Maximálisan egyetértek. 
Nem kell ezt túlgondolni. Emlékszem, amikor nekünk gyerekként összeállt a kép, akkor sem azt mondtuk magunkban, hogy "egész életemben hülyének voltam nézve". Ilyen összefüggést egy 4-5-6 éves gyerek nem fogalmaz meg magában. Ráadásul a ráeszmélés sem egy hirtelen dolog. Nekünk inkább egy jó kis nyomozós logikai kirakós volt, ahogy összeraktuk a részleteket egy egésszé. És ahogy szüleim látták, hogy kezdjük lebuktatni a dolgot, átalakult az egész. Apa és anya segít a Mikulásnak/Jézuskának, meg hasonlók. Aztán később, hogy valójában honnan ered a Mikulás szokás. Azt a történetet ugyanúgy szerettük, és soha eszembe sem jutott volna megkérdezni a szüleimet, hogy ezt mégis hogy merészelték. Nem kell ezt túlgondolni. Amikor már régen nyílt titok volt, hogy kiktől kapjuk az ajándékot, akkor is rendszeresen kipucoltuk a cipőt, és karácsonykor is eljátszottuk, hogy anyu bement a szobába, ahol a fa volt, és megcsengette a csengőt a fán, ha átmehetünk. Pusztán azért, mert szokássá vált, és buli volt, plusz segítette a ráhangolódást. Sokkal disszonánsabb volt az, amikor már nagyobbacska gyerekként azzal szembesültünk, hogy Amerikában a Mikulás hozza a karácsonyi ajándékot, nem a Jézuska. De miért nem? Velük nem foglalkozik a Jézuska? És akkor ők december 6-án nem is kapnak semmit? És hasonló kérdések. 
A gyerekeknek kellenek a csodák és a mesék, mert az ő világukban azok a dolgok belepasszolnak a rendszerbe (bővebb ismeretek híján). Náluk a plüss állat ugyanúgy eszik, mint ők. Ha túlzottan reális világban nőnek fel, az agyuk kreatív része nem fejlődik ki, és később nagyobb gondokat okozhat a fantáziátlanság, mintha egyszer-egyszer ráeszmélnek egy ilyen "hazugságra".
Nem véletlen mondják, hogy a gyerekeknek mesélni kell, nem tévét nézetni velük. A tévéből a képi anyag mindent belenyom az agyukba, nem kell kitalálniuk semmit, elég csak a látottakat feldolgozni. Azonban, ha csak olvasott mesét hall este, akkor egyrészt nem kap akkora mennyiségű vizuális ingert az agya, mint a tévével, nem tartja még órákig "ébren" az agyát, könnyebben elalszik, és hamarabb átkerül rem fázisba, ami tudjuk mennyire fontos. Gondoljunk csak bele, egy átbulizott éjszaka után, még jóval a hazaérés után is zsong az ember agya, és hiába fáradt fizikailag, még fel van spannolva.
Másrészt a hallott mese arra készteti a gyermek agyát, hogy ő maga találja ki a történet köré a világot, a szereplők kinézetét, és maga töltse be azokat a lyukakat, amikre a sztori nem tér ki. Ez a munka sokkal jobban lefárasztja az agyat, mint a nyers információfeldolgozás, és hihetetlen módon fejleszti a kreativitást, ami felnőtt korban jobb problémamegoldó képességhez vezet. Egy egyszerű példa: Ha a gyerek lát a valóságban, vagy a tévében egy szivárványszínű villamost, akkor ha később hallja, hogy ilyen villamosról beszélnek, akkor az agya csak előhúzza a látott képet, és kész. De ha nem látott még sehol ilyen színű villamost, és a szivárvány szóról is csak az az égen lévő íves cucc jut eszébe, akkor egy szivárványszínű villamos hallatán az agyának kell összekombinálni a két dolgot. Ugye érezzük a különbséget?
Nagyjából ennyi a lényeg.
A Mikulás pedig igenis létezik. Ott lakik az Északi-sarkon, egy az emberek szeme előtt rejtett falucskában, ahol valójában jó idő van, és mindig süt a kellemesen meleg napocska. Nem véletlen télen jön ajándékot osztani. Neki az a kiszakadás a folytonos jó időből. 
Ui.:
A parciális differenciálás felnőtt korban is k.rva unalmas... 
[ Szerkesztve ]
"Csak egy olyan töltött édesség van, ami megoldja az élet problémáit, és az az Oreo." /Sheldon Cooper/
