Ülök a Horváth-kertben Budán. 1989 áprilisát írjuk. Enyhén lengedez a tavaszi szél. Elkél még a dzseki, meg a sapka. Előttem az Attila út, mögöttem a Krisztina körút, mellettem az Alagút utca forgalma okádja a füstöt. A fél év híján 10 éves fiam, és a nyolc éves lányom a hintán ülnek, és tömik magukba mindketten a kukoricapelyhet. Most legalább nem veszekszenek. Az anyjuk felügyel, hogy ez továbbra is így maradjon. Nagyon korán keltek ma. Nincs még nyolc óra, de elindulok megkeresni az Alba Junior irodáját. Hirdetést adtak fel, hogy műköves vállalkozót keresnek, ezért vagyok most itt. Mivel időm futja, felderítem a környéket, elsétálok egészen a Vérmezőig, meg vissza. A lámpánál feltorlódott kocsisorban áll egy VW bogár. Nahát, egy ismerős! Székhelyi József művész úr. Nem kedvelem különösképpen, de annak örülök, hogy felismertem. Egy parányi trafik előtt állok meg nézelődni. Sokféle nemzetiszínű kitűző közül válogathatok, majd ha kinyit. A jelvénygyártók rákattantak a közhangulatra. Valami van a levegőben.
Kissé össze is vagyok zavarodva politikailag. Egy határozott világlátás omlott össze bennem. Belém nevelték, hogy a szocializmus jó, a kapitalizmus meg rossz. Ez ennyire egyszerű. Vagy mégsem? Történelemből tanultam a diktatúrát, meg a terrort. Elfogadtam, hogy ha ezek előszava proletár, vagy vörös, akkor az rendben van, mert azok a mieink, miértünk harcolnak. Aztán voltak nem megmagyarázható dolgok. Miért nem érti meg mindezt a lakosság? Miért nem utazhatunk akármikor kapitalista országba? Ha ott rossz, akkor úgyis visszajövünk. Persze a világ változik folyamatosan. Nyolc év óta már lehet a korábban osztályidegen kisiparosnak is társadalombiztosítása. Hét éve én is ipart váltottam. Sokkal jobban élek, mint a szocialista szektorban. Hoppá! Hogy is van ez? Kaptam persze az államtól segítséget, hiszen 3 évig, majd ezt még egyel meghosszabbítva nem kellett adót fizetnem, mint kezdő vállalkozónak. Akkor persze nem ezt a kifejezést használták. (Házam falán ma is az áll, hogy „kisiparos”) Kissé át kellett rendezni az életvitelemet. Ha idegenekkel beszélgetve kiderült, hogy maszek vagyok, rögtön megkérdezték, hogy mennyit keresek havonta. Erre legjobb szándékom ellenére se tudok válaszolni. Ugyanis nincs olyan, hogy havi fizetés. Van éves árbevétel, amiből ki kell gazdálkodni a vállalkozás költségeit, tartalékot kell képezni, hogy a következő munkát is meg tudjam finanszírozni, a maradék megy a konyhára. Havi fizetés? Nullától több tízezerig változik. (cégnél kb 5000Ft lett volna)
A munkát is nekem kell megszervezni. Nincs főnök, aki megtegye helyettem. Első évben kézikocsival, kerékpárral oldottam meg a felvonulást a munkahelyeimre. Vidékre fuvarost kellett fogadni. Második évben vettem egy kiszuperált GAZ 69-et. Ebből már látszott, hogy jól megy a maszeknak. Lassan hozzá kellett szokni, hogy ha valaki munka végett keres, nem szabad várni, hogy megint keressen, mert talán nem hozzám, hanem a konkurenciához megy. Utána kell mennem!
Télen soha nincs munkám, erre is fel kell készülni. Most is azért jöttem el ilyen messzire, mert még nem indult be a szezon, lassan nem jut már pénz kenyérre. Nem izgulok már ezért különösképpen, hiszen hozzászoktam. Valójában egyre jobban élek. Tényleg jól megy a maszeknak. Ha máson nem, már azon lemérhetem, hogy a GAZ óta a harmadik kocsim van. Vegyes használatú Wartburg Tourist. Ez nem azt jelenti, hogy pálinkával megy, hanem családi, és munkásautó egyben. Ráadásul szinte újként, kétéves korában vettem. Múlt év novemberében már Bécset is megjártam vele, két hónap múlva pedig megyünk a Balatonra. Soha nem nyaraltam még korábban, ideje elkezdeni ezt is 36 évesen. Persze ahhoz, hogy ne tegyem idejekorán tönkre az autómat, kellene mellé egy másik. Ma be is megyek a Consumex-hez, megigényelni a Dacia pickup-ot. Mire megjön, az kb fél év, akkorra előteremtem a 156 ezer forintot. Ennyibe kerül áfával.
