2022. augusztus 10., szerda

Gyorskeresés

Helena Fee

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

A Kőnig-ház

Kőnigné nagyasszony ezen a napon nem is szólt többet a fiúhoz. Utasította a sofőrt, hogy szállásolja el, s ő el is vonult a kastélyába. Hans – a sofőr – amolyan mindenes volt itt. Feleségével a kerti házban laktak, hogy bármikor rendelkezésre álljanak, ha Kőnig úrnak, vagy asszonyának szükségük lenne rájuk. Ebben a házban szállásolták el. Kapott egy szobát, ahol máris lepihenhetett. Helga asszony felajánlotta, hogy vacsorázzon velük.
- A nevedet még nem is tudjuk – szólt az asszony, mielőtt a fiú magára csukta volna az ajtót.
- Ludvig. Ludvig Oberenns
- Ő Hans, én Helga. Menj, pihenj le! Majd szólok ha vacsorázunk.
Ludvig lepihent, Helga a vacsorához készülődött, Hans pedig még az autót rakta rendbe, mert az úrnő nem tűrte, ha nem volt makulátlanul tiszta.
Vacsoránál a legény elmesélte hogyan került ide. Ezen kívül már semmi nem történt ezen a napon.

Hajnalban a gondnokék korábban ébredtek, minthogy fel kellett volna kelniük.
- Te Hans! Minek kell ide ez a fiú? - kérdezte még az ágyban fekve Helga.
- Hogyhogy minek? Kertésznek.
- Kertésznek? De hát te vagy a kertész.
- Kertész is. Elkél a segítség.
- Ha te mondod...
- Jaj Helga! Most úgy teszel, mintha ez lenne az első eset. Tudod, hogy az asszonyunk nem bír a vérével, hiába közeledik már az ötvenhez.
- Mi az, hogy közeledik? Én már be is töltöttem, s van panaszod az aktivitásomra?
- Mernék én panaszkodni? - kérdezte nevetve, amire válaszul kapott egy szeretetteljes kokit a fejére – Te! Most az jutott eszembe, hogy este a fiú nevére mintha meglepődtél volna.
- Magam se tudom miért, de valóban ez történt.

Hallották, hogy a fiú is felébredt, így gyorsan kiugrottak az ágyból, s negyedóra múltán már szolgálatra készen álltak. A napi rutin szerint Helga átvonult a kastély konyhájába, hogy ha az úrnő kéri, vihesse a reggelijét. Ludvig kinn téblábolt a ház előtt, láthatóan nem tudott magával mit kezdeni.
- Jó reggelt Helga! Mi lesz a mai feladatom?
- Jó reggelt! Nagyon korán keltél.
- Odahaza ilyenkorra el kellett látni a jószágot, de úgy látom itt nincs semmi, csak a park.
- Van az úrnak gazdasága, de te nem oda kellesz. Ja, hogy mi a dolgod? Jön mindjárt Hans, majd eligazít. Szoktál kávézni? Gyertek együtt utánam! Bemutatlak a lányoknak is.
- Lányoknak? - csodálkozott rá a hallottakra.

Ugyancsak felfordult az eddigi élete fenekestül. Eddig teheneket gondozott, s csak fiú testvérei voltak. Most lesznek lányok helyettük. Na, de mit csodálkozik? Ő akart világgá menni. Maradhatott volna otthon, s akkor semmi nem változik. Aztán rögtön helyre is tette magában a hibás elképzelését. Még hogy lánytestvérek! Biztosan az úrék lányaira utalt ez az asszony. Hogy jön ő ahhoz hogy testvéreinek gondolja? Az anyjuk is olyan dölyfös, hogy hozzá se szólt tegnap egész úton. Pedig elmondhatta volna legalább azt, hogy mi a szándéka vele. Örült persze annak, hogy nem a szabadban kellett éjszakáznia, de bosszantó ez a bizonytalanság.
Jött Hans, és együtt mentek a konyhába. Út közben megbeszélték, hogy ma délelőtt levághatja a park hátsó részén a füvet, mert arra eddig nem volt idő. A továbbiakat majd megbeszélik ebéd után.

