2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Amatőr, de lelkes animációk!

Írta: | Kulcsszavak: Animáció . Youtube . Művészet . Rajz . Vlog . Internet

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Sziasztok!

Mindig igyekszem magamnak apróbb kihívásokat biztosítani. Ez a különös tulajdonságom az évek során még inkább kiélesedett.

A kihívásokat a saját kreativitásom fejlesztésére találom ki, és próbálok számomra érdekes és megvalósítható dolgokat kitalálni (horror novellák írása, haiku versek írása, egy apróbb videó játék elkészítése, vicces kis képregények megrajzolása, zenekészítés stb).

Rendszerint a kihívás végére nem csak egy új dolgot tanulok meg, de a későbbiekben is folytatom a tevékenységet még, ha nem is olyan intenzíven, mint a kihívás alatt.

Úgy két éve elhatároztam, hogy megtanulok animációs videókat, vagyis, hogy pontosak legyünk animációs vlogokat készíteni.
Az első próbálkozások nagyon gyatrák lettek, szóra se nagyon érdemesek, de később elkezdett összeállni egy általam betartható koncepció, és mára már alakul a dolog.
Persze rengeteget kell ezt még gyakorolnom, Főleg az előadásmódomon kell majd még erősen csiszolnom, de mára már vállalható a dolog.

Most pedig szeretnék kitérni egy kicsit, hogy honnan is jött az animációzás ötlete!

Furcsa mód számomra nem a South Park, Family Guy, Simpson család és társaik nyújtják a szórakozást, ha rajzfilmről, animációs filmről van szó! A Disney és Pixar által elkészített egészestés mozikból se nyernék kvíz versenyt. Viszont a régi Hanna-Barbera által készített rajzfilmsorozatokért (Foxi Maxi, Frédi és Béni, Scooby-Doo, Turpi úrfi, Magilla Gorilla) mai napig oda vagyok! Szerintem utánozhatatlan humorral, hangulattal és egyedi látványvilággal rendelkeztek.

Persze már gyerekként is észrevettem, hogy a készítők előszeretettel hasznosítanak újra. Elölről, oldalról és fél oldalról megrajzolt karakterek, más háttér előtt ismétlődő jelenetek, ahol csak a szöveg és a szájmozgás más! Ezeknek a jelenségeknek az oka nagyon is egyszerű volt, mégpedig az, hogy ténylegesen kézzel rajzolták őket, és az elkészítési határidő mindig szűkös volt. Inkább a cselekményre, párbeszédekre összpontosítottak, és ez adta ezeknek a rajzfilmsorozatoknak a báját, és ez hozta meg a sikert is.

Sokáig azt hittem, hogy ilyet csak csapatba lehet alkotni, de aztán jött a Youtube!
Magyarországon először DumaRagu mutatta meg, hogy ez nem teljesen így van. Persze ezt akkor még egy megismételhetetlen dolognak tartottam, ami idővel véget is ért.

Viszont ezen felbuzdulva jöttek a többiek, és mindenki hozta a saját stílusát! Nekem RenowComedy lett a hazai kedvencem, pedig az Ő videói nem nekem szólnak! Ami a külföldieket illeti, számomra How It Should Have Ended és TheOdd1sOut a plafon.

Végül én is belevágtam! Persze az én tehetségem nem mérhető az imént felsoroltakhoz, de kitartással igyekszem azért pótolni!
A szem, és fejmozgások begyakorlására különösen sok időt szenteltem. Ez nem túl bonyolult művelet, de elég sok gyakorlást igényel.
A videók témáját, hangulatát tekintve, mindig igyekszem kimondottan egyedit alkotni, és ebben az én különös világnézetem, és a filmekből kivágott jelenetek is gondoskodnak.

Még hosszú út áll előttem, de az első lépéseket sikerrel megtettem.

Fejlődésemet a Youtube-n videóról videóra nyomon lehet követni.

Íme, az eddig elkészült videók! Fogadjátok szeretettel.

Köszönöm, hogy időt szakítottál rám! Szívesen fogadok minden építő jellegű kritikát.
Nemsokára újra jelentkezem!

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.