Negyedik napja szopok, szerencsére a láz nagyjából elmúlt, 37 fok körül oszcillálok. Mindkét mandulám borzalmasan néz ki, annak ellenére, hogy lassan egy fél gyógyszertárat szedek. Javul a dolog, de nagyon lassan. A torkomban lévő csap (kis belógó "boxzsák" középen) annyira megdagadt, hogy rálóg a nyelvemre. Nemtom, próbáltátok-e már, de ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy enyhe kis hányási ingert indukál (pont olyan érzés, mint amikor megakad a torkodon valami... vadul ki akarod köpni, vagy le akarod nyelni, de ott ne maradjon).
Viszont csodákra képes az agy, mert amikor először ezzel szembesültem, öklendeztem egy percig, így viszont, hogy tudom, hogy nincs ott igazából semmi, nincs már meg a feltételes reflex, szépen hátrahajtom a fejem, és "visszateszem" a helyére a cuccost... 
A 10 pontos kérdés most az lesz, hogy visszaáll-e a múlt heti állapot, azaz a jó öreg, régi, hibátlan mandulapáros. Ha nem, mehetek műtétre, kikapják. No, azt nem kéne, Nórának most volt, az egy hét gigaszopás és még egy hét kemény szopás, majd egy hét pihenős szopás.
És ez az egész csak egy rongyos torokgyulladás...!
Gyerekek, mi a túró volt az emberek fejében, amikor pár száz éve 16-18 évesen alig várták, hogy kirohanhassanak a frontra egymást kaszabolni?! Az olyan... férfias? Hazajött egy levágott lábbal, és akkor ő volt a sztár? Vagy egyszerűen csak tök hülyék voltak, tízből kilenc meghalt, a túlélőkből is tízből kilenc meghalt hamar másban élete folyamán (például egy halálosan ciki mandulagyulladásba), oszt a történeteket a fennmaradó 1% írta "everyone else was pussy" közfelkiáltással?
Csak ágyban, párnák közt ne kelljen meghalni, mi?
With all due respect Petőfi, kiss my ass!
