Egy haverom mondta nekem épp ma (ő is Parci-blog-függő :-)), hogy olvasván a blogomat rájött, hogy mennyire utálja igazából a párkeresést, hogy unja már a saját szövegét, mindig elölről kezdeni, meg egyáltalán.

Elgondolkodtam ezen. Mondjuk túl sokszor nem voltam ilyen helyzetben, mindig jöttek maguktól a dolgok és aztán sok-sok évig tartottak. Talán épp ezért, vagy ennek ellenére, de a lényeg, hogy teljesen egyetértek vele. Egyetlen percét sem élvezem igazán ennek a fene nagy egyedüllétnek.

Ami jó dolgokat csinálok, azt mind lehet párban is, ráadásul egy csomó egyéb dolog is kedves eseménnyé válik úgy. A lakás csinosítgatása, főzés, vásárlás apró meglepikkel, dvdrentezés, ilyesmi. Ezek egyikéhez sincs túl nagy humorom egyedül.

Lokális mélypont van. Shit happens.