2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Fürdővíz

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Jani bácsi meséi 13.rész

Vasárnap reggel a városiakkal nagyjából egy időben más vendég is érkezett. Pityu jött Kövesdről, hogy hazavigye az apjáékat vasárnapi ebédre. Nem szólt telefonon, mert úgy vélte, kitalálnak majd valami kifogást, csak egyszerűen idetoppant. Szemlátomást pihenőnapot tartott, mert egyrészt nem teherautóval érkezett, s nem is munkásruhában. Azonnal átlátta a helyzetet, hiszen ha az öreg Dénes is jött, az apja nem fog vele menni. Tehát meg is volt a kifogás, nem kellett keresni. De ha már nem adhat ebédet legalább ő elfogadja a reggelit. A félig-meddig vendégségbe érkező szomszédok szalonnasütéssel kezdték a napot, csak ezután tervezték elkezdeni a munkát. Hárman érkeztek. A két Dénes, meg Gabi, aki tegnap is itt volt. A tűzrakó helyen nem is maradt üres tuskó, úgy körbeülték a tüzet. Nem is lehetett a széljárás miatt odébb ülni, hisz minden irányban volt valaki. Figyelmesen kellett kezelni a nyársat, nehogy kárt tegyenek egymásban.
- Jani bácsi! Ez az amire gondolok? - mutatott Gabi a ház végében állványra szerelt fekete tartályra.
- Nem tudom, mire gondolsz?
- Ez a szabadtéri fürdőszoba?
- Annak is mondhatjuk. Nyáron jól jön egy kis hűsítő zuhanyozás napközben. Azért már ne kelljen bemenni a házba, ha egyébként kinn izzadok a szőlővel. Nem én csináltam, már itt állt amikor megvettem a házat. Bent viszont nem volt fürdőszoba, azt nekünk kellett megépíteni.
- Vagyis nekem – szólt közbe Pityu
- Csak részben – helyesbített az öreg – A szerelést magam csináltam, de a kőműves, burkoló munkában inkább te vagy járatos.
- Az előző tulajdonos nem fürdött? - ámult el Gabi a fürdőszoba hiányán.

- Egy cimborám Romániát járta be autóval - kezdett mesélni Pityu - Voltak már akkor is szervezett buszos körutak, jóval a forradalom után volt már ez, de ő nem volt vevő ezekre. Inkább maga akarta felfedezni Erdélyt, meg – gondolta - szétnéz a Kárpátokon túl is. Egy pici faluban figyelt fel a házak oromzatára. Éppen olyan díszek vannak rajta, mint odahaza. Ez már Muténiában volt, vagyis román környezetben. Nagyon nem illettek erre a vidékre. Szerette volna kideríteni, honnét ez a hasonlóság, de nem tudott románul.
- Ez most hogy jön ide? - kérdezett közbe Jani bá'.
- Nagyon is belevág a témába, csak várd ki a végét! Na, szóval nem tudott románul. Remélte, hogy a német tudásával talán megy valamire a papnál. Aztán erre mégse volt szükség, mert amint a parókia felől érdeklődött, azt mondta egy öregember, hogy „Amoda fent”
- Maga beszél magyarul? - csodálkozott el a megszólaláson.
- Már hogy a csudába ne beszélnék, ha egyszer magyarnak születtem. Na, de úgy hallom, kend es tud magyarul, s mégse szörnyedtem el evégett.
- Nem hittem volna, hiszen ez a vidék már kívül van Erdélyen.
- Nem es vagyunk sokan. Ez az egy falu csupán.

