2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Xperia PLAY - az evolúciós zsákutca

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Sziasztok!

Szeretnék megosztani veletek egy pár gondolatot, amit az avulás és a piac rohanásának közös elegye keltett bennem.

Mindenki aki vesz valamilyen kütyüt, tisztában kell legyen vele, hogy van egy pályafutása, vagy ha úgy tetszik "szavideje", amíg még tartja az értékét, hozza a szintet.
Bizonyára elég sok tényezőtől függ, hogy miként megy végbe, de erre a témára ott van számtalan elemzés, amit nálam sokkal okosabb/felkészültebb emberek írtak és még pénzt is kapnak érte.
Természetesen a teljesség igénye nélkül és kissé bizonytalanul fogok bele az írásba, de már jó ideje foglalkoztat az a tény-mert szerintem tény-, hogy mennyire piszkálja az egyszeri tulaj csőrét ha az általa vágyott terméknek a szokottnál is gyorsabban jár le a pályafutása.
Bizonyára kivételek itt is vannak, mindenesetre én pont nem tartozom közéjük.

Ahogy a címből is kiderült, a közelmúlt egyik tökéletes példája a fent leírt jelenségre a Svéd-Japán zabigyerek, nagy ígéretekkel- és magas árral- indult, de manapság kiderült, hogy nem képviselt megfelelő piaci ágat.
Ez az első- és olvasatomban egyetlen- "PlayStation Certified" mobil, az Xperia PLAY.

PLAY tulajdonosként számomra is nagy szívfájdalmat okoz, hogy szeretett készülékemmel zsákutcába futottam.
Ez legalábbis egyre nyilvánvalóbbnak tűnik, tekintve a gyér(vagy inkább nem létező) supportot, és a tényt, hogy a jelenleg piacon lévő egyetlen gamer betöltötte a második életévét is.
A legutolsó hivatalos Android verzió a 2.3.4-es, de rebesgetik, hogy érkezhet a 2.3.7-es verzió, ami egy kis vérfrissítést adna mind a funkciók, mind az UI tekintetében, de egyelőre pletyka szinten áll a dolog.

Az igénytől a megvalósulásig

Tehát én kicsivel több, mint egy éve szereztem be a sajátom, nem a legmagasabb, de még elég borsos áron.
A választás egyértelmű volt, hisz az igényeimhez mérve nem is volt más ajánlat, valamint meglepően kedvező fogadtatásban részesült, és az akkoriban sem high-endnek számító hardveres képességei ellenére is igen pozitív élményekről számoltak be a szerencsés userek a játékélményt illetően, emellett pedig okostelefonként használva sem kellett szégyenkeznie.
A legcsábítóbb dolog persze a régi PS címek támogatása, hogy igen, semmi trükközés, rajta van, megy, és mekkora buli.
Valamint az ehhez kapcsolódó szolgáltatások, meg a társasház oldalán virító óriás reklám, a sok lelkes válasz a feltett kérdésekre minden egyes üzletben, na, szóval meg volt a must-have érzés.

Persze először csak böngészgettem, csencseltem mindenféle reklámanyagokat mindenhonnan, ahol fellelhető volt a kis kütyü, aztán végülis szolgáltatónál vettem meg, egy összegben, netes előfizuval, mert így ha hűség van is, de konkrét adósság nincs, és a pénzemből is pont kijöttem.
Igaz, itt is voltak számomra nem tetsző feltételek, mint például az a bizonyos mobil előleg, de végülis a birtoklási vágy győzött, így végül lenyeltem a békát, meg amúgy sem ezekről a feltételekről szól az írás.

Kisvártatva jött egy e-mail, aztán telefon, hogy most már átvehetem a készüléket, úgyhogy kutyafuttában mentem a Nyugati felé, útközben persze vagy ötször megszámoltam az előtte már tizenötször megszámolt pénzem, hogy pontos-e az összeg.

Persze minden rendben volt, flottul mentek a dolgok, kb mintha egy csomag rágót vettem volna, csak kicsit többet kellett a kasszánál hagyni.

