2022. szeptember 29., csütörtök

Gyorskeresés

Szüreti Sokadalom a Skanzenben

Írta: | Kulcsszavak: szentendre . skanzen . szüreti sokadalom . bor

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

kb. másfél éve szentendrén lakunk, kiköltöztünk a belvárosból. szeretjük itt, ráadásul egyre jobban. a hétvégén a skanzenben rendezett szüreti sokadalom sem épp a negatív irányba módosítja a szentendréről eddig kialakult képet.

kb. 4-5 éve lehettem utoljára a skanzenben, és hát az állam leesett a változásoktól. tiszta amerika, konkrétan. profi beléptetőkapuk, hatalmas, kulturált parkoló, parkosított minden, saját (nosztalgia) vasút, mozgássérülteknek is elérhető minden (és voltak is sokan), tök új tájegységek stb. stb.

a szüreti sokadalom egy kisebb borfesztivál, az északi tájegységben kapott otthont, szerencsére egy kis területen, így kényelmesen elérhető volt az összes pincészet. sajnos a kenyérlángos itt sem volt sokkal jobb, mint bármelyik másik fesztiválon, de mire odaértünk, annyira éhesek voltunk, hogy nagyon is jól csúszott. a gyors ebéd után jöttek a borok. számos, a szürettel kapcsolatos program, vetélkedő, bemutató is volt. ezekre sajnos nem maradt időnk, annyi jó bor volt, hogy a kóstolást vettük előre, mondván, hogy majd az első kör után szétnézünk, de ez az első kör zárás utánig tartott.

tehát a borok: először is, gyakorlatilag mindenhol a borász állt a pult mögött. és volt ideje rád, annyit beszélgettetek, amennyi jól esett. ennyiben máris tromfolja a budapesti fesztiválok zömét, ahol a nagy tömeg miatt eleve lehetetlenné válik egy kényelmesen hosszú diskurzus.

szóval a borok: takács lajosnál kezdtünk, ahol végre meg tudtuk kóstolni az április óta izgatottan várt 2009-es sauvignon blanc-t. akkor még hordóból és tartályból töltötte lajos, mostanra le lett palackozva. a releváció azonban elmaradt, szegény lajos eleve hezitált megmutatni, azt mondta, "szar lett". ez persze nem igaz, ezt ő is tudja, de tény, hogy áprilisban egy 8+ pontos bort vizionáltunk, most viszont gyenge 6, sőt, inkább 5 pontos formáját mutatta. ouch. persze sokat változhat még. hátha. (ide kapcsolódó tegnapi sztori, hogy ezt el is meséltem lajosnak, mármint, hogy az áprilisi kóstoló óta mindenhol propagálom, hogy a 2009-es sb arcleszakítóan jó lesz. röhögött nagyon, mondta, hogy no most tényleg le fog szakadni az arcom, de azért, mert hülyét csináltam magamból, és magyarázkodhatok. tény. abban maradtunk, hogy várjuk ki a végét, sokat változnak a borai az idő múlásával, néhol picit hullámzóan, szóval még bármi lehetséges. és különben is: a többi addig is kiemelkedő, már most, extra spekuláció nélkül.)

node! a 2008-as hárs még mindig pazar, a 2009-es hárs pedig még erre is rátesz egy lapáttal. lajos szerint "ő még ilyen jó bort nem csinált". hibátlan is volt. ami a legnagyobbat szólta (nekem-nálam, mert a lányok inkább hárs-pártiak voltak), az a 2008-as furmint. tudjuk, hogy egy pazar bor, de most 1 ponttal volt pazarabb. muszáj lesz megtankolni valamikor, télre elő is jegyeztük magunkat somlóra.

jött bott frigyes. az egyetlen hely, ahol nem a borász töltötte a bort, és bár a fiatal páros nagyon kedves és segítőkész volt, semmit sem tudtak a borokról. kár, de persze beszéltek azok leírás nélkül is. ja, és ingyenes volt a kóstoló hivatalosan is! csupa végtelenül tiszta, őszinte anyag került a poharakba. némelyik szinte teljesen áttetsző, pálinkavíz színű. bátortalanul rákérdéztem, hogy "ez ugye tartályban érett?", ám határozott ellenkezést váltottam ki a házigazdákból. majd utánanézek a neten.

a rajnai rizling picit karcos-kócos volt, de így is szerethető. a vinculum most is repetára késztetett. a tramini és az olasz pedig igazi frissítőbombaként hatottak. régóta fentem a fogam egy bott frigyes borsorra, most végre megvolt, és cseppet sem bántam, bántuk.

maurer oszkárhoz beköszöntünk, de gyorsan tovább is álltunk, a borokkal egyáltalán nem voltunk kibékülve.

demeter zoltán jött, persze csak a szárazak. ez a 2009-es birtokbort (furmint) jelentette konkrétan. wow. lajosé jobban ízlett, az nagyon erős 8 pont, itt egy nagyon erős 7-est kaptunk.

