2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Hogy is van ez?!

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Leírok egy esetet, ami egy közeli, igen közeli ismerősömmel történt meg.

Ő egy gyárban dolgozott ami Co-val kezdődik, van ilyen gumimárka is és még van teve is a nevében. Egy Vp-i cégről van szó.
Gyártottak mindenféle kütyüt (pontosan nem tudom mit) a kecskeméti autógyárba. Több 1000 darabról van szó, ha jól tudom. De hogy, hogy nem a dolog úgy esett, hogy valami jól el lett tolva. az összes legyártott cucc (ha jól emlékszem arra, amit mondtak) hibás lett.

Namármost ebben a dologban több ember vett részt, a soron dolgozók, a gépbeállítók, a beállítókat ellenőrző emberek, stb. Sokan féltek is, hogy most aztán kirúgás, bezárás lesz. De nem lett semmi.
Gondolom a főnökség összedugta a fejét és meghányták-vetették a dolgot, hogy mi is legyen.
A vége az lett, hogy kerestek egy bűnbakot, aki az ismerősöm lett. Rákentek mindent és megváltak tőle.

Azt mondta már érezte, hogy valami nem stimmel, mert mindenki elég furán nézett rá, volt aki mutogatott.
Be is hívták az irodába és közölték vele, hogy mostantól nem dolgozol itt.

Elvileg lehet bizonyítani papírral is, hogy nem ő a hibás. Megbeszélték vele, hogy megkapja még a szeptemberi fizetését is, persze a juttatások nélkül. És a papírjára sem írnak semmi "rosszat", majdnem hogy csak azt, amit szeretne....

Ő szeretett volna beszélni erről a főnökével, de a főnök egy NEMel lezárta a témát.

Javasolták neki, hogy forduljon a munkaügyi bírósághoz, de nincs pénze ügyvédre, bíróságra járni, ráadásul hitele van, szóval....

Ahol tudják, lehúzzák az embereket, amit lehet megvonnak tőlük, stb.
Ebben a gyárban mondták azt egy másik ismerősömnek, mikor rákérdezett valamire, hogy:

Ti vagytok a gyárért és nem a gyár értetek!

Érdekes, mert tudok egy másik gyárat, elég nagy gyárat, ahol mindenki (ezt hallom ismerősöktől) meg van elégedve. Jó a fizetés, jó a meló, megkapja mindenki, ami jár neki és szívesen dolgoznak az emberek.
Bekerülni kihalásos alapon lehet..... :O
Amúgy több ezren dolgoznak ott és azt hiszem nem magyar a vezérkar.....

Nem értem, miért nem veszi végre észre sok munkáltató, hogy ha megbecsülnék az embereket, szívesebben-jobban-többet dolgoznának.
Miért kell mindig mindent lenyúlni az "agyaknak"?!

Hozzászólások

(#1) bundilolo


bundilolo
tag

Azért abban biztos vagyok, hogy nem nemzetiségfüggő a jó munkahely megléte. Jó pár ilyen magyar tulajdonosokból álló céget ismerek. Pont az én munkahelyem az ellenpélda. Kis cég vagyunk(15, ha a takarítót és a külsősöket is beleszámítom :) ), épphogy elfogadható fizetéssel(napi 8óra hétfőtől péntekig) és sajnos a kutyát sem érdekli, hogy mennyit keresünk, jól érezzük-e magunkat, csinálunk-e egyáltalán valamit, csak pénze legyen a főnöknek. :(

(#2) Hóóember


Hóóember
újonc

Szomorú eset, sajnálom az ismerősödet.
Itt szerintem nem az elbocsátott kolléga bukott el, hanem a minőségellenőrzés és a folyamatszervezés. Az ilyen cégektől szoktak a jobb képességű dolgozók lassan lemorzsolódni és az egész munkahely egy idő után eléri a főnökség színvonalát.

(#3) Pitterix válasza Hóóember (#2) üzenetére


Pitterix
őstag

Én is, szegény teljesen maga alatt van....
Előtte mindig dicsérték, hogy milyen jól dolgozik, szerették is ott bent és mégis. :(

"Persze hogy tudtam, csak nem sejtettem!"-----Angelo 'Snaps' Provolone

(#4) Jhonny06


Jhonny06
veterán

contevental?

