2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Hardveraprós csalók, Alapok I.

Írta: | Kulcsszavak: hardverapró . csaló . előreutalás . csalás . átverés

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Ez a bejegyzés azért született meg, mert tegnap belefutottam egy csalóba hardveraprón.
Ez volt az első ilyen eset, és arra késztetett, hogy megpróbáljak az eddigi aprós tapasztalataim alapján pár jótanáccsal segíteni a mezei hardveraprózóknak.
A történet maga átugorható.

A történet:

Emberünk nagyon emberi áron kínált egy Asus Strix RX 480-as videókártyát, még bő másfél év garanciával. Friss regisztráció, 0 értékelés, de a hírdetés rendben volt: voltak benne saját(?) képek, és egy korrekt leírás magáról a kártyáról, ami nem is volt gyanúsan olcsó.

Röpke hardveraprós privát üzenetváltás után Viberen folytattuk az egyeztetést, ahol még képeket is küldött a garancialevélről. Eddig rendben is lenne a történet, viszont a telefonos megbeszélés alatt jött az első intő jel: előreutalást kért, mondván őt már átverte egy érdeklődő ezzel a kártyával, mert nem vette át utánvételes kézbesítéskor. Hogy hogyan lehetséges ez egy 1 napos regisztrációnál és hirdetésnél, azt inkább hagyjuk is.
Felajánlottam, hogy az utánvételes szállítás költségét előreutalom, a többit pedig átvételkor fizetem FoxPost automatánál. Ezen rágódott egy sort, majd közölte, hogy megbeszéli a párjával, és visszahív.

Kb. 10-15 perccel később visszahívott:
- Helló! Párommal azt beszéltük meg, hogy utald előre a vételár felét, a második felét pedig majd azután utalod, hogy átvetted és kipróbáltad a kártyát.
- Hát ez így nagyon körmönfontnak hangzik, inkább átvételkor fizetném ki az összeget.
- Az nem jó, mert nem sokat vagyunk itthon, úgyhogy nem jó, ha a postás hozza a pénzt.
- De ilyenkor a FoxPost a befizetett összeget átutalja a feladó számlaszámára, nem postás viszi...
[Itt következett még egy pár kör értetlenkedés a FoxPost és az utánvétel működésével kapcsolatban. Ekkor már nagyon gyanús volt, hogy nem egy becsületes üzletféllel állok szemben.]

Végül abban maradtunk, hogy a vételár első felét előre utalom, a másodikat pedig utánvétellel fizetem.
Adatokat cseréltünk szállítás és fizetés céljából.

Ma rákerestem a megadott névre és számlaszámra, és minő meglepetés, elég sok panaszt találtam rá másik oldalon. Előreutalás után nem postázott, csere során nem postázta az általa igért dolgokat, stb.. Kiderült, hogy több oldalon (gardrobcsere, vatera, stb.) is hasonló módon tevékenykedik.
Ezek után jelentettem is a felhasználót.

A tanulság:

Kár nem ért, a felhasználó a jelentés után perceken belül ki lett tiltva, a hirdetése már nem él.

"Akkor mégis mi értelme mindezt leírni?" - kérdezhetitek jogosan.

Először is az, hogy a hardverapró ide vonatkozó jótanácsai véleményem szerint a gyakorlatban semmit sem segítenek az egyszeri aprózóknak abban, hogy elkerüljék a hasonló embereket, sokkal inkább arról szólnak, hogy az oldal át tudja hárítani a felelősséget a károsultakra. Elvégre ők figyelmeztettek, hogy soha ne utalj előre...
Emiatt én nem hibáztatom az oldalt, ez nem egy hatóság, nem tudnak többet tenni, nekünk, aprózóknak kell észnél lenni, és ehhez jól jönnek a gyakorlati tanácsok.
Emellett nagyon piszkálja a csőrömet, hogy szembe jött velem egy csaló, akinek tudom a nevét, a telefonszámát, a címét és a bankszámlaszámát, de egyiket sem közölhetem a PH! szabályzata alapján. És ugyan kitiltották, de bármikor visszatérhet másik fiókkal, hogy a nálam hiszékenyebbeket megkárosíthassa.

Pár tényleg hasznosítható tanáccsal szeretnék abban segíteni, hogy mások se essenek olyan könnyen áldozatul a csalóknak.

Szóval hogyan vehetjük észre, hogy be akarnak csapni minket?

Van pár dolog aminek fel kell keltenie a gyanakvásunkat:

1. Az üzletfél semmi konkrétumot nem hajlandó leírni üzenetben. Ha nincsen írásos nyoma annak, hogy miben állapodtok meg, úgy elég nehéz azt bizonyítani. Mondhatja később, hogy szóban máshogy állapodtatok meg, esetleg közölte veled a termék később kiderülő hibáját, stb.. A fenti történetben is nekem kellett mindenre rákérdeznem konkrétan, hogy le legyen írva valahol.

