- Szerda este van – közölte Mari a nyilvánvalót Kingával - Zsolt már elment?
- Nem ment el, hanem nem is jött.
- Nem? Miért? Valami gond van? Összevesztetek?
- Nem vesztünk össze, de nem akarom, hogy jöjjön.
- Szerintem szereted ezt a fiút. Valami történt. Nem akarod elmondani?
- Nem.
- Kár. Talán tudnék valami tanácsot adni. Örülnék, ha bizalmadba fogadnál. Van valaki, akivel megbeszélhetnéd a problémádat?
- Nincs, de nincs itt semmi probléma. Nem akarom, hogy jöjjön. Meg is írtam neki levélben.
- Levélben? Nem lehetett volna személyesen dobni?
- Nem dobtam, egyszerűen csak nem akarok járni senkivel. Jó nekem egyedül. Eddig is egyedül voltam. Már Ózdon is. Már iskolásként is egyedül kellett sok mindent megoldanom. Apu sokszor magamra hagyott. Volt, hogy pénz nélkül.
- Biztos vagy benne, hogy úgy jó volt neked?
- Nem mondtam, hogy jó volt, de megoldottam mindent, ezután is megleszek főleg, hogy most már dolgozom. Nem kell nekem senki – mondta az utolsó mondatot elcsukló hangon.

Egyértelműen a sírás környékezte, de legyűrte ezt a kényszert. Elhallgatott, lehajtotta fejét, nem nézett Marira. El is fordult, ne lássa, hogy kicsordult a könnye. Zsebkendőt vett elő, hangosan kifújta az orrát.
- Hidd el – próbálta Mari győzködni – könnyebb lenne a lelkednek, ha beszélnél róla
- Nincs miről beszélni. Hagyjál engem békén! Nem vagy az anyám – vonult el a kisszobába, s az ajtót is becsukta maga után.

Marinak rosszul esett ez az utolsó mondat, bár vitathatatlan, hogy igaz. Tényleg nem az anyja ennek a lánynak, még csak nem is rokona. Csupán az apjának a ...Na erről szeretett volna most beszélni. El akarta panaszolni, hogy Józsival egyre távolabb kerülnek egymástól. Pedig azt remélte, hosszú távú lesz a kapcsolatuk. Ő elvált, Józsi özvegy. Kedvelik egymást, jól érzik magukat együtt. Legalábbis korábban így volt. Az utóbbi időben egyre kevésbé figyelmes vele, olykor durván viselkedik. Józsi sokat iszik, sok időt tölt a haverokkal. Ezeket bizonyára a lánya is észrevette, nem igen lepődne meg, ha elpanaszolná. Bár úgy látszik, most nem alkalmas egy ilyen beszélgetés. Eléggé maga alatt van Kinga. Inkább vigaszt igényel, nem panaszkodást. Mari egy ideig a konyhaasztal mellett ülve próbálta kitalálni, hogyan tudna a lányhoz közelebb férkőzni. Eddig azt hitte, baráti a viszonyuk, de most kétségei támadtak. Aztán újból próbálkozott. Bekopogott.
- Megígérem, nem faggatózom. Gyere, üssünk össze együtt valami vacsorát apádnak.
- Minek? Lehet, nem is jön haza ma se csak hajnalban, akkor is részegen. Hagyjál engem!

Mit lehet kezdeni egy ilyen válasszal? Semmit. Az este hátralévő részét mindketten egyedül töltötték. Marira is átragadt a Kinga hangulata. Nem készített vacsorát, mert nem volt kinek. Ő maga nem volt éhes. Bekapcsolta a TV-t, de nem tudja mi volt a műsor. Azon gondolkodott, minek van ő itt egyáltalán, hogy ha Józsi haza se jár. Nyugodtan lakhatna a saját házában a lányával és az unokájával. Pedig olyan jó volt az elmúlt másfél év. Boldog volt Józsi mellett. Úgy érezte, végre kapott egy kis elégtételt az egyedül töltött évekért. Valami elromlott. Egész biztos nem ő tehet róla, de csakis ő teheti rendbe. Jó volna tudni, hogyan!