- Mondta mi okból kíváncsiskodik, mire megtudta, hogy Magyarországról települtek ide a falu lakói, mert itt kaptak földet. Kérdezte a családneveket, s azok ugyanazok, mint náluk odahaza. Hogy ne húzzam hosszúra, folytatása lett a dolognak, mert a kövesdiek delegációt menesztettek az elcsángált matyókhoz. Húsz főt szedtek össze, és ebbe a csapatba mint vállalkozó, én is bekerültem Hédivel együtt. Éppen 20 személyes volt a busz, de a sofőrrel nem számoltak a szervezők. Egy főnek nem jutott ülés. Gazsi – a cimborám, aki a felfedező volt – hozott egy háromlábú széket. Én vállaltam be, hogy ezen utazok. Jó ötletnek tűnt, később pedig már nem mertem panaszkodni, pedig nem volt kényelmes. Nagyobb fékezésnél megindult velem előre, és innét jött az ötlet, hogy éljek a lehetőséggel. Mármint a szabad mozgás adta helyzettel éljek, hogy mindenkivel beszélgethetek útközben. Hédi nem találta ezt annyira jópofa dolognak mint én, mert ő két apáca mellé szorult be a hátsó sorban. Később panaszkodott, hogy nem bírta a szagukat. Nekem is csak az első néhány óra volt élvezetes. Mire megérkeztünk, majd' beszakadt a hátam. Rettenetesen elfáradtam. Na, de ez nem is annyira érdekes. A falu felkészült a fogadásunkra, bezsúfolódtunk a faluházba, vagy kultúrházba...nem is tudom minek mondjam. Örvendeztünk egymásnak, ettünk, ittunk. Megbeszéltük, hogy majd micsoda virágzó kapcsolatunk lesz. Aztán persze nem lett belőle semmi, de akkor még reménykedtünk. Ennek a csepp falunak persze nem volt...hogyan is lett volna szállodája. A delegációt szétosztották magánházakhoz. Mi Hédivel Józsi bácsihoz kerültünk. Akkor se tudtam a vezetéknevét, de egyébként is elfelejtettem volna azóta.

A tiszta szobába invitált az öreg. Oda, ahol talán 20 éve nem volt senki. Mivel nem használják, nem is tartották szükségesnek a szellőztetését sem, így irgalmatlan dohos szag volt benn, amit nehezen lehetett megszokni. Az asszony leült az ágyra, s úgy besüppedt, hogy a szalmazsák két vége a válláig felágaskodott. Azt mondta, hogy ő itt nem fog aludni. Mondom neki, hogy megértem, de akkor mégis hol gondolja álomra hajtani a fejét? Nem volt ötlete.
- Józsi bácsi! – mondta – Szeretnék megfürödni!
- Semmi akadálya – válaszolt az öreg, s ment is intézkedni.
Visszajött egy kb 4-5 literes fehér, zománcos kancsóval, ami tele volt hideg vízzel. Beleöntötte a mosdóállványon lévő lavórba, hozott törölközőt, szappant, s részéről rendben is volt a dolog. Mindketten nehezen tudtunk elaludni, de aztán Hédinek olyan jól sikerült, hogy talán nyolc óra is volt, mire felkelt. Este persze még a lelkemre kötötte, hogy reggelre intézzek neki meleg vizet. Mit tehettem, megígértem.
- Asszony nem volt a háznál, hogy az öreg intézte a „fürdést”? - kérdezett közbe az öreg Dénes, aki eddig a köszönésen kívül talán nem is szólt.
- De volt. Ő hívta fel a figyelmemet, hogy Józsi bácsinak másnap lesz a születésnapja. Biztosan értékeli majd a figyelmességemet, ha reggel amikor hajt a csorda, felköszöntöm. Így is lett. Felébredtem korán. Hallottam a kolompot, felismertem, hogy a teheneket hallom vonulni végig az utcán. Talán a tülköt is fújta a csordás, de lehet, hogy ezt csak más élményemmel keverem. Úgy gatyában ahogy voltam, kióvatoskodtam, nehogy felkeltsem Hédit. Az öreg éppen jött a hátsó udvar felől. Mondom neki, hogy „Isten éltesse Józsi bácsit születésnapja alkalmából, erőben egészségben”. Tényleg örült neki. Fülig ért a szája.
- Hát köszönöm ecsém. Nem tudom honnét tudtad meg, de jólesett. Meg es kínállak egy kis pálinkával. Nem mintha egyébként meg ne tettem volna – mosolygott hozzá huncutul.
- Aztán öntött még egyel, kicsit beszélgettünk a jószágokról, amíg nem öntötte ismét tele a poharat. Meg is dicsértem az italt úgy ahogy illett. Mesélte, hogy a románok nem is szokták letisztázni, csak egyszer főzöttként isszák. Nekik úgy is jó. Nekem is kezdett jó lenni...mármint a hangulatom, mert éhgyomorra hamar megártott a pálinka. Nem akartam én csak egyet inni, de nem tudtam visszamenni a szobába, mert Hédi kizárt. Legalábbis erre gyanakodtam, de mint később kiderült, akkor ő még javában aludt. Csak azért nem tudtam bemenni, mert szorult a zár. Így maradtam a Józsi bácsi társaságában. Aztán felkelt az asszony. Azt már tudta, hogy nincs fürdőszoba, de WC-ben még reménykedett. Mutatta az öreg, merre menjen. Oldja ki a madzagot a tyúkudvar kapuján – de aztán kösse is vissza maga után – s csak egyenest a kert elejéig, s ott van a budi. A rozoga deszkaajtóra egy tetőléc darab volt felszögelve zár gyanánt, ezt kellett csak elfordítani. Egyébként nem olyan volt ám, mint a kragujeváci autóspihenőben, amit meg se lehet közelíteni, szépen ki volt meszelve. Még lehetett érezni a mész illatát.
- Pottyantós volt? - kérdezett közbe Gabi, mivel hallott már ilyen illemhelyekről, s feltételezte, hogy ez is olyan.
- Dehogy! Hova gondolsz? Mondom, hogy magyar emberek lakták a falut. Rendes ülődeszkás. Még fedél is volt rajta.
- Ma is vannak ilyenek Magyarországon faluhelyen fiam. Nem kell ehhez Romániába menni – szólt a fiatalabbik Dénes – Csak éppen te nem mozogsz ilyen környezetben.
- Na szóval – folytatta Pityu – Még kézmosásra se volt lehetőség. Morgott is Hédi, hogy milyen helyre hoztam. Való igaz, visszamentünk az időben legalább nyolcvan évet, de ezek az emberek így élnek. Nem zuhanyoznak naponta, de még a „hülyesót” se nézik délutánonként a TV-ben.
- Volt egyáltalán TV-jük? - kérdezett közbe Gabi.
- Na látod, ezt nem tudom. Szerintem nem. Gáztűzhelyük viszont volt. Ez azért maradt meg bennem, mert a nejem számon kérte rajtam a meleg vizet. Mondom az öregnek, mi a gondunk.
- Biz ez bajos, mert nincsen.
- Melegítsünk! - javasoltam
Homlokára tolja a kalapot, megvakarja a tarkóját. Látom, tanácstalan. Mondom neki, gyújtsuk meg a gázt!
- Palack is kellene ahhoz. Mert biz' ez csak dekoráció
- Akkor miképp tudnánk áthidalni a problémát?
Néz rám értetlenül, látom, hogy az áthidalás fogta meg az esze kerekét. Aztán helyrerakta kérdés nélkül, sőt még a megoldást is kieszelte.
- Bégyújtunk a masinába e.
Hozta is a csutkát, meg a fáradt olajat. Csináltunk olyan füstöt a konyhában, alig láttuk a pálinkás poharat.
Na, csak ennyit a fürdésről.