2. Friss (pár napos) regisztrációval hirdet valaki egy terméket, amiért előreutalást kér. Igaz ennek sehol sincs írásos nyoma, a hirdetésben sem említi, csak szóban, jobb esetben üzenetben. Ehhez nyilván elég nyakatekert magyarázatok tartoznak, lásd a fenti történetben.

3. Az eladó még a biztonságos utánvételtől (pl. csomagautomaták) is elzárkózik, mindent a bankon keresztül szeretne intézni (mint a fenti történetben). Ezzel egy mindkét felet védő szolgáltatást hagyna ki a képletből... miért ellenzi az utánvételes szállítást, amikor az az ő áruját biztosítja?
Elvégre ha szállítás közben valami baja esik, akkor az utánvétel összegére lehet hivatkozni, mint az árú értékére. Sőt, vannak futárcégek, ahol az utánvét értékéig szóló biztosítás alapból a szolgáltatás része. Ez pedig mindkét félnek jó.

4. Teljesen jogos az eladók ódzkodása az utánvételes szállítástól. Sokan felültetik őket, többe is kerül, körülményesebb is.
Viszont ha már fel lett ajánlva a szállítás előre kifizetése, és még úgy sem megoldható a dolog, vagy még így is komolyabb összegű előleget kér az eladó, akkor ott lehet valami sumákság is a dologban

5. A hirdetés hiányos, nincsenek saját képek feltöltve egy olyan terméknél, aminél ez fontos lenne. Közben megy a részletek maszatolása: az eladó "nem tudja", "nem emlékszik", a garanciapapír "valahol megvan, de...", a terméket "egyszerű megszerelni, de én nem akarok vele foglalkozni".
Az ilyen sületlenségeknek nem szabad bedőlni!

Valamint ha már valami felkeltette a gyanakvásunkat, akkor van pár óvintézkedés, amik révén kicsit nagyobb biztonságban tudhatjuk magunkat:

6. Próbáljunk meg minél többet megtudni az üzletfélről! Legalább a nevét és az elérhetőségeit igyekezzünk kideríteni.

7. Az üzletfél nevét, telefonszámát, bankszámlaszámát, egyéb fizetési azonosítóit ellenőrizzük le! Ha tényleg csaló, akkor más oldalakon jó eséllyel találunk róla információt egy gyors Google keresés után. Lehet, hogy a nickje változik időről időre és oldalról oldalra, de a bankszámlaszáma, fizetési azonosítói szinte borítékolhatóan azonosak mindenhol.

8. A PH! megfelelő topikjaiban is keressünk rá az üzletfél e-mail címére, nevére, telefonszámára. Hátha már itt is alkotott korábban.

9. Ha már biztosak vagyunk benne, hogy át akarnak verni, akkor ne hagyjuk annyiban a dolgot, igyekezzünk elég információt összeszedni, hogy legalább hardverapróról ki lehessen tiltani a tagot!
Játsszuk a bárgyú vevőt ameddig kell!
A hardveraprót jellegéből adódóan mi tudjuk a legjobban tisztán tartani, tegyünk a csalók ellen!

Az érem másik oldala...
Mint írtam, az eladók is sok esetben jogosan ódzkodnak a vásárlóktól, mindkét irányban vannak kellemetlen tapasztalatok.
Sokat segít, ha az ember vásárlóként is korrekt, nem akar az utolsó utáni pillanatban is alkudni, valamint pontosan kommunikál az eladóval.
Ha egyébként minden rendben van egy üzlettel és teljesen korrekt a tájékoztatás, akkor a hardveraprós tiltás ellenére az előre utalástól sem kell teljesen elzárkózni. Én is vettem már így megbízható "őstagtól" kicsit komolyabb értékű dolgot probléma mentesen.

Vagyis nem árt az óvatosság, de azért igyekezzünk kicsit a tisztességes, egyenes eladók fejével is gondolkozni közben!

Remélem a tanácsaim hasznára válnak pár embernek és hozzájárulnak a biztonságos hardveraprózáshoz.

Hozzászólások

(#1) 0xmilan


0xmilan
addikt

Szemelyes atvetel. Kivetel nelkul... es akkor az ilyen fejfajasoktol megkimeled magad.

(#2) Freiherr válasza 0xmilan (#1) üzenetére


Freiherr
őstag

Nem mindenki büdöspesti lakos, bármily meglepő is ez..

