2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

munkamorál-avagy a segítőkészség felső foka-

Írta: | Kulcsszavak: vásárlás . kiszolgálás . eladó

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Már a címadásnál bajban vagyok, nem tudom, mily szavakkal jellemezhetném azt a tömény kedvességet, segítőkészséget, és elhivatottságot, melyet vásárlás közben tapasztalhat az ember.
Rá kellett döbbennünk, hogy a hosszú farmert nemigen lehet bírni a közeledő,tikkasztó hőségben, barátnőmmel elindultunk körülnézni, milyen a kínálat térdnadrágok terén.Történt ez Pápán,az Úrnak 2007. évének, 5.havában.
Nekem különösen sok gondot jelent a nadrágvásárlás, egyszerűen az agyamra megy, hogy veszek egyet ami kényelmes, és jó, aztán 3számmal nagyobb lesz, az első pár hordás után.
Az egyik üzlethez érkezve, a kilincs után nyúltam, de az ajtó nem akart nyílni, furcsálltam is, hisz nyitvatartási idő volt, még csak ebédszünet közelében sem jártunk.Ez már másodszorra forult elő velünk ugyanannál az üzletnél, kb. fél hónapja jártunk már ott, de elfelejtettem miért is nem nyílik az ajtó. Azt hittem, csak beragadt, s erősebben is megpróbáltam lenyomni, mire a szomszéd üzletből, egy középkorú nő szaporázta a lépteit felénk, cseppet sem derültnek mondható arckifejezéssel. Mint kiderült, ő az eladó, akinek jobb dolga nem lévén, a szomszéd üzletben dolgozó barátnőit szórakoztatta, akik látva hasztalan próbálkozásomat az ajtó kinyitását illetően, gúnyos megjegyzéseket tettek összesúgva, röhögcsélve:''Nééézdmá' hogy feszegeti!''
Először zavarbajöttem, rég nem éreztem magam ilyen kellemetlenül, majd feltört bennem a büszkeség és az igazságérzet:Mégiscsak munkaidő van, és ha valaki eladó, annak az a dolga, hogy az üzletében legyen, és fogadja a vásárlókat.
A nő kivágta előttünk az ajtót, mintha a disznókat engedné vissza az ólba, majd ő is ''befáradt'' utánunk az üzletbe.Segítséget nem várva kikerestem egy farmert, közben a szemem sarkából figyeltem, milyen képeket vág.Bementem a próbafülkébe, barátnőm kintről várta, mikor öltözök át, közben célzatosan, félhangosan megjegyezte:''Ahelyett, hogy a szomszédban beszélget, vehetné a fáradtságot, és kitakaríthatná az üzletet, mert minden sarok tiszta pókháló.''Próbáltam visszafolyta nevetésemet, a nő viszont, -talán tartva újabb megjegyzésektől- beszédtávolságon kívül helyezkedett, kitárta az ajtót, és a mögötte levő fogason elrendezgette a felsőket.Barátnőmnek többse kellett, mintegy érdeklődve odament a polcokhoz, behajtotta az ajtót, hogy odaférjen a ruhákhoz, és válogatást mímelve összefötörte a felsőket.
A farmert jónak ítéltem, s bár vonakodva ugyan, de kifizettem(sajnáltam olyan üzletben vásárolni ahol a kiszolgálás heh ''kiszolgálás''?na mindegy..gondolom azért sokn értik a kifogásomat..Távozás előtt azért megakartam jegyezni, hogy csókoltatom a barátnőit, de nem voltam olyan kedvemben, hogy szorakoztasson, így csak nevettünk egyet barátnőmmel utána.-igaz keserűbb szájízzel-

Jah, és a farmer azóta kinyúlt

Hozzászólások

(#1) Viszlát


Viszlát
addikt

Sajnos ez ma már teljesen mindennapos jelenség, ezt eredményezi a kényszervállalkozás...

Egy kis kritika, az első írásodban figyeltél mindenre, ebben egy kicsit elfeledkeztél a helyesírásról, stilisztikáról - megéri figyelni :)

"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."

(#2) Polly89 válasza Viszlát (#1) üzenetére


Polly89
csendes tag

köszi a tanácsot, legközeleb figyelek, de alig van időm, csoda, hogy ezt megírtam :P

(#3) ttower


ttower
aktív tag

Én haverommal voltam pesten és elmentünk a mekibe enni. Rendeltem hambit meg kólát. Hambit megkapom és látom hogy a srác körülnéz, gyorsan odasiet a távolabbi italautomatához, és egy ott álló pohárból áttölti a kólát az én poharamba. Vígan hozzta és letette a tálcára. Miután érdeklődtem a kóla állapotáról, töltött egy másikat, odanyújtotta és széles behízelgő képpel kérdezte: Meg vagy elégedve? NEM
manapság alig van olyan ember aki figyel a másikra, és ez nem csak a boltokban van így. sajnos :O

It's not a bug until it is in production. | Wake up and smell the ashes.

(#4) sh4d0w


sh4d0w
nagyúr
LOGOUT blog

Itt megint csak az a tipikus itthoni jelenség érhető tetten, hogy egy adott vállalkozó/vállalkozás/eladó nincs tisztában azzal, hogy ő abból él meg, ha a polgár odaviszi a pénzét. Egyébként nem lehet valami nagy forgalma az üzletnek, ha az eladó bezárta és átment a szomszédba trécselni. Ez mutatja, mennyire életképes az adott vállalkozás...

https://www.coreinfinity.tech

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.