2019. március 24., vasárnap

Gyorskeresés

Dolgozó népemet szolgálom

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Mindenhol jó, de legjobb otthon. Ez a közmondás jutott eszébe Lajosnak, miközben ócska Zsiguliját mosta a füves udvaron, nem messze a gémeskúttól. Arra gondolt, hogy őrá nem vonatkozik ez. Inkább úgy lenne a helyénvaló, hogy sehol se jó, de talán otthon. De hol van ez a hely? Akinek több otthona is van, annak egyik sem az igazi. Talán még itt, ezen a kiskunsági parasztportán érezte magát legjobban. Bár ez az otthon az apósáé és annak az apjáé.
Az egész családból az öreg papó állt hozzá a legközelebb. Kedvelte ezt az őszinte lelkű, jószívű öregembert. Talán azért, mert nagyon különbözött az ő apjától. Közös témájuk ugyan nem sok akadt, hiszen a kettejük világa nagyon messze volt egymástól. A nevük egyforma volt, de más közös nem is volt bennük. Lajos bácsi, illetve a felesége után nagyapa, megjárta az isonzói harcteret a nagy háborúban. Döbbenetes élmény lehetett. Ahhoz kevés egy ember élete, hogy túltegye magát rajta. Hat évtized elteltével persze már nem annyira borzalmas, de élete meghatározó másfél évéről rengeteg a mesélni valója. Ilyen hosszú idő alatt persze már minden részletet elmesélt többször is, de most, hogy az unokavő is katona, sőt katonatiszt, újból kezdi az egészet. Elsősorban stratégiai szempontból láttatva a harcokat. Lajost nem nagyon lelkesíti a dolog, de tisztelettudóan végighallgatja. Titokban azért megmosolyogja az egykori bakát, hogy milyen fontos ember lehetett a lövészárokban.
Az apósa agronómus a helyi tsz-ben. Növénytermesztő. Lajos pesti gyerek, semmit nem ért a mezőgazdasághoz. Talán az vonzza ide, hogy az anyósa nagyon finomakat tud főzni. Ki is van éhezve a finomságokra, hiszen egész héten hanyagolja az evést. Szeretne egy jó kocsit venni, de a hadnagyi fizetés nem túl jelentős, megpróbál a hasán spórolni. Néha kiprovokálja a katonákból, hogy megkínálják abból, amit éppen esznek. Van a századnál egy kantin, amit két cigánygyerek működtet. Oda be szokott nézni. Persze jó ha tudja előre, ki van éppen műszakban, mert a Zámbó soha nem ad neki ingyen kávét. A másikkal jól el is tudnak beszélgetni mindenféléről. Meg is szokta kérdezni.
– Iszik egy kávét hadnagy elvtárs? – Aztán persze soha nem fizeti ki.

A feleségével legtöbbször együtt jönnek le az öregekhez. Előfordul persze, hogy az asszony vonattal utazik, de az átszállás miatt jobban szereti, ha érte megy Pestre. Van Pesten is egy otthona, vagy inkább kettő. A felesége tanárnő egy külvárosi iskolában és ott lakik a közelben, egy szolgálati garzonban. A másik otthon a szülői ház Óbudán. Az apja belügyi dolgozó. Nem tudni egész pontosan, mi a dolga. Uralkodó természetű, senkit nem enged közel magához, még a saját gyerekét sem. Eldöntötte, hogy a fia katonatiszt lesz és most büszke rá. Lajos keserűen emlékszik vissza azokra az időkre, amikor a haveroknak akkora hajuk volt, hogy eltakarta a fülüket. Szerette volna ő is megnöveszteni, de az apja szigorúan megtiltotta. Nem tűrt semmiféle lázadást. Az anyja csendben, a háttérben maradt. Nem nagyon tudta ő sem kimutatni a fia iránti szeretetét. Ma már felnőtt, házas ember, de odahaza még mindig gyerekként kezelik. Nem is jár oda gyakran. A feleségét sem fogadták be a családba. Nem tudták neki megbocsátani, hogy esküvő előtt teherbe esett. Súlyosbította a helyzetet, hogy végül mégsem született meg az unoka.
A felesége lakása se számít igazi otthonnak. Talán ha Margó megtanulta volna az anyjától a háziasszonyi teendőket, más lenne a helyzet, de így ez is csak egy átmeneti szállás. Lajos állomáshelye innét több mint 200 km, nyilván nem járhat haza hét közben. Ott is van tehát egy szállása. Ez már négy, de egyik sem otthon. Margó ragaszkodik Budapesthez, nem hajlandó utána költözni. Nem is erőlteti nagyon a dolgot, hiszen nem érzi olyan erősnek a szerelmüket, hogy oda merje vinni a sok katonatiszt közé. Bár így se lehet biztos a dolgában, de legalább a tiszttársak nem röhögik ki a háta mögött, hiszen nem tudnak semmit. Félelmetes példa előtte a parancsnoka esete, aki nem mer váratlanul hazamenni.

