2019. június 18., kedd

Gyorskeresés

Út a tökéletes számítógépház felé – egyben néhány ház tesztje

Írta: | Kulcsszavak: H440 . 750D . K350 . Zalman Z9 . ház teszt

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Bevezető

Mint szerintem a legtöbb ember, pályafutásomat én is alsókategóriás, olcsó és egyszerű számítógép házakkal kezdtem, amelyek éppen-csak megfeleltek a minőségi követelményeknek, nagyjából esztétikusak voltak, de belül a szokásos szürke fém színükkel és mérhetetlenül vékony lemezhasználatukkal visszavertek minden jobban hozzáértő potenciális vásárlót.

Amikor még a minőség elé helyeztem az árcédulát, mint szempont, akkor tökéletesen megfelelt ez a kategória, igaz, nem egyszer, mikor kivittem a gépem az udvarra kipucolni és oldallap nélkül nyúltam alá, az ujjaim nyomot hagytak a tetejében.
Persze konstrukciós hibák is bőven akadtak bennük. Az egyiknél például eszébe sem jutott a készítőknek, hogy létezik 12cm-es ventilátorral szerelt tápegység és alulról szeretné szívni a levegőt, ahová a tápnak valami tartólemez félét eszkábáltak kiküszöbölvén azt, hogy a hátlap még egy 425W-os Vargáné és Társa/M-Tech/LC-Power/EverPower cumó súlyától is erősen befelé ível.
Egy ilyen házon jó esetben működik az előlapi panel, de az USB portok már nem adnak elég kraftot egy külső merevlemez meghajtásához, az audio jack-be dugott vezetékeket pedig nagyon gondosan kell odavezetni, mert egy kisebb rántásra ismét örök tekergetésbe kezdhetünk, mire újra mindkét oldal szólni fog.

Öcsém gépe kapásból 3 műanyag lábbal érkezett, de ő nem az a fajta, aki foglalkozik ilyesmivel, így amíg nem találtam egy hasonló magasságú, becsavarozható műanyagdarabot, féloldalasan használta, vagy könyvet tett alá.
Szép idők voltak, de mára elmúltak. Beszálltam az értelmesebb házak tulajdonosainak klubjába, ahol minden előzetes várakozásom szerint tökéletes, minden szempontot figyelembe vevő, komoly házakat építenek, így csak ki kell választani a nekem tetszőt. A várakozás megvolt, csak a beteljesülés maradt el valahol..

Cooler Master Elite Knight K350

Gondoltam egy nagyot és vettem egy elit lovagot, mert egy barátomnál nagyon megtetszett.
Előlapi USB, világító ledes ventilátor, masszív kialakítás és oldalt plexis kivitel. Elkapott a Wow! érzés. Igaz, használt állapotában jutottam hozzá, de szinte minden tartozéka megvolt, így nagyjából képet kaptam arról, mivel jár egy 5.000 helyett 10.000 Ft-os kategóriájú termék. A szereléskor mindjárt szembesültem is a hibáival, melyeket az előnyökkel együtt alább megpróbálok részletezni:

(Figyelem! Szubjektív és csak a saját laikus tapasztalataimat tartalmazza a teljesség igénye nélkül!)

Váz:
+ masszív konstrukció, nem nyetlik jobbra-balra
+ a bekapcsoló gomb és a csatlakozók felül vannak, könnyen hozzáférhetőek
- a bekapcsoló gomb festése idővel megkopik és a króm helyett fekete színt kap, ami nagyon látszik
- szó szerint semmilyen kábelmanagementje nincs. Az a fél centis hézag az alaplap tálca és az oldallap között a gyári kábelezést sem vezeti el, nemhogy egy értelmesebb tápét a rengeteg nyúlványával. Az oldallapot csak elfektetve lehet feltenni úgy, hogy az ember könyékig használja a kezét. Ha valahogy sikerül a helyére tenni, erősen púpos lesz

