Annyi mindent megoszthatnék piciny életemből, jót avagy rosszat úgyszintén a mostani életemből,de én most erről szeretnék írni szívesen. Bocsi, hogy régen írtam.

Ez most olyan más...
Olyan felülmúlhatatlan.
Miért mondom ezt? Most azt gondolhatják többségben, hogy jaj megint egy lány a rózsaszín ködben, következő bejegyzése már a sírós, hüppögős szakításról fog szólni. Véletlenül sem. Most tudom. Érzem.

Ebben a tanévemben minden egy barátságnak indult. Mi voltunk már akkortájt is a folyosó idiótái. Rettentő páros voltunk akkor is (jó értelemben )
Annyi időt töltöttünk együtt a szünetekben. Annyira felszabadultan éreztük magunkat.
Volt egy mazsolabál, mi osztályunk rendezte, és ő is ott volt, éjjel fél 1ig együtt beszélgettünk ... Annyira bensőséges dolgokról, rengeteg dolgot elmondott
Nekem volt viszont barátom... Ah, mit szenvedett értem, hogy nekem van valakim... Mennyire fájt neki...és én ezt nem tudtam

Tudjátok én sosem hittem a barátságból szerelemben. Minek elrontani egy barátságot? Mi lenne később?
De sokszor gondoltam, arra ha mi lenne ha...
Most nem félreérteni, de: engem a barátom eléggé elhanyagolt, kezdett elegem lenni, hogy le voltam szarva, a mostani barátnője 3szor messzebb lakik tőle, hozzám meg 2 hónapig el sem jött, szóval...

Téli szünet előtti héten már nagyon furcsa volt, el akart felejteni, bele akart törődni, hogy nem lehetek az övé. El sem köszöntünk egymástól szünet előtt. Msnen sem beszéltünk 1-2 napig. hümm.

Viszont volt egy koncert december végén... (alvin ) és én tudtam, hogy megyek, úgy volt, hogy ő is.
De aztán azt mondta, hogy nem jön. (Az érzései miatt. )
Aztán hogy mégis jön, mivel felvetődött, hogy legyen valami közös programunk. Mondtam, hát gyere koncertre...
Jött. Isteni társaságot összehoztunk.
Még előzenekar játszott, addig is ölelgettük egymást, hülyéskedtünk szokás szerint. Meg kell jegyezni, hogy barátságunk alatt még puszit se igen adtunk egymásnak o.O

Ott ültünk a padoknál...már alig volt köztünk valami távolság...erre elfordult és azt mondta, hogy "nem". Megszólalt a lelkiismerete. De aztán pár perccel később mégis...:

Gyengéden, imádnivalóan csókolt meg. Elfelejtkeztem a többiekről, a helyről, az időről, az ésszerűségről... csak azt tudtam, hogy ő szeretett, hogy akart, és én is akartam őt.

Sosem felejtem el ezt a csókot.
Utána mondta, hogy ugye remélem tudom mi rosszat tettem. mondom nem érdekel!
Végre jött a várva várt zenekarunk, és mi olyan fergetegesen éreztük magunkat, táncoltunk, ugráltunk, énekeltünk, egyszerűen jaj ^^
Már 4 hónapja vagyunk együtt, és fél éve szeret. Sose szeretett senki se ennyire.
Annyit lehetne részletezni a szép pillanatainkat. (: Sok minden történt velünk...általában váratlanul. Mindig feltaláljuk magunkat. Mindig egymással csipkelődünk, sok oldalunk van, az idiotizmusunktól a romantikus pillanatig. Remélem így is marad. Mellette nem félek az érzéseim kimondani, vagy akár a hülyeségeim.
Ő az a srác, akire vágytam, akivel a legjobban érzem magam, és még senkivel se éreztem magam ilyen jól, akivel a legszörnyűbb napunkat is csodássá varázsoljuk, aki érzelmes rendkívül és kifejező, akibe annyira szerelmes vagyok, hogy lepkék néha bizseregnek a gyomromban, ha rá gondolok.
Akivel viszonzott szerelemre találtam.
Ő nem egy átlagos srác. Ezt nem azért mondom, mert "juj ez az én barátom", én tudtam barátságunk alatt is, hogy különleges. Sőt ezek a barátfonalak meg vannak ugyanúgy. (:

Igen, ő az akit nem akarok elveszíteni, aki helyett nem találok jobbat. (mindig talál ez ember jobbat? nála? kizárt. Nekem sosem a menő partyarcok kellettek.)
Az számít, hogy érzem magam mellette. Egyre erősebb lesz ez a szeretet köztünk.