Sok ember bensőséges viszonyban van az autójával. Vannak asszonyok, akik féltékenyek emiatt. Úgy érzik, hogy az a sok törődés, gondoskodás, amit az autó kap, nekik járna. Pedig ez butaság. Az autó és a feleség nem lehet vetélytársa egymásnak. A szeretet egyébként sem egy torta, melyből ha valaki nagyobb szeletet kap, a másiknak kevesebb jut. Lajos sokat törődött a kocsijával, de nem annyira szeretetből, mint szükségszerűségből. Sok műszaki probléma volt vele. Valami kicsit értett ugyan a műszaki dolgokhoz, de nem szívesen olajozta össze magát. Nem is nagyon volt persze rákényszerülve, hiszen mindig volt legalább egy autószerelő a katonái között. Annak nagyon tudott örülni, hogy nem kellett fizetni, azt viszont sajnálta, hogy valami módon jutalmazni kellett a szerelőjét. Ennek a legegyszerűbb módja, hogyha hazaengedte. Ezt a megoldást választotta, de nem szívesen. Maga sem értette, de nehezére esett másoknak örömet szerezni. Tudta ezt magáról, de nem tudott, sőt nem is akart tenni ellene. Irigyelte zászlóaljbeli tiszttársait, akiket szerettek a katonái. Ő viszont nem volt hajlandó változtatni a természetén. – Erre a kis időre már minek. – Nem volt határozott elképzelése a jövőjéről, de abban az egyben biztos volt, hogy ha letelik a kötelező szolgálati idő, azonnal leszerel. A másik két tiszt is ezt fogja tenni, csak hamarabb, hiszen mindkettőjüket most léptették elő főhadnaggyá.
Aztán azon gondolkodott, hogy mit kezdjen majd a három hét szabadságával. Az apósék biztosan befognák valami munkára a háztáji gazdaságban, de szerencsére akkor már november lesz. Akkorra már a parasztok befejezik a kinti munkát, a jószággal pedig elbánnak segítség nélkül is. Annak azért örült, hogy a szabadságig hátralévő időt nem a laktanyában, legalábbis nem a sajátjukban kell eltölteni. A kiképzési feladatoknak egyelőre vége van. Népgazdasági munkára vezénylik a katonákat, ahol kevesebb tisztre van szükség. Őt, Jóska főhadnaggyal osztották be egy helyre. Félidőben váltják majd egymást. Holnap reggel indul vissza az állomáshelyére, elindítja az állományt, aztán beül a Zsigulijába, a szép tiszta Zsigulijába, és elautózik Győrbe. Mehetne teherautóval is, de akkor onnét lenne körülményesebb eljönni, a kocsinak mindenképpen ott kell lenni.