Kinga nem csinált semmit. Maga is elcsodálkozott azon, hogy ez egyáltalán lehetséges. Bár emlékezett olyan esetre, amikor lázas beteg volt, és végig feküdte az egész napot anélkül, hogy elunta volna a semmittevést. Pedig nem aludt akkor se túl sokat, csak feküdt, még gondolkozni se gondolkozott sokat, csak úgy volt, és eltelt a nap, aztán végigaludta az éjszakát, de még a következő napon se kívánt felkelni. Most ugyan nem lázas, nem is beteg…hacsak nem a lelke az. Nincs itt semmi hacsak. Beteg a lelke. Csalódott. A munkahelyen is látják rajta, hogy valami gondja van, de nem meri elmondani senkinek. Nem akar kitárulkozni. Már négy nap telt el úgy, hogy semmi nem tudja lekötni a figyelmét. Folyton a szombat estén rágódik. Nem erre számított. Sokat hallott arról a fantasztikusan nagyszerű érzésről, arról a gyönyörről, amit az vált ki, ha eggyé válik egy férfival. Sok mindennek lehet nevezni azt az érzést, de a gyönyör lenne az utolsó, ami eszébe jut róla. Talán nem is mondanak igazat, akik mesélnek róla. Sokkal többet várt ettől az együttléttől. Annyira ugyan nem fájt, mint amennyire félt tőle, de nem kívánja megismételni. Annyira nem érzi magát önzetlennek, hogy csupán azért tűrje el, hogy a férfinak jó legyen. Valami azért mégse stimmel, hiszen nem lehet annyira önfeláldozó az a rengeteg férjes asszony. Vagy ez az ára, ha gyereket akar? Nem, nem. Azt az eget rengető csodálatos érzést – amiről néhány asszonytól hallott – nem lehet csak úgy kitalálni. Léteznie kell!

Negyedik napja nem tudja elűzni ezeket a kétségeket, s még mindig nem jutott semmire a sok gondolkodással. Nagyon késő este volt már, amikor ki kellett mennie. Nem volt benne biztos, hogy álmából ébredt, vagy nem is aludt. Amikor kinyitotta a szoba ajtaját, éppen akkor hunyt ki a nappaliban a kék fény. Mari megunta a TV nézést. Az ajtó üvegén át látta ezt, bár az ajtó résnyire egyébként is nyitva volt. Dolga végeztével gondolt egyet, s benyitott.
- Mari alszol? – szólt alig hallhatóan.
- Gyere be nyugodtan! Épp most kapcsoltam ki a TV-t.
A sötétben odabotorkált az ágyhoz, majd leült a szélére.
- Ne haragudj, hogy goromba voltam veled.
- Semmi baj – kereste meg a lány karját, hogy megsimogathassa. – Előfordul mindenkivel ha valami bántja, hogy odavág olyanokat, amit egyébként nem mondana. Legtöbbször éppen azt bántjuk meg, akit szeretünk. Valójában nem bántottál meg. Csak azt vágtad a fejemhez, hogy nem vagyok az anyád, s ez valójában igaz is.
- Te vagy a gonosz mostoha. Hehe – tette még hozzá, hogy hallható legyen a viccesnek szánt megjegyzése fölötti derű. Mert nevetni aztán egyáltalán nem volt kedve, de ezt a poént nem hagyhatta ki. - Te Mari! Te miért vagy együtt az apuval?
- Hm…Jó kérdés – válaszolta amit olyankor mond az ember, amikor gondolkodási időt kér.

