2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Audiencia

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Más kor 3. folytatás

A káplán egyáltalán nem tűnt félelmetesnek. Sőt, inkább olyan bizalomgerjesztő, rokonszenves képe volt. Talán meg is feledkeztem volna a rám leselkedő veszélyről, ha nem hoznak ide ilyen erőszakosan ezek a marcona hajdúk. Igyekeztem észben tartani, hogy ez a nyájas külső csak álca. Nagyon vigyáznom kell, mit mondok előtte. A valóságot nyilván nem hinné, hisz én se akarom elhinni. Már pedig egy tanult ember nehezen viseli, ha valamit nem ért. Egyértelműen az ördög műve ami velem történik, az ördögűzés pedig nem egy udvarias kitessékelés, hanem durva erőszak. Nem közvetlen az ördög, hanem a gazdatest ellen, amelybe beleköltözött. Jó lenne tudnom, mit tudott meg eddig rólam.
- Miért kérettél ide atyám? - előztem meg kérdésemmel.
Alig ejtettem ki szavaimat, rögtön arra gondoltam, hogy cinikusnak érzi majd a kérdést, hisz mindketten tudjuk, hogy az idekéretés nem pontosan fedi a valóságot. Inkább idehurcoltak, de ez most mindegy. Nem válaszolt, de nekem úgy tűnt, erősen gondolkodik mit mondjon. Aztán hátat fordított, s letérdelt a feszület alá imádkozni. Nofene! Rosszkor jöttem? Éppen imaidőben? De hát a keresztényeknél nincs is megszabva az ima ideje...azt hiszem. A templomi szertartásé igen, de az is csak azért, hogy a hívek tudjanak mihez igazodni. Egy káplán akkor imádkozik, amikor jónak látja. Úgy tűnik, most látja jónak. Talán csak feszültséget akar bennem kelteni az idő húzásával. Ezzel nem kellene fáradnia, hisz elég feszült vagyok így is. Valójában az előbb is az voltam, de az ettől sokkal inkább kedvemre való izgalom volt.
- Szokatlan a külsőd gyermekem – jegyezte meg még mielőtt felkelt volna a zsámolyról.
Micsoda éles meglátás! Ezt magam is tudom. Le kellett volna cserélnem a farmeromat, de erre nem gondolt Mátyás sáfár. A pólóm is elég különös ruhadarab. A rövid hajam talán nem annyira különleges, hisz a papnak is rövid a haja. A muszlim harcosok pedig borotválják a fejüket...bár nem tudom olyat láttak-e már e vidéken. Ezt így végiggondolva megállapítottam, nem is olyan rendkívüli a kinézetem. Elég lesz azt mondanom, hogy messziről jöttem. De honnét is?
- Honnét kerültél a sáfár kamarájába?
- Mit mondtak neked atyám a lányok? Mert ugye tőlük tudsz az itt létemről?
- Nem válaszoltál a kérdésemre fiam.
A feszült helyzet ellenére erőt kellett venni magamon, nehogy mosolyogjak a megszólításon. Azt mondja ez a suhanc egy öregembernek, hogy fiam.
- A havasokból jöttem két fiatal jobbággyal Malmosig, onnét pedig katonák kísértek Munkácsra. Nélkülük is ide igyekeztem.
- Ugyan minek? Mindez mikor történt? - tett fel egyszerre két kérdést is, lehetőséget adva ezzel, hogy megválasszam, mire felelek.
- Néhány napja
- Miért nem tudtam én erről? Nem tudom igazat beszélsz-e, hisz egyáltalán nem nézel ki havasi embernek.
- Nem is vagyok az. Utazó vagyok. Megjártam Itáliát is, onnét van az öltözetem. Arrafelé viselnek ilyen szűk harisnyát. Az ujjasom a sáfárnál maradt, meg a fövegem. Olyan viseletet bizonyára ikonokon is láttál már.
Na, már csak az hiányzik, hogy a hajdúkkal előkeríttesse az ujjasomat, ami nagyon nem középkori itáliai viselet. Ha ezt nem teszi, nem is olyan vészes a helyzet. Igaz, soha nem volt erősségem a hazudozás, de most valami hihetőt kell lódítanom. A lányok nem tudnak rólam semmit, csak annyit mondhattak, hogy van itt egy különös idegen. Azzal meg tele van a világ. Már csak az a kérdés, hogyan kerültem ide és minek akartam egyáltalán ide jönni. Ezt gyorsan ki kell találnom! Vagy az se rossz, ha terelek. Inkább arra kellene irányítani a beszélgetést, hová tartok!