A két lány már ott kavargatta a kávéját Helga asztalánál. Nem tűntek úri kisasszonyoknak, de mint kiderült, nem is azok. Ők tartják rendben a házat. Vagyis ők a takarító személyzet. Ingrid, és Kathrin. Jól is van ez így, ezek legalább nem nézik le az egyszerű paraszt gyereket. Mondhatna persze bármit, hiszen messziről jött ember azt mond amit akar, de bizonyára látni rajta miféle. Az pedig nagy szégyen lenne, ha hazugságon kapnák. Kissé feszélyezte a két lány jelenléte. Olyannyira, hogy valójában meg se merte őket alaposan nézni. Hozzá hasonló korúak lehettek, se nem szépek, se nem csúnyák. Ingrid inkább sovány, Kathrin kissé teltebb idomú. Utóbbi körbejárta a fiút, s ravaszkás mosollyal méricskélte. Mutatóujjával megemelte kissé Ludvig állát, hogy jobban szemügyre vehesse az arcát, belenézhessen a szemébe. Csücsörített kissé, mintha csókot küldene felé, majd fülig érő vigyorral társa felé kacsintott.
- Megfelel.
Ezen mindenki jót nevetett. A szemrevételezett volt egyedüli kivétel. Semmit nem értett.
- Mi a fenét beszélsz? Mire felelek meg?
- Nem tudhatjuk mit hoz a jövő – kapta meg a semmire se való választ.
- Itt a kávéd – nyújtotta felé Helga a bögrét – Ne törődj ezekkel a bolondosokkal!
- Kösd fel a gatyádat fiú, ha Kathrin kinézett magának! - nevetett Hans, majd a megcsörrenő házi telefon után kapott – Jó reggelt asszonyom...értem...igen...igen, itt van velünk...hogyne, már meg is beszéltem vele...most?...küldöm.

Kőnigné nagyasszony kéreti az új szerzeményét. Vagyis azt az utasítást adta, hogy a fiú (ő még a nevét se tudja) vigye fel a reggelijét. Helga kezébe nyomta a tálcát, s intett, hogy mehet. A gond, csak az, hogy nem járt még a házban, nem ismeri a járást. Így Ingridre várt a feladat, hogy odavezesse az úrnő szobája elé. Úgy volt ésszerű, hogy ment előtte. Tornacipő-szerű topánkában tipegett, melyből alig látszott ki a fehér zokni. Vékony bokája alig domborodó vádliban folytatódott, bütykös térde néha összeverődött. Teste további részét csukaszürke munkaköpeny takarta. Feneke akár egy fiúé. Seszínű haja feltűzve a feje tetejére. Nem egy ágyékbizsergető látvány. Olyan semmilyen. Mindezek ellenére az arca határozottan szép. Bár az most nem látszik.
- Ne bámulj! - fordította hátra azt a szép arcát menet közben.
- Nem bámullak.
- Ne hazudj! Érzem.
- Muszáj téged néznem, ha nem akarok eltévedni – védekezett a meggyanúsított.
- Na tessék! Itt is vagyunk. Megjegyezted az útvonalat? Van egy olyan érzésem, hogy sokszor kell majd idejönnöd – lökte be kopogás után előtte az ajtót, sejtelmes mosollyal kísérve.

Az ajtón belépve a szoba közepén álló bevetetlen ágyon akadt meg a fiú szeme. Az ágy lábánál egy kárpitozott öltözőpad, előtte asztal, két székkel. A belépőhöz ez van legközelebb. Az ablak melletti fésülködő asztaltól áll fel a kopogást hallva a ház asszonya. Hullámos szőke haja immár nem kócos, de szabadon omlik vállaira. Földig érő sötétzöld selyempongyoláján szorosra húzza az övet, igyekezvén karcsúságát kihangsúlyozni. Kevés sikerrel. Kövérnek ugyan nem mondható, inkább csak olyan...olyan asszonyosan telt idomú. Mint imént a konyhában látott Kathrin. A hasonlóság ebben ki is merül, mert ennek a nőnek minden mozdulata elegáns. Tartása is jelzi, hogy a társadalmi ranglétra tetejéhez tartozik. Ámbár most mozdulatai nem annyira kimértek, mint tegnap. Még mosolyog is, amikor a tálcát leteteti az asztalra, s leül a padra. Karmozdulatával hellyel kínálja Ludvigot. Legalábbis a fiú ezt érti a mozdulatból, de nem hisz a szemének. Ennek a nőnek tegnap egy szava nem volt hozzá, most pedig az asztalához ülteti? Valamit rosszul értelmez. De mégsem.
- Tarts velem! Nem reggeliztél még ugye?
- Hogy é..én? - fordítja mutatóujját mellkasa irányába.
- Látsz itt más valakit? Ülj le! Nem harap a néni. Mi a neved? Én Gertrúd vagyok.
- Ludvig. Lu..ludvig Ob...
- Ennyi elég! Csak azért, hogy valahogy szólíthassalak. Jó illatod van, most tusoltál?

