2021. április 18., vasárnap

Gyorskeresés

Helena Fee -10.

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

(úticél)

Jó ötletnek tűnt a kastélyba menni. Ha Kőnig komolyan gondolta amit mondott, akkor itt az alkalom, hogy lépjen végre. Igazolni kell a lány személyazonosságát, fel kell kutatni, hogy valóban nincs senkije, meg a fene se tudja mi a jogi formula, de ha egy éve húzódik a dolog, történjen már végre valami! Ha más nem, tényleg oda veheti személyzetnek. Noha az bizonyára a nagyasszony kompetenciája, de azért az úrnak is lehet beleszólása. Legfeljebb azt mondja, hogy a legkedvesebb lovászfiúnak a testvére. Noha ennyi erővel a birtokon is lehetne a banya mellett. Na de ki lát bele az urak fejébe? Vagy akár Hans és Helga is adhat szállást addig, amíg el nem döntik, hová legyenek. Persze ha elmondják az igazat, nem kizárt, hogy nem akarnak majd belekeveredni.

Megkeresik a térképen azt a pontot, ahol a kastélyhoz a lehető legközelebb tudnak kikötni. Elég hosszú gyaloglás vár majd rájuk, hiszen az egész városon át kell vágniuk, ami nem kevés kilométer.
Lassan felszáll a köd, elrendezik a holmit, és behajóznak.
- Hogy visszük magunkkal a holmit? Jó lett volna egy nagy táska, vagy inkább egy zsák.
- Aha. A bátyámnak volt egy hatalmas hátizsákja, az most jó lenne...- Add csak azt a térképet! - tette le az evezőt, még mielőtt ellökte volna magukat a parttól – Hm, hm. A tónak ez a másik ága majdnem a repülőtérig ér. Ahhoz nincs messze ahol a bátyám dolgozik. Nem csak a zsákot kérem el, hanem talán másban is tud segíteni.
- Most te oda-vissza akarsz evezgetni a tavon? Estére sem érjük el a kastélyt.
- Nem is kell! Mást találtam ki. Haza megyünk! - ugrott fel lelkesen a hatalmas ötlet örömére, két karját az ég felé tartva. Majd gyorsan lekuporodott, mielőtt kibillent volna a kenuból.
- Haza? Dragonadaba?
- Akár oda is. Egyelőre Óperenciába az apámhoz. Szeretlek Helenácska! Feleségül veszlek – csókolta hirtelen szájon a meglepett lányt, aki felszisszent ugyan amint csókkal illette fájós ajkát ez a megkergült legény, de zene volt füleinek amit hallott. Csak kimondta végül.
- Ez tetszik. Akkor fogd a lapátot, és húzzunk bele! Na de várj csak! Hány éves vagy te? Nem korai még házasodni?
- Ne törődj vele, csak evezz!
- De most hová is megyünk?
- Megkeressük Franci bátyámat, hogy segítsen hazajutni.

A tónak ezen a részén már feltűnt néhány vitorlás, a part közelében motorcsónakok, evezősök szelték a vizet. Ha erre jár a vízi rendőr, nem pont őket fogja zaklatni, hiszen elvegyülnek a többi csónak között. Szakadatlan lapátoltak, de sokkal lassabban haladtak, mint szerették volna. Néha pihentetni voltak kénytelenek a karjukat. Holnap bizonyára fel se bírják majd emelni. A reggeli didergésnek már az emléke is elmúlt. Keresni kellett valami ruhát, amit a fejükre köthetnek a tűző nap ellen. Mire partot értek a kiszemelt helyen, a vízkészletük is elfogyott. Most nem fához kötötték a kenut. Találtak egy horgász stéget, amin éppen nem volt senki. Itt legalább nem kellett a vízbe belelépniük.
- Te várj meg itt, – rendelkezett a legény - majd érted jövünk a bátyámmal. Remélem nem szabadnapos. Legalább egy óra gyaloglás amíg megtalálom az autóbontót.
- Nem jó ötlet. Nem akarok egyedül maradni.
- Ennyi holmit nem tudunk magunkkal vinni.
- Kötünk batyut a két takaróból. Ami nem fér, itt marad. Vagy a csónakot is vinni akarod?