– Adj isten szomszéd! – kiáltott be Jani, egy jóképű legény, aki vagy a templomból, vagy a kocsmából jött hazafelé. – Nagyon szép lesz má’ az az ótó. – állapította meg vigyorogva, majd tovább ment hazafelé.
Lajost bosszantotta ez az ember. Margóval együtt nőttek fel, mindig is jó barátságban voltak. Amikor itthon vannak, sokszor találkoznak, és bosszantóan jól érzik magukat együtt. Már, már gyanús, hogy talán van köztük valami. Aztán elhessegette ezt a képtelen gondolatot, hiszen szinte mindig együtt vannak itt, nem is lenne alkalmuk. Az viszont igaz, hogy érzelmileg közel állnak egymáshoz. Ha nem jött volna az a pesti „baleset”, amikor egy bulin ledöntötte a kissé ittas Margót, aztán terhes lett, valószínűleg ezek összejöttek volna. Az is lehet persze, hogy ez a földműves, nem érhet fel egy fővárosi tanárnőhöz. Ő pedig mégiscsak katonatiszt. Ezek a parasztok azt hiszik, hogy az már valaki. Az persze igaz, hogy iskolázott ember. Ha leszerel, lehet akár tanár is, hiszen valójában most is tanárként tevékenykedik. Lehet, hogy ezért nem szeretik a katonák? Na, de a tantermi foglalkozásokat is meg kell tartani valakinek. A főhadnagy elvtársak mindenféle indokkal kihúzzák magukat a feladat alól. Az időszak probléma nem csak a sorállománynál van. A tisztek is kitolnak a fiatalabbal.
Elege lett az agyalásból. Úgy érezte, belefáradt a gondolkodásba. Bekapcsolta az autórádiót. Most már úgyis csak törölgeti a néhol kissé rozsdás karosszériát, lehajthatja az ablakot, sőt az ajtót is kinyithatja, nem megy be a víz a kocsiba. A rádióban a Vasárnapi koktél ment. Komjáti, az Omegának az új albumáról mutatott be éppen valami nagyon mű zenét. Lajos nem volt valami nagy zenerajongó, de többre értékelte azt, amikor felismeri a hangszerek hangját egy zenében. Az egyetlen, műszerfalba épített hangszóró nem is adott valami óriási zenei élményt, de háttérzajnak megfelelt. A nőtlen-szállón, ahol hét közben lakik, az egyik őrmesternek van egy remek sztereó berendezése. Nagyon sokba került, annyit nem áldozna rá. A megtakarított pénzét inkább benzinre költi, hogy minél gyakrabban és minél távolabb lehessen a laktanyától és a hivatásos katonáktól is, akiknek az nyújtja a legnagyobb élvezetet, ha lerészegedhetnek a sárgaföldig.
– Mikor végzel fiam? – jött oda hozzá az apósa – Készen van az ebéd, Margó meg anyátok már tálal.