Szellőzés:
+ előre, hátulra, felülre, alulra, és oldalra is szerelhető ventilátor, amivel igen jó huzatot lehet csinálni
- az előlap eltávolításával lehet hozzáférni a mögötte húzódó ventilátorhoz, amit néha nem árt tisztítani, ez pedig az előlap állandó leszedése miatti meglazulással járhat
- sérülékeny porszűrő rácsok, az előlapon pedig szivacsos anyag, amit nehéz tisztítani, és ha egyszer kiszeded valahogy a fémrácsból, nehéz ugyanúgy visszatenni
- kompakt vízhűtés nem jöhet szóba, még egy 120-as radi elhelyezése is komoly kihívás

Táp:
+ alsótápos kivitel gumibakkal megtámasztva
+ a ház elég kompakt ahhoz, hogy egy korszerűtlenebb táp is elérjen benne mindenhová, emellett kielégítő a szellőzése
- a táp a gumi és a fölötte, az alaplap tálcából kiálló fixen tartó lemez közé alig fér be, a festéket leszedi a tápról

VGA:
+ 30cm feletti hosszúságú VGA is belefér, mert a HDD rekeszek hátrafelé néznek, így akár oda is benyúlhat a videokártya
+ ablakra szerelhető ventilátoron keresztül kaphat extra hűtést a kártya

Adattárolás:
+ a lemezek az elhelyezésüknek és az előttük lévő, befele fújó ventilátornak hála igen jól szellőznek
+- HDD és ODD gyorsrögzítéséhez a csavar helyére benyúló idomok, melyeket az ember csak a helyére tesz és elfordít. Sajnos az ODD-nél csak elölre szerelhetők fel, így pedig elég haszontalan a megoldás.
- pont az elhelyezés miatt, az alaplaptól nehezebb kiszedni a lemezeket

Processzor:
- 150mm körüli procihűtő magasság limit, ami sok komolyabb darabnál erős korlát

A fenti szempontok közül némelyik csak utólag vált azzá, mert amikor vettem, egy egyszerű, jól kinéző és masszív házat kerestem.
Ilyen szempontból jó választás volt, mert fedte az ízlésemet, ami még kitartott kb 2 hétig. Bizony, sajnos nagyon változékony és elég hamar megunok valamit, ha az nem tökéletesen az, amit vártam. Ettől függetlenül elvoltam vele a következő érkezéséig, az árának megfelelő minőséget kínált. Ha értékelnem kell, akkor nálam 6/10
Olyan olcsón hozzáférhető, hogy a névtelen társai helyett inkább egy ilyenben érdemes gondolkodni, akár használtan is.

Zalman Z9 Plus

Gépfejlesztés címén akartam egy jobb alaplap+proci párost magamnak. Eddigi szilárd elveimet félredobva eldöntöttem, hogy ezúttal használtan veszek, így jó áron egy egész géphez jutottam hozzá, gondolván, hogy majd a többi részét továbbadom. A gépház is erre a sorsra volt szánva, plusz amikor elmentem átvenni és megláttam, csak megerősödött bennem ez az elképzelés. Ormótlanul nagynak, feleslegesen csicsásnak találtam a K350 után. Furcsa fordulat, hogy amikor otthon rendbe raktam és ideiglenesen beleköltöztem, elfogott az az elégedettség, ami a CM-el nem. Sokkal könnyebb volt szerelni, minden kézre állt, minden elfért benne. Rövid időn belül bele is szerettem és eldöntöttem, megtartom a CM helyett. Addigra már a külseje is valahogy jobban megtetszett, mint az elődé.

Váz:
+ még masszívabb konstrukció
+ nem teljesen plexis, kisebb a sérülés kockázata, de mégis jól látni az alkatrészeket
+ a bekapcsoló gomb a gép tetején van, a csatlakozók pedig felül
+ kis vájat a gépház tetején, ahová az USB-re dugott vinyót lehet tenni, amíg dolgozik
+ beépített venti szabályzó és hőmérő, amit oda vezet az ember, ahol jól esik. Nekem a VRM bordát mérte
+- jó kábelmenedzsment. Nem tökéletes, de jobb, mint a CM. A gyári kábelek már elférnek, de ha nem lapított a táp kábelezése, akkor nehéz rátenni az oldalát, mert ez is púposodik
- nincs USB3 (erre külön típust lehet kapni, nekem nem olyan volt)
- az elején a Z betű kicsit nehezen takarítható
- az alaplap fölötti bebújó nyílások elég nagyok lennének, de nehezen hozzáférhetőek, ha már beraktuk a lapot