Zavarba ejtő kérdés. Valóban lezuhanyozott miután felkelt. Este nem volt kedve, reggel pedig legalább ezzel is telt az idő. Ha ez a találkozás odahaza történik, most tehéntrágya szaga lenne. Igaz, akkor nem ezt mondta volna ez a nő, hanem, hogy pfuj de büdös vagy. Na, az lett volna igazán zavarba ejtő.
- Na egyél, ne kéresd magad! Jól aludtál?
- Köszönöm kérdését, remekül – nyúlt bátortalanul a kenyér után, hogy vajjal megkenje azt.
- Nagyszerű
Nem tudom, mire ez a jóindulat irántam asszonyom.
Gertrúd
- Ne haragudjon, de nehéz lesz megszoknom. Még jó, hogy le nem tegezem.
- Miért is ne? Persze csak ha kettesben vagyunk.

Csendben reggeliztek. Valahonnét alig hallható zene szólt. A fiú mindvégig feszült volt, de a nő természetesen viselkedett. Nem úgy, mint ha egy idegen fiatalember ülne az asztalánál. Pedig idegenek egymásnak. Semmit nem tudnak a másikról. Már a narancslénél tartottak, amikor az asszonynak megeredt a nyelve. Elmondta, mi lesz a feladata. Valójában csak annyi, hogy segít Hansnak a parkot rendben tartani, elvégezni ezt-azt a ház körül. Ha sokáig marad, átveheti majd a sofőri feladatokat is. Kitanulhat személyi titkárnak, s üzleti utakra is elkísérheti. Személyi szolgálatra persze iskola nélkül is igényt tart – simította meg a fiú karját – akár rendszeres is lehet a közös reggelizés. Persze nem kell feltétlenül neki felhozni.

Ez most így egyszerre sok volt Ludvignak. Nem volt benne biztos, hogy jól értette amiket hall, de megriadt az elvárásoktól. Különösen ez a rendszeres reggelizés zavarta össze. Önkéntelenül felállt, s kezdett a tálcán rendet rakni, hogy elvihesse. Felállt az asszony is, odalépett közvetlen elé, hogy a leheletét is érezhesse. Megsimította az arcát, s ekkor mintha tűvel szúrták volna, úgy megrándult. Valami gondolat, vagy emlék villant be, de olyan rövid pillanatra, hogy nem tudta mi az. Hátralépett. Hirtelen elment a kedve a simogatástól.
- Most elmehetsz! Majd érted küldök, ha szükségem lesz rád.
Fogta a tálcát, és elindult. Az ajtóban visszafordult, meghajolt „Asszonyom”
- Gertrúd – javította ki az asszony.
- Khm. Gertrúd. Kérdeznék valamit. Egyedül él ebben a házban?
- A többiekkel már találkoztál.
- Úgy értem, hogy család...
- A férjemmel lakjuk a házat, de vele nincs dolgod. Egyébként is ritkán tartózkodik itt. Főként a birtokon van a lovai közt, ha mégse, akkor járja a világot. Ma már külön világban élünk. Miért kérdezed?
- Hm! Csak, hogy tudjam. Akkor én most...izé...
- Na menj!

A konyhában már csak Helgát találta. Jó lett volna a kétségeit valakivel megbeszélni, de valójában ez az asszony is idegen volt számára. A lányok talán kérdés nélkül is felvilágosították volna, de őket nem tudja hol találja. Letette a tálcát, s indult a kertbe, ahol Hans éppen a fűnyíró traktort hozta elő. Megmutatta mit vágjon le, hová ürítse a füvet, majd magára hagyta. A munkával is, a kétségeivel is.
Az úrnő ezen a napon már nem kereste. Nem kereste senki más se. Az egész napot egyedül töltötte, csak a vacsoránál akadt társasága. Éppen úgy, mint tegnap este.
- Az úrnő nem keresett? - kérdezte Hans
- Engem? Nem.
- Ez nem jelenti azt, hogy már nem is fog.
- De hiszen már este van.
- Éppen azért.

