Más kor 6. folytatás

Úgy lett, ahogy Eszes Tamás öcsém gondolta. (mert időközben abban állapodtunk meg, hogy én így szólítom, ő meg engem bátyámnak, mivel nyilván én vagyok az öregebb) Ránk esteledett, mielőtt megérkeztünk volna. Mint később kiderült, még csak az út kétharmadán jártunk ekkor. Az erdei utak ugyancsak sárosak voltak. Nyílt terepen lehetett volna jobban szaporázni, de ott meg azért vettük ráérősre, mert a sáros úton elfáradtak a lovak. Épp csak lebukott a nap, amikor letáboroztunk egy patak partján. Nem is Muzsalynál, mert az kerülő lett volna, hanem Kovászó mellett. Nekem ugyan egyik falu olyan mint a másik, kiírva se volt táblára a nevük. Az volt aminek Tamás öcsém mondta. Ekkorra már elmeséltem neki, hogy miért bizonytalanodtam el az évszámot illetőleg amikor a nevét, meg a faluját mondta. Másfél száz esztendővel később lesz majd egy sószállító Tarpáról, akit ugyanígy neveznek, s nagy rá az esély, hogy az ő utóda lesz ez a kuruc brigadéros, akinek első harci cselekedete épp annak a sóháznak az elfoglalása lesz, ahová most tartunk. Elfogadta a jövendölésemet. Miért is ne tette volna? Ha másra nem is lehet büszke, legalább az utódjára lehessen az. Láttam ám, hogy a nagy bús bajsza csak úgy nyúlik a fülei felé. Az ilyen dolgokat szívesen veszi az ember még akkor is, ha kételkedik benne.
- Nem gondoltad öcsém inkább benn éjszakázni a faluban? - kérdeztem – Nehogy meglepjenek itt a haramiák!
- Ehun-e? - nevetett nagyot – Olyan szegény vidék ez, hogy nem veszik a fáradságot erre kószálni. Fogadó nincs, a falu népétől meg nem kérhetünk még szállást se nagyon. Majd amott a dombon túl – mutatott bele az alkonyatba – a Borzsa hídjánál lészen egy fogadó, de nem akartam sötétig szekerezni. Majd reggel kérünk egy darab szalonnát. Addig itt megalszunk. Maradhatsz bátyám a kocsiderékban, én majd kinn a fűben.
- Ez itt mellettünk a Borzsa? - csodálkoztam rá, hisz itt már szinte folyó, ahol korábban láttam csak egy kis csermely volt.
- Az. Miért lepődtél meg ezen? Ha idegen vagy errefelé, nem mindegy minek nevezik a patakot?