irány karner és szecskő, bár mint kiderült, ez addigra csak gábort jelentette, tamás lelépett. sebaj, az ő boraival amúgy is nemrég találkoztunk. jött a siller, alap kékfrankos, majd a dűlős kékfrankosok, 2007, 2008 és 2009. sajnos az eddig bevitt alkohol épp ezen a ponton támadott egy komolyabb hullámban, így a körülmények nem voltak ideálisak. talán ezért, talán a sok fehér dominanciája miatt, de nem ütöttek most akkorát a kékfrankosok, mint legutóbb. picit össze is keveredtek a benyomások, így meg ne kérdezze senki, hogy a tavasz- vagy a vitézföld volt-e a jobb, és melyik évjárat. az biztos, hogy a 2009-es még nagyon fiatal (de ígéretes), ahogy az is, hogy a 2007-es már komoly felnőtt.

befutott palack is, a művelt alkoholista blog egyik oszlopos tagja, akinek végre meg tudtam köszönni a legutóbbi meghívást. látszott a különbség a hozzáállásban: ő csendben, magában, higgadtan kóstolt (és köpött), saját pohár, saját demizson(?). mi ittunk. többet is adnék az ő véleményére, mint a sajátunkéra. :DDD szintén összefutottunk a sigma 10-20 obim új gazdájával, mókás volt. :)

tokaj nobilis jött, ahol a 2003-as aszú kivételével "mindent" meg tudtunk kóstolni, saci precíz útmutatása mellett. orsi és áron picit szkeptikus volt a nap elején vázolt tervem "és a végén jönnek az édes tokajiak" részével kapcsolatban, azt hiszem. mondtam nekik, hogy ez egészen addig fog tartani, amíg az elsőt meg nem kóstoljuk, trust me meg minden. így lett. a kövérszőlő pazar volt, az amicus meg bármikor kiváltja az emberből az alábbiakat:
- térdreesik és zokog a gyönyörűségtől
- kihajítja a fényképezőgépét az ablakon és szétver valamit, annyira szép a bor
- tölt, tölt, tölt... és vége a palacknak
(ne feledkezzünk meg azért a barakonyi hársról és a birtokborról sem, szintén szépek voltak.)

jött megint demeter zoltán, először az édes birtokborral, aztán - anett tálalásában - a pult alól előkerülő főborral. huhuhúúúúúúú! jó, ekkorra már konkrétan berúgtunk, de akkor is. 203 gramm maradékcukor, meg minden finomság. a végén mindannyian leültünk egy közeli asztalhoz, zoltánt épp diktafonra vették, mi a birtokbor maradékait végezgettük kifelé, majd megtankoltunk kürtőskalácsból, és irány haza!

jövő megyünk, az hétszentség.

Hozzászólások

(#1) nem_tom


nem_tom
őstag

Jóféle lehetett. :K
Összesen kb hány pohár/deci bort ittatok meg? Mert ahogy elnézem, nagyon sokat. :DDD

(#2) talmida


talmida
Közösségépítő

De nem te vezettél haza, ugye? :DDD Egyáltalán volt valaki, aki képes volt megállni, hogy ne kóstoljon?? :Y Jó választás volt Szentendrére költöznötök! :K Így egész évben "nyaral6tok" :R

[ Szerkesztve ]

IN GOD WE TRUST!

(#3) nem_tom válasza talmida (#2) üzenetére


nem_tom
őstag

Annyi jó bor között, senki nem tudná megállni. :D

(#4) Parci válasza nem_tom (#1) üzenetére


Parci
HÁZIGAZDA

mindenhol szigorúan kóstolómennyiséget kértünk, az kb. hatod deci lehet, vagy akár csak nyolcad. ennek ellenére a nap végére elég illumináltak voltunk. nem vezettünk haza természetesen, hívtunk egy helyi taxit, azzal lementünk áronékkal a hév-hez, mi meg hazasétáltunk onnan. reggel (...délben) meg gyalog mentünk ki a skanzenbe.

a boros mezőny iszonyú erős volt, és még így is jópár termelő volt, akihez el sem jutottunk. bussay, bolyki például sajnálatos hiány.

„amikor életünk egyik legforróbb nyarában sülünk meg, gondoljunk arra, hogy ez lehet a maradék életünk egyik leghűvösebb nyara”

(#5) kraftxld


kraftxld
nagyúr

Jó lehetett :) Én már nagyban iszom a 2010-es Sauvignon-t, amit pár hete kezdtek el palackozni a környéken, valamint befutott 2010-es Pinot Gris (szürkebarát) is, ezek nem hordósak, hanem tartályban érleltek, majd szétrobbannak olyan gyümölcsösek.
Lassan beindul a tavasz is, aztán meglátogatjuk a maradék 20-30 borászatot a környéken ahol még nem voltunk.

[ Szerkesztve ]

| MCSE+M/S, MCITP, VCP6.5-DCV - ''Life can be hard, but Scooter is harder :)'

(#6) shadeofme


shadeofme
tag

Jövő hétvégén meg Szekszárdi Szüreti Napok...
De látom, csak szept. 24 után érsz rá...
Ne is fájdítsam a szíved, mi? :)

Ha privit irsz, tedd hozzá, h mi érdekel, mert több cuccot is hirdetek.

(#7) Parci válasza shadeofme (#6) üzenetére


Parci
HÁZIGAZDA

most eléggé beboroztunk a hetekben, nem árt egy kis szünet. persze biztos jó buli az is nagyon! :)

„amikor életünk egyik legforróbb nyarában sülünk meg, gondoljunk arra, hogy ez lehet a maradék életünk egyik leghűvösebb nyara”

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2022 PROHARDVER Informatikai Kft.