*
A városszéli bozótoson át, negyven katona vonult a lebukó szeptemberi nap irányába. Vállukon puska helyett lapátot vittek. Megfelelő eszköz, megfelelő feladathoz. Csupán az öltözetük árulkodik arról, hogy katonák. Egyébként szállásukra hazatartó kubikusok. A munkahelyről még előírás szerint, hármas oszlopban indultak, hiszen még akkor is katonák, ha civil munkára vannak beosztva. Legalább a laktanyában viselkedjenek úgy. Nehogy megszólják idegen tisztek az élen bandukoló hadnagyukat. A népgazdaságnak most itt van rájuk szükség. Egy már működő, de még épülőfélben lévő laktanyában. A helyben szolgáló műszaki katonák nem nézik őket egyenrangúnak. Hídvetőjükkel és kétéltű lemez-lánctalpasaikkal sürögnek-forognak a telephelyen, hogy ámulatba ejtsék manőverezéseikkel a „légiósokat”. Nem tudják, hogy ettől a másfél hónaptól eltekintve, ezekre a lenézett fiúkra ezektől komolyabb technikák vannak rábízva. Nem mondta nekik senki, had örüljenek a vélt felsőbbrendűségüknek.

A kapun kiérve már senki nem ügyelt az alakzatra. Fáradtan botladoztak a göröngyös földúton. Ha nem is dolgoztak sokat, azért mégis hosszú volt a nap. Ahogy alkonyodott, a szúnyogok kezdtek feléledni. Nagyon sok víz van a környéken, ideális élőhely ez a számukra. A katonák káromkodva csapkodták nyakon, vagy arcon saját magukat. Sietősre vették az iramot, azt remélve, hogy a bozótosból kiérve csillapodik majd a szúnyogok támadása. Már több mint egy hete minden nap kétszer végigvonultak itt, de ennyire elviselhetetlen még sose volt a helyzet. Fejük fölött varjak károgtak a sötétedő égen. Észak felé vonultak, a Duna irányába. Sokan voltak. Még nem láttak a fiúk ilyen sok madarat egy csapatban. Egyre csak jöttek. Nem akart vége szakadni a vonulásnak. Fekete lett tőlük az ég. Sok ezer madár. A szúnyogok is egyre csak támadtak. Amikor elérték a szállásként szolgáló lerobbant laktanya sok helyen csak jelképes kerítését, már futottak. Bemenekültek az épületbe. Itt is volt néhány vérszívó rovar, de korántsem annyi, mint a szabadban. Kicsit kifújták magukat, majd kis csoportokban átvágtak az udvaron egy másik épületbe, ahol mosakodni, esetleg fürödni lehet. Ez utóbbi a víz hőfokától függ, ami néha, illetve sokszor hagy némi kívánnivalót. Közben besötétedett, de a varjak még mindig vonultak. Látni nem lehetett őket, de a hangjuk alapján be lehetett őket azonosítani. A mosdóhelységben is csíptek a szúnyogok, sietni kellett a mosakodással. Meztelen, vizes testükre szétkenődve tapadt néhány pórul járt rovar, melyeknek talán annyi jutott vigaszul, hogy előbb jól odacsíptek. A fehérre meszelt mennyezet szinte fekete volt a rengeteg vérszívótól. A megtisztálkodott, összecsipkedett csoport a hálóhelyükre visszatérve tájékoztatta a többieket, mire számítsanak. Néhány rendkívül érzékeny fiú inkább kihagyta az aznapi tisztálkodást.
– Már kibírom holnap estig piszkosan is. – mondta Jenő. – Odahaza nincsenek szúnyogok.
– Holnap még csak csütörtök. – hívta fel Mosi a figyelmét, azt gondolva, hogy esetleg elszámította Jenő a hazautazás napját. Innét a nagy többség ugyan hazamehet hetente, de csak pénteken.
– Na és? – kérdezett közbe Zámbó Jóska – Aki benyalta magát a hadnagy elvtársnál, az már csütörtökön hazamehet. Majd én, majd én hadnagy elvtárs, majd én fizetem a benzint, csak had ülhessek be a Zsigulijába. – emelte fel a hangját és erősen gesztikulált hozzá.
– Mit játszod meg a fejedet? – csattant fel az egyébként halk szavú Jenő – Nehogy azt mond, hogy te visszautasítanád Lajost, ha felajánlaná, hogy egy nappal korábban a többieknél, elmehetsz vele Pestig!
– Én? – kiabált Jóska – Én öcsém biztos, hogy nem mennék, mert én nem pedálozok. Kinek kell az egy nap?
– Mi ez a nagy kiabálás? – lépett be a hadnagyuk.
– Zámbó is menni akar holnap hadnagy elvtárssal. – lódított vigyorogva Radulovics. Ő felette állt ennek a vitának. Nyugodt lélekkel kijelenthette, hogy nem fogadná el a hadnagy felajánlását, hiszen lévén dunántúli, nem kerülhetett ellentmondásba.
– Majd a jövő héten maga következik. Most már nem fér be.
– Nem is mondtam, hogy menni akarok, – mosolygott Jóska zavartan – csak ez az ökör találta ki. – csapta nyakon az ágyon heverésző Radut, aki nem hagyta annyiban és lerántotta. Lajos hátrébb lépett, hogy ne legyen útban a dulakodóknak. A saját laktanyájukban nem tűrné, de itt ő is laza fegyelmet tart.