Mert már az is van mindenen. Általános forgalmi adó, és valami Medgyessy nevű pénzügyminiszter találta ki még a múlt évben. Ezért persze én is kénytelen voltam árat emelni, mert ezt az adót be kell fizetnem. Aztán persze a kiadásaimból visszaigényelhetem, de mindenképpen mínuszra jön ki, első évben százezer volt a veszteség. Kétharmada a kocsi árának. A komám meg röhög rajtam, mert a Vilatiban ingyen használ mindent, csak felmarkolja a pénzt, minden kiadás nélkül. Én is irigykedek rá, nem még az a kollégája, akit nem vettek be a vgmk-ba. Szóval van feszültség a szocialista szektorban. Jó is, hogy én már kiváltam. Nem csak az volt az oka, hogy keveset kerestem, hanem az igazságtalan fizetéselosztás. Senki nem merte bevállalni a differenciálást. Mindenki egyenlő. Egy nagy lótúrót!
Kinyitott a trafik. Mostanában vita folyik arról, mi legyen az ország címere a szovjet mintájú „tökvirág” helyett. Kitűzőként minden változat megvehető. Nekem a koronás változat a rokonszenves, hiába tiltakoznak egyes demokraták oly vehemensen a királyság ellen. Ezt vettem meg. (kiváló választás, hisz végül ez lett a befutó) Na, meg ha már itt vagyok, veszek a kocsi hátsó ablakára egy MDF-matricát. Ez a politikai tömörülés áll hozzám közel. A szomszédom öreg kollégája agitál is, hogy lépjünk be. Azzal érvelt, hogy ez nem is párt. Bizonyára hallott róla, hogy idegenkedek a párttagságtól. Bár előbb utóbb ez is párt lesz, hiszen ma már lehet. Hallom, hogy tárgyalnak az állampárttal a hatalom megosztásáról. Azt viszont nem értem, miért mondanának le önként. Valami már ott is változik. Kádárt kinevezték elnöknek, de ezzel csak leplezik, hogy valójában leváltották. Korábban se tudott beszélni, de úgy tűnik, baj van az agyával. Az '56-os ellenforradalmat is átminősítették népfelkelésnek. Még a végén kiderül, hogy minden hazugság volt, amit tanultam?
Közben kinyitott az iroda is. Nem volt egyszerű bejutni, de megoldódott. Akit név szerint kerestem, nem volt benn. A dolgozók meg is voltak döbbenve, hogy idejöttem találomra 170 kilométerről. Egy másik munkatárs javasolta, hogy menjek el a munkaterületre, mérjem fel, adjak ajánlatot, s majd egy másik alkalommal, ha elfogadják, megkötjük a szerződést. Nem vagyok hozzászokva ehhez a bonyolult eljáráshoz. Azt szeretem, amikor szóban megegyezünk, és akkor kezdek, amikor nekem megfelelő. Az se hátrány, ha nem kell sokat utazni, de már Budapest se volt tejesen idegen számomra. Két éve, annak a Pista bácsinak dolgoztam Cinkotán, akinek a mi falunkban van nyaralója. Tavaly az ő szomszédjánál, meg annak a lányánál, meg még valami rokonjuknál a szomszéd utcában. Igaz, ez csak a város széle, de van térkép, ami alapján bárhová eljutok. Buda azért még meglehetősen szűz terület volt számomra.
Elmagyarázták mit keressek, de a Szentendrei úton, még megálltam egy fülkénél, mert nem találtam azt a házat amit mondtak. Pedig elég feltűnő volt közvetlen a római polgárváros romjainak szomszédságában az a nagy téglaépület, amit 1936-ban trafóháznak építettek. A fülkétől oda is láttam. Az építésvezető egy velem egykorú rokonszenves fiatalember volt. Végigjárta velem az épületet. Sok műkőmunka már készen volt, nekem csak a befejezés maradt, bár ez se volt kevés. Összeadtam, kiszámoltam, megírtam az ajánlatot. A szokásos áraimra jócskán rátettem, hiszen mégiscsak Budapesten vagyunk. Az építésvezető felhívta az irodát, és bemondta az ajánlatomat. „Na, és persze még rájön az áfa” Én ugyan már azt is beleszámoltam, de nem akartam ezzel elvenni a kedvét. A cég így is elfogadta.
- Majd kedden gyere be, megírjátok a szerződést, és akár kezdhetsz is.
