Az állóképességet igénylő sportok, mint például a futás, nagyon nagy százalékban fejben dőlnek el, és ezt magam is megtapasztalhattam, igaz, sajnos eléggé régen.
2002 őszén döntötte el az IBM, hogy Székesfehérváron felhagy a merevlemez-gyártással. Ez engem is érintett, kicsivel több mint két évig dolgoztam ott egy remek környezetben. Hiányoztak is a kollégák, de nem kerestem azonnal új munkahelyet, úgy döntöttem pár hónapig inkább magam boldogulok.
A nyakamba szakadt szabadidő egy minimális depit is okozott a munkatársak elvesztése miatt, de inkább megannyi lehetőséget jelentett számomra, többek közt a tudatos mozgásra. Mivel kirándulni amúgy is szerettem, a kocogás/futás egyszerűen adta magát.
Kis távokkal kellett kezdenem. Kicsivel, mert a fokozatosság fontos a mozgásban. És kicsivel, mert a rajtam levő extra ballaszt nem is tett volna lehetővé túl virgonc megmozdulásokat. A gyaloglós múltnak köszönhetően hamar felfejlődtem a napi 15-17 perc, azaz 3000 méter körüli futásra. És ami ebben a legszebb, hogy ebből tényleg napi rutin lett! Bármikor előhúztam ezt a távot farzsebből, jobban is éreztem magam, isteni korszak volt. Az viszont furcsa volt, hogy nem tudtam ezen túllépni.
Két úriemberrel, volt IBM-es munkatársammal laktam együtt ezidőtájt albérletben, és Jimi barátom (kicsit több mint ötven évesen, pár hónap alatt vitte el a rák a szemünk láttára), akinek szintén sokat adtam a véleményére, felvetette, nagyjából tényleg ezekkel a szavakkal: talán nem délben, 33 fokban kellene Ben Johnsont játszani. Pfff. Tudtam hogy nem vagyok szép, most kiderült hogy okos sem, ezzel nem jó érzés szembesülni. Legalább akkor erős legyek már, lécci, lécci...
Érdekes dolog történt a megvilágosodást követően: nem fejlődtem továbbra sem, pedig a reggeli/esti hüsiben mozogtam inkább. Túlságosan beálltam a megszokott távra, és annak végén ugyan már nem akartam megfulladni a légszomj miatt, de fura módon tovább sem tudtam futni. (Kisúj és Karcag között hű de nagyon imbolyog a kocsi, vagy 40 centit is kileng oldalirányban a teteje, miféle pályafelújítás volt ez, srácok?) Egyszerűen meguntam a táv végére a futást, ritka kivételtől eltekintve képtelen voltam túllépni a 3000 méteren.

Nyolcadikos lehettem talán. Két osztálytársammal egyszer csak összebeszéltünk, hogy futunk egy kicsit Szolnokon. Akkoriban sokkal jobb formában voltunk, ment is az egymás közötti egészséges versengés tornaórákon, nem állt hát olyan távol ez tőlünk. Az útvonalválasztás így visszagondolva így elég gyökér lett: a 24-es busz vonalát (mintha Budapesten valamelyik körúton kocognál) szemeltük ki, gyakran az úttesten a járda helyett, és milyen jó fejek voltak az autósok: nem dudáltak le. Ezúton is köszönjük, nem csinálunk ilyet többet. Na szóval az útvonal: azt körré egészítettük ki, otthon a térképen utólag lemértem: 6,6km. És kellemesen elfáradtam ugyan a végére, de nem készültem ki, ugye érted a különbséget. A másik kettő azért a rend kedvéért futott még egy kört...

Ez döbbentett rá a megoldásra: társaság kell. Egyedül ugyanis tudom, hogy képtelen lettem volna nyolcadikban letolni több mint hat kilométert, gyakorlatilag a két kolléga jelenléte dobott át a holtponton.
Húgomat riasztottam segítségért, aki 50%-os segítőkészséget mutatott: mellettem kerékpározás lett volna a feladata, de nem jött össze valahogy. Aztán beugrott, hogy van neki egy tájfutó osztálytársa, felkínálta hogy mehetek vele és csapatával edzeni - haha, hogy az első kétszáz méteren bealázzatok, aztán meg soha többé nem találkozunk, nem, köszi. De a lelkes osztálytárs a mellettem való kerékpározást felajánlotta, én persze hogy elfogadtam.
És megtörtént a csoda: Tíz kilométer egyben, picivel jobb átlagsebességgel teljesítve mint a szokásos hármat. Beszélgettünk is közben, kaptam a jó tippeket, tanácsokat.
Másnap ismét, ezúttal egyedül: elbuszoztam Zagyvarékasra, hogy onnan a gáton hazafussak. Szintén tíz kilométer. És még ekkor is volt rajtam plusz bőven, tehát tényleg fejben dől el hogy ilyenkor mire képes az ember: a testem ugyanis már réges-rég készen állt erre, csak kellett valami az alap edzettségen felül, elsősorban az elhatározás és a pszichés korlátokon való átlépés.

Talán újrakezdem...

Győr-Mezőberény-Szolnok: 310km (5160ft)
Mezőberény-Debrecen: 180km (3130ft)
Debrecen-Győr: 352km (5590ft)