Gyorsan be is suvasztottam az apró dobozt a táskámba, nehogy pont akkor váljak fegyveres rablás áldozatává, aztán kedves párom munkahelyére mentem, nagy dicsekvéssel, hogy megvan az új kedvenc.
Kibontottam, hogy akkor essünk túl az alapokon, persze kapásból kivette a kezemből, hogy nyomjon egy kis Crash Bandicoot.
Szóval öröm volt, boldogság, pár napnyi ismerkedés, fórumkérdések tömkelege.

Megérte a pénzét(?)

Aztán nagy örömömre jött is a 2.3.4, ami már HD-sítette a videózást, adott egy kis plusz kakaót a sztereó hangszóróknak, és mindenféle nyalánkságot hozott, szóval tényleg elégedett voltam.

Szép lassan belaktam a telefont, elkezdtem rá játékokat keresni, ami a marketből abszolút nem volt nehéz. Kisvártatva be is kellett ruháznom egy 32GB-os microSD-re, mert a 8GB szemtelenül gyorsan elfogyott.
Aztán jöttek az apróbb kellemetlenségek:
Nem támogatott gamepad, nem támogatott készülék, nem támogatott régió a PS-storenál és PSpocketnél.
Ezek apróbb hiányosságok amitől az ember nem mászik a falra, csak mondjuk nekiáll informálódni újabb szoftver, és egyéb alternatívák után, így én is így tettem.

Összességében remek társra találtam a „kis” PLAY személyében, úgyhogy pozitívan álltam hozzá, gondoltam sebaj, legalább alaposabban tájékozódom, megismerem a telefonom minden részletét.
Hamar rájöttem, hogy nem volt épp a legjobb választás szolgáltatótól vásárolni a készüléket, mert ugye ha a frissítés a gyártótól még a szolgáltatói lépcsőn is átesik, akkor nyilván picit tovább is kell várni, a szervizelés is máshogy működik, mint az amúgy független készülékek esetében.
Türelmes ember lévén ezek a dolgok nem is zavartak, meg általában úgy vagyok a az ilyesmivel, hogy inkább több helyen érdeklődöm és ha nagyrészt egyeznek a darabok, akkor veszem biztosra az infót.

Mivel elég topikot áttúrtam, válaszok után, egyre inkább világossá vált, hogy a PLAY sajnos nem durrant akkorát, így a kezdeti kellemetlenségeknek hitt apróságok megmaradtak, az újabb fícsörök PLAY-re való átültetése pedig a lelkes „amatőrökre”.

De valahogy a lelkesedés is alábbhagyott, és ez nagyon jól látszik a készülék kihaló topikjain.

A legtöbben, akiknek a játék rész nem olyan fontos, már váltottak modernebb készülékre, vagy legalábbis még frissében olyan készülékre, ahol a frissítések megoldottak.
Néhány fabrikáló van még, akik viszont mindent kisajtolnak ebből a korosodó gamerből, amit csak lehet.
Rengeteg pozitívum szól egykét costum rom, mellett, és párszor majdnem el is csábultam,
viszont a komolyabb romolgatásokhoz, OC-hoz, és egyéb nyalánkságokhoz ildomos lenne egy nyitott bootloader.
Ami sajnos vagy így,vagy úgy, de garancia vesztéssel jár, és mivel ebből nekem még közel egy év van, nem szívesen kockáztatnám.

Tehát egy lassan két éves készülék, és így 2013-ra szépen szaporodnak a hátrányai
és azt is be kell látni, különösebben nem fognak már foglalkozni ezzel a modellel, hisz igazából olyan rettenetes igény sincs rá, ahogy a piac bebizonyította.
Igaz, a fogadtatás pozitív volt, a technika fejlettsége és az Androidban rejlő lehetőségek miatt nem is volt olyan látványos bukta, mint pl az Ngage, de talán pont a nyílt és fragmentálódott platform miatt is jutott arra a sorsra, amelyikre.
Mert az ütősebb címek, amik megjelentek rajta, megjelentek más készülékeken is,a divat inkább halad a csak kijelző, temérdek mag és a FullHD irányába.-nem mintha piaci elemző lennék-, és van aki vagy nem is játszik, vagy ha igen, simán elmaszatol a tablet méretű mobilja kijelzőjén.