Ez lett a megoldás. Felmálházva nagy batyuval a nyakukban nekivágtak a tóparti horgásztanyák, zártkerti kalyibák, kis hétvégi házak között kanyargó földútnak. Térkép a kézben, amit sokszor meg kellett nézni, nehogy eltévedjenek. Autók verték fel a port, de velük senki nem törődött. Sokan vándorárusnak nézték őket, akiket inkább messzire kerültek, nehogy megszólítsák őket, nehogy rájuk akarjanak sózni valami akciós fazekat, vagy selejtes barkácsgépet.
Hosszú, egyenes aszfaltútra értek, mellette se járda, de még fa is alig. A közelben semmi, csak parlagon hagyott szántó. A leágazó utak vezettek távoli ipartelepekre. A városba vezető főúton az ellenkező irányba indultak, s hamarosan meglátták az autóbontót. A kerítés tövébe lerakták a holmit.
Innét a fiú már egyedül ment be a telepre. A főnök épp ekkor távozott autóval. Egyszer látta, de megismerte. Odabenn két munkást látott lángvágóval dolgozni.
- Nincs itt a főnök – szólt egyikük, amikor meglátta a jövevényt – Gyere később!
- Oberenns-t keresem.
- Francit? Ott van hátul - mutatott a roncshegyek felé.
- Mi van öcsi? Mi kell?
- Ez aztán a szívélyes fogadtatás.

Elmesélte nagy vonalakban mi történt vele amióta elváltak, egészen a motorcsónak felrobbanásáig.
- Ma reggel írta az újság. A mindenit. Akár te is ott lehettél volna. Most egy kicsit megijedtem. Gyere ide hagy öleljelek meg! Akkor a lány is odaveszett? Nagyon sajnálom.
- Dehogy. Itt vár a kapuban.
- Akkor hozd be gyorsan, hagy lássam én is! Mit tudok segíteni?
- Juttass bennünket haza apánkhoz.
- Hűha! - vakarta meg a fejét, s hosszasan gondolkodott, mit is tegyen – Megvan. Gyertek be! Van itt egy rossz lakókocsi, én abban lakom, így ellátom az éjjeli őri feladatot is. Legalább többet keresek mint a kollégák. Irigyek is miatta, de ez most nem érdekes. Ott alhattok az éjjel, én elleszek az irodában. Ha visszaér a főnök, kérek holnapra szabadnapot. Nincs még szétbontva az apánk autója. Visszavásároltam. Pontosabban ledolgozom az árát, de ez is mellékes. Megoldjuk öcsi, megoldjuk. Mire való egy testvér? Na hívd be azt a lányt!

(Az üveghegyeken innen)

