(Volt egyszer egy mertM4 Közép-Európa Rádió)

Ha néhány magyar összehajol, megalakít egy civil szervezetet. Aztán csatlakoznak hozzá egyre többen, s előbb-utóbb felüti fejét a széthúzás. Ha egy autómárka köré szerveződik egy klub, abból kiválnak tagok, s lesz egy másik klub. Abból is kiválnak, lesz egy harmadik. Így alakult a Hyundai Baráti Kör. Nem kellett ehhez autó, csak a baráti társaság.

Ritkán találkoztunk, de hála az Internetnek, mégis tartottuk a kapcsolatot. Nuccio már nagyon beteg volt ekkor. Rengeteg ráérő idejét a számítógép előtt töltötte. Írt nekünk reggeli jelentéseket, s így nekünk ezek olvasásával kezdődött a napunk. Foglalkozását tekintve színész volt, de szobájába zárva nem volt kinek játsszon. Rádió! Kell egy rádió! Egy klub rádió. Nemnem! Nem az. Elkezdett szervezkedni. Az újpesti (4. kerület. Innét a névben szereplő 4-es) önkormányzat támogatását kérte. Feltételek, ígéretek...aztán mégse jött össze. Maradt az önerős webrádió. Kísérleti adás, ingyen szerveren (két évig) Állítása szerint le is védette a Közép-Európa Rádió nevet.
Elindította az adást Újpestről, amit délután átvett tőle Juhy Kőbányáról. Este a skype kapcsolat révén többnyire a fél klub adásban volt.
Nuccio soha nem fogyott ki az ötletekből. Ha már van rádió, meg is kellene ünnepelni a születésnapját! Áprilisi adáskezdéstől számítva az első év csak következő áprilisban telik le. Ez nagyon távoli. Előre kell hozni!
Elindult a program reklámozása: „Buli van a parton a szabad strandon. Velünk együtt tombol a nyár...Buli van, és ami még ettől is fontosabb, buli lesz...” Nem emlékszem a teljes szövegre, de remek volt. Kerek évfordulót ünnepeltünk, s a nullánál nincs semmi kerekebb. Helyszín Monor, Strázsahegy, ahonnét élő adásban jelentkezik a rádió. Aki ránk talál, adásba kerülhet, és ajándékot kap. A4-es fehér lapon fehér betűs japán verset.

A kőbányai stúdió kitelepült a Strázsahegyre, s mobil- interneten elindult az adás.

Jaj, előre szaladtam. A megelőző fél évben Csepelen laktam, Budapesten dolgoztam. Egy másik jegyzetemben már megírtam, hogy otthonról...pontosabban a szomszéd faluból kaptam állásajánlatot, amit abban a pillanatban el is fogadtam, így a buli idején már hazaköltöztem Bogácsra. Mivel az új munkahelyen nem volt fizetés, gondot jelentett az útiköltség. Kénytelen voltam élni a lehetőséggel, hogy a sógorom egri üzletébe szállító furgon elvigyen Pestre. Természetesen nem szombaton, hanem péntek délben, vagyis munkaidőben. Amikor jött a telefonos értesítés, abban a pillanatban eldobáltam a szerszámot, bringára kaptam, s mint az őrült ki letépte láncát...tekertem a találkozási pontra.

A sofőr alól kidőlt már néhány céges autó. Mesélte, hogy volt korábban autóversenyző, ne aggódjak amiért nagyon gyorsan vezet, s közben étkezik, nem lesz semmi baj. Nem is lett, de akkor nem voltam ebben biztos. Végigbeszéltük az utat. Be nem állt a szája, de engem se kell félteni, ha beszélésről van szó. (Ki is nevetett nemrég a kolléga, hogy miért akarok én munka közben rádiót hallgatni, hiszen én attól is többet beszélek.) Kiderült, hogy a sofőr is Csepelen lakott korábban. Beazonosítottuk azt a házat is, meg azt is, amiben én laktam. A kettő megegyezett. Hogy biztos legyek a dologban, rákérdeztem, hogy : „Ott, ahol a zöld Škoda kupé áll?” Eltelt közben néhány év, de ez az azonosítás mégis jó volt. Az útitervem szerint Csepelre mentem a feleségemhez, onnét Kőbányára Juhyékhoz, majd együtt irány Monor. Elég jól eltájékozódom Pesten, de elbizonytalanodtam, amikor a csepeli hév megcélzása helyett, nekiiramodtunk a Lágymányosi híd hídfőjének. Mondta, ne aggódjak, tudja hol kell megállni. És tudta. Távolsági busz megállójában rakott ki.