XXX

(#3) Viktor77


Viktor77
titán

Nem utalunk ismeretlennek 1Ft-ot se. Pont.

Csinálni kell. Kész. Pont.

(#4) Chaser válasza Viktor77 (#3) üzenetére


Chaser
titán

nem utalunk referencia nélküli emberkének, pont ( : - és a referencia nem 10 értékelés, főleg nem az új rendszerben, ami valójában 2 ember értékelése 5 összetevőből, ph egyik újkori marhasága -

szerk:
az írónak:
4. Teljesen jogos az eladók ódzkodása az utánvételes szállítástól. Sokan felültetik őket, többe is kerül, körülményesebb is.
Viszont ha már fel lett ajánlva a szállítás előre kifizetése, és még úgy sem megoldható a dolog, vagy még így is komolyabb összegű előleget kér az eladó, akkor ott lehet valami sumákság is a dologban

az uv semmi ellen nem véd, fizetés után bonthatod ki, ha átvertek nem vagy előrébb mint utalással
ha én abból élnék, h embereket verjek át, akár utalásos, akár uv-s megoldással úgy csinálnám h koppannának, se jogszabályba nem ütközne, sem pedig polgári peres úton nem tudnának velem mit csinálni
_egyedüli dolog ami véd a referencia_

[ Szerkesztve ]

_tejesen'® joálapotpan'™_-_Hamarosan a hiányból is hiány lesz...by Samus

(#5) bitpork válasza Chaser (#4) üzenetére


bitpork
veterán
LOGOUT blog

Csak a gumi , az véd- volt itt már Szögedön több százas számmal ember, közel 10 éves reggel oszt egyszer csak eltűnt. Remélem nem történt vele semmi baj, de akkor is ez történt.

Egyszerűen túl van lihegve ez a dolog. Ha pörög rajta a nép ha nem, nincs biztos megoldás. Még személyes átvételnél sincs meg az h pár óra után nem jön elő valami.

https://hardverapro.hu/apro/audi_q7_hibrid_2016/hsz_1-50.html

(#6) Chaser válasza bitpork (#5) üzenetére


Chaser
titán

az sem 100%-os, de konvergál hozzá, nyilván ha valaki elhalálozik akkor elhalálozik, vagy külföldre megy, akármi, ezért "hozzám szól" grancia 10-20e ft-ig max, nem 100e-s meg feletti vga-nál, drága alaplapoknál, stb

_tejesen'® joálapotpan'™_-_Hamarosan a hiányból is hiány lesz...by Samus

(#7) Bambuszpro


Bambuszpro
tag

Ha megoldható akkor személyes átvétel és az arú értékétől függően adásvételi szerződés. mondjuk egy 2000Ft- fülhallgatóra azért nem feltéten írnék de mondjuk egy 10k-s telefonra mindenképp (mi van ha lopott és letiltják, vagy a rendőrség fog kopogtatni ,hogy visszakérik stb)

Mondjuk ennél jobban távolsági adásvételt mint ahogy leírtad szerintem nem lehet biztonságosabban letudni.

Emlékszem ,hogy volt olyan ,hogy egy telefont hirdettem amire volt egy vevő. Megbeszéltük ,hogy postára adom utánvét meg minden. De csak az utánvét árát kértem el előre erre meg csak úgy elutalta a ~40k-s telefon árát egyben. Erre nem tudtam mit mondani. Valaki tényleg ilyen hülye magától?

Manapság az okos telefonok és az ostoba emberek korát éljük.

(#8) ncc1701 válasza Freiherr (#2) üzenetére


ncc1701
veterán

De akkor ne lepődj meg, ha a postás féltéglát hoz utánvéttel... Sajna csakis a személyes átvétel a biztonságos.

(#9) D1Rect válasza 0xmilan (#1) üzenetére


D1Rect
félisten

Akkor is simán átverlek, ha akarlak...

(#4) Chaser:
"az uv semmi ellen nem véd, fizetés után bonthatod ki, ha átvertek nem vagy előrébb mint utalással
ha én abból élnék, h embereket verjek át, akár utalásos, akár uv-s megoldással úgy csinálnám h koppannának, se jogszabályba nem ütközne, sem pedig polgári peres úton nem tudnának velem mit csinálni
_egyedüli dolog ami véd a referencia_"

Ott a pont, de sajnos az sem mindig.
Volt olyan megbízható ember aki rászaladt a tippmixre, meg nehéz helyzetbe került, stb.

[ Szerkesztve ]

(#10) Lauda válasza Chaser (#4) üzenetére


Lauda
félisten

Nekem is utaltak mindig szó nélkül, pedig sosem találkoztunk és azóta sem.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.