Zsolt úgy látta jónak, hogy nem szól hozzá a vitához. Ő is bekerült a négy szerencsés közé, akik holnap fizethetik a Lajos benzinjét. Tudta, hogy Jóska őt is elmondaná mindenféle nyalizó, pedálozó alaknak. Csendben feküdt az ágyán és olvasott valamit egy könyvből, de már harmadszor ugyanazt a bekezdést. Vagy a hangoskodó társaság zavarta, vagy inkább az, hogy gondolatban már otthon járt. Le is tette a könyvet és csak leste a felette lévő ágy szakadozott sodronyát, ahogy a Sanyika súlya alatt erősen belógott. Eszébe jutott amit az apja mesélt. Állítólag megtörtént egy munkásszállón, hogy az alsó ágyon alvó ember azt álmodta, hogy esik az eső. A felső, másnap kiköltözött szégyenében, mivel ő azt álmodta, hogy a WC-n van.
Lecsillapodtak a kedélyek, elcsendesedett a társaság. Lajos is elment a tiszti szállásra miután egy-egy harapást kunyerált a katonák kajájából. Zsolt csendben, magába mélyedve gondolkodott a holnapi utazáson. Igaz, hogy fizetni kell az egy napért, de minden pénzt megér, hogy nem kell itt lennie. Valójában nyugodtabb hely ez, mint amikor kiképzési időben ugráltatják őket, vagy őrszolgálatot kell adniuk zsinórban, de ez kevés a boldogsághoz. Az viszont nagyon megnyugtató érzés, hogy a saját századparancsnoka viszi ha nem is haza, de hazafelé. Nem kell szöknie, mint tavaly. Akkor annyit vívódott magában, hogy elvesztegetett egy egész napot.

Szabolcsban voltak népgazdasági munkán. Krumplit osztályoztak, almát szüreteltek és cukorrépát ástak. Elég változatos feladat, nem lehet panaszkodni az egyhangúságra. Az időjárás is kegyes volt hozzájuk. Nem úgy mint egy évvel korábban. Azt csak hírből ismerték a fiúk, abban az akcióban nem vettek részt. Az akkori katonák a jégen törték a kukoricát. Hofi is műsorára tűzte a témát. Mondta, hogy azért hívják ezt a növényt tengerinek, mert a tengerben terem. Az csak jó, hogy befagyott a tenger.
Az első szállásukon, egy tanyán még lakodalom is volt, természetesen verekedéssel fűszerezve. Ebben az volt a legjobb, hogy a tanyasiak, egyik társukat verték el legjobban. A sötétben nem tudták megkülönböztetni a katonáktól, mivel a frissen vásárolt szolgálati ruhájában jelent meg. Volt valami party-szex is állítólag, de ekkor már Zsolték egy másik tanyán laktak. Szabadidejükben feküdtek az ágyon, amelyek úgy be voltak zsúfolva, hogy köztük csak egy ember fért el. Itt már almaevéssel sem élvezkedhettek esténként, mivel a napi munka nem almaszedés, hanem répaásás volt. Mesélték egymásnak már sokadszor a korábbi életük munkahelyi kalandjait. Legaktívabb mesélő Lóri őrmester volt, aki ugyancsak nem tudott mit kezdeni magával, így a saját szállása helyett a katonákkal töltötte az estéket. Akik sokszor kételkedtek a történetek valódiságát illetően. Azt legalábbis nem hitték, hogy mind Lórival történt. Az életkorát és az iskoláit figyelembe véve, talán három hónapot dolgozhatott. Ennyi időbe bele se férne ennyi kaland. Miután Radu ezt szóvá tette maguk között, fokozott érdeklődést tanúsítottak az őrmester történetei iránt. Tudva, hogy nem igazak, sokkal érdekesebbnek tűntek.

