Voltam itt-ott az utóbbi időben, sikerült megkóstolni ezt-azt, bejött ez-az. Mivel sok nem-annyira-jó tétel is volt, érdemes summázni a tanultakat.

Kellemes meglepetés volt a Bock Royal Cuvée 2003 és 2004 is. A 2002-est egy nagyon erőszakos, fantáziátlan, unalmas bornak ismertem meg, az utódok lényegesen okosabbak. Kicsit még mindig sokat akarnak egyszerre, de határozottan érdemes inni őket.

Hasonlóan javított a korábbi képen a Heimann Cervaes 2006. Sőt, ezt egy jó árú, különleges ízvilágú kuriózumnak gondolom a hazai palettán, és be is fogok szerezni legalább 3-4 palackkal belőle. Remekül sikerült!

Fehérborok is voltak terítéken. Ne mondjatok semmit, így alakult. Volt egy Somlói Juhfark, ami nagyon tarolt, de a Pannonhalmi Hemina is nagyon jó összerakott, kigondolt bor.

Csalódást okozott a Szent Gaál Passionata aktuális évjárata. Nincs semmi baja, de egy régről eltett Vylyan Pinot Noir 2004 akkorát rúgott bele, hogy leszakadt az arca. A Vylyan konkrétan qrvajó volt. Nagyon qrvajó. Hiába kedvelem Gál Tibor Titiéket, a Pinot Noir 2005-ösük ezen magasságokba már nem ért el.

Általános tapasztalat volt még, hogy a magyar borok nem rakhatók el túl sokáig. Egy 4-5 éves bornál már erősen izzadok, amikor a palackot bontom, mert komoly esély van rá, hogy túlkoros. Ez a francia fajták esetében különösen fájó, sőt, konkrétan ciki. Odakint 10-15 évet simán elél egy-egy ilyen bor...