdul. Nagyon fiatal lehet. Még egy 17 éves legény szemével nézve is fiatal. Lehet, hogy még gyerek. Így összekuporodva nehéz ezt megállapítani.
- Érted amit mondok? Szólj valamit, vagy legalább bólints!
A lány szapora fejrázással jelezte, hogy nem süket.
- Na, eddig már eljutottunk. Mi a neved? Én Ludvig vagyok. Ja, ezt már mondtam. Te félsz tőlem?
Ismét bólogatás volt a válasz.
- Pedig nem kellene. Mi a neved? Hogy hívnak?
- Helena.
- Helena. Szép név. Olyan tündéri, mint te magad is vagy. Helena, Helena Fee.

A lány picit elmosolyodott. A legény pedig elcsodálkozott azon amit mondott. Soha nem történt még olyan a világtörténelemben, hogy ő bókoljon, hogy szépeket akarjon mondani egy lánynak. Eddig. Úgy látszik, változik a természet.
- Helena Zana. Nem Fee. Mi nyelvünk mást mondja.
- Külföldi vagy?
Ismét apró bólogatás a válasz. Nem mozdul a kanapé sarkából, csak elengedi a felhúzott térdeit, s két karjával hesseget.
- El! Menni te el! Most! Helmut jön, ad téged halaknak.
- Ki a csuda az a Helmut?
- Helmut. Én vagyok övé. Vett engem magának.
- Kőnig?
- Igen, igen. Helmut Kőnig gazdám.
- Gazdám? - kiált felháborodva Ludvig – Mi vagy te? Valami állat?
- Ne kiabálj! - emeli meg hangját a lány is, miközben tenyerét füleire tapasztja.
- Bocsánat, nem kiabálok. Mond el kérlek, mi van itt! Ki a csuda vagy, hogy kerültél ide? Lehetőleg egész mondatokkal. Vagy nem beszéled a nyelvet?

Erre legalább már másképp reagál. Nem bólogat, hanem rázza a fejét, vagyis nem ismeri a nyelvet. Sűrűn pillant a falon lévő órára, mint aki vár valamire. Talán mégis komoly az a fenyegetés, hogy Helmut megeteti vele a halakat, ha itt találja. A beszélgetés végleg elakad. Helena semmi mást nem mond, csak küldi el. Karjával hessegeti, mutat az órára valamit aztán mégis beszél, de valami idegen nyelven. Mit beszél! Hadar, kiabál. S mivel a fiú nem mozdul, felugrik a kanapéról s két karjával tolja kifelé. Mégse gyerek ez, hanem felnőtt nő. Igaz, fiatal de nem gyerek. Kebleinek halmát csak egy pillanatra látja, mert a derékig érő hajzuhatag elfedi. Ludvig kénytelen hátrálni, ha nem akar elesni. Helena határozottan kilöki a házból. Amikor meglátja a csónakot, mondja neki, hogy gyorsan rejtse el. A part felől már hallani a motoros hangját. A fiú nagy izgalmában alig tudja kibogozni a kötelet. Belegázol a vízbe, s elhúzza a csónakot a nádas rejtekébe. Egyik levél kihasítja az ujjai közét, de észre se veszi. Valós volt a lány félelme. Tényleg jön ez a vadbarom rabszolgatartó. Még nem is látta Kőniget, de máris gyűlöli. Úgy ítéli meg, kellőképp elrejtőzött. Bemászott a csónakba, kiöntötte cipőjéből a vizet, s csak ekkor vette észre, hogy vérzik a keze. Jó lenne bekötni! Mivel is, mivel is? Ja, megvan. Milyen jó, hogy az apja rászoktatta, mindig legyen nála zsebkendő. Megérkezett a motoros. Kőnig kikötött a kicsi móló mellett, majd döngő léptekkel vonult végig a pallón. Helena elé szaladt, s úgy összeölelkeztek, mint az igazi szerelmesek. Ludvig ezt nem látta a rejtekéből, de talán jobb is, mert ugyancsak összezavarná benne az imént kialakult képet.
Most már csak azt kell megoldania, hogy észrevétlenül visszaevezzen a csónakházba. Legalább fél óra a nyílt vízen. Mi garantálja, hogy ez idő alatt Kőnig nem néz ki az ablakon? Semmi. Bizonyára itt tölti az éjszakát. Ki kell várni, amíg besötétedik. Csak el ne vétse az irányt, mert akkor evezhet hajnalig.