Aztán ott volt még a megunhatatlan, folyton visszatérő téma, a nő. Férfiak közt természetes dolog, főleg ha fiatal, életerős legényekről van szó. Az elzártságuk még csak fokozta a vágyat. Mindegyikük szenvedett a női társaság hiányától, ha mondta, ha nem. Radulovics Misi viszont egyáltalán nem titkolta. Szeretett beszélni a témáról, imádta látni a többiekre tett hatást. Igazi tehetsége volt a dramaturgiához. Egyszer egész abszurd ötlettel állt elő, de olyan határozottan, hogy képtelenség volt megítélni, komolyan gondolja-e.
– Figyeljetek ide srácok! Szétnéztem a tanyában. Óriási ötletem van. Rajtunk kívül nincs itt senki, nem derülhet ki a dolog. Hozzunk be egy üsző borjút! Beállítjuk ide az ágyak közé, valaki majd mindig fogja a fejét, a többiek pedig sorba mennek rajta. Majdnem olyan jó mint egy igazi nő. Ráadásul nem jár el a szája. Megkaphatjuk mindannyian. Mégiscsak sokkal jobb, mint magunkhoz nyúlni. Na, mit szóltok?

következik: Haza mindenáron!

Hozzászólások

(#1) Vakegérke


Vakegérke
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Lajos nem lett szimpatikus számomra, de egy kicsit sajnálom is.

Nálunk a bevezető mondat így hangzott: a dolgozó népet szolgálom! Csak egy kicsi a különbség. Akkor kellett mondani, amikor megdicsérték a katonát, de az egyik lökött akkor üvöltötte lelkesen, amikor kihirdették, hogy két hét laktanya fogságot kap. A tiszt röviden felhívta rá a figyelmét, hogy ez így nem kóser, mire megvonta a vállát, és közölte, hogy neki mindegy. Egy időre elásta magát.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#2) potyautas válasza Vakegérke (#1) üzenetére


potyautas
(lelkes újonc)
LOGOUT blog

Azt akartam válaszolni, hogy én emlékszem jól...de elbizonytalanodtam. Ugyanarról van szó. Lehet, hogy mégis a Te változatod volt használatban, de az enyém helyesebb lett volna ;)

(#3) Vakegérke válasza potyautas (#2) üzenetére


Vakegérke
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Én '70-től '72-ig voltam katona, utána változhatott, hogy emberibb legyen.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#4) potyautas válasza Vakegérke (#3) üzenetére


potyautas
(lelkes újonc)
LOGOUT blog

Nem hiszem, hogy változott. Inkább csak az emlékezet változtatta meg.

(#5) Vakegérke válasza potyautas (#4) üzenetére


Vakegérke
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Változhatott, ahogy más dolgok is. Tisztán emlékszem, így jól idéztem, nem volt birtokos képző a mondatban. Többször is el kellett mondanom a két év alatt. :)

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#6) potyautas


potyautas
(lelkes újonc)
LOGOUT blog

Nem tudom benne van-e a történet leírásában, inkább ide írom: A zpk (Pipás őrgy) előléptette a század öreg pk-it Lajos tudta nélkül. Sorakozó a folyosón, Lajos az állománytábla alapján létszámellenőrzést tartott. Első szakasz....Horváth Géza tizedes. Maga mióta tizedes?....2. szakasz:...Horváth Gyula tizedes. Maga is?...3.szakasz....(a Ciklon nevére nem emlékszem) tizedes. Hát mi a ...van itt? Előléptettek még valakit?

(#7) Vakegérke válasza potyautas (#6) üzenetére


Vakegérke
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Rólam az egyik főhadnagy lekapta a sapkát, földhöz vágta, és majdnem letépte a zubbonyt, mondván jogosulatlanul viselek rangjelzést. Nem kellett magyarázkodnom, mert közel volt a századpk, aki közbelépett, és közölte a főhadnaggyal, hogy rendkívüli előléptetésben részesített, hogy kiegészítse a tisztesállományt.
Az már más, hogy egy hét múlva a főhadnagynak már volt oka letépkedni a rangjelzéseket, mert lefokoztak. :)

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.