2020. június 5., péntek

Gyorskeresés

Jófogás csaló

Írta: | Kulcsszavak: jófogás

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

A delikvens: https://www.jofogas.hu/magyarorszag?account_list_id=fdfc98ced4e3f27124cb2a1608bce3f9

Amit vettem:

Múlthéten vásároltam Jófogásról egy Nintendo Switch konzolt 10db telepített digitális játékkal és augusztusi garival.
Az eladónak elméletileg van konzolboltja, habár nem találtam fent a neten semmit, de a képek alapján és a google segítsége alapján, hitelesnek tűnt, hiszen csak a Jófogás oldalára irányított.

Felvettem vele a kapcsolatot telefonon és érdeklődtem, hogy milyen játékok vannak rajta. Felsorolta, majd egy kis gondolkodásidő után felhívtam, hogy szeretném a konzolt. Meg is beszéltük utánvételbe, megadtam a címet, illetve kért egy emailt ,hogy majd az account emailt arra fogja átcserélni, illetve a garanciát csak elektronikusan tudja küldeni plusz ad egy tokot is. Illetve mondta, hogy konzolokkal foglalkozik, habár Nintendoval nem, ezt magánba vette.

Rá egy félóra-órával írtam egy sms-t, hogy esetleg eltudná küldeni nekem a játéklistát e-mailbe, erre egy eléggé ellenséges fellépéssel visszaírt, hogy felsorolta és hogy előbb kellett volna szólnom, ha nem kell, döntsem el, hogy kell, vagy sem. Na itt kellett volna mondani, hogy kösz nem, tartsd meg...
Én írtam, hogy csak kíváncsi vagyok rá ennyi. Nagy nehezen elküldte a listát, persze tele volt eltérővel, amit felsorolt a telefonba + írta hogy a garancialevelet a dobozba megtalálom. Itt kellett volna megint csak az, hogy kösz nem, tartsd meg, de addigra már feladta és nem akartam kicseszni vele.

Másnap megjött a csomag, céges névvel (RADMAR Építő kft), egy szakadt dobozba, a konzol koszos volt és persze hiányosan (HDMI kábel, joy con strap, meg a dob belsőrésze), kaptam tőle egy tokot(a konzolon kívül ez az egy ígéret amit betartott kb), ami szintén koszos volt, a garancialevél sehol. Itt már elkezdtem aggódni, de vártam, amíg a konzol feltöltődik és megnézzem, hogy mi van rajta.

Na és itt csattantam, a telepített játékok, mind demók voltak és persze eltérő a leírtaktól.
Felhívtam és kérdeztem, hogy ez mégis mi?!
Arra hivatkozott, hogy én csak egy konzolt vettem, ezek ajándékok, ráadásul beletett egy 10e értékű tokot, Ő teljesen korrektnek véli.
Na én itt kiakadtam, elég rendese.

Mondta, hogy menjek le hozzá személyesen, tömegközlekedéssel és ő majd visszaveszi tőlem a konzolt.
Hozzáteszem 300km-ről van szó.
De mondta hogy, nézzem meg jobban.
Megnéztem a letöltések előzményét és csak demó volt mind.
Mondta hogy több account is volt rajta, de nem akarja kiadni a személyes adatát.
Mondtam hogy nem is kell, nem vagyok kíváncsi rá. Az account emailt anélkül is át lehet írni, hogy én tudnám, hogy ő kicsoda. Előtte írja át az adatait és törölje le a bankártyát, vagy, ha paypal kapcsolja szét a nintendo accountól.
Ő azt mondta, hogy ezt nem tudja megcsinálni, mert Ő burkoló és nem ért az ilyenekhez.
Na itt még idegesebb lettem.

Mondom: Az előbb még konzolokkal foglalkoztál és boltod is van.
Erre Ő, hogy van, de ő nem foglalkozik ezzel személy szerint...
Hosszas vita után úgy egyeztünk meg, hogy küldök egy leírás, hogy miként kell megcsinálni, küldtem videót is Youtuberól + elküldi a garancialevelet.

Megvártam a hétvégét, majd hétfőtől csütörtökig próbáltam hívni, de nem vette fel, helyette maradt az SMS. Hazudott összevissza, a vége az lett hogy küldöm egy képet a garancialevélről, úgy hogy azt nem lehet kiolvasni normálisan, csak egy név tűnt fel. Itt már járt korábban, hasonló szövegkörnyezettel és a cím is egyezik. Továbbra is azt hajtogatja, hogy vigyem vissza és majd más megveszi, nem hajlandó kiadni a magán adatait...
Továbbra sincs gari és a 10 játék is csak demo, amit ingyen bármikor letölthetek... Hurrá!

