2024. április 18., csütörtök

Gyorskeresés

ATI CrossFire Projekt - Összeállt a gépezet

Írta: | Kulcsszavak: PC . Retro . ATI . CrossFire . 2009 . Projekt

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Az előző bejegyzésemben kiveséztem hogy nagyjából mik az elképzeléseim illetve mit is tervezek, de ezt egy kicsit kénytelen voltam megváltoztatni. Ugyan maradtam a HD 5870 CrossFire-nél, viszont a platform az teljesen más lett. Egyszerűen kénytelen voltam lemondani a P55 és X58 párosról, egyrészt az ár miatt, másrészt nem találtam olyan alaplapot ami nekem megfelelt volna (magyar használt piacot nézve). Így hát váltottam 790FX-re (AM3), időben ez áll közel a már korábban említett két chipsethez illetve a videokártyához. Vannak persze előnyei is és hátrányai is a másik kettőhoz képest, de nekem jelenleg az ár határozta meg ezt a választást. Minden másból is próbáltam a 2009-es évre fókuszálni, így a hardverek nagy részei is ebből az időszakból származnak (tápegységet leszámítva). Szóval a most következő sorokban felsorolom a hardvereket, mellékelve hogy mennyi volt az eredeti áruk (USD-ben illetve átváltva HUF-ba az akkori árfolyamon), illetve hogy nekem mennyiért sikerült beszereznem. Az átváltott értékek felfele vannak kerekítve! Azt megjegyezném, hogy az árak nem biztos hogy pontosak (például alaplap és memória esetében)!

Minden itt látható kép saját készítésű, nem netről szedett!

Processzor: AMD Phenom II X4 965 Black Edition

Eredeti ár: 195$ ~ 36.000Ft
HA-s ár: 6000Ft

Az AMD 2009 Augusztusában leplezte le és kezdte el árusítani Phenom II X4 965 Black Edition-t, aminek két változata létezik. Az első verzió a 140W-os (C2 steppinges), a novemberben megjelenő pedig a 125W-os (C3 steppinges). Érdemi különbség nincs a kettő között a fogyasztáson kívül, mindkettő feloldott szorzóval rendelkezik, viszont a C3 steppinges alacsonyabb feszültségen fut, illetve jobban overclock-olható (persze silicon lottery még így is közrejátszik). Sajnos már eljárt felette az idő, sokat fogyaszt, illetve nem rendelkezik a megfelelő utasításokkal (SSE4.1, SSE4.2) amik egyébként szükségesek az új játékok futtatásához. Egy ilyen retro projekthez tökéletes, napi használatra már nem annyira.

Alaplap: GIGABYTE GA-790FXTA-UD5 (rev. 1.0)


AMD 790FX + SB750 Chipset

Eredeti ár: 222$ ~ 41.000Ft
HA-s ár: 6000Ft

Szintén 2009 vége fele jelent meg, és egy elég jónak mondható AMD 790FX chipsettel szerelt alaplap. Ez már rendelkezik USB 3.0-val (igaz csak hátul és 2 darab, előlapi csatlakozó nincs) illetve SATA III csatlakozóval (ebből is kettő). A létező összes AM3-as processzort kezeli, így akár egy 6 magos Phenom-ot is bele tudunk pattintani. 8+2 fázisú maga a VRM ami 140W-os CPU-t is lazán fogad (éppen ezért magán a VRM-en egy elég jól kinéző borda tolálható). Két teljes sebességen futó x16-os illetve egy x8-as PCI-E slot található rajta, így akár 3 kártyát is össze tudunk kötni CrossFire-ben. SATA III-nak köszönhetően bármilyen modern SSD-t illetve HDD-t rátudunk kötni, úgy hogy azok sebességeit ki is használjuk. UEFI helyett Legacy BIOS található rajta, amiben egyébként ugyan úgy el lehet veszni mint egy modernebb UI-ban. Hátránya, hogy bizonyos "fícsörök" nem találhatóak meg benne (pl. testreszabható fan curve stb.).

Memória: Corsair XMS3 DHX 2x2GB DDR3 1600MHz CL9

Eredeti ár: 186$ ~ 34.000Ft
HA-s ár: 3000Ft

Kétféle változat jelent meg belőle, az 1333MHz-es (2008), és 1600MHz-es (2007). Az első CL7 a második pedig CL9-es időzítésű, 1,80V és 1,50V mellett. Külön kiemelendő, hogy a PCB nem zöld, helyette fekete, plusz van rajta egy elég b*szó hűtőborda.