Na, bennem ekkor áradt szét az érzés, hogy hazaértem. Otthonról jöttem haza. Fél év itt lakás után úgy éreztem, mintha hazajöttem volna. Nincs ebben semmi csodálkozni való. Itt volt a feleségem. (tanfolyamra járt, ezért nem jött velem haza, amikor én egy óra gondolkodás után munkahelyet váltottam) Nekem ott van az otthon, ahol vele együtt vagyok.

Az esti adásban nagyon jót beszélgettünk, kicsit még reklámoztuk a másnapi bulit. A műsort Nuccio rögzítette, de azóta se tudtam visszahallgatni. (Később rátérek ennek az okára) Arra viszont határozottan emlékszem, hogy megkértem Juhyt – aki vezette a műsort – kérdezze meg tőlem, hogy: Hogy tetszik Budapest?
Te Gyuszi! Hogy tetszik neked Budapest?
Nagyon. Nagyon tetszik. Olyan, mintha hazajöttem volna.
Aztán hosszasan magyaráztam ezt az érzést.

Monor.

Monor alföldi város, de éppen csak. A Gödöllői-dombságnak itt a vége. A város fölötti dombokon nagy kiterjedésű szőlőültetvények ontják a nedűt. A bor tárolására homokkőbe vájt pincéket alakítottak ki. A mi vidékünkön ásott pincéktől annyiban tér el, hogy a homokkő fölött vastag talajréteg található, ami szükségessé teszi a pincék bejáratának a falazatát, s ha már áll a fal, tető is kell rá. Egy egész kis falut építettek így a monoriak. Az utcákon el is lehet tévedni.

Nem először jártam Zsoltiéknál, de nem is utoljára. Töltöttünk már náluk Szilvesztert, voltunk szüretelni, most pedig a rádió szülinapjára fogtuk rá a baráti összejövetelt, mint kiváltó okot. Azt se felejtem ki, hogy amikor Budán összetörtem az autómat, az is itt állt talpra.
Na, de mire valók a barátok?

Ezt a kérdést Juhy is feltette korábban, amikor arról az aggodalmamról beszéltem, hogy mi lenne velem, ha lerobbanna a Suzuki alattam, mikor Telki és Csepel közt ingáztam reggel is csúcsban, meg este is csúcsban. Nem lenne kihez fordulnom itt, a nagy idegenben.
Amikor sértődötten rám förmedt, akkor tudatosult bennem, hogy vannak itt barátaim, akikkel ugyan nem találkozok túl gyakran, de szükség esetén bátran fordulhatok hozzájuk segítségért.
Amikor Zsolti eljött Budára, hogy elvontassa Monorra a törött Suzukimat, megkérdeztem, mennyivel tartozom az akcióért. Amikor hárított, mondtam, hogy legalább az üzemanyagot hagy fizessem ki.
Akkor én is hagy fizessem ki a te üzemanyagodat, amiért eljöttél a teherautóddal a szüretre.
Oké. Vedd úgy, hogy nem szóltam semmit!
Bizonyára belénk rögzült a mindenért fizetni kell érzés.
A Star trek-ben hallotta a Heteskétől egy nagyon tetsző meghatározást a rokon fogalmáról: az a rokon, akiért olyat is megteszünk, amiből kárunk származik.
Azt hiszem, a barátra ez fokozottan érvényes.

