2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

BMW-vel mindent lehet?

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Nemrég esett meg az alábbi eset:

Az üzletünk előtt, a parkolóban van egy tűzvédelmi terület felfestve, elején táblával jelezve, hogy megállni tilos.
Hősünk, aki az egyik helyi építési vállalkozó fia, megérkezett, nem kicsi, fehér BMW-jével, majd kiszálláskor az iPadját a hóna alá vágva elrohant a belváros felé.
Pár percre rá megjelent 4db tűzoltóautó, gyakorlatozni szerettek volna, egyből konstatálták a dolgot, majd egy gyors mondatváltást követően a két legnagyobb járművel ráálltak elől-hátul 25-30 cm-re a BMW-re. Kiszálltak a tűzoltók, a 20 emeletes hátsó sarkánál várták a gondnokot, hogy felvezesse őket az épületbe, de természetesen kihívták a rendőröket is.
Pár perc alatt kint volt 3 rendőr az egyik kombi Mondeoval, rögtön a tulaj keresésére indultak, s mivel a munkások épp előttünk állványoztak, gyorsan előkerítették a művezetőt, aki előkerítette kb 20 perc alatt a tulajt.
Megérkezésekor tombolni kezdet, hogy "ez mi a f@sz", "unatkoztok köcsögök?", s hasonló beszólásokkal próbálta jelezni, hogy úgy érzi, itt ő a Jani...
Erre két rendőr közrefogta, megkérdezték, hogy a félig üres parkolóban miért nem talál helyet, amire annyi volt a válasza:
-Ide nem férek be, -közben mutogat- ott meghúznának, a munkások mellé nem állok be, hogy nézne az ki?
Erre a rendőr ki is töltötte a csekket, amit utána mondtak a rendőrök, hogy felső határos összeg volt (ebben majd valaki segítsen, mert nem tudom mennyi).
Eközben a tüzoltók végig fényképeztek, majd amikor a rendőrök átnyújtották a csekket, hangos tapsviharban, ovációban és füttyögésben törtek ki.
A BMW-vel ezután átparkolt a munkások Transporter-e mellé, majd a legközelebbivel elkezdett üvöltözni, hogy ha egy karc lesz rajta, akkor kirúgatja az egész bagázst...

Hozzászólások

(#1) bubi92


bubi92
őstag

tűzoltók mekkora arcok már:D

(#2) Nordic válasza bubi92 (#1) üzenetére


Nordic
Közösségépítő

És ezek az újgazdag apuci kicsi fiai, mennyire nem azok :U .

Mindenesetre nálad a pont! :K

(#3) Syl


Syl
nagyúr

Eh, ezek a tűzoltók sem tudnak parkolni! Úgy kell állni, hogy kb fél méter maradjon a két teher között :D

Never let your sense of morals prevent you from doing what's right.

(#4) DeFranco


DeFranco
nagyúr

Tűzoltóknál ha jól tudom default gear a csákány, vagy valami hasonló bontószerszám:

(#5) Dany007


Dany007
veterán

Hoppá és ez pont Veszprémben történt! :) Nem semmi...
Azért véletlenül ráeshetett volna egy tűzoltólétra vagy hasonló... :D

(#6) mephi666


mephi666
nagyúr

meg lehetett volna rendezni a gyakorlatot a kocsin is: felgyújtani, eloltani, aztán elvontatni :DDD

"Kis lépés az emberiségnek... hosszú lépést a férfiaknak..." ++++++++++++++ BattleTag: mephiHUN#2258 ++++++++ A kígyó veszélyes állat mert harap, de a takarítónő még veszélyesebb, mert ő Maris

(#7) Lauda


Lauda
félisten

Na ettol nem fog valtozni semmi sem. Ezentul sem fog mashova parkolni. Az ilyeneknek mindig van kotese a rendorsegen, polgarmesteri hivatal muszaki osztalyan, telefonal egyet es hipp-hopp 3000 forintos csekk lesz belole. Mindig az nevet, aki a vegen nevet.

(#8) TayRol válasza mephi666 (#6) üzenetére


TayRol
veterán

:DDD

(#9) KaiotEch


KaiotEch
nagyúr

Ilyen autóval én is oda parkolnék, ahova én akarok.

(#10) k.


k.
őstag

Ültem egy ilyenben, csak az Cabrio volt.

A címben tett kérdésedre a válasz: Ilyen BMW-vel igen, mindent lehet.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.