Már 3 alkalommal vettem részt a 70 év fölöttieket megvendégelő önkormányzati rendezvényen. Egyedül indultam, s az adott külön izgalmat, hogy ugyan ki mellé kerülök a vacsoraasztalnál. Első alkalommal egy korábban volt utcabeli asszony hevesen integetett, hogy üljek le hozzá és a két szomszédjához. Egyiküket nem ismertem, mert hiába vagyok én született bogácsi, sokan vannak már idetelepültek is, és ők nagyobb eséllyel fogadják el a meghívást, mint a törzslakosság. A jogosultaknak kb a 30%-a mond igent, de ők se jönnek el mind. A második eseményen ifjúkori barátom társaságában ültem végig a rendezvényt. Legutóbb pedig két egykori zenésztárssal.
A program nagyjából ugyanaz. A turisztikai iroda vezetője, vagy az alpolgármester az mc, aki felkéri a polgármestert, a plébánost, az országgyűlési képviselőt, hogy köszöntsenek bennünket. Ezt követi az óvodások, a pávakör műsora, majd a meghívott előadó. A piros csíkos harmonikás...megkérdezem az AI-t ...Márió. Máskor egy operettdalokat előadó pár szórakoztatott bennünket, és hozta ránk a frászt, hogy nehogy elvigyen a csaj táncolni. Legutóbb pedig a Sógorok. Kérdezték is a konyhások amikor mondták nekik ki lesz a fellépő, hogy “kinek a sógora?” A száz emberből egyen láttam, hogy élvezi a produkciót. Aztán vacsora közben jött egy harmonikás, aki nem hagyott bennünket beszélgetni. Pedig én azt szeretném leginkább, hogy hagyjanak bennünket.
Minden alkalommal megfordul a fejemben, hogy előadjak én is valamit, de aztán csak a gondolatig jutok el. Elszavalnék egy S. Nagy István verset, amit aztán közösen elénekelnénk, hiszen mindenki ismeri, csak zene nélkül aligha hallotta még. Most az aktuális gondolatom a Bojtorján:
Bojtorján. Ugye milyen szép név ez? Talán nem is tudja mindenki, hogy ez ugyanaz a növény, amit közönséges út menti bogáncsként ismerünk. Bogáncs. Ez is nagyon szép név. Talán azért, mert hasonlít a szülőfalunk, vagy a jelenlévők nagy részének a választott otthona nevére.
- Itt közbeszúrnám, hogy a kárpátaljai Nagybégány iskolaigazgatójától kérdeztem, hogy tudja-e mit jelent a falunknak a neve? Tudta. Gazdag. Ukránul is így van. Később egy levélváltás alkalmával mégis eltévesztette, és bogáncsot írt. -
Bogáncs a skótoknak nemzeti, elhunyt gyermekemnek a kedvenc virága. Ha egy-egy példány kinő a kertemben, vigyázok rá. Most az árokparton van egy méteres példány. Egyik munkatársam szóvá is tette, hogy azt a gazt mementónak hagytam? Nem gaz, ez egy virág. Szúrós, tüskés még a levele is. Nem azért, hogy minket bosszantson, vagy kellemetlenséget okozzon, hanem azért, hogy védje a virágát. Tüskéi összetartóak, ragaszkodóak. Bizonyára mind játszottunk vele gyerekkorunkban. Dobáltuk, egymás hajába ragasztottuk, de még sapkát is csináltunk belőle. S még erre mondják, hogy gaz?
A másik neve inkább egy zenekart juttat eszünkbe. Country, vagy ha úgy tetszik, vidéki zenét játszottak. Talán mind ismerjük azt a dalukat, hogy “Vigyázz magadra fiam”
Tizennégy múltam éppen, vasárnap volt azt hiszem. Apám bort töltött, és sodort egy cigarettát nekem. Leült mellém, s azt mondta, most hogy elmész ki tudja mikor látunk majd újra, Vigyázz magadra fiam!
Vigyázz jól, mert a város hideg, büszke és irigy. Eddig gond nélkül éltél, de már nem lesz mindig így. Ott a kollégiumban minden egész másként van. Én csak azt kívánom bármi lesz is, ember légy fiam!
Valami hasonló dolog esett meg velünk is 50 éve.

Nem hiszem el...
)