Felső Ausztriában élt egy magányos gazda. Felesége rég elhagyta, csak a három fiút hagyta rá. Tisztes szegénységben teltek az évek. Elég soványka volt a föld, a meredek domboldalak inkább csak kaszálónak feleltek meg. A kevés szántó nem sok terményt adott, éppen csak a néhány tehénkét tartotta el, piacra nem sokat kellett járnia. Nem is nagyon szeretett emberek közé menni, nem szívesen hallotta, hogy a háta mögött lesajnálják. Főleg amióta legénnyé nőttek a fiak, s nyakukba akasztotta a vándortarisznyát. A legkisebb még alig töltötte be a tizenhetedik évét. Őt sajnálta legjobban, de nem kellett sokáig keseregnie, hiszen még azon a nyáron visszatért hozzá.
Ráadásul nem jött egyedül. Asszonyt hozott a házhoz. Bár ez talán így túlzás, mert nagyon fiatalka az a leányzó. De hát a legénynek is iskolapadban lenne még a helye, csakhogy a sors másként rendelte. Nincs ezzel gond, hiszen a fiatalok szeretik ezt az életet. Úgy egymásba vannak szerelmesedve, hogy nem is nagyon érdekli őket más. A leány olyan tündérien gyönyörű, hogy bizony az öreg is megfeni a bajszát, ha ránéz. Ejh, de kár, hogy így megöregedett! Na de minek lenne neki asszony? Hiszen az az egy is faképnél hagyta. Nem is bocsát meg neki ebben az életben. De még talán a másikban se. Annyi baj van ezzel a fiatal tündérrel, hogy nem tudni kiféle. Lehet mondani, hogy a gyerek találta magának. A hatóság felé semmit nem tud felmutatni. Majd egyszer rá kell szánni magukat, s elmenni Viennába a követségre, papírt szerezni. Levelet már írt az otthoniaknak, de még nem érkezett rá válasz. Nagy boldogság a gazdának, hogy itt vannak ezek a gyerekek, s van kire hagyni a gazdaságot. Bármily szegényes, azért csak kár lenne veszni hagyni. Meg aztán akár még lendíthetnek is rajta valamit, hogy jobb módban élhessenek.

Ezeken járatta elméjét a déli pihenőjén, s hátát a kapufélfának vetve pöfékelt rövid szárú pipájával. Nyújtogatta a nyakát, hátha meglátja közeledni a postást. Ritkán jár erre, de hátha most mégis! Már éppen beleunt a nézelődésbe, amikor egy idegen autó állt meg előtte. Nem egy szép autó, de biztosan drága lehet. Az a fajta, amely olyan erős, hogy akár a hegyre is felmászik ha kell, de nem kell neki. Divatból veszik a népek, s hiába tudja a gép amit tud, le nem mennek vele az aszfaltról. Ez most ugyan lejött, de ez itt még csak lankás kövesút. Öreganyám biciklijének se lenne kihívás. Na, ez most biztosan eltévedt, mert aki autóval erre jön azt vagy ismeri, vagy nem erre akart jönni. Azt beszélik, hogy van ezekben olyan készülék, amely még azt is mondja merre tekintsenek, mégis összezavarodnak egy-egy keresztútnál. A sofőrülésből egy jó kiállású úriember csusszan le.
- Szép jó napot uram! - köszönti a jövevény – Franz Oberenns urat keresem.

Na, ez mégse tévesztette el az utat, de ugyan mi a rosseb hozta ide? Csak nem valami hatósági ember? Azok ugyan párban járnak, noha finánc is intézkedik egymagában. Nem gondolná, hogy valami dolga lenne...hacsak nem a lány miatt. De hát arról senki nem tud, hogy papír nélkül van itt.
- Megtalálta kedves uram. Én vagyok az. Miben segíthetek?
- Helmut Kőnig vagyok Beregengóciából.
- Kőőőniiig....?
- Nem csoda, ha nem tudja hová tenni a nevemet, hiszen nem ismerjük egymást. Viszont van egy közös ismerősünk...vagy talán kettő is.
- Nofene! Kíváncsivá tett. Jöjjön beljebb! Beülünk az árnyékba, és elmondja mi végett keresett fel. Má' ne haragudjon, hogy csak így a hátamon...hehe...de én tudom a járást. Csak kövessen!