Szellőzés:
+ az előlap eltávolításával lehet hozzáférni a mögötte húzódó ventilátorhoz, de legalább a felső fedlapot kis nyomható kampók tartják, ami hosszú távon tartósabb, mint a CM lyukba csúszó makkjai (khm, bocs :D)
+ a ventiknél könnyen eltávolítható és tisztítható porszűrő háló
+ nagyon jó szellőzés (felül, alul, oldalt rácsos, ventilátort is mindenhová lehet tenni)
- helyenként a CM-nél is használatos porszűrő szivacs, amit nehéz pucolni.

Táp:
+ alsótápos kivitel gumibakkal megtámasztva, porszűrővel ellátva
+ rövid CPU tápkábelhez hosszabbítás

VGA:
+ ablakra szerelhető ventilátoron keresztül kaphat extra hűtést a kártya
- a HDD blokk nem eltávolítható még mókolással sem, mert nagyon rontana a stabilitáson. Így viszont csak kb 290mm-es VGA-t fogad

Adattárolás:
+ nagyon jó, gumírozott HDD rögzítő fiókok oldalra fordított elrendezésben, gyorsrögzítővel, amit csak be kell kattintani
+ az alaplap mögött, a kábelrendezőben van lehetőség egy 2,5-es lemez (SSD) elhelyezésére, ha olyan ronda fajta, hogy ennyire érdemes elrejteni
+- kapunk ugyan egy 5,25=>3,5/2,5-ös HDD átalakítót, de ha 3,5-es előlapi kártyaolvasót kívánunk belehelyezni, rendkívül instabil, hülye helyen vannak a furatai. Az előlapi 3,5-es nyílást más módon pedig nem tudjuk kihasználni, így a keretet rögvest elfoglalja

Processzor:
+ 170mm körüli procihűtő magasság limit, ami mindenre elég

Lényegében ennyi, a többi apróság. Ez a ház sokkal masszívabb, komolyabb hatást kelt, átgondoltabb, és több pénzért többet is nyújt. A hátrányaival együtt lehet élni egyet kivéve, ami ha nem lenne, a mai napig ebben laknék: 30cm fölötti VGA-t csak kalapáccsal lehet beletenni. Ha értékelnem kell, akkor nálam 7/10

Corsair Obsidian 750D

Tehát lett egy új VGA-m, ami majdnem 32 cm hosszú. Ha visszább pörgetsz látod, hogy ez bizony házcserével jár. Inkább a ház, mint a vadiúj VGA (280X), így hát szétnéztem a piacon, mit kapok és mennyiért. Igénybe vettem a fórum segítségét is, ami kirajzolt bennem egy képet. Az ár nem szempont, ami fontosabb, hogy hozza legalább a Z9 szintjét, legalább annyira tetsszen is, ugyanakkor minden jövőben támadó igényemet fedezze, mert nem akarok még egyszer egy új alkatrész miatt házat cserélni. A lista kialakult bennem:
-Cooler Master Storm Stryker
-NZXT H440
-Corsair 500R BW
-esetleg CM Storm Trooper

Böngésztem a teszteket, néztem a használt árakat, és ekkor jött egy instant buy, a Corsair Obsidian 750D, amit vadi újan megkaptam. Adatait elnézve mindennek megfelelt, letisztult fém előlapja eleganciát sugallt, ami úgy éreztem, illik hozzám.
Megvettem, megkaptam, kibontottam és egy darabig elgondolkodva néztem, a Wow! helyett ÚRISTEN! érzés kerített hatalmába. Ez ugyanis már nem ház, hanem lakótelep. Tényleg szép és prémium, de nagyon nagy. Gondoltam, azért megpróbálok vele megbarátkozni, beköltöztem.