Tudom hosszú lett, de szerintem hasznos és remélem tanultok az én esetemből.

Hozzászólások

(#1) galoslac


galoslac
(tag)

https://www.e-cegjegyzek.hu/?cegadatlap/1509087007/TaroltCegkivonat

Eladó Bosch IXO nyomatékadapter 1500/db egy-több-sok mint a kínainál

(#2) razorbenke92

- Hardverapróról tiltották.
- Egyéb hirdetései tele helyesírási hibával, és szakmai badarságokkal.
- Gyors google keresés a Radnai Márk és Hodász címszavakra segít a Facebook profil megtalálásában, nem fűzök hozzá kommentárt, szerintem érteni fogod.
- A belinkelt mellett egyel arrébbi cégjegyzékszámon egy másik cég ugyanezekkel az adatokkal bejelentve, ugyanezzel a tevékenységi körrel. A NAV-nak megérne egy fülest.
- Jelenleg MobileShop néven van jelen, korábbi kitiltott accounttal hirdetett címe és telefonszáma alapján megtalálható, bár elvileg nem hirdetett sosem. Egy moderátort megérne a HA!-n. Persze lehet, hogy nem üzleti ügy miatt függesztették fel, de a fentiek alapján nem kizárt.

És ezt csak 2-3 perc alatt, ki tudja, mi mindent lehet még találni.

Mások számára a kondi fáradós, nekem farad-os...

(#3) Makoj24


Makoj24
(tag)

Jófogásról nem kell semmit se venni...inkább itt a HA-n szabad...

https://gepigeny.hu/user/makoj/eszkozok/311322 MY SMARTPHONE: XIAOMI REDMI 4X WITH STOCK MIUI 11.0.2.0

(#4) Ghard


Ghard
(őstag)

Nagy szerencséd van, hogy nem egy üres dobozt kaptál. Majd rájöttök (csak nagyon lassan), hogy semmit nem szabad venni olyan piacterekről, ahol nincs vásárlói védelem/garancia. Feljelentés semmit nem ér. Sőt, a jogerős bírósági ítélet sem, mert a pénzedet már nem fogják behajtani. Még egy kamu webshopban történt bankkártyás vásárlásnál is biztosítva vagy a bankod által, de előre utalásnál és utánvétnél semmit nem tehetsz. A hardveraprós sok pozitívos eladókkal már sokan ráfáztak, ez sem biztosíték.

A mostani gazdasági helyzetben meg csak még több lehúzás lesz.
Rajtatok múlik hol és hogyan vásároltok.

(#5) Doze


Doze
(aktív tag)
LOGOUT blog

Mostanában rendelggettem netrol ezt azt. A fele nem jött meg még utánvéttel sem. Előre még egy pcx, aqua szintű webshopnak sem fizetek... Mert a magyar farkastörvények olyanok hogyha a pénz már nála van akkor leszarjak mivan... Nincs raktáron... Nem küldik.. Elfelejtkeznek róla, de vannak még finomsagok.. Más cuccot küldenek.

Jómagam pl nézegettem használt 1080ti-t de mikor meglatom hogy 150.000.. Egyszerűen túl sok pénz hogy akár utánvéttel is vegyem.. Mivan ha egy tégla van a dobozban? Hozzá kaparok meg inkább pénz oszt veszek valami mást de inkább ujjat. De pl az eladásbol is elegem van... Utálom a sok parasztot... Azért mert sac/kb beszologatnak stb.. Valaki erre élvez, vagy nemtom... Seftelés egy külön életforma. Van cimborám aki 25 évig volt értékesítő a husiparban.. 2008as válság közepén mikor sok kollégája majdnem éhenhalt.. Addig ő olyan pénzeket vitt haza hogy a főnöke is csak pislogott. Romlott felvagottat elpasszolt.. Stb.

No mind1 van akinek ehhez van idegzete

(#6) yericho800 válasza Doze (#5) üzenetére


yericho800
(tag)

ha egy tégla van benne bukta van erősen!
tavaly 1kg lisztért fizettem 31000 forintot! se a jófogás, se a posta, se a rendőrség nem tud ezekkel mit csinálni!
és rohadtúl egyedül leszel ha beszopsz egy ilyet... szaladhatsz a jardra, vagy a postára :/
jófogáson csak személyesen és ha lehet kipróbálással!
én be szoptam tavaly! át éltem ezt! nagyon figyeljetek, és vigyázzatok. :)

(#7) refrigerator válasza razorbenke92 (#2) üzenetére


refrigerator
(csendes újonc)

Háát megnéztem magamnak a Facebookon a fickót, nemhogy tilos vásárolni bármit is az ilyen arcoktól, de messzire kerülni őket bármilyen más dologban is.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2020 PROHARDVER Informatikai Kft.