(#5) Pitterix válasza Jhonny06 (#4) üzenetére


Pitterix
őstag

:)
S-el a végén

"Persze hogy tudtam, csak nem sejtettem!"-----Angelo 'Snaps' Provolone

(#6) DonElvis


DonElvis
tag

Legnagyobb tisztelettel had fűzzek pár gondolatot a bejegyzésedhez. Közel 10 évig dolgoztam ennek a cégnek, csak a budapesti telephelyién. Vp-ben és BP-n is gyártanak mindenféle kütyüt, persze Vp-ben abroncsokat is ha jól emlékszem. Szerintem van egy kicsi rálátásom ezekre a dolgokra, mert habár nem is a "másik oldalon" dolgoztam, de igen közel hozzá.

- Azt írod, hogy több ezer selejt termékről van szó. Szerintem ha a közeli ismerősöd megtuddná, hogy mekkora volt a selejtköltsége azoknak a daraboknak, akkor kirúgni sem kellett volna, hanem az összeg hallatán öngyilkot iszik. Jah, nem pár ezer €-ról beszélek itt, hanem egy pár nullával felbővített számról.

- Arról nem is beszélve, hogy egy ekkora bukta, mekkora presztizsveszteség egy cégnek. Ha meg nem is egyszerű elektronikát (pl. zene, vagy komfort elektronika) hanem esetleg valamilyen biztosnágtechnikai cuccot (ABS stb..) csesztek el, akkor annak beláthatatlan következményei lesznek még hosszú évekig.

- Azt is írod, hogy mindenféle munkakört betöltő dolgozó részt vett a hibás termék gyártásában. Ez ám a kedvenc témám, mert ilyen egyszerűen nincs. Mindíg azt mondom, hogy az emberek akkor tudnak hibázni, ha hagyjuk őket. Itt lépnek rendszerint színre a nem jól, vagy nem érthetően ledefiniált követelmények, eljárások, paraméterek. Az esetek 99%-ban a hiba ide vezethető visza a hiba oka, mert ez a fajta ledefinálás tipikus nemszeretem feladatat (dolgozni kell vele ugye).

- Annak, hogy a fejesek összesúgtak, és volt aki mutogatott valószínűleg okkal történt. Elég sok patkány "kollégával" volt szerencsém együtt dolgozni az életben, de közös bűnbaktalálásra én még nem láttam példát. Itt azt tartom valószínűnek, hogy az ismerősöd nem előszőr csesz el valamit. Olyan meg megint nincs, hogy valamit elvileg lehet bizonyítani papirral. Vagy lehet valamit bizonyítani, vagy nem.

Mégmielőtt bértollnoknak lennék kikiáltva felhívnám mindenki figyelmét, a hozzászólásom második mondatára mely multidőt alkalmaz, tehát már nem vagyok alkalmazottja sok éve a szóban forgó cégnek. Ellenben hasonló cégnek dolgozom egy hasonló munkakörben, és had írjam (ki magamból) le, hogy milyen problémákkal találkozom én, a T. Kollégákkal kapcsolatban (Vigyázat +16):

- Teljesen hülye a munkaköréhez.
- Máshoz is teljesen hülye.
- Lusta és nehéz mint a balatoni sár.
- Azt tudja legjobban, hogy NEM az ő dolga. értelemszerűen minden mindenki más dolga és felelőssége.
- Abszolute megbízhatatlan, azt sem érti, hogy mi a feladata. Egy olyan táblázat kitöltéséhez, ahol minden szükséges adat adott és előtte van, telefonon keresztűl segítséget két a főnökétől (jah persze diploma a z van)
- Egy feladat elvégzése szerinte azt jelenti, hogy valamit fos minőségben összehány, majd a főnöke úgyis kijavítja.

Szóval én öszességében én azt gondolom, hogy vagy ne ma teljes történet lett elénk tárva, vagy az ismerősöd nem a teljes történetet adta elő neked. sokkal inkább látom valószínűnek, hogy az általam leírt problémákból legalább kettő ráillik.

Bocsi a hoszú fejtegetésért:

Don

Ami nem számít, az nem érdekel

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.