- Bizony, gyerekkoromban – kapcsolódott a témához Jani bá' – ami nem most volt már – tette hozzá – ha kedden piszkos lett a lábunk, csak szombaton mostuk meg, mert akkor volt a mosakodás ideje. Lefekvés előtt csak összedörzsöltük a talpunkat, hogy a padlóról ne vigyük a földet az ágyba. Nem volt emlékező ágybetét, csak szalmazsák. Mégse lettünk nyomorékok, meg a kosz sem evett meg bennünket.
- Mikor volt ez az időutazás Pista bácsi? - kérdezte Gabi
- Nem olyan rég...tíz éve talán. Egyébként nem normális dolog ez a mindennapi fürdés, csak hozzászoktunk. Megesik, hogy fürdés nélkül fekszem le este, ha nap közben semmi piszkos dolgot nem csináltam. Nincs ezzel semmi gond, de éjszaka ráébredek, hogy koszosnak érzem magam. Amikor katona voltam...igaz, annak van már...mennyi is?...van már közel negyven éve. A fenébe! Ilyen sok? Teljesen új még nem is egészen kész laktanyába vonultam be a szombathelyi repülőtérnél. Ott, ahol most börtön van. Összkomfort volt. Akkor, és annyit fürödtünk, amennyit akartunk, korlátlanul volt meleg víz. Hozzá is szoktunk annyira, hogy egy hetes táborozás után majd' megevett bennünket a kosz. Azt akarom mondani, hogy akkor még ez nem volt általános. Elkerültem egy kéthetes kiképzésre Szabadszállásra, ahol szenes kályha volt a körletben. Természetesen magunknak kellett fűteni, nem volt rá külön személyzet. A szabályzat szerint – tűzvédelmi okból – takarodókor már nem lehetett tűz a kályhában. Hamu sem! Gondolhatod, milyen széngáz volt a szobában, ha a meleg troszkát kitakarítottuk. Ki kellett szellőztetni alaposan, amitől le is hűlt a szoba. Mosdó terem, zuhanyzóval ugyan volt, csak meleg víz nem. Hetente egyszer került ránk a sor a fürdőházban. Azt is ki lehetett bírni. Szóval nem olyan régóta van ez a baromi nagy kényelem és tisztaság.
- Na, most még valamit nem értek. Ha ez az utazás tíz éve volt, miért tette hozzá, hogy a forradalom után? Ha jól számolom, maga akkor még meg se született. Természetesen utána volt minden, ami magával történt.
- Fogadjunk, '56-ra gondolsz – nevette el magát Pityu
- Arra hát. Mi másra?
- A romániai forradalomra. 1989 Karácsonyán. Erről nem is tudsz? Temesváron kezdődött. Megmaradt bennem, hogy Orosz Józsi – nem tudom kicsoda, csak a neve maradt meg bennem – a szállodából, a radiátorhoz lapulva közvetítette az utcai lövöldözést. Ő maga mondta, másként nem tudnám.
- Akkor én még pelenkás voltam.
- Apád viszont már nem volt az. Nem mesélte?
- Nem voltam ott, mit meséltem volna? - érvelt Dénes
- Magam is csak két évvel később utaztam át Temesváron egy éjszaka. Teljesen kihalt volt a város, de azért furcsa érzés volt, hogy a forradalom helyszínén járok. Ismered öcsém Tőkés püspök nevét?
- Hallottam róla.
- Ő akkor még csak egy hétköznapi tiszteletes volt Temesváron. Vagyis nem lehetett annyira hétköznapi, mert másképp nem zaklatta volna folyton a securitáte. Akkor is el akarták vinni, de a nép nem engedte. Spontán forradalomnak hittük, de meg volt az szervezve. Csau menekülni volt kénytelen, pedig addig ő volt maga az isten.
- Lelőtték mint a kutyát – szólt közbe az öreg Dénes – de meg is érdemelte.
- Az lehet – csatlakozott Jani bá' – de nem véletlenül iktatták ki olyan gyorsan. Nem lehetett egy diktatúrát egyedül működtetni. A bűntársai mind megúszták.
- Nálunk is lőni kellett volna!
- Ne beszélj butaságot öreg! Kit kellett volna lelőni? Meg aztán Romániában jobban sikerült a rendszerváltás? Hiába voltak halottak, nem lettek előrébb.