Szeme sarkából látta az autó lámpáit villanni, ahogy Kőnig lezárta a távirányítóval.
- Itt nem szokták zárni – szólt hátra – nem olyan népek lakják a környéket, akik a máséhoz nyúlnának.
Kőnig nem reagált rá. Most magyarázkodjon, hogy ő városról jön, ott pedig nem árt az óvatosság? Szó nélkül követte a házigazdát a teraszig, ahol az hellyel kínálta, s megkérdezte inna-e valamit. Nem ivott, hiszen autóval van.
- Na, akkor hallgatom.
- Nem olyan könnyű ám ez nekem, mert rossz hírt hoztam.
- Azért csak bökje ki, ha idáig eljött Bergengóciából. Az nem éppen a szomszéd falu.
- Tudja uram, hozzám került egy fiatal legény lovásznak. Azt inkább nem részletezném milyen úton, de egyszer csak ott volt. A főlovászmesterem meg volt elégedve a munkájával, a másik lovásszal is összebarátkoztak. Én nem sokat találkoztam vele, még a keresztnevét se jegyeztem meg eleinte. Rábíztam, hogy tegye rendbe a csónakházamat. Egy öreg fatákolmány, de abban tárolom télen a vitorlásomat, meg tartok benne egy motorcsónakot, amit a főlovászmesterem is használ, azzal megy néha haza a tó túlsó oldalára...mert ugye ez egy tó partján van...de bolond vagyok – nevet kissé zavartan – ugyan hol lenne egy csónakház? Kiszáradt a szám. Egy pohár vizet mégis elfogadnék.

A gazda szó nélkül felállt, s hozott egy pohár vizet a házból. Nem értette mire akar ez az ember kilyukadni, de figyelmesen hallgatta ahogy áradozik arról a legényről.
- Egy napon történt egy szörnyű baleset. Louis – a lovászmester – éppen hazafelé tartott, s valami érthetetlen okból kigyulladt a motorcsónak. Pontosabb úgy, hogy felrobbant. Holttestet a búvárok se találtak. Nos ekkor a fiú is eltűnt.
- S mindehhez nekem mi közöm?
- A fiú neve Ludvig Oberenns. Mondom a fiú neve...
- Hallottam.
- Ez önt hidegen hagyja? A fiáról van szó. Ő az aki eltűnt. Nem tudom ugyan minek volt akkor a csónakban, de nagy a valószínűsége...
- Már pedig ön téved, mert az én fiam akkor hazajött.
- Kaphatnék mégis valami erőset?
- De hiszen autóval...
- Nem érdekes.
Kapott tehát valami erőset, amit abban a pillanatban be is küldött a gallér mellé. Zavartan nevetgélt, de lassan megnyugodott.
- És a másik közös ismerős? - kérdezte Franz, noha tudta ki az, hiszen a fiú elbeszélése alapján összerakta a dolgot.
Azt még nem döntötte el, hogy megmondja-e neki, hogy majdnem az anyjával feküdt le. Maradjon inkább abban a tudatban, hogy nem ismeri!
- Kellemetlen dolog ez uram, de azt hiszem, mégis tisztázni kellene. Valójában nem tudtam a feleségem múltjáról, nem is érdekelt egészen odáig, amíg a fia fel nem bukkant. Gertrúd felismerte önt a fiúban, de nem merte előtte leleplezni magát. Hogyan is merte volna, hiszen egyéves korában elhagyta. Erre nincs magyarázat. Vagy ha lenne is, aligha fogadná azt el a fia. Így került a gazdaságba. Azt hazudta ez a némber, hogy az egyik barátnőjének a rokona. Akár igaz is lehetett volna, de Hans – a házunk gondnoka – rájött a dologra, s nekem elmondta. Minden egyezett. A név, az anyja neve, a testvérei, az apja, vagyis az ön neve. Egyértelműen beazonosítottuk.
- Köszönöm hogy elmondta, de ezeket én már mind tudtam.
- Igen? Kaphatnék még egy pohárral?
- Van még más is?
- Ami ide tartozik, olyan nincs.
- Esetleg valami szőke tündér nem hiányzik?