Az Sony Ericsson közben megboldogult, lett külön csak Sony, a Japánok pedig úgy tűnik a divattal haladnak(persze ezt jól teszik)
A Play-t eleinte körbelengő ígéretek feledésbe merültek a sok exkluzív tartalomból semmi sem lett, csak az idő tépázta meg, ami egyre inkább látszik rajta.

2013-ban egyre több olyan tartalom jön, amihez már kezd gyengus lenni, illetve rövid időn belül azok száma is nőni fog, amiket élből nem támogat/vagy inkább fordítva/.
Sajnos a multitasking korlátai egyre inkább kiütköznek, a belső tárhely iszonyatosan kicsi- ez volt az egyik Achilles-ín a megjelenéskor is-, és bár még a mai játékokkal is igyekszik megbirkózni, rendszeresen vág orrba a grafika totális lebutítása.

Persze, ott van még a PS pocket, csak épp azt meg a gyártó hagyta teljesen elhalni, legalábbis idehaza a mai napig tiltott.
Ügyeskedve, vagy külső emulátorral persze mindent meg lehet oldani, csak ugye ez már mindjárt nem olyan kecsegtető, mint az anno beharangozott fő attrakció.

És igazából az egész készülék ilyen.
Jó kis telefon, de gyártói részről teljesen elfeledett hullócsillag, melynek a termék életpályáját bungee kötéllel lehetne csak követni, és meredeken zuhant a mélybe.

De hova tovább?

Xperia PLAY 2, vagy HD?
Igazából mindegy is a név, sőt, ahogy észrevettem, az is, milyen dizájnnal érkezne, milyen SoC dobogna benne, csak legyen.

Rengeteg koncepció kép született a rajongóktól, volt Tegra 3, Tegra 4 megoldás is, de helyzet az, hogy a gyártó nem hogy nem erősítette meg, hanem egy hivatalos fórumban konkrétan cáfolta, hogy belátható időn belül érkezne bármilyen folytatás.

Azért vagyunk egy páran, akik emiatt kissé morcosak és úgy gondolják, hogy az irány igenis jó volt, csak közben bele került az a bizonyos valami a puncsos tálba.

Régóta gondolkoztam, a saját folytatásomon, amiről készítettem is egy skiccet de csak szabad kézzel,szóval elég vicces mondjuk egy ilyenhez:

Mentségemre nem szólhat, hogy nem szoktam rajzolni,de az igen, hogy nem ilyesmit, no meg mivel nem hirdettek pályázatot, hogy a legjobbat legyártják, annyira nem szántam rá sok időt, így elnagyolt és girbegörbe, de talán az irány látható, mi az elképzelésem ;) :

Robbantva:

Szemből és oldalról:

Nem egészen egyértelmű az ákombákomból, de néhol-már csak az ergonómia miatt is- megtartanám az előd formáját, az előlapot tekintve, viszont egy az egyben, és úgy összességében is inkább az újabb, szögletes Sony vonalakat adnám neki.
Súly ide, vagy oda, az oldalán fém sáv futna körbe, ami ezúttal matt lenne, és szép szál csiszolt.

Paramétereit tekintve természetesen a saját igényeimet vettem alapul, talán kicsit a realitás talaján maradva, tettem mindezt úgy, hogy egy erős, de nem "flagship" készülék legyen, de a mostani játék és egyéb alkalmazás felhozatalt tekintve ne járjon úgy, mint az elődje:

Dimenziók:
12,9cmx6,2cmx1,6 cm

Súly:(cirka) 180 gramm

Kezelőszervek: virtuális gombok, 15db dedikált játékbillentyű( 13 a a slideon, L1,R1 a készülék oldalán)

Két kapacitiv gomb a gamepaden, illetve egy PS Vita-tól "csent" megoldás, ami a hátlapon elhelyezett érintőpanel képében testesül meg.
Itt megjegyezném, a készülék vastagsága, a pad két szélén elhelyezett kb 2 mm-es káva miatt nem csökkent, amúgy az egész testet tekintve vékonyabb.
Illetve a mintázatot itt(is) a PS klasszikusainak egyvelege adná.