- Na, ha kipolitizáltuk magunkat, meg a reggeli is megvolt, akár a szőlőt is leköthetnénk - állt fel Dénes a már csak pislákoló tűz mellől - Apu jössz te is, vagy még üldögéltek a gazdurammal kicsit?
- Én meg ezek szerint hiába jöttem – húzta el a száját Pityu.
- Dehogy jöttél hiába – mondott ellen Juliska – Én veled megyek. A papa meg politizálhat a cimborájával, míg meg nem jövök a délutáni busszal.
- Dehogy jössz busszal. Visszahozlak.
- Nem hozol. Sajnos már ingyen hoz a busz. Összekapom magam, és mehetünk is. Papa, aztán jó legyél!

A városiak mindhárman beálltak a szőlőbe, hiszen ezért jöttek. Reggeli után csak egy pohár bort ittak, ettől még Jani bácsi felülhetett a fűnyíró traktorra. Mivel nem maradt társasága, éppen alkalmas lett az idő, hogy levágja Déneséknél a füves területet. Csak a fészerig kellett a bot, a traktort elérve már volt mibe kapaszkodni. A vezetéssel nem volt gond. Ezt már korábban is megtapasztalta. Beszélgetni persze így se tudott senkivel, de legalább hasznosan töltötte az időt. Így utólag már sajnálta, hogy nem ment el Kövesdre, hiszen Dénesék nem hozzá jöttek, hanem a saját kertjükbe. Csupán baráti gesztust tettek nekik a közös reggelivel. Más lett volna a helyzet, ha az öreg Dénes itt marad diskurálni, de nem maradt. Ez már ennek a nemzedéknek a beidegződése, hogy nem vonja ki magát a munkából, hacsak nincs nyomós indoka. Nem számít, hogy itt fáj, ott fáj. Amíg menni tud, addig megy is.

Másképp viszonyult a birtokhoz az unoka. Ő úgy volt vele, mint Jani bácsi mesélte tegnap a lévai családi birtokkal kapcsolatban. Ha közös háztartásban élnek, nem húzhatja ki magát. Az öregek szerint ugyan nem normális dolog, hogy harminc évesen a szülőkkel él, de mit tegyen, ha nem találta meg még az igazi társat? Ismerősi körében van rá példa, hogy egyedülálló fiatal külön költözött, de annak meg mi értelme? Mi a jó abban, ha egyedül birtokol egy lakást? Majd, ha családja lesz, akkor lesz reális cél, de ez még odébb van.