Kőnig elsápadt. Meg kellett kapaszkodnia a székben. Honnét tud ez az ember a lányról?
- Még egy pohárral? - töltött Franz mosolyogva. Tetszett neki, hogy meglephette ezt az embert.
- Honnét tud ön a lányról? - kérdezte megdöbbenve, majd hátra fordult, mert egy traktort hallott közeledni.
- Onnét, hogy ő is itt él velünk. Mindjárt meg is bizonyosodhat róla.
A traktor beállt az udvarra. Helena, és Ludvig másztak le róla. Üres ládák voltak az utánfutón, a városból jöttek a zöldségpiacról. Kőnig a pálinkától kissé botladozva sietett eléjük, s karját ölelésre tárta a lány felé. A fiú megdöbbent az örömteli találkozástól. Aztán pedig azon, hogy ha ezek így viszonyulnak egymáshoz, mi késztette Helenát, hogy mégis vele jöjjön?
- Látom, nem idegenek egymásnak – jegyezte meg Franz – de ne higgye uram, hogy elviheti tőlünk, mert mi is szeretjük ezt a tündért.
- Uram? - háborodott fel a megszólításon – Helmut – nyújtott kezet, majd inkább megölelte.
- Még egy pohárkával?
- Jöhet!
- Egy gond van ezzel a lánnyal...hozzatok gyerekek magatoknak is poharat! Szóval az a baj, hogy nincsenek papírjai. Nem lehet tudni, hogy kicsoda.
- Drága barátom! Ugye nem baj, hogy így szólítalak? Ezen könnyen segíthetünk. Nem akarom hosszúra nyújtani a törl..törlténetet. A lényeg, hogy elég kicsapongó életet éltem... Régebben! Az én tündérmadaramnak ezt az aranyhaját megvizsgáltattam, s bizony egyezik az elképzelésemmel. Néhány napja jöttem vissza Dobrudzsából, ahol megkerestem az anyját, s bizony ennek a lánynak már az új papírjain az a név fog állni, hogy Helena Kőnig.

Vége

Hozzászólások

(#1) gabyka


gabyka
aktív tag

A végén egy igen jó csattanó lett :R

(#2) haiiro_o


haiiro_o
tag

Kár hogy vége ennek is. Szeretem olvasni az írásaidat.

(#3) potyautas válasza haiiro_o (#2) üzenetére


potyautas
csendes tag
LOGOUT blog

Köszönöm!

(#4) Vakegérke


Vakegérke
veterán

Az én verzióm jött be azzal a különbséggel, hogy nem kellett örökbe fogadni Helenát, csak elismerni az apaságot. Talán nem is kell a fiataloknak a vagyon, megélnek saját emberségükből.

Kár, hogy vége. Köszönöm az élményt. :)

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#5) e-newsee


e-newsee
addikt

Akkor most így egyben leírom a véleményem. Nem kell megijedni, semmi rosszindulat, vagy ilyesmi, csupán leírom, mit éreztem, miken filozofáltam olvasás közben. Szigorúan mint olvasó, hiszen semmilyen írástechnikához köthető képzettségem nincs. Viszont olvsani szeretek, így ha valami tetszik, vagy épp nem, esetleg kizökkent, gondolkodásra sarkall, akkor azt észreveszem magamon, és akaratlanul is befolyásolja az olvasási élményt.
Szóval...
Nagyon aranyos kis történet, jól összemostad a mesebeli környezetet a modern világgal.
A leírások tetszettek, elég jól előttem volt a táj, amit meg akartál mutatni. Ezekért gratula! :R