Nagyon hosszúra sikerült a hatásszünet, de Kinga türelmesen várt a válaszra. Megfordult a fejében, hogy talán nem kellett volna ennyire direktben megkérdezni, de biztos volt abban, hogy nem marad válasz nélkül a kérdése. A nagy csendben sokáig csak a kistányérra állított ébresztőóra ketyegését hallotta. El is mosolyodott azon, hogy a Mari fejében kattognak a fogaskerekek a nagy gondolkodástól.
- Tudod, – szólalt meg nagy sokára, de még most is hosszú szünetet tartott – túl korán mentem férjhez. Túl korán jött a gyerek, túl korán el is váltam. Közel húsz évig voltam egyedülálló anya, ennek minden hátrányával. Apádra azért figyeltem fel, mert szép ember. Aztán amikor ő is felfigyelt rám, beszélgetni kezdtünk. Meglepően sok közös témát találtunk. Még az is közös, hogy mindkettőnknek van egy felnőtt lánya. Erről is sokat beszéltünk. Nagyon jól éreztem…talán nem túlzás azt mondani, hogy boldog voltam a társaságában. Semmi nem gátolt abban, hogy odaadjam magamat. Talán nem éppen a lányának kellene elmondanom, de tény, hogy baromi jó az ágyban. Ezért tűröm el az utóbbi időben bekövetkezett változásokat. Sokat nélkülöztem. Volt néhány alkalmi kapcsolatom, amiért a hátam mögött le is kurvázott a környezetem. Tudod, nagyon igazságtalanok tudnak lenni az emberek. Akinek tartós kapcsolata van, az nem is tudja megérteni azt, akinek nincs. Ha egyszer nincs partnerem, akkor törekszem rá, hogy legyen. Nagy szerencse kell ahhoz, hogy elsőre rátaláljak. Legtöbb férfi nem fogadja el a másik gyerekét. Ha neki is van, az más. Lényeg, hogy kénytelen az ember lánya próbálkozni. Van olyan, akinek nem is hiányzik a szex, de én nem ilyen vagyok.
- Azt hiszem, én meg tudnék lenni férfi nélkül. Nem akarok egyedül lenni, de attól tartok, mégis inkább ezt választanám.
- Én úgy látom, szereted a Zsoltit. Történt valami? Történt valami – adta is meg azonnal saját magának kérdésére a választ. - Lefeküdtetek. Jól gondolom?
- Ühm – rázta igenlően a fejét, szemeit erősen szorította, mintha ezzel akarná megakadályozni, hogy kigördüljön a könnycsepp.
Mari pontosan látta a sötétség ellenére ezt a mozdulatot lelki szemeivel. Ismét megsimogatta nyugtatóan a lány karját.
- Nem volt jó? – érzett rá a lényegre
- Egyáltalán nem – válaszolta kurtán, de ettől többet nem is tudott volna kimondani, hisz már így is elvékonyodott a hangja.
- Elügyetlenkedte ez a fiú – állapította meg Mari. – Biztosan arra gondolt, hogy vagány városi csaj vagy, nem lehet, hogy még szűz vagy. Beszéltetek erről, vagy csak úgy…
- Nem, nem beszéltünk. Ő akarta, én meg hagytam. Gondoltam, túl kell rajta esnem. Ebben a korban már ritkaságnak számítottam. Nem is csoda, hogy nem feltételezte rólam.
- Na, gyere ide csillagom! – tapogatta ki a sötétben a lány fejét, s oda húzta maga mellé a párnára, mint egy gyereket. Kinga csak eldőlt úgy, hogy a lába még lelógott az ágyról.