Monoton munka ez a kötés. Nem kell rajta gondolkozni. Elég azt figyelni, messze van-e még a sor vége. Bosszantó, hogy a 70 éves papa folyton előrébb jár néhány tőkével. Korábbi években mindig visszafordult az unoka során, ha a sajátján végzett. Most inkább leül, és bevárja a fiatalabbakat. Nem a segítő szándék szállt el belőle, inkább csak az erő a lábából.
- Nagyon fáj a lábad Papa? - tette fel a felesleges kérdést, hiszen nyilvánvaló volt. A látvány magáért beszélt, amint a fűben ülve fájdalmas arccal a lábszárát próbálta masszírozgatni.
- Ha még sokáig élek, nem tart ki végig. Na, de majd....ismered a viccet.
- Milyen viccet?
- Borcsa néném elment az orvoshoz, hogy nagyon fáj a dereka. Az orvos nem tudott rá gyógyírt, így hát viccesre vette a dolgot. Mondta, hogy „majd a sárga föld meggyógyítja”. Az öregasszony nem vette a lapot, és megkérdezte, hol lehet olyan sárga földet szerezni.
- És mi a poén? - kérdezett rá Gabi, mivel ő se vette a lapot.
- A sírban van a sárga föld – világosította fel Gabit az apja nevetve.
- Ez tényleg vicces – reagált olyan faarccal, amiből pont az ellenkezőjét érti az ember, mint amit a szavak mondanak.
- Na, de még nekem inkább a jobb, mint Janinak.
- Mert neki jobban fáj? - heveredett le az unoka is a fűbe
- Ne nagyon heverésszetek – nézett órájára az ifjabb Dénes – mert nem végzünk ebédre.
Az öreg nem szólt erre semmit, hanem feltápászkodott, mintha parancsnak engedelmeskedne.
- Janinak nem fáj a lába fiam – válaszolt az iménti kérdésre – Csak irányítani nem tudja. Az pedig sokkal rosszabb, mintha fájna neki.

A fiú sajnálkozva nézett a fűnyíróval forgolódó szomszédra, s mély tiszteletet érzett az akaratereje miatt. Közel a nyolcvanhoz se hagyja el magát. Nem hajlandó beletörődni a sorsába. S még bevállalja az ő kertjüket is, nem elég neki, amit a saját telkén el kell végeznie. Pedig könnyen elháríthatná ezt a munkát a betegségére hivatkozva, de nem teszi. Megígérte, meg is csinálja. Ő ugyan miként viselkedne hasonló helyzetben?
Beálltak ismét egy-egy szőlősorba, s elindultak immár lejtmenetben. Szomjas volt, de tudta, hogy az ital lenn maradt ahonnét indultak. Vagyis vagy lemegy érte, vagy kivárja, amíg a kötözéssel odaérnek. Egyfajta hősiességként élte meg, hogy nem is tette szóvá a gondját. Nehogymá' ne tudjon tűrni húsz percet...vagy akár egy félórát! Beszélgetéssel próbálta elterelni a figyelmét a szomjúságról. Addig kell kihasználni a lehetősséget, míg el nem távolodnak egymástól. Vagy a hajtások mennyiségének, távolságának a különbözősége, vagy a munkáskéz különböző képessége miatt.
- Te Papa! Reggelinél említettétek a forradalmat. Nálunk is volt akkor? Vagy én ezekről miért nem tudok?
- Az iskolában nem tanultátok? Vagy apád nem beszélt ilyeneket?