Pár dolog viszont nem tetszett annyira.
Nem kell (mindig) az olvasó szájába rágni, hogy mit gondolnak a szereplők, és hogy milyen eshetőségeken vacillálnak. Nagyon sok felesleges idő ment el ezekre a kitérő gondolatokra, amik a történethez nem tettek hozzá semmit. És kicsit sok volt a magyarázat is.
Például ez:
"Aztán egyszer akár személyesen is hozzá fordulhatott volna, mert megjelent az istállóban. Őrá ügyet se vetett. Nem kell neki minden alkalmi segédmunkást ismerni. Kinn a földeken több tucat idegen dolgozik neki. Főleg külföldi idénymunkások, nekik még a számukat se tudja, hacsak a papírokból nem. Bár abból sem, hiszen nem ő a könyvelő, de még az intéző sem."
A "Kinn a földeken..."-től kezdve teljesen felesleges.
Aztán a párbeszédek nekem kicsit suták voltak. Volt, hogy a lényeges információkat leírásban mondtad el, de volt egy lényegtelen párbeszéd, ami nem viszont nem vitt sehova. Volt, hogy pár szóváltás alatt akkorát ugrottál, hogy győztem lekövetni, hova is kerültünk mind helyileg, mind történésben. Ha a fent említett felesleges gondolatok helyett ezeket az ugrásokat is párbeszédbe ágyazva írod le (átkötsz a két esemény között), akkor sokkal követhetőbb lett volna, és sokkal jobban ki lehetett volna fejteni például a két fiatal szerelmének kibontakozását. Mondjuk, amikor ott ragadt Ludvig a szigeten. Írod, hogy sokáig beszélgettek, de azt, hogy miről, csak később meséled el Ludvig gondolataként. Sokkal élvezetesebb lett volna akkor, ott hallani, amikor kibeszélték éjszaka a tóparton. Én azt nagyon hiányoltam. Így alig tudtam meg valamit a szereplők jelleméről.
Aztán a harmadik dolog, ami kicsit zavart, az az igeidők váltogatása. A szereplők gondolatai jelen időben vannak, néha az események leírása is, de azok összességében múlt időben, aztán megint jelen, olyan furcsa volt az egész, és kicsit kaotikusnak éreztem. Sokszor egy gondolatmeneten belül is váltasz (mint én ebben a bekezdésben :) ).
Például ebben az 5. részben is:
"Belegázol a vízbe, s elhúzza a csónakot a nádas rejtekébe. Egyik levél kihasítja az ujjai közét, de észre se veszi. [...] Úgy ítéli meg, kellőképp elrejtőzött. Bemászott a csónakba, kiöntötte cipőjéből a vizet, s csak ekkor vette észre, hogy vérzik a keze."
Csak összezavart ez a váltogatás, néha téged is. :) Simán jó lett volna az egész múlt időben.
És végül hiányoltam a mesebeli elemeket. Jó lett volna bele egy kicsi misztikum, varászlat, valamilyen bűvös tárgy, vagy bármi, amitől még meseszerűbb lesz. Hiszen mégis csak egy mese. (Mondjuk tetszett a cameo a teleportálós ostorról :C ) De így, hogy alapjában véve egy teljesen reális történet, picit komisz dolognak érzem tündérszép Ilona nevével behúzni az olvasókat. Te kis huncut! :)

De összességében nézve tetszett, mindig vártam a folytatást, próbáltam kitalálni, mi is lesz a vége, és engem ez a fordulat (hogy Helena König lánya), meglepett. Csak azért nem gondoltam rá, mert végig azt vártam, hogy Helena valamilyen félig-meddig természetfeletti lény/lány, és König ezért tartja magánál. (Ha már mese.) Viszont ezzel a húzással egy csapásra azt is remekül megoldottad, hogy König reklamálhasson felesége eltitkolt gyereke miatt, hiszen neki is lett egy lánya a múltjából. Szíp! :C

Beleolvastam pár másik történetedbe is, és ügyesen csavarod a dolgokat, fejleszteni kellene. Nem tudom, találkozhatunk-e máshol is az írásaiddal, ahol esetleg szakértőbb emberek is látják, és véleményezik, akár szakmai szempontok szerint is. Ha nem, megfontolandó lenne. Esetleg egy karcolat.hu alkalmas lehet erre. Ahogy ott olvasom a kritikákat, elég hasznos dolgokra hívják fel a figyelmet a guruk, és érdemes megfontolni a tanácsaikat.

"Csak egy olyan töltött édesség van, ami megoldja az élet problémáit, és az az Oreo." /Sheldon Cooper/

(#6) potyautas válasza Vakegérke (#4) üzenetére


potyautas
csendes tag
LOGOUT blog

Köszönöm a kimerítő kritikát. Nagyon sok megfontolandó dolgot leírtál, amit igyekszem majd a jövőben hasznosítani.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2021 PROHARDVER Informatikai Kft.