Ha ez nem lenne elég, van egy HyperX T1 2x4GB-os kit-em is! :DD

Videokártya: 2x XFX HD 5870 1GB GDDR5 256bit


Két GPU die kicsit közelebbről

Eredeti ár: 399$ ~ 73.300Ft / darab
eBay ár: 14.702Ft + 17 869Ft

Felső kategóriás vga volt az ATI (AMD) jóvoltából ami 2009 Szeptember 23.-án jelent meg. A HD 5000-es széria olyan újításokat hozott mint a DirectX 11, OpenGL 4.4, OpenCL 1.2 és Shader Model 5.0. Összesen 1GB GDDR5 vramot pakoltak rá 256bit-es memóriabusz mellett, ami egyébként 1200 MHz-en ketyeg. Na és há már órajel, maga a GPU 850MHz-en dolgozik. A maximum áram amit felvesz (papíron) az 188W, ezért szükséges 2x 6pin PCI-E csatlakoztatása. Nyilván ezek a számok változnak ha hozzá rakunk még egy vagy több ilyen kártyát. Erre is csak annyit tudok írni mint a processzorra, régi, elavult, sokat fogyaszt és az új játékokat nem képes futtatni.

Tápegység: Zalman ZM850-EBT


Moduláris csatlakozók

Eredeti ár: ???
HA-s ár: 22.000Ft

Sok infóm nincs a tápról, annyi biztos, hogy moduláris, 850W és 80+ Gold. Őszintén szólva, sokan lehet újonan néztek volna tápot, de én úgy voltam vele, hogy ha minden használt, akkora tápegység is az lesz (persze tudom, ha a táp elszáll, akkor lehet minden is, de ugyan úgy meg van az esély arra, hogy pl egyszer megadja magát mondjuk az alaplap). Eleinte egy 1000W-os tápra pályáztam, viszont úgy voltam vele, hogy ez bőven elég lesz a két kártyának (még egy harmadiknak is).

Merevlemez: WD Caviar Blue 3,5 160GB 8MB 7200rpm SATA2

Eredeti ár: ???
HA-s ár: 1.000Ft

Csak egy sima 160GB-os SATA2-es HDD, pontosan 2009-ből. Annak ellenére, hogy több mint 10 éves, nincs különösebb baja, és teljesen 100%-os. Egyenlőre csak ez van benne, lehet majd később kap még egyet (vagy egy SSD-t).

Most hogy felsoroltam miket is pakoltam bele eme csodálatos konfigba, nézzük meg, hogy mi is volt a menete, illetve milyen furcsaságokkal / problémákkal szembesültem a tesztelések alatt.

Itt még egy 250GB-os laptop HDD-vel volt kipróbálva, házba építésnél már a 160-asra ment a rendszer

Mivel nincs ilyen "nyitott házam" vagy "testbench"-em, így improvizáltam és csak szimplán ráraktam a lapot egy buborékos cuccra, majd mentek rá a komponensek (baja nem lesz tőle). Mint ahogy azt a képen is lehet látni, a CPU hűtés gányolt kicsit. Pont az AMD-s lefogatót használtam el máshoz (S9300 x2 hűtés) így az intelesből kellett csinálnom egyet. Direkt csak két ponton lett rögzítve, mivel nem akartam időt pazarolni rá, mondván ez nem fér be a házba (meg persze ha ez nem lenne elég, haldoklik a pumpa). Így beépítésnél egy sima egyszerű AM2/AM3-as hűtést kapott.. A gép terhelve volt párszor, AIDA64, Furmark illetve Cinebench R15-vel, meg persze Crysis-val. :D AIO-val nem volt probléma a hűfokokkal, viszont azzal az alap hűtővel felkúszott a tesztek alatt egészen 80 fokig is. Furmark alatt a GPU-k is lazán elérték a 80-90 fokos tartományt. Sajnos ekkor vettem észre két problémát, amiből egyet sikerült is megoldanom. Nem vettem észre, hogy a felső GPU-n nem gyári bios, hanem egy MSI Lightning volt. Ez csak annyit takar, hogy szarrá lehet tuningolni (az már más kérdés, hogy bírja is). Lehet az előző tulaja rekordot akart dönteni vagy döntött is. Mivel nekem erre nincs szükségem, rá raktam a másik kártya XFX-es bios-át. A másik gond az pedig, hogy a felső x16-os PCI-e nem hajlandó teljes sebességen menni, csak x4-en (hiába adok rá terhelést, nem megy feljebb). Egyszer ment fel x16-ra, bios flash után valamiért, azóta soha többet. Erre még keresem a megoldást, de eddig úgy néz ki, hogy ez marad így. Ezek után adtam nekik egy tisztítást, mert az már rájuk fért. Nem tudom hol állhattak, illetve mikor lehettek utoljára takarítva, de volt bennük piszok rendesen.