Váz:
+ kiváló kábelmenedzsment
+ nagyon cseles oldallap rögzítő megoldás. Nem kell szórakozni a fogacskák beakasztásával, csak odateszem a helyére és becsavarozom
+ letisztultsága miatt könnyen takarítható
+ kézi csavaros és nem kitörhető hátlaplemezek
+- előlapi gombok és csatlakozók itt is felül vannak, de olyan magasra kerülnek, hogy asztalon tartott gépnél ez már nem feltétlen pozitív
- masszív konstrukció, de ekkora méretben az oldallapja már imbolyog a kézben és nyekereg
- óriási ház, a 23-as monitorom mellett elfogott az érzés, hogy nagyobbat kellene vennem, mert szinte elnyomja
- irgalmatlan nagy ablak, ami már nem csak azt mutatja, amit látni kell, és ráadásul sérülékeny

Szellőzés:
+ vízhűtés everywhere!
+ nagyon jó szellőzés a sok rácsnak és öblös méreteinek hála
+ sok 14cm-es ventilátor hely
+ mágneses porszűrő háló a ház teljes tetején, ami können takaríthatóvá is teszi
+ remek előlapi ventilátor tisztítási lehetőség, kis kinyitható ajtón keresztül hozzáférhetőek a ventik és a porszűrő is, ami könnyen tisztítható
- nincs beépített ventivezérlő, az alaplapon pedig nincs ennyi pörgettyűnek hely, így a házhoz járó ventiket csak elosztóval lehet egytől egyig bekötni

Táp:
+kihúzható porszűrő a táp alatt
- ekkora méretnél már oda kell figyelni a tápkábelek hosszára, mert a CPU 12V-os csatlakozója rendkívül magasra kerül

VGA:
+ Bármekkora kártyát benyel

Adattárolás:
+ össze-vissza rendezgethető HDD blokkok, melyek egyméteres VGA esetén el is távolíthatóak, de nálam még így sem kellett kiszedni őket, lazán befértek egymás mellé
+- kissé nyeszlett, műanyag HDD rögzítő keretek, de legalább gyorsan kivehetők, és a HDD-re is csavarozás nélkül felrakhatók
- bár van 5,25-ös hely a házon, de az előlap eltávolításával rengeteget csökken a design

Processzor:
+ 170mm procihűtő magasság limit

Ez az Obsidian kitűnő ház nekem, mert sokat szerelem a gépet és megkönnyíti a dolgom a hatalmas, jó hozzáférhetőséget biztosító tereivel. Két dolog miatt maradt bennem a szálka. A Wow! hiánya a kinézetre, illetve a méret, amitől az egész nappali összement. Gyors megoldás volt, jó ötletnek tűnt, de ideje visszatérni a szimpátia listámhoz és többé nem letérni róla.
Értékelés: 7/10 - kinézetet nem figyelembe véve (8/10)

NZXT H440 White

Több okból is féltem megvenni a listavezető Strykert. Egyrészt még az Obsidiannál is nagyobb, noha a kialakítása miatt valószínűleg nem látszik úgy, másfelől pedig nem tudom, hogy a fekete vagy a fehér lenne jobb választás. Megnézni élőben egyiket sem nyílt alkalmam, így választottam a lista második helyezettjét, az NZXT hűtőszekrényét.

Váz:
+ design és minőség: rendkívül vastag fémből készült
+ megvilágítható hátsó csatlakozók és világító NZXT logo
+ pazar kábelmenedzsment: alul, a dobozban kitárul a világ
+ 10db-os ventilátor elosztó molex csatiról
+ hangszigetelő bélés több belső felületen
+- bekapcsoló gomb és csatlakozók felül vannak. Előbbinél jó dolog, de a csatlakozók könnyen porosodnak, így szereznem kell hozzá pordugót
- rémes kábelmenedzsment az alaplap mögött. Kevés a hely, ráadásul a zajfogó szivacs tovább csökkenti. Ezt a házat is csak púposan sikerült becsukni
- a ház tetején lévő bekapcsoló gomb körül van a power led, és ezen belül villog a HDD ledje is, amit asztalra téve egyáltalán nem látni
- az oldallap rögzítésére szolgáló csavarok úgy vannak megoldva, hogy csak ki kell tekerni őket, de a lemezben maradnak. Emiatt folyton beakadnak, nem lehet tudni, mennyire kell kitekerni őket, mindig útban vannak
- a fehér szín nem műanyag, hanem festék, ami miatt talán nem fog sárgulni a ház, de nagyon fényes, emiatt sérülékeny