Na, ez most megint mit jelent? Úgy érzi, itt az alkalom elmesélni a reggelizést. Nem tartozik ugyan beszámolni ezeknek az embereknek, de valakivel ezt meg kell beszélnie, mert elég zavaros számára a helyzet.
- Na idefigyelj fiú! - kezdte Helga – Hogy is kerültél ide? Igen, tudom. Asszonyom érted ment. Na, de hogy talált rád? Úgy van. Az autóbontós felhívta, hogy van itt egy jóképű, elveszett fiatal legény, aki nem tud mit kezdeni magával. Nem kerülgetem, de azt hiszem magad is rájöttél. Szeretőnek kellesz neki.
- De hát a férje...
- A férje! Az egy nagy barom. Úgy hajkurássza a nőket, mintha fiatal lenne. Asszonyommal nem igen fekszik össze.
- De hiszen az anyám lehetne!
- Azért elég szemrevaló teremtés, még ha nem is annyira fiatal – szólt Hans bátortalanul.
- Te csak hallgass!
- De hát én még....- harapta el Ludvig a mondatot.

Egyelőre ennyiben hagyták a dolgot. Amikor felálltak az asztaltól, Hans magával hívta az udvarra.
- Gyere ki gyújtsunk rá!
- De én nem dohányzok.
- Akkor gyere ki, és ne gyújts rá!

Kimentek. Nem volt még túl késő, éppen csak kezdett sötétedni. Hans se gyújtott rá, inkább csak sétált egyet a parkban. A sétány szélén egész halványan kezdtek világítani a leszúrt napelemes lápák, szépen kijelölve az utat. Talpuk alatt csörgött az apró kavics, orruk megtelt a frissen vágott fű illatával. Távolról hallották a város zaját. Nem zavaró, éppen csak érezteti a forgatag közelségét. Talán csak azért van ez, hogy jobban értékelje az ember, a park csendjét.
- Azt hiszem fiam, tudom mit akartál mondani. Tegnap mesélted, honnét jöttél. Egy majdnem elzárt kis közösségből, ahol nővel alig találkoztál. Habár iskolába csak jártál. Nem? Ott azért voltak lányok. Na, mindegy. Javaslom, hogy Kathrinnal barátkozz! Remek lány.
- De hiszen alig láttam.
- S milyen volt az első benyomás? Hidd el, megkedveled majd.
- Hagyjuk bátyám ezt a beszélgetést! Én inkább lepihennék.
- Várj! Azt mondtad, hogy az asszonyunk mintha megriadt volna, amikor megsimította az arcodat? Ez érdekes. Nem jellemző rá, hogy bármi megriassza.

Hozzászólások

(#1) Vakegérke


Vakegérke
veterán

Szóval Ludvig fedezőcsődör lesz. Kérdés, hogy meg tud-e felelni a feladatnak, hiszen nekem úgy tűnik, hogy életében nem volt még nővel.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#2) Jack Hunter


Jack Hunter
csendes tag
LOGOUT blog (1)

Jók ezek a kis szösszenetek,novellák.Egyetlen bajom az,hogy olyan mint a fizetés:tűkön ülve várom amíg megjön,élvezem amíg tart és hamar vége lesz. :D
Köszönjük szépen az olvasnivalót,kíváncsi leszek a folytatásra.

(#3) potyautas válasza Vakegérke (#1) üzenetére


potyautas
csendes tag

Nem véletlenül tűnik úgy ;) De hát mindenki úgy kezdte.

(#4) #90088192 válasza potyautas (#3) üzenetére


#90088192
törölt tag

:DDD
Ez mindig befektetes kerdese.

A volt szomszedom is Konig neven fut, igaz, az oreg varrogep muszeresz, a fia mozdony vezeto, a 2 lany meg nem tudom mit csinal. :C

(#5) potyautas válasza #90088192 (#4) üzenetére


potyautas
csendes tag

Jut eszembe! A befektetés elég részletesen le van írva, bár szerintem nem pornográf. Szabad itt ilyet? Vagy meghúzzam?

[ Szerkesztve ]

(#6) Vakegérke válasza potyautas (#5) üzenetére


Vakegérke
veterán

Bár nem engem kérdeztél, azt mondom, hogy amit egy idegen társaságban is elmondanál, nem sérti a jó ízlést, nem erkölcstelen, azt nyugodtan publikálhatod.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#7) #90088192 válasza potyautas (#5) üzenetére


#90088192
törölt tag

Miert ne szabadna? En minden parti is vagyok, ami nem ellenkezik azzal amit jonak tartok. :DDD

Es a jo szex, az jo szex, mindenhol helye van, ha nem obszcen. Ez meg nem az. Sosem volt az, es nem is lesz. :K

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2022 PROHARDVER Informatikai Kft.