Első GPU:



Második GPU:





Mindkettő kapott friss pasztát, viszont a padok maradtak a régiek, sajna most nem rendelkezek semmilyennel. Majd a következő takarításnál azok is cserélve lesznek. Aztán neki álltam beépíteni a házba az egész konfigot (aminek folyamatáról egyébként egy képet sem készítettem, az építés és a képkészítés nekem nem megy egyszerre), így csak a véglegesről dobok be képeket. Maga az alaplap illetve a két videókártya épp hogy befért. :D Légáramlás még nem a legjobb, kell szereznem 2db 8cm-es ventit hátulra, meg az oldal plexi még vissza van (régi már elég karcos volt, így cserélve lesz).





Teljes összeszerelés után átvittem a main rigemhez, ahol 1080p-s monitor van, majd rákötöttem arra. Egyszer ismételten x16-on ment a felső GPU, majd újraindítás után visszaesett x4-re. Játszani így is lehet, "megy" a CrossFire, bár a teljesítmény valamiért ugyan olyan (vagy még rosszabb) mintha csak egy kártyát használnék (Crysis, Bioshock illetve Resident Evil 5-vel teszteltem). Másik amit észrevettem, hogy gyakorlatilag egyik program sem ír ki cpu hőmérsékletre semmit valamiért (házba szerelés előtt működött rendesen), ha ki is ír valamit, akkor csak egy fix számot (bios-ban néztem, ott váltakozik). Más problémával szerencsére nem találkoztam. Ezek után másmilyen tesztet vagy játékot nem futtattam, ilyen állapotban kapcsoltam ki az egészet.


Itt x16-on megy az első kártya


Itt már ugyan úgy csak x4-en

Őszintén szólva jelenleg úgy érzem, hogy ez az egész egy pénzpazarlás volt. A fent említett probléma miatt elég csalódott vagyok, mert úgy amúgy teljesen jól működik a gép. Azt se tudom mondani hogy én csesztem el valamit, a legeslegelső tesztnél (ahol csak egy HD 5450-et használtam) is már jelentkezett ez a PCI-e x4 hiba. Biztos hogy az alaplappal van valami, viszont ahogy látszik is nem lehet teljesen "halott" a foglalat, mert néha képes teljesen működni, csak sajnos az okára nem tudok rájönni. Persze ha egyel lejjebb rakom a kártyákat akkor mindkettő PCI-e x8 sebességen megy, viszont CrossFire-ben így sem hozza azt a bizonyos teljesítményt (mint fentebb is írtam, így is néha meg rosszabb mintha csak egy kártya dolgozna). Mivel eléggé csalódott voltam / vagyok, így jelenleg nem is szántam rá több időt, egyszerűen nem tudok már mire gondolni vagy hogy mit is kéne még csinálnom a problémák megoldása érdekében. Feladni semmiképp nem fogom ha már egyszer elkezdtem, cask úgy érzem eléggé időigényes út elé nézek. Ezek megoldása után tervezek ilyen benchmarkos blogot is (kb mit is tud a konfiguráció), de ez még kicsit odébb van.

Ha bárkinek van valamilyen jellegű kritikája vagy észrevétele valamivel kapcsolatban (vagy legyen szó tanács / segítségről), az ne tartsa magában, szívesen fogadom! :R

Hozzászólások

(#1) P41N


P41N
senior tag

Nyitó hozzászólásnak:

Amikor megkaptam a két kártyát, megnéztem őket a Main gépemben is. Csodával határos módon ment a CF (annak ellenére hogy az alaplap leírásában nem szerepel sehol, hogy támogatva lenne), viszont játékkal nem próbáltam. Itt azért működik a második GPU x4-en, mert az alaplapom második slot-ja ennyit tud. :DDD

[ Szerkesztve ]

(#2) iday


iday
aktív tag

Három pci-e 16x slotod van.
Próbáltad más kombinációba ezt a hármat, a két kártyával?

Brutális a gépezet, csak a cpu hűtése csirke, nem passzol bele.

