Nyár lévén, ha kínnal fűszerezve is, de többet hajtom a drótszamarat. Ez a kín, nevezetesen a derékfájás (plusz egyebek) akadályoz meg abban, hogy leszálljak a bicikliről és irgalmatlanul 3.14csán rúgjam a mobilozó kétkerekűeket. Korra, nemre való tekintet nélkül.

Mert annyi kerékpárost látok mobillal a kezében tekerni, hogy rájöttem, ennek csak egy oka lehet: a biciklisek a világ legelfoglaltabb emberei. Avagy: az üzletemberek immáron keróval járnak.

Persze a mobilozó bringások nem csak nagyon elfoglaltak, hanem a legszerencsésebbek is. Egyszerűen nem értem, hogyan nincs még tele velük a traumatológia. Csakis úgy lehet, hogy volt kolléganőmnek van igaza: isten szereti a hülyéket.

Én, mivel kimaradtam az istenképzőből, mezei homo sapiens maradtam; így irgalmatlanul bosszantanak, ahogy bárgyú mosollyal csacsogva, fél kézzel kormányozva tekernek. Sőt. Láttam már olyat is, aki fél kézzel kormányzott, fél kézzel SMS-t nyomkodott.

Akadt annyira elfoglalt is, aki görkorcsolyával hasított, másik kezével egy biciklit tolt, balját pedig a füléhez szorította. Mobilostól.

A hímsovinizmusnak még csak a vádja sem érhet: azért örülök, hogy férfi lettem, mert így nem vagyok kitéve annak, hogy feleségül megyek egyhez a fajtámból. Ennek ellenére le kell szögeznem: a görkoris kivételével leginkább a női nemet látom hazardírozni.

Ami nem is lenne baj, ha csak a saját testi épségét, kerékpárját és a mobilját tenné fel a kerekezős fej vagy írásra. De (többek között) engem is veszélyeztetnek isten állatkertjének új szüleményei.
A kutya ugyanis ott van elásva, hogy nem csak mögöttem jönnek, hanem szemben is.

A legrosszabb az, amikor egy útkereszteződésnél, megállás utáni indulás után haladunk el egymás mellett. A kerékpáros lélektanhoz ugyanis hozzátartozik még egy furcsaság: nem szeret más mögé besorolni. Ilyenkor, olyan frekventált kereszteződéseknél, mint például a szegedi belvárosi híd, 8-10 kerékpáros is felsorakozik a hasonló mennyiségű, ellentétes oldalon indulásra váró kerekezőkkel szemben. Egymás mellett, ahogy kell. A zöld jelzésre inaszakadtából megindul a két tábor. Kerülgetik csellengve egymást és nyilván nem értik, miért jön velük szemben egymás mellett nyolc másik kerékpáros. Nyilván azért, mert a sors gonosz hozzájuk és nem engedi őket a kerékpárúton egyedül kibontakozni. Nos, ez az a szituáció, amikor már egyenesen a hülyeség csúcsának tűnik fél kézzel mobilozni is.

Pedig ilyen is akad. Két napja történt, hogy sutba dobtam az agyammal együtt minden jólneveltségemet. A szembe indulók között ugyanis jött egy fiatal nő, aki az ellentétes irányú kerékpárosok között csalinkázva megpróbálta menet közben jobb kézből a balba átvenni a nagyon fontos beszélgetés lebonyolításához használt mobilt. Nem sikerült. Megcsellent, riadtan kapta volna vissza a másik kezébe a telefont, de már az sem ment. Nagyjából egy villám nyomvonalát leírva végül a fülével a vállgödrébe szorította a mobilt. Éppen időben ahhoz, hogy a frontális ütközést elkerüljük a gördülő tömegben. Legalább egy centi volt a kormányaink között, amikor nem éppen társalgási stílusban, elsuhanva mellette a mobiljával történő szexuális kontaktus létesítésére szólítottam fel.

Mit mondjak. Utólag sem szégyellem magam. Ugyanakkor viszont arra is rájöttem, a mobiltársaságok percdíjai túl alacsonyak. Vagy a mobilozó kerékpárosok nem csak a világ legelfoglaltabb, hanem a világ leggazdagabb emberei. Különben hogyan telne nekik hosszú perceken át még a kerékpáron is nyomni a rizsát.