Ahogy kezdett sötétedni, fények gyúltak a parton. Ez nagyon jó. Lesz irányfény. A csónakház ugyan sötét, de tőle balra, kicsit magasabban a többi lámpától...na az jó támpont. Olyan iramban indult, hogy meg kellett pihennie. A nyaka már fájt a sok hátranézéstől, de jó az irány. Aztán feljött a hold. A szigettől eléggé eltávolodott, aligha láthatják már. Lassan a lámpafény is felesleges lett, mert már látta a csónakház sötét tömbjét. Na ezt megúszta, de máris azon kezdett agyalni, mikor megy vissza.
Figyelni kell Kőnig programját! Nem szeretne ismét menekülni. Abban az egyben teljesen biztos volt, hogy visszamegy a szigetre. Ott valami titok van. Meg kell fejtenie, meg aztán a lány is nagyon szép. Akár egy tündér. Megriadva, indulatosan, hallgatva, kiabálva egyaránt. Talán...sőt biztosan nem olyan vagány mint Kathrin. Talán nem is olyan tapasztalt...noha ez egyáltalán nem biztos. Kőnig nem mérlegképes könyvelőnek vette ezt a gyereklányt. Mert az egyszer biztos, hogy itt bűncselekményről van szó. Menjen a rendőrségre? Nem hinnének neki. Lehet, hogy egy eltitkolt gyereke? Nem lehet, hiszen külföldi. Meg azt mondta, hogy vette magának. Ezt egyedül kell megoldani, vagy legalább felderíteni, nehogy ő kerüljön bajba rágalmazásért. De hogy fogjon hozzá? Kérdezze meg, hogy „Uram! Mikor nem lesz itthon?” Két ember van ebben a kompániában, akihez bizalommal van. Julió, és Hans. Aligha köti az orrukra a programját bármelyiküknek. A Monsieur biztosan tájékozottabb, de hozzá nem fordulhat ilyen kérdéssel. Mit mondjon, miért érdekli?

Aztán egyszer akár személyesen is hozzá fordulhatott volna, mert megjelent az istállóban. Őrá ügyet se vetett. Nem kell neki minden alkalmi segédmunkást ismerni. Kinn a földeken több tucat idegen dolgozik neki. Főleg külföldi idénymunkások, nekik még a számukat se tudja, hacsak a papírokból nem. Bár abból sem, hiszen nem ő a könyvelő, de még az intéző sem. Ludvig a mozgásából ismert rá, hisz az arcát most se látta a kinti erős fény miatt. Fél füllel hallotta, amit Monsieur Marshallal beszéltek. Sámánt akarja eladni, az istálló legjobb kancáját. A főlovászmester ugyan tiltakozik, de a tulajdonos szava dönt. Holnap jön is a vevő. Aztán bemennek az irodába, átnézni a dokumentumokat. A munkások adatlapja csak véletlenül kerül a kezébe. Megakad a szeme egy idegen néven. Ludvig Oberenns.
- Ez meg ki a fene? A kinti munkásokat nem ismerem, de ez itt van a kezed alatt.
- A feleséged küldte ide. Valamelyik barátnőjének egy szegény rokona, vagy ilyesmi. Biztosan jótékony hangulatban volt. Vagy kap érte cserébe valamit. Nem az én dolgom.
- Aha – nyugtázta a választ – Anyja neve Gertrud Fisher...ez érdekes. Na, mindegy.
- Mikor jön a vevő?
- Dél körül.
- Jobb lenne reggel, vagy este. Nagyon meleg van a szállításhoz.
- Majd mondom neki. Na, akkor én megyek is. A többit elintézed – indult kifelé, de az ajtóból visszafordult – - Te Louis! Járt valaki a csónakházban?
Az eddigieket nem, de ezt a kérdést már Ludvig is hallotta a legközelebbi boxból. Kornéliusz farkát fésülte éppen, de hirtelen a körme tisztítása lett a legsürgősebb. Inkább ne lássák, hogy ott van a közelben.
- A csónakházban? - kérdezett vissza a Mosieur – Kettőnkön kívül csak Bella mama. Miért kérded?
- Vért láttam a ladikon. Egyébként nem is értem, miért van az a vízben, ha nem használjuk.
- A ladikon? Ahhoz emberemlékezet óta nem nyúlt senki. A mama is a motorost használja, ha átmegy a szigetre. Bolond is lenne annyit evezni az ő korában. Már volt eszembe, hogy valamelyik nap átmegyek a fiúkkal egy kis rendet rakni, de tudtommal nem járt ott senki.