Dedikált kameragomb, hangerő állító gombok, power gomb a készülék jobb oldalán.

A PLAY kiváló hangzása miatt, én továbbra is ragaszkodok a sztereó hangzáshoz, az ezt biztosító hangszórópár a készülék bal oldalán helyezkednek el.
Ugyanitt található-felülről lefelé haladva, egy 3,5mm-es Jack, egy microHDMI, illetve egy micro USB aljzat.

A készülékházat tekintve, amolyan unybody kivitelre gondoltam, így talán masszívabb lenne az egész készülék a slide ellenére is, tehát a hátlap fix lenne.

A készülék micro Sim-et és microSD-t a tetején levő kapun keresztül enné meg.

Kijelző: 4,7", HD(nem,nem full, csak 720p) IPS panel

Belső tárhely: kiszereléstől függően 16, vagy 32 Gb.

Soc: Qualcomm Snapdragon 600 és Adreno 320.
Megtámogatva 2Gb LPDDR3 Rammal(ha jól tudom támogatja)

Akkulátor: 3500mAh Li-ion

Multimédia,játék, kamera és szoftverezettség(itt inkább csak aktualizáltam kicsit):
- 8 Megapixeles Exmor R hátlapi (1080p videofelvétel)
- 1,3Megapixeles előlapi kamera
- Természetesen gyári HD támogatás Walkman Zenelejátszó, és csakazértis' FM rádió.
- Bravia Engine

- Android 4.2
- PS pocket, kibővítve PSP címek támogatásával

Dióhéjban.
Mindez persze több mint valószínű, sosem fog megszületni, de ha mégis jönne valami hasonló, biztosan súlyos pénzeket kellene érte leszurkolni.
Na de álmodozni szabad :)

Köszönöm a megtisztelő figyelmet.

Hozzászólások

(#1) Peterson_


Peterson_
addikt

Mivel az első írásom, előre is bocsi, ha tele van mindenféle szarvas hibával.
Ha jelzitek, megköszönöm, és javítom(már ha menthető :D :R

Apu mi ez?-Ez? Feketeribizli...-Akkor miért piros?-Mert még zöld...

(#2) Picike8 válasza Peterson_ (#1) üzenetére


Picike8
aktív tag

Az Xperia S is PSC-s. :K

(#3) Peterson_ válasza Picike8 (#2) üzenetére


Peterson_
addikt

Ezért is tettem hozzá, hogy az olvasatomban ;)
Ott nincsenek játékvezérlők, így halottnak a csók kategória.(szvsz)

[ Szerkesztve ]

Apu mi ez?-Ez? Feketeribizli...-Akkor miért piros?-Mert még zöld...

(#4) ADAM1337 válasza Peterson_ (#3) üzenetére


ADAM1337
nagyúr

Esetleg tablet archos gamepad ?
Nekem anno volt N-GAGE em, akkoriban szerintem is jó koncepció volt de sajnos az is bukta volt mint utólag kiderült.
Én is hasonló méretekkel és spec-el tudnám elképzelni az utódját. (jelenleg egy xperia s-em van, tv-re szoktam kikötni és tervezem hogy egy ps3 joy-al majd összepárosítom, ha utána nézel mappingolhatóak a pad cuccai)
És zárt bl-el is tudsz romolni de csak 2.3.7-ig, bár lehet van ics leak még a gb-s kernel-re is.

Amúgy játékok terén, amit tudok mondani én ps emulatorozok és jól mennek, nem tudom a play hardware-ét mennyire gyalulja de S-en pl egész jól futnak.

A kép se rossz, arc design-je nekem is tetszett.

[ Szerkesztve ]

(#5) HuMarc válasza Peterson_ (#1) üzenetére


HuMarc
addikt

Miért nem lett címlapos?

Egyébként összeállítasz ma egy jó HW-t, fél év múlva már le lesz körözve. Ezért halott eleve az Android mint játékplatform.

