Három éve írtam egy rövid posztot „Találkoztam Sanyi bácsival” címmel. Most nem tudom kivel találkoztam, de rögtön a Sanyi bácsi jutott eszembe, akiről sok mindent megtudtam akkor néhány perc alatt, de őt azóta se láttam.
A szomszéd ház előtti kicsi téren áll egy vasasztal. Hétvégeken ott szokott zöldséget árulni a „bácsi”. Fiatalabb tőlem, a nevét is tudom, de amikor rátaláltunk a standjára így neveztük, s ez valahogy megmaradt bennünk azóta is. Nemrég itthon volt egy rövid időre a lányunk, akit leküldtünk zöldségért a bácsihoz. Éppen nem volt a helyén, így megvett néhány fonnyadt gyökeret a coop-ban. Kifelé jövet az egyik vevő rászólt, hogy neki sokkal szebb áruja van. „Maga a bácsi?”

Most én mentem le a coop-ba, láttam a bácsit, de csak messziről üdvözöltük egymást. Visszafelé, a havas eső ellenére arra kerültem.
- Nem kell semmi? - kérdezte messziről, mielőtt még bármit mondhattam volna.
Kezet fogtunk, a vele beszélgető öregemberrel szintén. Hozzám hasonló korú lehet, de hajlamos vagyok magamat fiatalabbnak gondolni. Nem láttam értelmét a bemutatkozásnak, így csak egy „üdvözlöm”-mel kísértem a kéznyújtást.
A bácsinak rögtön meg is indokoltam, miért nem kérek semmit.
- Holnap a mamánál ebédelünk születésnapja alkalmából. Most 90.
- Szép kor. Az Isten éltesse – válaszolta, s a jókívánságot az idegen öregúr is mondta, aki még megkérdezte, hogy van a mama egészsége?
- Jól hál'Istennek. Néha laknak nála szellemek, de az új gyógyszer óta kiköltöztek.
Ezután megtárgyaltuk a nyugtató gyógyszerek mellékhatását, amit több forrásból is hasonlóan hallottam. Majd a kis öreg adta a tematikát egy kis átkötéssel. Az ő anyja 86 évet élt, de teljesen ép volt az elméje. Még a család többi tagjáról is elmondta mikor haltak meg és miért, majd már ott tartott, hogy a felesége 40 év házasság után egy szó nélkül lelépett.
- Nem adtál neki elég pénzt – cukkolta a bácsi, noha bizonyára nem először hallotta az esetet, feltételezem, tudta a lelépés okát is.
Na ekkor már azt is tudnom kellett, hogy mindig jól keresett, nem véletlenül 160 ezer forint a nyugdíja. Csuklós buszt vezetett balesetmentesen. Mondta hány évig, de a számomra felesleges információkból néhány dolgot azonnal elfelejtek. Volt ugyan egy komoly balesete, de azt gyalogosként szenvedte el. A hétvégi háza előtt gázolta el egy rendőr alezredes, aki simán megúszta az esetet, de neki 10 műtétet kellett még ezután túlélnie. Mutatta is mindkét kezén a hegeket, meg hátul a fejét, hogy ott egy helyen fekete a haja. Én ugyan mindenhol fehérnek láttam, de azt lódítottam, látom mit akar mutatni. Nyugdíjasként még kamionozott is. Ebben a témában szívesen eldiskurálok, de már kezdtem elázni, mivel nem fértem be a napernyő alá.
- Na, mit adjunk? - kérdeztem viccesre véve, amikor vevők jöttek.
Időközben ugyanis a bácsi otthagyott bennünket, elment venni magának valami kaját. Felajánlottam ugyan, hogy adok neki kenyeret, mert én a szükségesnél nagyobbat vettem, de azt mondta, hogy melegedni is akar.
Kihasználva a potenciális vevők okozta kizökkenést, gyorsan el is köszöntem, pedig még biztosan lett volna az öregnek mesélni valója. Nem kizárt, hogy találkozunk még, mivel ez a zöldséges stand olyan, mint egykor volt a kovácsműhely. Ott gyűltek össze a férfiak egy kis beszélgetésre. Itt is sokszor látok olyan nyugdíjasnak látszó embereket, akik nem vásárolnak, csak beszélgetni állnak meg. Aztán jól elvannak itt, akár a vénasszonyok.