3dfx & AMD & ATI forever! http://iday.hu

(#3) P41N válasza iday (#2) üzenetére


P41N
senior tag

Sajna csak két kombinációt tudok kipróbálni (felső + középső vagy alsó + középső), a felső + alsó kombinációt nem tudom kipróbálni mert pont nem elég hosszú a CrossFire hidam :DDD Processzor hűtésre meg majd nézek valamit, ez csak ilyen ideiglenes megoldás :C

(#4) LamerGyuri


LamerGyuri
senior tag

Jó lesz ez :K
Az alaplap felejtős, retro gépet nem építünk Gagyibájt alaplapból :D (szerintem) Olyat keress, aminek a gyári leírásában szerepel, hogy ha 2db x16-os foglalatot elfoglalsz, akkor azok mennek is annyival; sok lap ilyenkor az egyik sebességét visszaveszi 8x-ra vagy 4x-re (én Asus és MSI párti vagyok deszkában).
A videokártyát pedig ellenőrizd le a serial alapján, hogy valóban ugyanaz a bios kell rá; hiába egyforma kívülről, a pcb-n lehetnek apró módosítások.
Így első kör után én ezekkel folytatnám
Ne add fel :R

[ Szerkesztve ]

"Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen."

(#5) eldiablo


eldiablo
addikt
LOGOUT blog

"CrossFire-ben így sem hozza azt a bizonyos teljesítményt (mint fentebb is írtam, így is néha meg rosszabb mintha csak egy kártya dolgozna)"

Sajnos ez minden mult GPU-s rendszernél előfordulhat. Anno HD6850 CF-nél GTA IV pl akadozott CF-ben, 1 kártyával meg tök játszható volt.
Amúgy 1db HD5970-el jobban jártál volna. :)

(#6) ergoGnomik


ergoGnomik
tag

/Nyelvtan Ignácz BE
Az előző blogban
Nekem úgy tűnik csak egy blogod van. Amire te gondolsz, azt a blog bejegyzés, feljegyzés vagy jegyzet. A blog ezeknek az összessége. :D
/Nyelvtan Ignácz KI

@(#4) LamerGyuri
A lapról azt írja a gyártó, hogy az első és második PCIEx foglalat x16-os, de a második a harmadikkal osztozik a sávokban és ha ez a kettő foglalt, akkor mindkettő x8 szélességre vált. Az x16, x8 és x4 nem sebességek, hanem a biztosított PCIEx sávok száma. "Sávszélesség".

@(#5) eldiablo
1db HD5970-el jobban jártál volna vs a csóka direkt CF gépet akart építeni.
:F

(#7) Gaga válasza ergoGnomik (#6) üzenetére


Gaga
tag

Az 5970 két GPU-s CF kártya.

(#8) LamerGyuri válasza ergoGnomik (#6) üzenetére


LamerGyuri
senior tag

Én kérek elnézést :R egyszerű user nyelven válaszoltam; természetesen sávszélesség csökken.

"Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen."

(#9) P41N válasza LamerGyuri (#4) üzenetére


P41N
senior tag

A helyzet az, hogy ennél jobb alaplap nem volt fent HA-n (még most sincs), azért esett erre a választás. Ahogy fentebb #6 ergoGnomik is írta, az első és második slot x16-ot tud, a harmadik pedig osztozik a harmadikkal. Éppen ezért nem is gondoltam erre az osztozás dologra (jelenleg egyébként a középső és legalsó foglalatban vannak a kártyák). Valami magával a foglalattal lehet (próbáltam már nem egyszer tisztítani, de nem segített). Pedig egyébként egy elég megbízható fórumtárstól vásároltam (teszt képeket is kértem, és minden rendben volt vele), így tényleg nem tudom ez most mi lehet.

Ez a serialos dolog nem rossz ötlet, erre valahogy nem gondoltam :D

(#10) P41N válasza eldiablo (#5) üzenetére


P41N
senior tag

Akadással én nem találkoztam, csak szimplán nem azt a teljesítményt hozza amit kéne / elvárok (aztán az is lehet hogy processzor limitem van, majd Afterburner-val lecsekkolom).

Ha nem két kártyás rendszer lett volna a cél, akkor lehet a HD 5970 se lett volna rossz ötlet, annyi a bibi hogy gyengébb mint kettő 5870 meg pluszba drága is.

#6 ergoGnomik: Ebből is látszik, hogy nem vagyok tisztában ezekkel a dolgokkal. :DDD

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.