A mostoha a saját lányának is régen mondta, hogy „csillagom”, Kingának pedig talán még soha. Most érezte azt, mintha ez is az ő lánya lenne. Kicsit el is érzékenyült a gondolattól, hogy ennek a lánynak nincs kihez fordulnia lelki bajaival. Illetve most már van.
- Nyugodj meg kincsem, nincs nagy baj. Elsőre ritkán sikerül jól. Gondolom mindketten nagyon feszültek voltatok. Később se lesz mindig jó. Ha nem durva a srác, akkor legalább fájni már nem fog, de néha így is olyan semmilyen. Máskor meg mintha az ég szakadna le olyan fantasztikusan jó. Ezekért a pillanatokért az összes többi megéri.
- Ezt már másoktól is hallottam.
- Azért, mert ez így van. Ezen a szerencsétlen aktuson kívül van valami más gondod a fiúval?
- Nincs, de én nem akarom, hogy belém nyomja a micsodáját.
- Éppen most mondtam, hogy milyen nagyszerű dolog. Higgy nekem! Adj magatoknak még egy esélyt. Egy felnőtt férfit nem is tudsz másképp megtartani. Ez már nem diákszerelem, amikor elég kéz a kézben…Na, azt hiszem mindent elmondtam, amit tudtam. Aludjunk?
- Van még más is.
- Van? Micsoda.
- Elviszik katonának. Pedig már úgy megszoktam, hogy itt van velem minden szerdán, és minden szombaton. Vagy itt kuksolunk a lakásban, vagy csatangolunk a városban, kimegyünk a tóhoz, vagy mindegy hová, csak együtt legyünk. Jó lenne, ha minden nap együtt lehetnénk! Nagyon jól esik az is, ha csak - mint mondod - kéz a kézben. Az ismerős lányok szemében látom az irigységet, és ez is jól esik. Csak ma nem jött, és máris hiányzik. Hogy bírom ki nélküle a két évet? Ez nem igazság. Olyan sokat voltam már egyedül.
- De beléd akarja nyomni a micsodáját – vette Mari viccesre.
- Kibírom. Most se volt olyan borzalmas, csak az riasztott meg, hogy véreztem tőle. Ha csak ez hiányzik a boldogsághoz, lefekszem vele amikor csak akarja. Főleg ha még jó is lehet.
- Szóval elviszik katonának. Mikor?
- Holnapután megy sorozásra.
- Jaaa! Akkor az még nem olyan biztos. De ha így van, használjátok ki az időt, mert két év elég hosszú. Na menj, mert nekem reggel csörög a vekker a kistányéron.
Holnap pedig megkeresem ezt a Zsolti gyereket, és megmondom, ne hagyja magát lerázni. Ezt persze már nem mondta hangosan, hiszen Kinga egész biztos tiltakozna a beavatkozás ellen. Ennyit viszont meg kell tenni a boldogságukért. Kedveli a fiút is. Ha nem lenne dupla idős nála, rá is hajtana.

Rég elmúlt már éjfél, amikor Mari arra ébredt, hogy Józsi a bejárati ajtóval zörög. Bement a fürdőszobába, levetkőzött, megmosakodott. Igyekezett mindezt minél halkabban intézni, nem akarta a lányokat felébreszteni. Persze nem olyan könnyű ezt elérni, amikor egyébként teljes a csend. A WC-tartályba zuhogó víz akkora zajt kelt ilyenkor, hogy nem lehet nem hallani. Aztán az önkéntelenül kimondott „ a francba!”, amikor megbotlik az ajtóban hagyott papucsban. Ekkor már teljes a sötétség. Az óra kattogásának iránya ad némi támpontot, na meg a rutin. Nem kell ahhoz látni, hogy eligazodjon a saját szobájában. Az ajtón belépve kitapogatja a szekrény sarkát, onnét már tudja a járást. A szemközti falnál áll a Mari ágya, végében egy fotel, előtte a dohányzóasztal, majd ezeken túl a saját vacka zárja a hosszú falat. Odaóvatoskodik a nőhöz, kitapintja hol a feje, merre van fordulva, majd lehajol, és homlokon csókolja. Mari úgy tesz, mint aki alszik. Felkészül az alkoholgőz okozta undorra, de aztán meglepődik, hiszen nem érez alkohol szagot. Józsi lefekszik, s egy perc múlva már horkol. Az asszony még sokáig nem tud elaludni. Hol járt ez az ember ilyen sokáig? Úgy hitte, a haverokkal bulizik. Azt se zárhatta ki, hogy nő is van a dologban, de se idegen nő illatát nem érzi rajta, se az italt. Pedig a cimborákkal nem lehet fél éjszakát ital nélkül eltölteni. Itt valami titok van. Miért akarja azt elérni, hogy rosszat gondoljon róla?

következik: A titok