Nem kellett válaszolni a kérdésre, hisz az öreg is tudta, hogy nem. Az iskolában korábban is tanárfüggő volt, mit mondanak a gyerekeknek a közelmúlt történelméről. Amikor ez a gyerek kisiskolás volt, akkor változott vissza az egyesek szerint meg se történt rendszerváltás. Amikor már történelmet is tanítottak neki, akkor se volt még egyértelmű, mit kell nekik mondani. A Dénes idejéhez képest annyi változott, hogy '56-ot már nem kellett sem elhallgatni, se meghamisítani. A tíz évvel korábbi eseményeket inkább a szülők dolga lett volna elmondani. Csakhogy Dénes párttag volt a szocializmusban. Nem politizált aktívan, csak a művezetői állásához már illett belépni a pártba. A '89-es változások teljesen összezavarták. Nem volt ö hithű kommunista, egyszerűen csak tudomásul vette a dolgokat. A felső pártvezetők iránt nem érzett különösebb tiszteletet, de letudta azzal, hogy gyarlók az emberek. Azon soha nem is gondolkodott, hogy maga a rendszer jó-e. Amikor a párt egyik napról a másikra átváltozott egy másik párttá, s vitte magával a pártvagyont, ami ugyanaz volt mint az állam vagyona, akkor hasonult meg az egésszel. A lakosság széles körben lelkes volt, és reményteljes. Ő inkább a politikai témájú beszélgetésekből is kivonta magát, s ezt teszi mind a mai napig. A tizenöt éves fia megkérdezte tőle, hogy mi volt az a szocializmus. Akkor döbbent rá, hogy valójában nem tudja megmondani. Megélte ugyan, de a kérdést nem képes megválaszolni. A gyereknek túl kevés volt a háttérismerete ahhoz, hogy megértse...még akkor is, ha ő frappánsan megfogalmazza. Nem is nagyon törte magát azon, hogy elmagyarázza. Végtére is így utólag minek kellene már azt tudni? Vagy ha érdekli, nézze meg az interneten!
- Nálunk nem volt forradalom fiam – szólt Dénes mégis.
- De papa azt mondta, lőni kellett volna.
- Mondta. Mondta, mert nem tetszett neki ahogy az egész történt. Nálunk békés átmenet volt. Nem halt bele senki.
- Az hát. Eladtak mindent, de nem volt senkinek pénze, hogy bármit megvegyen, így áron alul adtak mindent. Csoda, hogy külföldiek kerültek helyzetbe? Meg olyanok – köpött nagyot az öreg – akik addig is helyzetben voltak. Úgy értem, hogy pártvonalon...mármint a régi pártra gondolok. Nem mondok inkább neveket, de tipikus volt az az állami üdülő, amit pénz nélkül vett meg egy volt fő kisztitkár, majd az állam visszabérelte tőle. Érted a logikát? Eladta az állam, holott szüksége volt rá, de magánosítani kellett a vagyont. Átírták a tulajdonjogot, majd ezután bérleti díjat fizettek az új tulajdonosnak. Így lettek a senkikből milliárdosok. A francba! Már meg letörtem ezt a szép hajtást. Felidegesítettem magamat. Mondom én, hogy lőni kellett volna.
- Ne beszélj butaságot apu! Nem volt forradalmi a helyzet. Talán a taxis-blokád idején...Országos megmozdulás lett a benzinár emelésből. Útzárak voltak országszerte. Abból lehetett volna valami.
- Azt már kintről szervezték azok, akik a román forradalmat is gerjesztették. A kormányt akarták megbuktatni. Nem bírták elviselni, hogy nem az övéik nyertek. Nem sok hiányzott hozzá, de nem ők nyertek. A miniszterelnök kórházban volt, a belügyminiszter el akarta túrni a hidakról a blokádot, de sem a rendőrfőparancsnok nem volt hajlandó teljesíteni az utasítását, sem a hadsereg főparancsnok mindenki Árpi bácsija. Elszabotálták a parancsot.
- Akkor jobb lett volna szerinted? - kérdezett emelt hangon, szinte már kiabálva Dénes. Nem azért, mert közben eltávolodtak, hanem az indulattól. Nem sokszor emlegettek politikai témát, hisz tudatában voltak mindketten azzal, hogy nem fognak egyetérteni, veszekedni pedig nem akartak.
- Hagyjátok abba! - kiáltotta Gabi olyan hangosan, hogy Jani bá' is felkapta a fejét a fészernél, ahol időközben leállította a traktort. A két Dénes is megszeppent a nem várt letorkolástól - Beszéljünk másról...vagy inkább ne is mondjon senki semmit.
Ebben maradtak.

