Volt eset, hogy lesajnálva gondoltam arra, akinek még ahhoz is vennie kellett egy navit, hogy Veszprémből Kiskőrösre eljusson. Nem szoktam dicsekedni, de én még Vidinben is simán elnavigáltam térkép nélkül. Csupán érzésre kiválasztva a megfelelő utcákat. Volt ugyan útikönyvem térlépvázlatokkal, de ez a város pont hiányzott belőle. Ellenben Mihajlovgrád duplán volt meg. Ma már persze ez nem segítene, hiszen nincs ilyen város. Nem szűnt meg, csak átkeresztelték Montanára.
Vidin ugyan összejött, de nemrég megszívtam Mezőkövesden. Pedig aligha találnék olyan várost, ahol többet jártam volna, mint éppen itt. A GPS talán segített volna, de mint az köztudott, nekem nincs, mivel szükségtelen...általában. Kollégám ráadásul született kövesdi. Már gyerekkorában is keresztül gyalogolt a városon néhányszor, amikor a „messzi mamához” ment a testvéreivel. Most a belvárosba szállítottunk. Pontos címre mentünk...azt hittem. Alkotmány út 15...vagy mégse? Telefon az irodába: „Nézd már meg a pontos címet! Ott van a legtetején. Megvan? Alkot...nem? Akácos köz? Hány szám? Na állj meg itt, ez már az Alkotmány, innét kell nyílnia. Biztosan valami kis beugró, ha köz a neve. Vagy mégsem? Menjünk vissza a főutcára! Telefon az ügyfélnek. Hol? Hármas iskola? Akkor oda innét nem is tudunk átmenni a patak miatt. Van híd, de ellenkező irányban egyirányú az az út. Tehát főutca, iskola kapu előtt jobbra! Itt balra! Jobb oldali köz...ez nem az. Menjünk eggyel vissza...Arany János...mégis vissza ahol az előbb voltunk, de a másik ágon! Ez sem az, de menjünk tovább!
Bal oldalon két ház között egy köz, a túloldalinak a hátán tábla. Ez az! Hány szám? Tizenöt. Jobbra három, balra hét. Tovább! Ott lesz az a nagy ház. Tizennégy, akkor a másik oldalon lesz. Ez már megint Arany János. Tolatva vissza az elejére, aztán mégis előre oda, ahol kinn ültek a teraszon szép sorban. Arra gondoltam, halott van a háznál, de talán csak azért, mert sokan voltak, és csendben üldögéltek, pedig ezen a környéken inkább a hangoskodás a jellemző. Kérdeztünk. Visszakérdeztek, mert ha nevet mondunk, inkább tudják, mint szám alapján. Mutatták, hogy menjünk tovább a csapig, (közkút) barna lemezkaput keressünk. Megtaláltuk, de mint kiderült, se a név, sem a szám, de még az utca sem egyezett. Viszont megmutatta az úr, hol kell befordulni balra. Két villanyoszlop között, mintha egy kapun mennék be. Nem is sikerült visszatolatás nélkül. Megint a házszámokat néztük, de nem segített. Két asszony beszélgetett az egyik kapuban. Egyikük meg is mutatta melyik a ház, de a túloldali közben van a csengő. Szédületes egy köz. Körbekerültük a házat, s így már visszajutottunk oda, ahol először láttam meg az utcatáblát. Becsengettünk, majd visszatolattam az előző oldali kapuhoz. Házszám 11. Na, legalább ez se stimmelt. Na, meg a barna lemezkapu sem.
Következő nap megint el kellett ide mennem, immár Győzikével. Könnyen odataláltam, de a kolléga erősen ajánlotta, hogy gépet ne hagyjak a platón, és zárjam a kocsit. Ő ismeri a környéket. Ez itt a belváros, itt nem parasztok laknak.
"Ez itt a belváros, itt nem parasztok laknak."
Ezen hangosan nevettem, de keserűség volt benne. Nem ragozom, hogy miért.
Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)