Na, ezt elintéztem. A család már türelmetlenül várt a kocsiban. Szívem szerint mehettünk volna hazafelé, de legalább a várat nézzük meg. Eddig ez így elég gyenge kirándulás volt. Tavaly ugyan voltunk az állatkertben, de az akkor volt. Az Őrsön tettük le a kocsit, és metróval mentünk tovább. Így nem volt gond a parkolással, meg legalább a gyerekek is utazhattak vonattal. A vidámpark számomra nem volt annyira vidám, hisz nagyon elfáradtam, mire odajutottunk. Most nincs más választás, kocsival kell a várhoz mennem. Nem volt túl bonyolult, a déli várfal tövében parkoltunk le, onnét séta a Várkert-bazár romjai előtt a siklóig. Ez is egy „vonat”, ráadásul nekem is újdonság. A várban se jártam még korábban. Ellődörögtünk néhány órát. Nekem a vár olyan, mint az egri, vagy a diósgyőri. Ez itt egy város a hegyen, ami fallal van körülvéve. A sikló mellett a Sándor palota. Ez se néz ki palotának. Ahhoz túl egyszerű, dísztelen. A palota olyan...na olyan, mit ott lejjebb, ami a pesti oldalról nézve uralja a hegyet. A Zsigmond palota. Az igen! Amennyire lehet, körül is járjuk. Fényképezünk a belső udvarban, majd a kupola előtti részen egy lovasszobor előtt. Megnézem a feliratot, mert nem tudom, ki ez a magyar hős. Szavojai Jenő. Na, ez nem is magyar. Ő volt a vezére a Budát felszabadító egyesített európai seregnek. Na, úgy látszik a történelem ismétli önmagát. Felszabadítottak az Oszmán megszállás alól, és helyette megszálltak a Habsburgok. Nem 150, hanem 250 évig. Most 44 éve megint fel lettünk szabadítva. Talán most vége lesz az ideiglenes hazánkban tartózkodásnak. Ki jön utána? Vagy ezután lehetünk függetlenek? Na, ez majd elválik. Belém rögzült, hogy nem politizálok, de egyre inkább bánt a dolog, hogy engem mennyire félrevezettek. Csak be kell lépni abba a pártba! Noha dolgozni akkor is kell.
¤
Két embert vittem magammal a munka kivitelezésére. Vittünk ágyneműt, és az egyik szoba padlóján aludtunk. Legalább őriztük az építkezést. Akkor még nem volt divatban az őrző-védő szolgálat. Erről a szóösszetételről a németjuhász kutya jutott eszünkbe, nem a fekete ruhás lődörgő emberek. Működött a fűtés, így komfortosnak éreztük a szállásunkat. Viszont többször is arra ébredtem, mintha esne az eső. Csak hajnalban ismertem fel a hang forrását. A hév zakatolása tréfált meg. A városi élethez ez is hozzátartozik, de meg lehet szokni az állandó zajt. (sok évvel később tapasztaltam meg Csepelen, hogy még a temetőben sincs csend) Kedd este az egyik emberemet hazaküldtem vonattal, mert a következő két nap már elegen voltunk ketten.
Történt egy érdekes közjáték. Az építésvezetőnek volt egy kérése, hogy csináljak meg néhány apró javítást. Természetesen megfizeti. Ehhez festékre volt szükségem, amit Pesten tudtunk megvenni. Nem volt kocsija, nekem kellett őt fuvaroznom. Soha nem vezettem olyan gondtalanul a városban sem azelőtt, de azóta sem. Nem is tudom hol jártam pontosan. Ő mondta mikor merre menjek, hová soroljak, mikor vált a lámpa...Akkor még nem ismertük a GPS-t, de nekem már volt, méghozzá kihangosítva. :) Sőt! Még egy pacalt is fizetett útközben.
Csütörtökön elkészültünk a munka első szakaszával, ami után két nap szünetet tartottam. Vasárnap folytattam, de már egyedül. A ház zárva volt, de külső munkánál ezzel nem volt gondom, csupán az éjszakát kellett a Wartburgban töltenem. Jól el lehet benne férni, csak kemény volt a derékalj. Az éjszaka közepén előre másztam az ülésbe, és ott kuporogtam reggelig. Kedd délután megírtam a számlát. A javításokat felajánlottam grátisz. Olyan jelentéktelen többletmunka volt, hogy belefért volna.
- Nem úgy van az. Nekem ne dolgozz ingyen! – mondott ellent az építésvezető – Majd én mondom. Írjad!
Így két számlát adtam le.
Ezután jöttek a munkák a komfortzónámban is, nem kellett Pestig autóznom. Június végén átutaztam, de akkor már nyaralni mentünk a Balatonra. Ott néztük a TV-ben Kádár temetését. A rendszerváltozás elkerülhetetlen volt, de ez már egy másik történet.