Jani bácsi végzett a dolgával. A szomszédok elfoglaltak voltak, ő meg egyedül maradt. Hatalmas ötlete támadt. Nincs még hozzá későn, elmegy ő is Kövesdre. Leballag a Pótkerék csárdához a buszmegállóba. Ha Juliska itthon lenne, meg is nézhetné az interneten a menetrendet, de van busz óránként...bár vasárnap talán mégse. Nincs ugyan közel az a megálló, ennyire még nem sétált el egyedül. A gyerek se lakik nagyon közel az ottani buszállomáshoz...de mégse hívhatja fel, hogy „meggondoltam fiam, gyere értem!” Volt ugyan már egyedül akár napokon át is, most pedig csupán néhány óráról van szó, de megtelt a talpa, menni akar. Tekintete a garázsajtóra tévedt. A Lupó! Lelki füleivel a felesége hangját hallotta: „Meg ne próbáld Papa!” Szóba került ez már korábban is, de a család határozottan megtiltotta. Na, de miért? A traktor vezetésével sincs semmi gond. Nem ma kezdte már az autóvezetést. Igaz, a sétához támasz kell, de a négy kerék elég stabil. A közlekedéssel se lenne gond, hiszen nincs semmi baj a fejével, józan ítéletre képes. Kissé elmosódó a távolba látása, de ez nem ma kezdődött. Felteszi a szemüveget, s ennyi. Ha mégis gond lenne, az kiderül mialatt a garázsból kiáll...de mielőtt az aszfaltos útra érne, mindenképpen. El van döntve. Kicsit megmosakszik, átöltözik, bezárja a házat és mehet is. Tizenegyre ott is van. Aztán azon mosolygott, hogy ugyan jut-e neki az ebédből, hiszen úgy tudják, nem megy. Hogy meg fognak lepődni! Majd jól leszidják, a felelőtlensége miatt, de nem számít. Csak mosolyog majd rajtuk, hiszen feleslegesen aggódnak.
Bezárja a házat, a korlátba kapaszkodva lecsoszog a lépcsőn. A garázs előtt sima beton van, semmiben nem botlik meg, az ajtót is csak fel kell rántani. Amikor az ajtó felszalad, kissé meginog, hisz semmi nincs a közelében. A botot elfelejtette. Nagyon picit ténfereg csak, nincs jelentősége. Beül, fogja a kulcsot, de mielőtt indítana, kinyomja a kuplungot. Nem találta elsőre telibe a pedált, de sokat nem tévedhet a talpa, nincs ott olyan nagy hely. Kiáll a placcra, kiszáll, becsukja az ajtót, kiáll a kapun is, azt is becsukja, majd lassan elporoszkál a kavicsos úton.

A szomszédék nem hisznek a szemüknek.
Jól láttam, amit láttam? - nézett apjára Dénes.
Arra gondolsz, hogy Jani elment autóval? Magánál van ez a vén bolond?
Hoz neked sört Nyékről Papa, mert tudja, hogy szereted – próbálta Gabi viccesre venni, de az öregek nem nevettek.
Telefonáljunk Juliskának? - kérdezte az öreg Dénes szinte csak önmagától.
Aztán ő mit tud tenni azon kívül, hogy aggódik? Az is lehet, hogy utánuk ment.
Harminc kilométerre? Szerencsére nincs nagy forgalom ilyenkor. Imádkozzunk, hogy oda is érjen! Remélem nem lesz baja. Hú de ki fog kapni.
Abban biztos lehetsz. Leharapja a fejét.

Jani bá' nem aggódott. Mire kiért a főútra, a hűtővíz is felmelegedett. A pici motor úgy harapott, mint egy hamis kutya. Meg is küldte rendesen az üres úton. Senki nem akadályozta. Csak a körforgalom előtt lassított, mert a fekvőrendőr nagyokat dobott a kis autón. A kihajtásnál nem is váltott vissza. Óvatosan nyomta a gázpedált, s lassan újra lendületet vett. Az emődi megállóban érte utol az egri buszt. Jó döntés volt elkötni az asszony kocsiját, hiszen a buszt úgyis lekéste volna.
Meg volt elégedve az állapotával. Még hogy ne vezessen autót! Badarság! Vattán, a Csincse patak mély völgyéből kifelé, mégis visszaváltott, mert a kapaszkodón látott egy teherautót, gyorsan le akarta hagyni. Elsuhant a harsányi elágazásnál százzal.

Aztán nem hitt a szemének. Valami nagy barnát látott közvetlen az út mellett. Egy szarvas bika állt ott, mint aki a buszra vár. Két esélyes a dolog. Vagy elé ugrik, vagy nem. Fékezett. Talán ettől ijedt meg az állat, nem tudni. Vagy elszáguld mellette százzal mielőtt megmozdulna, vagy megáll, ha tud. Nincs idő mérlegelni, már lassít, de nem eléggé. A bika megugrott, keresztül az úton, de nem elég hamar. Jani bá' beleállt a fékbe. Talán megússza!

