Megvolt. Konkrétan. Nem állítom, hogy nem éreztem magam egészen picinek, amikor egy kisebb óvodát prezentáltak a családos évfolyamtársaim. Ott állsz, és kapkodod a levegőt, mert az a gyerkőc nem valakinek a gyereke, hanem ''a Gábornak, Borinak''... de hát atyaég, nem olyan rég ő még ott ült mellettem és a dogámból puskázott!

(vagy én az övéről... megszépülnek az emlékek, ugye...)

Nagyon jól sikerült a móka, szerintem. Egyes emberekkel úgy lehetett beszélni, mint ha utoljára múlt héten dumáltatok volna. Felbukkannak ilyenkor az első nagy szerelmek is. Meg a kedvenc tanárok. Meg egyáltalán, az egésznek tök jó hangulata volt. Ja, a sulira (akg) rá sem ismertünk.

Ámde, nem kellene még a nosztalgiázós fogatlan csataló kategóriába kerülni...