[ Szerkesztve ]

(#6) ADAM1337 válasza HuMarc (#5) üzenetére


ADAM1337
nagyúr

Nem hinném, amúgy 4magos soc (1,6ghz), adreno 320, 2gb ram és sima HD bőven elég játékokra úgyis arra fejlesztenek a nagy gyártók gameloft EA rockstar stb.
Én azon agyaltam amúgy hogy van sok gamepad ami bluetooth-os és pár ezres tétel, csak a mappingal kell kicsit szívni de van ami egész használható megoldás, még bkv-n is simán.

(#7) ADAM1337


ADAM1337
nagyúr

Ami érdekelhet:
MOGA
Gametel
Gameklip (Ez már annyira nem mobil)
Nyko ezt most találtam
steelseries free ez tetszik a legjobban de nincs telohoz fogatója

És van program ált ezekhez amivel tudod őket programozni, mivel play-nek szerintem nem lesz utódja így ez is megoldás.

[ Szerkesztve ]

(#8) HuMarc válasza ADAM1337 (#7) üzenetére


HuMarc
addikt

Az nVidia Projeckt Shield-et vétek lenne kihagyni. Illetve nem Androidos, de ide sorolnám ezeket is: Edge, Switch Blade

(#9) Peterson_ válasza ADAM1337 (#4) üzenetére


Peterson_
addikt

Ezzel még nem is találkoztam, pedig az ára sem vészes.:R
Kérdés, hogy mennyire elterjedt és támogatott.

Az Ngage-hez nekem is volt szerencsém annak idején, egyik ismerősömnek volt.
Nagyon tetszett az egész, csak szerintem ott bukott meg, hogy a játékokat külön SD-n kellett ki és be pakolgatni, és épp olcsóak sem voltak.

A méretet az asszony OneX-e alapján lőttem be, mert az nekem még pont kényelmes, és minden tartalomfogyasztás kényelmesebb rajta.:K

Egyébként nekem 2.37-es S UI van most a PLAY-emen, csak épp ez is ilyen "házi" gyártmány, szóval van benne bug is néhol.
De legalább lecserélte a zenelejátszót, állapotsáv kapcsolókat, meg Bravia Engine-t hozott.

Az emulátorokban simán megy pl a Tekken 3, Tenchu II, Crash, de azért van ami már megizzasztja alaposan.

Apu mi ez?-Ez? Feketeribizli...-Akkor miért piros?-Mert még zöld...

(#10) Peterson_ válasza HuMarc (#5) üzenetére


Peterson_
addikt

Köszönöm, ezt bóknak veszem:R
Azért nem lett címlapos, mert viszonylag kis réteget érdekel ez a dolog, nem is olyan összeszedett és informatív írás, aminek címlapon lenne a helye.
Jobb ez személyes bejegyzésnek:)

Ismerem azokat a gépeket amit felsoroltál, de mindegyikkel az a probléma, hogy azok csak arra vannak, de mellette nem telefonok.
Az Archos,amit Adam, koléga dobott fel,már közelebb van a jó irányhoz.

Egyre inkább gondolkodom, hogy veszek egy akármilyen aktuálisabb telefont, és akkor usb/bluetooth gamepaddal nyomom majd, végülis útközben belefér, hogy összerakom-mondjuk a folyamatos mappingoláshoz már nagyon nincs kedvem, emulátorban is utálom, ha kell-

Tisztában vagyok vele, hogy mennyire gyorsan elszalad a hardverek felett az idő, de azért egy Snapdragon 600 ezzel az összeállítással még jövőre is igencsak jó ajánlatnak számítana, és nem is volt célom, hogy egy megdönthetetlen HW rekordert álmodjak.

Szerintem ez az a szint, így a közeljövőbe tekintve, aminek elkérnék az árát, de nem lenne elérhetetlen.
A mai játékokat röhögve futtatná, és jó darabig megbirkózna bármilyen alkalmazással kompromisszumok nélkül.
Emellett takarékosabban üzemel, ami megint csak nem mindegy.
Ha pár hónapja írtam volna meg a cikket, tuti Tegrát tettem volna bele, de pár hónap alatt kitapasztaltam, hogy azért jócskán vannak hátrányai.

Apu mi ez?-Ez? Feketeribizli...-Akkor miért piros?-Mert még zöld...

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.