- Kérdezted atyám, miért akartam ide jönni. Hallottam, hogy feszült a helyzet, a hajdúk is azzal gyanúsítottak, hogy a Lónyaiék embere lennék.
- S nem vagy az?
- Olyannyira nem, hogy tegnapig nem is hallottam felőlük. Nem tudom kik ők.
- Megmondom én. Úgy tartják magukról, hogy a legősibb magyar családok egyike az övéké. Már a pogány időkben is itt volt a szállásterületük, s most Munkácsra fenekednek, mert őket sokkal inkább illeti szerintük, mint a szerb Petrovicsot. Aki köztudottan a vár, és környékének ura. Nem ismerik el, hogy Petrovics urunk igen nagy szolgálatot tett az országnak azzal, hogy elfogta Székely Dózsa Györgyöt. Istenedre vallod, hogy nem ismered őket?
- Nem ismerem őket.
- Féled egyáltalán az Urat?
- Nahát atyám! Hogyan kérdezhetsz ilyet egyáltalán? Persze, hogy félem az Urat.
- Na és melyiket?
- Melyiket? Hiszen csak egy van.
- S melyik vallást hiszed?
- Természetesen Rómáét.
Remélem ez a helyes válasz. A pap nem tesz látható reagálást. Kezeit a csuha ujjában összefogva fel s alá járkál. Láthatóan meg akar fogni valami elszólással.
- Mit is mondtál? Miféle szándék hozott ide?
- Még nem mondtam. A paulinokhoz tartok Győrbe.
- Győrbe? Hiszen itt vannak Gerényben.
- Onnét indultam, csak elvétettem az irányt – vágtam rá gondolkodás nélkül.
- Azt valóban elvétetted akkor, hiszen épp az ellenkező irány. Miféle utazó vagy te? Azt még most sem értem, minek jöttél Munkácsra. Az is különös, hogy senki nem látta jöttödet. Egyszer csak itt teremtél, mint egy varázslat.
Eddig jobban ment a dolog mint azt vártam, de nem múlt el még a veszély.
- Nem tudhatod atyám, hogy látott-e valaki bejönni. Legfeljebb te nem beszéltél ilyen emberrel. Aki látott is, nem tarthatta fontosnak, hogy egy magányos öregember belépett a várba.
- Jól forog a nyelved, de nem nyugtattál meg. Mi dolgod a paulinokkal, hisz láthatóan nem vagy közülük való.
Na, ezt a paulin vonalat kár volt kitalálnom, hiszen való igaz, semmi közöm hozzájuk, de hirtelen jó ötletnek gondoltam. Ha szerzetesrend monostorai között utazom, kevésbé gondol sátánfajzatnak. Persze nem ismerhetem az ő logikáját.
- A győri perjelnek viszek üzenetet, ha már egyébkéntis oda tartok.
- Aztán mi volna az üzenet?
Na, ez tényleg rossz ötlet volt. Erre mit feleljek?
- Ne haragudj atyám, de ezt nincs módomban megmondani.
- Nem-e? Isten szolgájával beszélsz. Hogy mersz ellent mondani?
- Ők is isten szolgái.
- Tudom kicsodák, de te ugyan kinek a szolgája vagy? Azt mondtad, katonák hoztak, másik szavadban meg magányos öregemberként léptél be a várba. Gergényből Győrbe a havasok felé indulsz. Tudod mit? Adok neked időt, hogy valami hihető hazugságot kitalálhass. Néhány napig gondolkodhatsz rajta a várbörtönben, amíg idekéretem a városból a kanonok urat, hogy együtt megítélhessük, mi légyen a sorsod.
- Vitess a várkapitány elé! Ő döntsön, elvégre mégis ő a vár ura.
Nem tudom mit várhatok a kapitánytól, de majd kitalálom, mit mondjak neki. Talán felajánlom szolgálatomat, hogy kifürkésszem a Lónyaiak szándékát, hisz egyébként is arra visz az utam. Nem tudom mit szól rá, de legrosszabb az lehet, hogy ő is tömlöcbe vettet. Meg kell próbálnom!
- Hinnye a nemjóját! - csattant fel az eddig nyájasan beszélő pap – Ne mondd meg, hogy mit tegyek! Hitbéli ügyekben én döntök a várban. Hajdúk! - kiáltott az ajtó felé.