Szellőzés:
+ a porszűrő mágneses
- az előlapi porszűrő itt is csak az előlap makkos lepattintásával hozzáférhető, ami szerintem idővel kikopik
- a tetejébe és az elejébe tett ventilátorok az oldalsó kis lyukakon jutnak szóhoz, ami rontja a hatékonyságot

Táp:
+ tápra szerelhető keret, amivel a tápot a házba kell építeni, ezzel pedig könnyebb betenni a helyére
+ normál hosszú tápkábelek is elégnek bizonyulnak
+ nem kell moduláris táp, mert alul a dobozban minden fölös csáp elfér
- ha mégis moduláris tápunk van, a kábeleket előre csatlakoztassuk, mert a tápot a helyére tolva nem lehet könnyen hozzáférni

VGA:
+ nincsenek korlátok, belefér 40cm is, ha kiszedjük a 3,5-ös fiókot

Adattárolás:
+ kiszedhető kis polcok a lemezeknek
+- van a tápdobozon két 2,5”-os hely, ami az ablakon keresztül jól látszik, de a csatlakoztathatósága már kérdéses, mert csak háturól érkező vezetékes tápcsatit fogad, a mai tápokon pedig oldalról jön a vezeték, sorban felfűzve. Ezt végül molex->SATA átalakítókkal oldottam meg, mert azok hátulról vannak huzalozva
- nincs 5,25-ös rekesz, bár tény, hogy azzal együtt rondább lenne (pl. H630)

Processzor:
+ 180mm procihűtő magasság limit (ezt nem tudtam, hogy a zellerbe lehetséges, de amint megpróbáltam elvezetni a kábeleket hátul, rájöttem, honnan hiányzik a hely)

Mindenképpen értelmesebb a mérete, mint az Obsidiannak, jó az elosztása, de nem könnyű szerelni. Pár alap dolgon elcsúsztak, vagy feláldozták a design érdekében őket. Ilyen például a rémes wiring space, az oldallap illesztésének típusa (klasszikus fogacskás, de elég nehezen talál a helyére), a táp doboza, ami elsőre jó ötlet, de igazából semmi haszna, és a felülre került csatlakozók. Az előlapi acéllemez masszivitást sugall, sehol nem műanyag, ahol fehér, de mégis sokkal többet vártam tőle. Igazán szép, de nagyon nincs Wow!. 6/10

Összegzés

Íme egy összefoglaló kezdésnek az imént említett házaimról, használat közben jött tapasztalatokról és az általam figyelembe vett, kibővült igényekről:

Érezni, hogy ível felfelé a minőség, ahogy az elvárások szaporodnak és bővülnek/változnak a szempontok. Amint az ember kipróbál egy házat, nyomban rájön, mire kellett volna még figyelnie. Sokan ilyenkor megalkusznak, én viszont megpróbálom tökéletesíteni az igényeimet és nemsokára teszek egy próbát a Strykerrel.
Ha az sem válik be, akkor kicsapom az asztalra a konfigot és soha többé nem veszek gépházat :D

Másnak azt tudom tanácsolni, hogy szedje össze gondolatban, mit vár egy háztól, mennyi időre tervezi és az alatt milyen igényei támadhatnak. Aztán, ha ezzel megvan és készített egy listát a némi kompromisszummal megfelelő házakról, rangsorolja őket és ne szórakozzon, vegye meg a listavezetőt, mert előbb-utóbb úgyis el fog jutni odáig, csak nem mindegy, közben mennyi pénzt hagy maga mögött.

Hozzászólások

(#1) Racionális


Racionális
(újonc)

szerintem ez a legjobb pc ház a piacon
http://www.coolermaster.com/case/mid-tower/haf-912-combat/
ha meg ez nincs magyarországon akkor meg ez
http://www.coolermaster.com/case/mid-tower/haf-912-plus/

(#2) Ombre85 válasza Racionális (#1) üzenetére


Ombre85
(tag)

Amikor a K350 megtetszett, akkor ezekkel is szemeztem, de végül nem vállaltam be, így nem ismerem.
Személyes tapasztalat? :)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.