A kocsi bal elejétől egy tompa puffanás hallatszott. A szarvas megütötte a bokáját, de tovább futott. Ha egy lépéssel hamarabb ér oda az autó, bemegy az ablakon, s nagy eséllyel mindketten ott pusztulnak. A puffanáson kívül nem történt más, száguldott tovább. Majd a völgy után a kapaszkodó sávban...vagy fentebb a vészparkolóban megáll, felméri a kárt. Semmi rendellenes hangot nem hall, a kormánynak se lett semmi baja, minek álljon meg? Jobb, ha nem tudja mennyire törött a kocsi. Itt úgyse hagyhatja, Kövesdig csak el kell mennie, majd megáll ott. Lehet, hogy csak a lökhárító? Aztán balra nagyon gyorsan kattogott az index. Juliska leharapja a fejét.

Hozzászólások

(#1) Vakegérke


Vakegérke
veterán

Az eleje humoros, én legalábbis többször felnevettem. A közepe kesernyés, átélt történelem. A vége (majdnem) tragikus.

Ami a fürdést illeti, gyerek koromban esti program volt, lavór volt a fürdőkád. Muszáj volt, hiszen napközben "meztélláb" szaladgáltunk mi, gyerekek, estére szinte rétegekben pergett le rólunk a kosz. Néha elmentünk egy közfürdőbe, még ma is átérzem a homályos, gőzös hangulatot.
Mikor bevonultam katonának, egyik meglepetésem oka az volt, hogy csak pénteken lehetett fürödni. Betereltek minket egy zuhanysorral felszerelt hodályba, amiről rögtön a gázkamrákra asszociáltam. Igyekezni kellett, mert a tisztesek ordibáltak, hogy "gyerünk már, mi lesz már, igyekezzenek, már mohás az oldaluk!" Egyéb napokon csak a mosdóban tudtunk pancsolni, ahol két oldalt betonvályúk voltak csapsorokkal, amelyekből csak hideg víz folyt. A második időszaktól már rózsásabb volt a helyzet, a fogdában volt zuhanyozósor, meleg víz, oda jártunk.
'77-ben kaptuk meg a lakást, azóta van fürdőkádam.

Csau-t tényleg hipp-hopp kinyírták a feleségével együtt, bizonyára sokak érdeke lehetett, hogy ne tudjon beszélni.

A taxis blokád idején minden reggel egy taxis jelentkezett a kórháznál, volt hangosbemondója is, ő "vitt" keresztül a városon, Petőfi hídon, hogy ki tudjuk mosatni a kórház szennyesét. Kérésére félrehúzódtak az utat lezáró taxisok, de egyszer bizony előfordult, hogy a tömeg ledobálta a textilt a teherautóról, hogy meggyőződjenek róla, nincs közte politikus. No persze vissza is pakolták, mehettünk dolgunkra.

A "mese" végén azt hittem, hogy Jani bá' meghal, de szerencsére megúszta. Legalább tud tovább mesélni. :)

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#2) potyautas válasza Vakegérke (#1) üzenetére


potyautas
csendes tag
LOGOUT blog

" A "mese" végén azt hittem,"

Eredetileg ez volt a terv, de végül úgy írtam, ahogy (velem) megtörtént.

(#3) Tutu7030


Tutu7030
veterán

Szegény öreget még az ág is húzza. Sajnos vad gázolásban nekem is volt részem (csak utasként a jobb egyen). Hihetetlen, hogy egy pillanat alatt mennyi mindent át tud gondolni az ember, csak cselekedi nincs idő. Még most is előttem van lassított filmként az egész, pedig nem tegnap történt.

LG Optimus G E975 v20 -> LG G4 H815 V29a-EUR-XX -> Huawei Mate 9(MHA-L29) -> Huawei P30 Pro -> Honor Magic5 Pro

(#4) Vakegérke válasza Tutu7030 (#3) üzenetére


Vakegérke
veterán

Na várjál, mit kap majd Juliskától az öreg. :D

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#5) Tutu7030 válasza Vakegérke (#4) üzenetére


Tutu7030
veterán

Meg lesznek szorongatva a tojások. :D

Örülök neki, hogy nem a tragikusabb befejezést választotta Potyautas. 🙂

LG Optimus G E975 v20 -> LG G4 H815 V29a-EUR-XX -> Huawei Mate 9(MHA-L29) -> Huawei P30 Pro -> Honor Magic5 Pro

(#6) potyautas


potyautas
csendes tag
LOGOUT blog

Felraktam a folytatást. Mosolyszünet.

(#7) Vakegérke válasza potyautas (#6) üzenetére


Vakegérke
veterán

Azt hiszem, meghagyom holnapra az élvezetet. :)

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.