Összegyűlt a társaság a Strázsahegyen. Bandi és Angéla Szentesről, Pepe a lányával Pécsről. Rengeteg kilométer csupán azért, hogy velünk találkozzanak. Na, de ha ettől érezzük jól magunkat, akkor bőven megéri. Nem?
Az időjárás nem volt igazán kegyes hozzánk. Nem feküdhettünk ki a fűbe, mint tettük azt szüretkor. El volt borulva az ég, lógott az eső lába. Aztán kicsit szitált, szemerkélt, s ez kitartott egész nap. A fő program természetesen a közös főzés, amit szabad tűzön kell megejteni. Nyilvánvaló, hogy a présház erre nem alkalmas. Sátort kellett állítanunk, amiről időnként le kellett borítani az összegyűlt esővizet.
Megérkezett Nuccio is a két kicsi gyerekével Újpestről. A vasútállomásra kellett eléjük menni, hiszen a horpadt orrú H100-as kisbusza nem volt üzemképes. Valójában a sofőr se volt alkalmas az autóvezetésre. A zömök, mackós alkatú fiatalember árnyéka volt önmagának. Rettenetesen le volt soványodva. A nadrágot csak a felpuffadt hasa tartotta. Bozontos, megőszült haja, szakálla miatt velem egykorúnak gondolta volna, aki nem tudta, hogy 20 év korkülönbség van köztünk.

Juhyval együtt beüzemelték a rádióadót. Magam se rajongtam az élő adás ötletéért, de Zsolti – mint házigazda – határozottan ellenezte. Persze nem szabhatja meg a vendégeinek, mivel töltsék az idejüket. Aztán be is bizonyosodott, hogy vagy bulizunk, vagy más bulijáról tudósítunk, esetleg az lehetett volna jó megoldás, hogy felvételeket készítünk, amiből később egy műsort készítünk. A kettő egy időben üti egymást. Vagy jó bulit tartunk, vagy jó műsort készítünk.
Két központú lett a társaság. Egyik a tűz körül gyűlt össze, másik a présház hosszú asztalán felállított stúdió körül. A kettő közt folyamatos volt az átjárás. Az adást főleg a gyerekek élvezték, mert Nuccio vetélkedőket szervezett nekik. A kisebbekre pedig folyamatosan vigyázni kellett, mert jöttek-mentek a létrán a padlástérbe hol fel, hol onnét le.

Voltak betérő vendégek is, akik kíváncsiak voltak, mi ez a nagy gyülekezet ebben a kellemetlen időben. Adásba kerülhettek, ahogy a reklámban megígértük, csupán a fehér papírlapot nem kapták meg, de ők nem tudták, hogy az lett volna az ajándék.

Éjszakára tömegszállássá alakult a présház. Aki nem fért be, az sátrat vert a pince fölött, vagy az autóban aludt. A Zsolti házukban is elfértünk volna néhányan lenn a városban, de abban nincs semmi romantika.

Vasárnapra elállt az eső, de a nap nem nagyon mutatta magát. Ettől még tehettünk kirándulást a kilátóhoz. Nagyon tudom értékelni az ilyen helyeket, ahol találgathatom, mit látok a távolban. Figyelhettük a légi forgalmat, hisz a Ferihegyre itt fordulnak irányba a gépek, aztán követhetjük a landolásukat. Éppen úgy, mint Csepelről a 10-ik emeleti ablakból, csak most az ellenkező irányból.

Ebéd után szétszéledt a társaság. A Suzukinkat a feleségem vitte vissza Kőbányára. Szorosan követte Juhyékat, nehogy eltévedjen. Nekem abban a szerencsében volt részem, hogy Bandiék Egerig vittek. Haza is szaladtak volna velem, de azt hazudtam, hamar jön a buszom.

Nuccio még két hónapig bejelentkezett beszélgetőtársnak, de adást már nem készített. Októberben meghalt. Beindult helyette a bogácsi stúdió. Délutánonként adtam egy órát. Jegyzeteket olvastam, zenét válogattam fele-fele arányban. Este hatkor átvette az adást Kőbánya a kulturális rovattal, héttől mesék sora kezdődött, majd az esti műsor, a „Morgolódó” többnyire a politikáról szólt.
Mivel csak egy stabil internetkapcsolat kellett a rádióhoz, jelentkeztem Egerszalókról is, de később főleg Miskolcról.
Nem lehettünk nagyon jók, mert a hallgatók lassan elkoptak, pedig még más rádiókkal is kooperáltunk. Aztán letelt a 2 év kísérleti adás. Ha vállaljuk a költségeket, adhattunk volna tovább, de nem áldoztunk rá.