Tudtam hová megyünk, mégis megdöbbentő élmény volt a sokadik kanyar után, amikor megszűnt előttem az út. Lebukott a víz alá. Ott álltunk a legmagyarabb folyó partján, amely nem is szőke, inkább zavaros. Előttünk egy kis járőrhajó úszott lefelé, vitte az erős sodrás. A komp a túloldalon állt egy személykocsival és egy pótkocsis teherautóval a fedélzeten. Bizonyára arra vártak csak, hogy a hajó elhaladjon.
- Ne menjen olyan közel, nehogy ne férjenek el tőlünk akik majd lejönnek a kompról! – javasolta Andris, a mellettem ülő kolléga.
Pista bácsi a pickuppal mégis elénk állt.
- Majd visszatolatok – mondta amikor figyelmeztettük, hogy rossz helyre állt – de ott nagyon süt a nap.
- Meg is ebédelhetünk mialatt várakozunk – szedtem elő a táskámat az ülés mögül. – Úgyis elmúlt már dél. Nehogy azzal kezdjük a munkát amikor megérkezünk, hogy leülünk a fa alá enni.
Ezt inkább cikizésnek szántam, mert Pista bácsi szokott ilyeneket mondani. Javaslatunkra ő is visszaült, és megevett egy kiflit. Közben visszatolatott, mert a túlpartról elindult a komp.
Volt már részem behajózásban az Al-Dunán, a Balatonnál, sőt ettől jóval feljebb a Tiszán is, bár ez utóbbi esetben nem én vezettem az autót.
A komp nem egyenesen haladt felénk, hanem a sodrás kissé lefelé vitte, de mire átért, visszakanyarodott. A lazán áthúzott drótkötél tartotta a hajótestet, ami valójában egy tutaj, egyik oldalán egy gépházzal, és egy nagy lapátkerékkel.
- Aranyosapátinál – mondtam Andrisnak – olyan a komp, hogy nincs semmi meghajtása.
- Az nem létezik. – hitetlenkedett. – Valami meghajtásának lennie kell!
- A sodrás. Valahogy a drótkötéllel variálnak, és úszik oda-vissza. Na, majd megkérdezzük a révészt.
- Van nálatok pénz? – kiáltott Pista bácsi. – Vegyetek nekem is jegyet!
Közeledett a komp. Már kilógott a vízből a nagy gyűrűben végződő lánc, amivel a drótkötélbe kapaszkodott. A rámpa élén olyasmi körmöket véltem felfedezni, mint a markológép kanalán. Persze nagyobb, csak az jutott eszembe róla. Az eddig látott átkelőhajóknak egyenes élű rámpáik voltak. Ezek a körmök afféle pallók. Ejha! Itt akár mellé is lehet kormányozni az autót.
Kikötöttek. Mind a személykocsi, mind a teherautó a pallók belső szélein jött le. Különböző távolságokra voltak elhelyezve. Engem középre irányítottak.
- Az utasnak ki kell szállni!
Amikor behúztam a rögzítő féket én is kiszálltam. Amíg átkeltünk, komponáltam. Pontosítok: kompon álltam. 
Bár elég széles itt a folyó, mégis hamar át lehet érni ahhoz, hogy eszébe ne jusson az utasnak, hogy horgásszon. A mellém felállt autó gazdája mégis bedobta a zsinórt. Én ugyan nem láttam, de Andris szerint fogott is valamit.
Tetszett az átkelés, de hazafelé már mérlegeltem, s végül inkább a füredi hidat választottam.