Kintről káromkodás és lökdösődés zaja hallatszott épp abban a pillanatban. Nem a hajdúk léptek be, hanem az öreg Mihály lökte be a nehéz tölgyfaajtót. Nem sok időt hagyott a meglepődésre. Megragadta erősen a karomat, s akkorát taszított rajtam, hogy kis híján nekipenderültem a nyitott ajtószárny élének.
- Ez az ember a sáfár úr fogja, senki más nem rendelkezhet véle! - kiáltotta hátra a papnak, mert közben ő már fordult is kifelé, engem magával cibálva.
Az ajtóban a strázsamester állta útját.
- Eriggy előlem ecsém, mert menten kettéhasítalak! - üvöltött az öreg magából kikelve.
Nagy tisztelete lehetett a hajdúk között, mert mind félreállt az útjából. Pedig a kettéhasításnak nem nagy esélye lehetett, mivel Mihálynál nem is volt fegyver. Hozzám hasonló korú, kissé roggyant vénember volt. Inkább cseléd, mint katona. Minden olyan gyorsan történt, hogy a nehéz észjárású fegyveresek fel se fogták. Az udvaron egy félmeztelen, mezítlábas gyerek tartott két lovat. Mihály az egyikre szó szerint felhajított. Ijedtemben átkaroltam az állat nyakát, nehogy leessek. Nem mondhatnám egyáltalán, hogy egy helyben állt, hisz érzékelte a helyzet izgalmát, s ha a gyerek nem tartja, bizonyára futásnak ered azonnal. Megmentőm felpattant a másik lóra, elkapta az enyémnek a kantárját, s mire a káplán ránk küldhette volna a meglepett hajdúkat, már kívül voltunk a kapun. Hiába üvöltött a pap az őrségnek, hogy ne engedjenek ki, azok egyike még a fövegét is megemelte előttünk. Az erősen lejtő úton nem tudtunk gyorsan menni, de ez nekem fel se tűnt, hisz minden idegszálammal arra koncentráltam, hogy le ne essek. Ha bárki nyeregbe pattan, hogy üldözzön bennünket, bizonyára utolér mielőtt leérünk a lejtőn.
- Üljön már meg rendesen kegyelmed, mert még rám is szégyent hoz a városiak előtt! - förmedt rám Mihály.
- Könnyen beszél kend, de én életemben nem ültem még lovon.
- Akkor nyújtsa ide a gyeplőt, majd én vezetem, osztán fogja erősen a nyerget.

Hozzászólások

(#1) Vakegérke


Vakegérke
veterán

Az előző részben gerjedelem volt, ebben izgalom van. Ízesedik, ízesedik...

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#2) potyautas válasza Vakegérke (#1) üzenetére


potyautas
csendes tag
LOGOUT blog

A következőben majd egy kis Kaszony-hegyi lőre is előkerül. Csupa élvezet ez az utazás ;)

(#3) Tutu7030 válasza Vakegérke (#1) üzenetére


Tutu7030
veterán

Egyre csak tekeredik a történet, de így a jó. :)

LG Optimus G E975 v20 -> LG G4 H815 V29a-EUR-XX -> Huawei Mate 9(MHA-L29) -> Huawei P30 Pro -> Honor Magic5 Pro

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.