Ha kérdezett, valamit válaszolni illik rá. De mit mondjak? Elüssem a dolgot valami semmilyen válasszal, hogy valakitől hallottam a patak nevét, aztán megragadt bennem, de kicsi pataknak gondoltam, ez meg akkora, hogy még átgázolni sincs hol rajta? Vagy meséljem el az egész históriámat onnét kezdve, hogy a Borzsa partján ébredtem három nappal ezelőtt arra, hogy két vadorzó áll fölöttem? S a három nap alatt valójában eltelt több évtized? Miért is ne? Majd legfeljebb meseként éli meg. Reggel úgyse találkozunk. Ha első éjszaka 6 év telt el, a másodikon 30, akkor holnap talán 1700-at ír a kalendárium. Nem kizárt, hogy Esze Tamás kuruc felkelő szekerén ébredek majd. Ha így lesz, akkor következő reggel a saját koromban ébredek? Nem találtam még meg a logikáját az időugrásnak. Az okát pedig főleg nem tudom.
Nekiláttam hát elmesélni az utóbbi napokat úgy, amint az megtörtént. Türelmesen hallgatta, csak ott szólt közbe, amikor Malmos került szóba. Ahol szállást kaptunk az istállóban. Akkor persze nem volt ilyen szép csendes esténk, hiszen szakadt az eső. Azt vetette közbe Tamás öcsém, hogy ismerős Malmoson, de nem annak hívják a molnárt, aminek mondom. Az könnyen meglehet – fogadtam el az ellenvetését – hiszen egy emberöltő telt el azóta. Bizonyára itt tette magában helyre amit hall. Főleg amikor azt mondtam, hogy másnap reggel hat évet ugrott a kalendárium. Mondjad bátyám – gondolta – majd jobban elalszok. Aztán így is tett. Én a szekér kerekének vetve a hátamat csak mondtam és mondtam. Ezalatt olyan koromsötét lett, hogy Tamás öcsémnek csak a mocorgásáról tudtam, hogy ott fekszik mellettem. Néha horkantott is mire oda értem a meséléssel, hogy ő utána vágtatott a cigány legény, hogy várjon be engem. Nem is baj, hogy elaludt, hisz nekem is elfáradt a szám a sok beszédtől. Nem is másztam fel a szekérre, csak beletekertem magam a jó büdös lópokrócba. Kicsit fészkelődtem, hogy a göröngyök ne nagyon nyomják a hátamat. Hiába volt nap közben meleg, ekkorra lehűlt a levegő. Jó lett volna tüzet rakni, de egyedül ezt nem tudtam volna megoldani gyufa nélkül. Na meg arról eszembe jutott volna a sült szalonna. Igaz így is, tehát ajánlott volt gyorsan elaludni, mert ha alszok, nem vagyok éhes. Nem igazán szoktam még hozzá a napi egyszeri evéshez. Na jó, elmajszoltuk azt a darab száraz cipót az elemózsiás zsákból, de nem igazán telte meg a hasamat. Hiába ittam rá a kecsketömlőből jó poshadt vizet. A Borzsát elég zavarosnak láttam, hisz meg volt kissé áradva. A faluba nem mentünk be csupán vizet kérni. Soha nem hittem volna, hogy valaha a klóros csapvízre fogok áhítozni. Pedig az is jól tud esni egy kis jaffa szörppel üvegpohárból.

Éjjel valamikor felébredtem épp mint otthon. Kellett néhány minuta, hogy felfogjam hol is vagyok, s hogy ezt nem álmodom. Csillagos ég alatt elég ritkán alszok. Egyszer volt olyan, hogy a kánikula miatt kettéosztottam a munkanapomat. Délután mentem el a harsányi temetőbe, ahol addig dolgoztam, amíg láttam. Úgy döntöttem ott alszok, s hajnalhasadáskor folytatom a munkát. Így is lett, de olyan korán kezdtem a faragást, hogy a széleket le kellett hagynom, mert még nem láttam a vonalat. Valójában nem a temetőben aludtam, hanem kimentem a közkút mellé a szőlőbe vezető út szélére. Cementes zsák és száraz fű volt a derékaljam. Szikráztak a csillagok. Sokszor láttam ezen az éjjelen, hisz nem nagyon tudtam aludni a faluból felhallatszó kutyaugatástól. Itt nem ugatnak a kutyák. A szükség keltett fel. A lovak néha dobbantottak egyet-egyet. Éreztem a szagukat, hallottam amint csapkodtak a farkukkal. Biztosan csak megszokásból, hisz egy szál légy nincs a közelünkben. De még szúnyog se, ami nagy szerencse, mert itt a patakparton elég nagy rá az esély. Bár a fene se tudja mikor van a szezonja. Talán még májusban korai lenne. Lényeg, hogy nincsenek. A sós ember nyugodtan szuszog mellettem. Neki is lószaga van. Még jó, hogy legalább nem dohányzik. Hoppá! Még nem ismerheti a dohányt.
Dolgom végeztével ismét begubózok a pokrócba, ami már nem is olyan büdös. Nem tudtam visszaaludni. Aztán bizonyára mégis sikerült, mert amikor beszélgetést hallottam, már világos volt. Tamás rám borította a bekecsét mialatt aludtam. Nem kizárt, hogy látványosan dideregtem.
Egy idegen fiatalemberrel beszélgetett. Bocskor volt a lábán, vádlijára mintha kapcát tekert volna, s a hosszú bocskorszíjjal volt hozzáfogatva a posztónadrágjához. Térdig érő kabátját inkább kaftánnak mondanám, hosszú nyelű fejszéjét a vállán tartotta, épp úgy mintha úton lenne. Szokatlan volt a fedetlen feje. Úgy tapasztaltam, hogy mindenki visel valamiféle fejfedőt. Igaz, rajtam sincs. Idegen nációbeli ember lehet, hisz erősen szláv akcentussal beszél.