Nem forszírozták tovább, ment mindenki a dolgára. Marshall még visszalépett egy pillanatra. Megnézte, helyén van-e a csónakház kulcsa, de mivel nem hiányzott, túllépett a témán.

Másnap délben miután megebédeltek, a vevő is elvitte a kancát, lekerült a szögről az a kulcs. Kőnig, a remek üzletkötés örömére kihajózott a vitorlással. Vitte magával a főlovászmestert, aki kissé duzzogott az eladás miatt. Gondolta, hogy ettől majd megenyhül. Így is lett. Még Ludviggal is abbahagyatta az üres box takarítását. Ráér. Inkább menjenek Julióval utánuk, s a csónakmotorban csinálják meg az olajcserét. Kedvére való feladat volt. Odahaza is ő foglalkozott az apja traktorával. Hiába ő volt a legfiatalabb, a bátyjait nem érdekelték a műszaki dolgok. A sors fintora, hogy mégis neki kellett gyalog nekivágni a világnak.
Na most legalább napvilágnál is megismerkedhet a csónakház belsejével, melynek kívül már szinte minden deszkáját ismerte. Első dolga volt, a ladikot megnézni. Barna foltok voltak a peremén. Nem ismerte volna fel miféle szennyeződés, ha nem tudja, hogy az ő keze nyoma száradt rá. Letérdelt, belenyúlt a vízbe, s kezdte ledörzsölni a vérnyomot.
- Mit vacakolsz ott azzal a ladikkal? - szólt rá a társa – Inkább hozd a kocsit, a csörlőt pedig ereszd le! Majd én lemegyek a csónakba, leveszem a motort. Gondolom, te nem értesz hozzá.
- Milyen kocsit? A csörlő rendben van, de kocsit nem látok.
- Ott azt! - mutatott egy vascsövekből hegesztett keretre, mely alatt két láb, és két kicsi kerék volt – Abba fogjuk beleállítani a motort.
Felcsörlőzték, letakarították, kifújták a víz járatokat, lecserélték az olajat, majd az egészet visszatették a helyére, rányomták a benzincsövet, de nem emelték ki.
- Benne hagyod a vízben?
- Naná! Egy próbakört csak megyünk. Vagy nem így gondoltad?
Dehogyis nem. Neki is megfordult a fejében. Fülig érő vigyorral ugrott be Julió mellé, aki azt is megengedte, hogy ő ránthassa be. Na, ilyen élményben még úgyse volt része. Irány a sziget! – gondolta, de mondani mégse merte. Pedig most nem kellene elmenekülnie, hiszen a messzeségben látta Kőnig vitorlását távolodni.

Hozzászólások

(#1) Vakegérke


Vakegérke
veterán

Na, ez izgi volt. :)

Egyébként a fee szó angolul díjat, fizetést jelent, de rákerestem, a fée franciául tündér, tündérlány.

[ Szerkesztve ]

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#2) potyautas válasza Vakegérke (#1) üzenetére


potyautas
csendes tag

S a helyzet még fokozódik.

Óperencia német nyelvterület, de lényeg, hogy kitaláltad a lánynak a magyar nevét ;)

[ Szerkesztve ]

(#3) Vakegérke válasza potyautas (#2) üzenetére


Vakegérke
veterán

Nem volt nehéz, Tündér Ilona. :)

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2022 PROHARDVER Informatikai Kft.